fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Háttérhatalom
Az amerikai Kongresszus egyik republikánus képviselőjelöltje nyíltan kijelentette, hogy « a holokauszt sohasem történt meg », és hogy ez a történelem legsötétebb hazugsága.

Arthur Jones, aki Illinois állam 3. kerületében a demokrata (és zsidó) Dan Lipinski ellenjelöltje a kongresszusi választáson, világossá tette, hogy szerinte az az állítás, miszerint a nácik zsidók és mások millióit gyilkolták meg a második világháború alatt, "csupán a zsidók által szervezett nemzetközi zsarolás", számolt be a Houffington Post.

"Ez a történelem legsötétebb hazugsága, és dollármilliókat zsaroltak ki a zsidók azzal, hogy elmesélték a sorscsapásnak és siránkozásnak ezt a mítoszát a könyveikben, filmjeikben, színdarabjaikban és a tévében", tette hozzá.

"Minél több a túlélő, annál több hazugságot mesélnek", mondta a 64 éves képviselőjelölt.

Reményei szerint Arthur Jones megnyeri a republikánus előválasztást, és novemberben megmérkőzhet Lipinskivel az állam egyik képviselőhelyéért. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a furcsa kapcsolatra, amely demokrata riválisát a USA befolyásos zsidó lobbijához (AIPAC) köti. Ez utóbbi ugyanis azzal dicsekedett a honlapján, hogy egy másik zsidó képviselő, Frank Wolf (Virginia) társaságában Lipinski a fő szószólója az Irán elleni kemény fellépésnek, beleértve a Kínába irányuló kőolajexport megakadályozását is, ami a harmadik világháborúhoz vezethet.

A vietnami háborús veterán Jones az USA jelenlegi viszonyait Németország első világháború utáni helyzetéhez hasonlította, azt állítva, hogy « országunk a gazdasági, politikai, kulturális és katonai összeomlás határán van ».

"Elsüllyedünk", állapította meg dühösen.

« Ezek a kongresszusi őrült háborús uszítók, mint (a republikánus) Rick Santorum, Newt Gingrich és Mitt Romney azt mondják, hogy Iránnak nem engedhetjük meg az atomfegyvert, de Izraelnek megengedtük, hogy annyi atomfegyvere legyen, amennyit csak akar », jelentette ki Jones. "Ez nevetséges."

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök többször is felszólított a "holokauszt" történelmi vizsgálatára annak érdekében, hogy felfedjék a második világháború e leginkább médiatizált részének a valós tényeit. Kijelentései felháborodást váltottak ki az Izrael-barát nyugati hatalmak körében, amelyek azon nyomban "holokauszttagadónak" nyilvánították.
Link

forrás: 

http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=5422


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!