fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Háttérhatalom
Vizsgálatot indít a Magyar Energia Hivatal a Panaszkönyv riportja alapján a Tigáz ellen. A Hír TV fogyasztóvédelmi műsorának rejtett kamerás felvételén a szolgáltató egyik munkatársa felszerelés közben feltehetően megmágnesezi az egyik fogyasztó mérőóráját. A szerelő később elismerte, hogy az átalakítások után jutalékot kapnak, a szolgáltató szóvivője viszont tagadta a fejpénzt.
 

„Hú, de becsapják itt az embereket ebben az országban, drága. Olyan piszkos dolgokat művelnek, hogy ez nem igaz.” Több  mint egy éve hangzottak el ezek a mondatok, ekkor foglalkozott a Hír TV  Panaszkönyv című műsora először a Tigázzal.

Egy ügyfelet kísértek el  akkor rejtett kamerával a tiszántúli gázszolgáltató debreceni  ügyfélszolgálatára. A panaszosra 540 ezer forintos kötbért szabtak ki,  gázóra mágnesezés miatt, miután nem tudta bebizonyítani az ellenkezőjét.  Varga Szilvia és párja azonban sikerrel járt, a tárnoki házaspár  október 15-én, első fokon pert nyert a gázszolgáltatóval szemben. „A  bíróságtól kértük, hogy rendeljen ki egy hivatalos szakértőt, aki utána meg is állapította, hogy semmi nem  történt a gázórával, tehát nem hogy hozzá nem nyúltunk, hanem még mágnesezettség sem állapítható meg” – mondta a televíziónak Varga Szilvia.

„Nem legális, de nem is illegális”

A fogyasztóvédelmi  műsor panaszosai szerint a Tigáznál bevett szokás, hogy a gázórákat a  szerelők sértik, illetve mágnesezik meg. A Panaszkönyv birtokába jutott  felvétel alapján is erre lehet következtetni, a képeken a cég egyik  dolgozója egy hangszórómágnesnek tűnő eszközzel karcolja, vagy  mágnesezi az egyik fogyasztó óráját.

A Panaszkönyv stábja hajdúböszörményi otthonában kereste fel a férfit. B. Sándor tagadta, hogy mágnes lett volna nála. „Én óvatosan ráteszem a műszert és óvatosan húztam rajta” – mondta a Hír TV-nek. Hozzátette: „Ez nem legális, de nem is illegális. Megtiltva sincsen... Hivatalosan nem lehet felhasználni ennek az eredményét inkább így mondanám. Nincs megtiltva, hogy mi használjunk ilyet.”

„Ott volt, de nem láttam”

A  szerelő a  műszert nem tudta megmutatni, az ügyfél pedig az esetről  készült jegyzőkönyvet sem tartja pontosnak. A Tigáz munkatársa ugyanis  azt írta, hogy az óra tulajdonosa végig ott volt az óracserénél. A szerelő a Hír TV-nek elmondta, hogy amikor használta a műszert, akkor „ő főzte a kávét, vagy nem tudom, mit  csinált a kávéfőzővel. Amikor használtam a műszert nem volt ott, és ezt  el is ismerem.” Amikor azonban megkérdezték, hogy miért hamisította meg a jegyzőkönyvet, már úgy felelt, hogy „akkor inkább úgy fogalmazok, hogy ott volt, de nem láttam”.

A  Tigáz szerelője elismerte, hogy a megbuktatott órák után 30 ezer  forintot kapnak. A cég szóvivője a stúdióban tagadta a  fejpénzt, a  műsort pedig elfogultsággal vádolta. Az energiahivatal szóvivője az ügy  teljes kivizsgálását ígérte. „Minden  olyan körülményt meg fogunk vizsgálni, ami itt fölmerült, ezt a  riportot szeretném Önöktől elkérni. Fogunk konzultálni természetesen a  Tigáz szakértőivel is és ennek az együttes vizsgálat eredményeként  fogunk döntést hozni a kérdésben” – fogalmazott Vigassy Csaba, a Magyar Energia Hivatal szóvivője.

A hivatalnál egyébként nem tudnak arról az állítólagos műszerről, amelyet a Tigáz szerelője használt.

 

forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!