fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Háttérhatalom

Sajnos a környékünkön is van két ilyen zsidó család, akik törik a magyart, de most költöztek küldföldről az országunkba. Természetesen biztos anyagi körülmények, kirittyentett ház várta őket.

Nekünk közben pedig nyomják felfelé az adókat, hogy a családalapításról még álmodni se tudjunk.

Magyarként, Magyarországon, a magyar (zsidó) államtól, csak akkor számíthatunk pénzbeli támogatásra, ha kimegyünk külföldre rabszolgának, más szarját kapirgálni össze. Vajon az Igazság, hol késlekedik már?

 

Vajon ezek, hogy kerültek a Parlament vezető pódiumára?

 

A sakkozó Polgár-lányszervezi az amerikai zsidók
Magyarországra telepítését?Texas-i informátorai szerint már nemcsak
Izraelből, hanem az USA-ból is egyre többen vannak, akik
Magyarországot választanák új hazájuknak.

Úgy tudjuk, az
elkövetkezendő két évben hárommillió zsidó betelepítését tervezik az
országba. Az amerikai zsidó közvélemény úgy értesült, hogy
Magyarországon már lakóparkok vannak az izraeli állam tulajdonában,
ahová várják az érkezőket. Tíz évet kell aláírniuk, hogy az országban
tartózkodnak, és ezért cserébe ingyen hozzájutnak az
ingatlanhoz.Texas-i informátorunk több forrásból is úgy értesült, hogy
biztosra vehető a fentiek igazságtartalma. Az egyik egyetemi város
szomszédságában lévő, magyarok által is látogatott cég tulajdonosánál
is megjelentek az amerikai zsidók, és újságolták neki a fontos hírt.
Irány Magyarország, mert minden lehetőség adott ahhoz, hogy
végzettségükhöz méltó állást és megfelelő, őrzött lakóparkokban való
elhelyezést kapjanak. Férfiak, nők mondták el mindezeket, nem is
gondolva arra, hogy talán az Amerikában élő magyarok nem örülnek
túlságosan annak, hogy szülőföldjük az idegen terjeszkedés célpontjává
válik.Informátorunk úgy tudja, hogy konkrét lépések is történtek már
nem egy esetben az egyetemisták beszervezésével kapcsolatosan, és
szerintük az Amerikában már hosszabb ideje élő és tevékenykedő,
egykori magyarországi, zsidó származású sakknagymester, Polgár Judit
testvére, a szintén jó eredményekkel sakkozó Zsuzsa szervezi a végzős
diákok között a Magyarországon történő lakáshoz és álláshoz jutást.Az
újbudai Sasad Ligetbe várják tehát a zsidókat, amely az ideköltözni
szándékozók ismeretei szerint Izrael tulajdonában van. Egy
izraeli-amerikai végzős egyetemista elbeszéléséből kiderül, tíz évet
kellett aláírnia, emellett biztos állás várja. Tíz év után pedig a
saját tulajdonába megy át a lakóparkbeli ingatlan.A fenti feltételeket
mesélte el egy másik, szintén izraeli-amerikai állampolgárságú végzős
diák is. Mint a fiatal nő informátorunkkal közölte: az izraeli állam
tulajdonát képező lakóparkban fog élni, kész állás várja, tíz év múlva
pedig a tulajdonába kerül az ingatlan.Múlt vasárnap érkezett egy adag
zsidó már hasonló szándékkal Magyarországra, mind izraeli-amerikai
állampolgárságúak, kedden pedig további 1800-an költöztek ide. Az
elkövetkező két évben pedig összesen hárommillió izraeli vagy
izraeli-amerikai állampolgár fog Magyarországra költözni - értesült
amerikai informátorunk.Amennyiben helytállóak az amerikai információk,
akkor megint egy rafinált esettel állunk szemben. A hivatalos
statisztikákban ugyanis nem az jelenik majd meg, hogy zsidó származású
emberek költöznek Magyarországra, hanem izraeli-amerikai
állampolgárok. De vélelmezhető, hogy elsősorban az amerikai
hovatartozást fogják presszionálni. Így a statisztikák erdejében
eltűnnek majd a valós adatok, és nehezen lesz nyomon követhető, hogy
szerte az egész világból mennyi zsidó és hangsúlyozottan származású,
nem pedig vallású, vagy identitású ember özönlik be a világ legjobb
természeti területére.Az elkövetkezendő évszázadok tervét már megírták
a titkos szabadkőműves boszorkánykonyhákban, mint ahogyan
előkészítették a francia forradalmat, a magyarországi kiegyezést, s
Nagy-Magyarország feldarabolását is. Talán még hosszú idő a mi
időrendünk szerint, de pont azért lesz majd ismét Kárpát-magyar
Nagyhaza, mert a jelenlegi nemzetállamok lakói is rájönnek, hogy a
betelepült idegen, és nem a magyar a fő ellenfelük. A több ezer éves
magyar nép történelmében pedig mit számít egy-két-három évszázad.
Nagy-Magyarország volt, s lesz.

 

Kapcsolódó cikkek:

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/1221-ajjjajjjajjj-elkezdtek-a-betelepuelest-

 

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/politikai-hirek/1174-a-malev-felszamolasa-az-imf-altal-szabott-feltetel-volt


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+5 # Scythion 2012-03-07 00:31
Már csak az a kérdés, hogy mit kell tenni ezután.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+3 # Andrea Modis 2012-04-21 10:05
A kerdes nagyon jo.
Tenni kell, valamit mindig lehet tenni.
Megneheziteni az ottletuket.
Elzarni a vizet, aramszunet, spontan utlezaras, nehany etnikumi turistat is oda lehetne arokpartolni nehany tehennel s annak nyomaival.Ne erezzek magukat komfortosan.
Amit lehet - azt szabad!
S a Polgar apuka nevelese nekem mindig is furcsa volt, valami nem stimmelt benne, de hogy a konyvben is megirt *Nevelj Zsenit* (!!!!!!) nevelesenek ez volt a lenyege - ez meg se fordult volna soha joindulatu jambor magyar agyamban. Nos - nevelt - valoban - zsenit. Kigyot a keblunkon. S ellenuk ugy kell vedekezni mint a kigyokkal a nem kivant kigyofeszekben.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Bogár53 2014-06-28 15:42
Csak nem zsidók ezek is ?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # kocsis tibor 2014-07-05 09:09
A tennivalónk a következő: Az ismeretek birtokában a tudatban egy határozott nemet kell mondani a helyzetre! Egyszerűen elfogadhatatlan tényként kell kezelni! A cselekvés hogyan-ja egy idő után ki fog rajzolódni, mert a kárpátmedence mindig is a magyarság életterülete volt, és az is lesz! Itt már nem számítanak a politikai pártok, mivel biztosra vehető mindegyik árulása. Minél több ismerősünknek tudnia kell az igazságot, és össze kell fogni a nemzetnek! Az igazság minket támogat, és az igazságnak ereje van! Ezt üzenjük nektek is kedves árulók, és betolakodók, mivel tudjuk hogy figyeltek minden kommentet. Tudunk rólatok mert mi is tájékozódunk. Bűneitek fel-vannak írva lángoló betűkkel az égre!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # János 2012-03-07 07:34
Nem tartozik konkrétan ide, de még is zsidó mű:

(RÉSZLET)

A legújabb liberális ötlet: öljük meg a csecsemőt, ha miatta "veszélybe kerülne a család jóléte"!

A brit Journal of Medical Ethics cikkének szerzői szerint az újszülött hasonló erkölcsi kategóriába esik, mint a magzat, ezért minden olyan esetben, amikor az abortusz engedélyezett, engedélyezni kellene a „szülés utáni abortuszt” is.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+13 # Fénybenjáró 2012-03-07 10:04
Volt olyan magzat, aki túl élte az abortuszt és a testi sérülések mellett a lelki szenvedései is hatalmasak voltak, hogy a saját anyja meg akarta ölni. Ez is bizonyítja, hogy a magzat ugyan úgy tudatos, élő lény, mint egy ember, csak ő nem tud üvölteni, hogy ne öljetek meg. Abortuszok végzése közbeni felvételeknél lehet látni, ahogy a magzat megpróbál elmenekülni a fémeszközök elől. Mi ez, ha nem azt bizonyítja, hogy egy élő, tudatos, emberi lényt ölnek meg.

Volt egy zsidó orvos, aki már versenyt csinált abból, hogy minél több abortuszt végezhessen el. Már a 70 ezredik gyilkosságánál tartott, amikor meglátta ezeket a felvételeket, hogy az anya hasában a baba, hogyan próbált meg elmenekülni az ő beavatkozásától . Majdnem beleőrült, hogy rájött, hogy 70 ezer gyilkosságot végzett el. Áttért keresztény hitre és csak így sikerült neki megmenekülnie a saját őrületétől és lelki szenvedéseitől, amelyeket a bűntudata okozott a csecsemőgyilkos ságokkal kapcsolatban.

Akik ilyen ötleteket kitalálnak, azok lelki beteg emberek. Az ilyenek nem vezethetnék az emberiséget, mert csak a halálba vezetik őket.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+7 # Scythion 2012-03-07 10:24
azt tudniuk kell hogy az ember a fogantatástól ember, onnantól az abortusz gyilkosságnak számít. Jézus is megmutatta a keresztút járáson.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Shininshadow 2012-03-07 23:31
Nagyon köszi, hogy ezt megemlítetted.:)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+10 # Koppány Csongor 2012-03-07 17:42
Szóval, ha ez a hír igaz, már pedig tudjuk, hogy nem zörög a haraszt...., és sajnos rég óta a 3 millió Magyar elmélet létezik, mert ennyi személy kell a kiszolgálásukra , akkor itt már rég óta kellene tennünk valamit. Ne azzal védekezzünk, hogy mit tudok én tenni? Bár mit! Higgyjétek el, he sokan vagyunk, akik csak egy kicsit teszünk, a saját környezetünkben , akkor az is sokra megy. Minden féle módon meg kell akadályozni a letelepedésüket , és minden eszközzel azon kell lenni, hogy szűkölve huzzák a belüket a francba. Amennyiben a kormányzatunk ebbe a szemétségbe bele ment, mint a MALÉV csődbe juttatásába, ami mint tudjuk nem egyedi, mert minden állami légitársaság így járt, akkor is védenünk kötelesség az, amit Őseink nagyon kemény véráldozatokon keresztül tartottak meg. Regényt nem írhatok, a helyszűke miatt, de kérlek benneteket, küldjétek szét a világba, mindenki tudja meg, mi a cél, és még mindig nem késő összefogni. Ne hagyjátok magatokat tovább kábítani. Tudom, hogy Isten velünk van. És a "kiválasztott" nép csak az Ó szövetségig volt az. De régóta az ÚJSZÖVETSÉG él. ISTEN óvjon minden MAGYART. Én bízom BENNETEK.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+8 # Fénybenjáró 2012-03-07 21:38
Egy láthatatlan, de még is létező társadalmi ellenállásra van szükség. Katonailag sajnos túlerőben vannak, így hiábavaló lenne bármilyen ütközet. Úgy járnánk mint 2006-ban, ahol pedig még az éles fegyvereket nem is vetették be.

Ezért oly módon kell ellenállnunk, hogy nem összeverődött csoportként, hanem mindenki egyénként tegye, amit tud. Gondolok itt az adók be nem fizetésétől, az emberek felvilágosításá n át minden csendes, de még is hatásos tevékenységre. Egyénileg kell most cselekednünk, esetleg kisebb csoportokban, mert közvetlen megütközés biztos vereséggel végződne a számunkra. Vagy behívnánk megint a ruszkikat, mint 1956-ban. Ezért marad az, hogy mindenki a saját környezetében álljon úgy ellen, ahogy lehetősége nyílik rá.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+2 # pokeriusz 2012-03-08 12:41
Nekem tetszene az adó be nem fizetése, de hogy lehetne elkerülni, hogy az adóhivatal ránk küldje a végrehajtót, és elveszítsük azt is, amink még van?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+2 # theend 2012-03-09 17:11
sajnos, azt kell mondanom, hogy ha változást szeretnél, akkor el kell felejteni az olyan dolgokat, hogy "amink még van". addig, amíg azt akarod védeni "amid van", addig nem vagy kész a változásra. a legfontosabb, amid van, az a szabadságod és az életed, az előbbit már rég elvesztetted, az utóbbiért meg lehet, hogy épp holnap fognak eljönni. szóval ne azt féltsd, amid van, hanem azt próbáld megszerezni, ami jár. egy komplett bolygó 1/7000000000 része.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # theend 2012-03-08 20:20
ezt kiegészíteném azzal, hogy kisebb csoportokban kéne ellenállni. egy-egy embert jóval könnyebb megfélemlíteni, kondicionálni, mint egy csoportot. így még a keményvonalasab b ellenállás is lehetővé válik, mint pl. adók be nem fizetése, esetleges hitelek vissza nem fizetése, stb. a meglévő jogrendszert is ki kéne használni, illetve azt, hogy még nem veszett ki belőle teljesen az emberi érték, csak épp tesznek rá. értem ezalatt pl. az alapvető emberi jogokat, amiket következetesen lehetne érvényesíteni. szóval, aki benne lenne egy kollektív dacszövetségben , az írjon. esetleges kisebb erőszakos támadások ellen is védekezhetnénk térdvédőkkel, stb.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # Csongor 2012-03-08 17:02
Csak hogy tudd a kiválasztott nép az egy marhaság amit elhitettek velünk. Mária nem volt zsido csak Jozsef ugyhogy megcseszhetik ezt az elméletet. Ha nem hiszed nézz utána...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+17 # Julianus Julius 2012-03-07 19:12
Elég volt!

Felhívás Magyarország becsapott, ellehetetleníte tt, kisemmizett és pusztulásra ítélt népéhöz!!

Magyar testvéreink értetek és most még helyettetek és hozzátok szólunk!

Nehéz napok előtt állunk, mert nehéz azok sorsa, kik történelmet írnak. Rajtunk múlik most hazánk sorsa, rajtunk a meggyötört, de szenvedéseink ellenére, hitünkben megrendíthetetl en magyarokon!

· Saját hazánk koldusai lettünk. Külföldi tulajdonú pénzintézetek rabolnak ki minket nyíltan, és árulják ki talpunk alól a földet és fejünk felől a fedelet. Elődeink élete munkája vált, és válik semmivé… Elég volt! Elég volt a hazudozó, megélhetési, korrupt politikusokból! A 24. órában tartunk, vagy inkább, már annak is a végén!

· Ha most nem változtatjuk meg végleg sorsunkat, örökre elbuktunk, nem lesz hová menekülnie a tömegeknek az eltiprás elől. Senki ne ringassa magát abban, hogy biztonságban van és immunis a bábként mozgatott mindkori hatalom bármely terve, intézkedése és lépése ellen! Ki kell mondanunk, hogy ELÉG VOLT, de azt is, hogy MIT AKARUNK:

Pártoktól, politikusoktól, mindenféle „oldalaktól” mentesen, saját kezünkbe kell vennünk sorsunkat!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Tejfalussy András 2016-06-28 10:44
Kód: mukodositenek-160628bz

HAZÁNKBAN ALKOTMÁNYOS JOGÁLLAM, VAGY TALMUDISTA DIKTATÚRA VAN?
Számos lelkész, orvos, gyógyszerész, tanár is közreműködik abban, hogy a hazai kormányok „Nemzeti Stop Só” stb. „reformjaira" alapozva „migráns betelepülés arányosan” vírusfertőzzék és mérgezzék, életrövidítsék, ivartalanítsák, irtsák a magyarokat (a szennycsatornák kal szennyezett ivóvízzel és a Menzareformmal, lásd 2 Mózes 23. 20-33, 5 Mózes 7. 2. és 22., és Talmud Taanith 10 a. lap és Talmud Baba kamma 94 b. lap.). Feltehetően elsősorban azért, hogy a bűnöző zsidó és nemzsidó hivatalnokok, ezek rokonai, barátai elfoglalhassák és vagy a betelepülőknek nagy haszonnal eladhassák a „törvényesen használni engedett természetes vegyi fegyverekkel” mérgeztetett, káliumos műtrágyákkal való aszálykár fokozással, hamis devizahitellel stb. csődbe juttatott magyaroktól elrabolt ingatlanokat, földet, házat, hazát. Nézzük, válaszol-e Balog Zoltán miniszter, aki korábban lelkész volt, a szakértőként segítésként benyújtott alábbi magyar védő közérdekű bejelentésemre! Újabb közérdekű bejelentés Balog Zoltán úr egészségügyért is felelős miniszterhez:

MŰKÖDösíteNEK A MAGYAR REFORMOK?

Például a „Menzareform” egy arra szolgáló „mű köd”, hogy „a fától ne láthassuk az erdőt”? Ezért írtátok elő „törvényileg” az annál sokkal kevesebb konyhasóval sózást, mint amennyi az egészségünk megőrzéséhez kell, s azt, hogy az emiatt hiányzó sós ízt a patkányméreg hatású kálisóval is legyen szabad pótolni? Nem tudtátok, hogy betegítő, életrövidítő, ivartalanító, fajirtó hatású a káliumtúladagol ás és a hiányos konyhasópótlás? Tudhattátok, mert 100%-ig bizonyították a nátrium- és kálium dózisvariációs hatásmérések, az 1950-ben Nobel díjjal kitüntetett tudományos kutatók patkány- és ember kísérletei során! Lásd: „Technika a biológiában 8. A biológia aktuális problémái. A mellékvesekéreg biológiája”, lásd Medicina Orvosi Könyvkiadó, Budapest 1976.
Szólt az orvosod, hogy védd magad a víz-, konyhasó- és káliumpótlás optimális dózisai helyreállításáv al? Mondta, hogy étkezésnél is, de a RINGER infúziós oldatban is, 110 a víz : konyhasó, és 30 a nátrium : kálium optimális pótlási dózisaránya, mert ilyen az egészséges ember testnedveiben, vérszérumában ezen anyagok természetes aránya? A gyógyszerészed sem szólt? A természet-gyógyászod sem? A biológia tanárod sem? Egyik se? Szerinted miért hallgatnak??
Ez a szakvélemény terrorizmus elhárítási célú jogos védelem. A hatásméréseket és a védekezésre szolgáló eszközöket lásd a www.tejfalussy.com és azon megtalálható korábbi www.aquanet.fw.hu tudományos honlapomon!

Verőce, 2016. június 28.
Megbízás nélküli kárelhárító ügyvitel (PTK) keretében benyújtja és közzéteszi:


Tejfalussy András okl. vill. mérnök (korábbi országgyűlési szakértő),
2621 Verőce, Lugosi u. 71. (
www.tejfalussy.com, www.aquanet.fw.hu, +36 20 218 1408)
feladó:
András Béla Ferenc Sydo Tejfalussy
címzett:
Balog Zoltán
másolatot kap:
;
Trocsányi László igazságügyi miniszter ;
Panasziroda ORFK Ellenőrzési Szolgálat ;
"Dr. Völgyesi Miklós" ;
Hírháló Nemzeti ;
Hiteles Híradó ;
János Drábik ;
Vona Gábor ;
"hegedus.lorantne" ;
Gaudi Nagy Tamás ;
"z.karpat.daniel" ;
Balczó Zoltán
titkos másolat:
. . .
dátum:
2016. június 28. 10:07
tárgy:
HAZÁNKBAN ALKOTMÁNYOS JOGÁLLAM, VAGY TALMUDISTA DIKTATÚRA VAN?
küldő:
gmail.com
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+10 # toti 2012-03-08 09:58
Milyen szép is lenne ha az emberek döntő többségében megvolna végre a kellő intelligencia ahhoz hogy rájöjjenek végre mi folyik a hátuk mögött miközben a mézes madzag után szaladnak csorgó nyállal.Lemerednek a retekklub elé,és sorvasztják a saját agysejtjeiket a való világban visítozó szajháktól,meg a sztárjelölt senkiházi pörkölt mogyoróktól. Mert ugye manapság az a menő aki nem olyan mint a többi. Valamiben más. De sajnos ez e más általában nem a jóról szól.Ha végre mindenki felállna a fotelból,megfog ná a hozzá legközelebb eső hatásos nevelőeszközét és menne takarítani akkor ki lehetne tisztítani ezt az országot.Lennénk elegen úgy hiszem. Csak sajnos a fél ország meg van félemlítve. Pedig pusztán rajtunk múlik mi lesz velünk és a gyermekeinkkel.A patkányivadék politikusainktó l nem kell semmi jót várnunk. Csinált problémákat aggatnak a nyakunkba. Elhitetve hogy mekkora a baj. Pedig a baj valóban nem is létezik.A bajt háttérből generálják számunkra hogy el legyünk foglalva a saját bajunkkal. Egymásra próbálnak uszítani minket. Valljuk be félig sikerül is nekik,mert vannak ostoba, csak a saját problémájukkal foglalkozó,hüly eségekkel tömhető honfitársaink. Könyörgöm. Tegyünk már valamit.!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+2 # Corvinus 2012-03-09 01:45
MIELÔTT MÉG KÉSÔ LENNE !!!!!!!!!!!!!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+4 # theend 2012-03-09 17:15
teljesen oké, én biztos mellédállok, ha tenni akarsz valamit. még valaki? azt hiszem, lenne itt még pár ember, aki szeretne értelmes életet. nos nekik üzenem, hogy ez az egyetlen út. a politikusok, a vállalkozások, a külföldre menekülés nem út. csak az ellenállás, a szervezkedés. kezdésnek annyi, hogy ha összegyűltünk elegen, egész egyszerűen nemet mondunk a kényszerre. mindenféle kényszerre.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Androvics László 2013-11-20 22:26
Idézet - theend:
teljesen oké, én biztos mellédállok, ha tenni akarsz valamit. még valaki? azt hiszem, lenne itt még pár ember, aki szeretne értelmes életet. nos nekik üzenem, hogy ez az egyetlen út. a politikusok, a vállalkozások, a külföldre menekülés nem út. csak az ellenállás, a szervezkedés. kezdésnek annyi, hogy ha összegyűltünk elegen, egész egyszerűen nemet mondunk a kényszerre. mindenféle kényszerre.

Arról azért ne feledkezedjetek el, hogy ezeket az irásokat olvassák! Óvatosan , körültekintően, ésszel. Kevesen vagyunk, vigyázunk magunkra!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Androvics László 2013-11-20 22:29
Arról ne feledkezetek el, hogy az irásokat olvassák! Óvatosan, körültekintően, ésszel. Kevesen vagyunk vigyázunk magunkra!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
-16 # agi 2012-03-08 13:12
Ilyen jot reg nevettem!! :-))
Ha ket ingyen lakast kapnek is Budapesten/Magyarorszagon+ 10 evi fizetest elore, akkor sem lennek hajlando meg 2 honapra sem visszakoltozni a szulohazamba. Es hozzam hasonloan a normalis emberek menekulnek onnan. Oszinten szanlak benneteket!
U.i: Valahogy nem lepodnek meg ha ezt a kommentet nem tennetek kozze... :-)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+4 # Fénybenjáró 2012-03-08 19:44
Aki hűséges volt a kevésen, az majd hűséges lesz a sokon is! :roll:
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+2 # Scythion 2012-03-09 15:16
a mindenkitkineve tőazthiszijobba ntudjaember ha nem tévedek?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+3 # LajaVass 2012-03-10 15:11
Talán így járunk mi is a legjobban.:)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+3 # toti 2012-03-12 21:49
Azért az mindenesetre rólad állít ki bizonyítványt hogy szánalmasnak nevezel embereket akik nem a saját önző érdekeik szerint gondolkodnak. Végül is dugjuk a fejünk a homokba mert az úgy minden sokkal egyszerűbb nem igaz?Elég szomorú hogy te ilyeneken jókat nevetgélsz.Csak gondolom az eszedbe sem jutott még, hogy talán nem mindenki teheti meg ezért vagy azért, hogy elmenjen otthonról.Mindenkinek van egy nézőpontja,véle ménye. Ettől még nem kellene őket nem normálisnak kikiáltani.Köztük engem is. Na de gondolom te el vagy foglalva a műkörmeiddel,va gy azzal hogy éppen milyen színű legyen a hajad színe.Ennyire telik tőled ezek szerint.Mit számít hogy mi történik a világban körülöttünk.Majd ha ne adj isten valamelyik családtagod súlyosan megbetegszik akkor fordulj el,ne segíts neki,ne foglalkozz vele vagy költözz el mert az sokkal egyszerűbb mint tenni valamit.Persze nevesd is ki,és nevezd szánalmasnak.Igazi káros gondolkodás amivel jót villogtál itt nekünk.Sajnos éppen ez a célja bizonyos köröknek hogy üres gondolkodású emberek lelépjenek ,hátráljanak meg. Hacsak nem tartozol abba a bizonyos 1 százalékba akik a világot "uralják" akkor csak illúzióba ringatod magad.Előbb vagy utóbb nálad is "kopogtatnak" bárhol is vagy.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+2 # Corvinus 2012-03-13 02:11
agi. Sok kivándorolt mgyar nem tér vissza hazájába, de nem azért mert nem normálisak, hanem azért, mert mér öregek, mint én is. Életem 80% -t kölföldön éltem gidáig, és ráádásul elkell tartanom családomat. Egy erkölcsteneség lenne a magyaok nyakán élôsködni, akik semmi hasznot nem húztak belôlem.
Engem a cionista-kommunisták kényszerítettek 1956-ban hazám elhagyására. Azóta elmulaszthatatl an kötelességemnek tartom az utánnamjöivôkbe n a magyar nemzet iránti szeretett és annak erényei értéklésére buzdítani és életrekelteni.
Hozzászólásod irónikus, groteszk és siralmasan visszataszító.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
-1 # Corvinus 2012-03-09 01:44
Remélem Magyaroszágból nem cinálnak egy másik Palesztínát. Csak attól félek, hogy ha ez így folytatódik, az egész magyar nemzet mehet menedéket könyörögni az elszakított magyaroszágaink ba.
De sok agyamosott van, Istenem!!!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Ne tudd ki 2013-07-17 16:14
Az MSZP- alatt megtartott kettős állampolgárságr ól népszavazás után, az Erdélyiek nyilatkoztak, nehogy eljöjjön az az idő amikor a magyarok akarnak Erdélybe menekülni !!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Fénybenjáró 2013-07-17 20:03
A kettős állampolgárságr ól rendezett szavazás arra szolgált, hogy a magyart a magyar ellen uszítsa. A szavazást elcsalták. Valójában megszavazták a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárságo t, csak sajnos a demokratikus gépezetnek nem állt érdekében, hogy a magyarság így kifejezhesse egységét.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+2 # dmeter 2012-03-09 03:46
Arra gondolok, néhány dolgot nyomatékosítani kell ahhoz, hogy az ehhez hasonló, nap mint nap felszínre kerülő témákhoz érdemben hozzá lehessen szólni. (Minden hozzászólás előtt, alatt közben és után megjegyzendő alaptétel, hogy semmi sem az, aminek látszik). Itt legelsősorban emeljünk ki három alapvetést. 1. A világunkat katonai, energetikai, egészségügyi és egész egyszerűen minden téren egyetlen hatalmi potenciál teszi félistenné, vagy félállattá: Rendelkezik-e a longitudinális hullámok hatalmának alkalmazásával, vagy nem. Három országról biztosan tudható, hogy ezt teljes körűen birtokolja: Ez pedig Brazília, Izrael és Oroszország.
2. Második alapvetésként fogadjuk el, hogy további hat állam - India, Irán, Kína, Japán, Franciaország és Németország, valamint még három ország szintén rendelkezik többé-kevésbé valamilyen szinten az említett technikával, és nem adok egy évnél többet, hogy a világot felosztják maguk között. Aki esetleg nem ismerné a skalárhullámok képességét, elég megemlíteni, hogy egyetlen pillanat alatt meg lehet bénítani egy földrészt-országot-várost-csoportot vagy kiválasztott egyént, el lehet vele téríteni egy kisebb bolygót, áthatol a Föld bolygón, egy perc alatt gyógyítja a rákot és minden más betegséget, továbbá minden elképzelhetetle n csodákat művel, örök és végtelen tartományban.
3. Az említett három totális skalárhatalombó l ránézésre rögtön kitűnik egy, melynek élhető területe vagy élettere messze nem hatalmához van igazítva, ez pedig Izrael, amely már régóta Magyarországot tekinti az ígéret földjének. A mágneses rezgéseket befolyásoló szettek már minden országban telepítve lettek. Akiket nem választanak ki a tizenkettek, azokból tizedmásodperc alatt félállatok lesznek, és még örülnek is neki. A világ másik feléből meg félistenek. Márpedig, ha azt vesszük, hogy Magyarország kijelölt zsidó depóként fog üzemelni, akkor a lebambásító rezgésektől nem kell tartanunk, épp amiatt, amiért most a legtöbbet panaszkodunk. És ha a Jóistennek ez majd nem tetszik, egy intenzívebb rezgéssel újragondolásra készteti világunkat. De addig is jobb ép tudattal élni. /Skalárügyben a legátfogóbb cikksorozat:
http://www.cheniere.org/index.html
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # petruska 2012-03-13 10:42
50-60év múlva már csak történelem leszünk gyerekek! Elfogyott az olaj, tehát érthető, hogy a víz lesz a nagy kincs a jövőben. Ugyhogy ez sajnos várható volt, hogy mihamarabb kitakarítani Magyaro.-t. Leállítani a családalapítást , irány külföld, aki marad meg éhen döglik vagy megy a vonat alá, hogy jöhessenek a zsidók a vízhez és a remek termőtalajhoz. Ezt már 10éve megjósoltam.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+2 # Fénybenjáró 2012-03-13 19:30
Majd legyen minden a magyarság életében, ahogy az Isten szeretné! Ámen!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
-6 # CokiJew 2012-08-18 07:53
Az a legszanalmasabb a buta es csoro magyarsag koreben, hogy a leghiresebb, legokosabb es leggazdagabb Magyarok Tobbsege Zsido. Telibe. Happy Hannukah! (az a zsido genom amely elerte amerikat az I. II. VH alatt, haza csak nyaralni es temetesekre jar, evetne 1x. A vegen esetleg porladni. EBreszto emberek. Tunes van menjetek euroert, itt van a nagy szabad EU. Ezt kell kihasznalni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+5 # Fénybenjáró 2012-08-18 11:55
Íme egy hozzászólás, amely árulkodik a zsidóság lelkületéről és hogy hogyan viszonyulnak a magyarsághoz és Magyarországhoz . Amit a tévében meg hadoválnak a másság elfogadásáról...mind csak hazugság.

A hozzászólása végén meg még küldene bennünket el itthonról a koszos pénzükért az EU-ba... Talán azért, hogy ha a magyarok elmennek, akkor ők meg a fajtája a helyünkre települhessenek ?

Kösz, de nem kérünk belőle. Van, ami a pénznél fontosabb tud néha lenni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+2 # Erdős Sándor 2013-05-12 06:18
Az asztalra kell végre keményen csapnia a Magyarságnak, majdnem úgy mint ahogy én tettem, amikor megforgattam a késem az engem üldöző kisebbségekben.
A legbölcsebben úgy kell Magyarországot megtisztítani az élősködő zsidóktól, fegyverek, és erőszak nélkül, hogy minden TV-nek, rádiónak, Magyarnak híresztelnie kell azt az igazságot, hogy hogyan lehet pontosan a zsidókat megismerni, és beazonosítani. NEM nagy a zsidók orra, Nem jellemző rájuk!!! Ezt a hazugságot maga a rejtőzködő zsidóság híreszteli, hogy minél nehezebben tudják a más nemzetiségű emberek beazonosítani őket. Sokat pislogó, kiálló varangyos béka Szemük van a zsidóknak, de sok-minden más jellemző még rájuk. NAGY fejük van, zsírosak, nagy tokájuk van.... Én megismerem őket, és ki is ismertem a juhoknak ruhájában járó bűnöző zsidókat. Én tudom, hogy mit kell tenni az élősködő zsidók ellen, de egyedül nem tudom kivitelezni. Segítő társak kellenek.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Ballabás Mihály 2013-10-28 19:07
Sándor, az email címét adja meg kérem, vagy jelentkezzen. Mihály
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # bendegúz 2014-10-15 12:27
Lehet bosszút állni úgy is, hogy tökön rúgjuk a célszemély lovát. Mint az egyszeri szódás esetében ez volt.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Belafir 2015-12-18 04:52
Velemenyem szerint a Magyar parlamentnek modositani kellene a bevandorlasi torvenyt az izraeli torvenyhez hasonloan az az a bevandorlo legyen magyar szarmazasu vagy kereszteny vallasu. Ezen az alapon nem tudna a vilag belekotni a magyar torvenyekbe.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!