fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Háttérhatalom

Egyre több ilyen, és ehhez hasonló esetről hallunk, amikor a keresztényeket eltiporják. Egy kutató már a 90-es években megjövendölte, hogy a keresztényeket üldözni fogják.

 

A Pentagon nyilatkozatban erősítette meg, hogy a katonák hadbíróság elé állíthatók, ha hitüket próbálják népszerűsíteni: „A vallásos térítés nem megengedett a védelmi minisztérium fennhatósága alatt… A hadbíróság elé állítás és egyéb nem törvényszéki büntetések jellegét minden esetben egyéni alapon kell elbírálni…”

A nyilatkozatot azután tették közzé, hogy a Pentagon megbízottjai hivatalos tanácskozáson vettek részt Mikey Weinstein keresztényellenes szélsőségessel, a hadseregben szolgáló és hitüket másokkal megosztó keresztények elleni hadbírósági eljárás kidolgozására.

Weinstein, a Katonai Vallásszabadság Alapítvány vezetője, azt vallja, hogy a Jézus Krisztus evangéliumát a katonaságon belül másokkal megosztó keresztények, beleértve a káplánokat is, a „hazaárulás” bűntettét követik el, ami szerinte egyenlő a „lelki erőszaktétellel” és a „szexuális bűncselekményekkel” egy kategóriába sorolandó. Azt is kijelentette, hogy a hitüket a katonaságon belül másokkal megosztó keresztények „az alkotmány ellenségei”.

A hadbíróság által egy katona ellen hozott ítélet azt jelenti, hogy az illető a szövetségi katonai törvények által meghatározott bűntettet követett el. A hadbíróság ítéletei a börtönbüntetéstől a dicstelen menesztésig terjedhetnek.

Tehát a Barack Obama által a Pentagon vezetésére kinevezett civil tisztviselők megerősítették, hogy mostantól az egyenruhát viselők számára büntetendő cselekménynek számít hitük másokkal történő megosztása. Ebbe beletartoznak a káplánok is (többnyire keresztény lelkipásztorok, papok vagy zsidó rabbik), akiknek az amerikai katonaság George Washington általi megalapítása óta az a feladata, hogy saját hitükre tanítsák a katonákat és kielégítsék a csapatok lelki szükségleteit, akik tanácsért, útmutatásért és vigaszért fordulnak hozzájuk.

Az új szabályozás rendkívüli mértékben korlátozná a hit szinte bármilyen kifejezését a katonaságban, még négyszemközt vagy barátok között is. Egyúttal tulajdonképpen megszüntetné a kápláni hivatalt a hadseregben, mivel a káplánok számára sem lenne megengedett, hogy olyasmit mondjanak hitükről másoknak, ami arra ösztönözné őket, hogy a hitet életük részévé tegyék. Nehéz elképzelni, hogyan adhat egy pásztor úgy lelki tanácsot valakinek, hogy azt ne így fogják fel.

A Pentagon terveire válaszul Jerry Boykin nyugállományban lévő altábornagy, a Family Research Council (Család Kutatótanács vagy FRC) ügyvezető elnöke, a Fox és Barátainak nyilatkozva a következőket mondta:

„Attól függ, hogy mit tekintenek „hittérítésnek”… azt hiszem, hogy kicsit összekeverték a definíciókat. Ha kényszerről beszélünk az egészen más dolog, de ha a hit szabad gyakorlásáról van szó az egyes katonák, tengerészek, tengerészgyalogosok és különösen a káplánok által, azt hiszem a legrosszabb dolog, amit tehetünk, ha megakadályozzuk, hogy szabadon gyakorolhassák hitüket.”

Az FRC szervezet petíciót indított, felszólítva Chuck Hagel védelmi minisztert, hogy függessze fel az együttműködést Weinstein-nal és keresztényellenes szervezetével a hadsereg vallásgyakorlásra vonatkozó irányelveinek kidolgozására. A petíciót a fenti cikk megjelenéséig 94 ezren írták alá.

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!