fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Háttérhatalom
Az őrület mindig addig fokozódik, ameddig hagyják.
Hát erről is kiderült, hogy nagyobb a marketingje, mint, ami mögötte valójában található... Újabb parasztvakítás részesei voltunk, egészen mostanáig, amíg valaki fel nem világosított bennünket a tényekről.
 
Vallás következik. Csak mert szúrta a szememet.
Azt állítják, hogy „A zsidó vallás (izraelita vallás vagy judaizmus) egyike a nagy világvallásoknak” és ha veszem a bátorságot, és gyors tényekkel bebizonyítom az ellenkezőjét, rögtön én leszek a harcos antiszemita!
Lássuk (kattintva nagyobb):
 
 
Lehet, mindössze én váltam logikai játékszerré, egyfajta szürke kisegérré, aki szánalmas, buta és agysejtjeit folyamatos vesztő versenyző ebben a bolond sportban, amit úgy is nevezhetnénk, hogy a „gigászok csatája” (bár nem tudom, mióta gigász a bolha, és miért nem csap neki oda az elefánt), vagy így is: „háború az igazságért”.
Egyszóval: csak azt látom, hogy az emberiséget „felosztották” a vallások szerint, és a legtöbben (cirka 2 milliárd fő) keresztények, aztán következnek (1,3 milliárd ember) a muzulmánok, majd sorra jön a többi igazán nagy vallás, mint a római katolikus, a hindu, a buddhista, meg a protestáns, de az a fránya judaizmus csak nem tud betörni a nagy világvallások közé! Vagy csak az én szemem nem látja?
(Sárgával direkt megjelöltem a „nem-vallásokat”, a kimondottan „megnevezhetetlen”, kisebb, ágrólszakadt csoportosulásokat, illetve az ateistákat, akik még abban sem hisznek, ami kissé nyilvánvaló, de nem itt fogom taglalni.)

Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+2 # Tom Bobb 2011-07-10 22:29
Köszönöm a kiemelt figyelmet (már ami a cikkemet illeti), és azért hadd tegyem hozzá: van ott még, ahonnan ez jött. Jelen pillanatban több mint 300 cikkem és bejegyzésem van fent a blogomon, amiből mindenki kedvére tud mazsolázni - és tanulni, ha szükséges.
További szép napokat:
Tom
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Gabor 2011-07-11 13:14
Tanulni nem szégyen, egy közmondás szerint :
"A jo pap is holtig tanul".
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Fénybenjáró 2011-07-11 10:11
Heló!

Köszi, hogy felhívtad a figyelmünket az információkra, amelyek ebben a cikkben megtalálhatóak!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!