fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Háttérhatalom

A világban a művészet irányított.

Néhány évtizedenként a „trendet” meg kell újítani, hogy a művészetet és művészeket kézben tartó üzletemberek az érdeklődést fenn tudják tartani. Ők a közvetítőszerepet betöltő művészettörténészeikkel az elmúlt évtizedekben a mélypontra jutottak. Ideológiájuk a semmi művészete lett, és a művészet halálát hirdetik. Művészeik nem hoznak létre életműveket; előadásokat tartanak, díjakra, ösztöndíjakra, státuszokra hajtanak.


Tanárokként pontosan látják, kik azok, akik a későbbiekben veszélyesek lehetnek rájuk. Egyszerű a dolguk: ezeket a diákokat, pályakezdőket kizárják a pályázatokból, kiállítási lehetőségekből. Nálunk ezt az ideológiát képviselő kör a rendszerváltáskor került hatalomra. A békés átmenetben a biztonság kedvéért csináltak egy álforradalmat a Képzőművészeti Főiskolán. Bár akkor bekerült néhány, a szobrászatot szerető művész is, ők azonban egyre jobban kiszorulni látszanak. Az új oktatási rendszerben két új vonal kapott hangsúlyt: a konceptuális művészet és az intermédia.

Ma a művészeti élet két táborra egyszerűsíthető: a tárgyat létrehozó művészekre és az ezt tagadókra, akik tagadják a műtárgyak létjogosultságát. Önmagukban nem léteznek, szükségük van ránk, alkotni vágyókra, hiszen a mi műveinket, hitvallásunkat tagadják. Övék a rombolás, a semmi művészete. Kik ők, honnan a technikájuk, honnan a minta?

A rendszerváltás óta ez a szűk csapat a megmondó. Létrehozta saját esztétikáját, államvizsgarendszerét, kiképezte elméleti tanárait és a művészettörténészeit – a kapcsolattartókat a médiával-, a művészek irányítóit.


A hatalomátvételkor volt olyan tanár, „azóta valami Kossuth-díjas”, akinek diplomája sem volt. (Valami Kossuth-díjas = életmű nélküli, pedigrére hajtó művész.) Van, aki érettségivel, más művészdiploma nélkül lett megmondója, kikből áll majd a jövő művészgenerációja. Kijelentették: mi most már bent vagyunk a főiskolán, mi mondjuk meg, ki végezheti el. És röhögtek! Kijelentették, hogy a figurális művészetnek nincs helye az oktatásban, és nincs helye Magyarországon. Ennek szellemében választották ki, hogy kik azok a diákok, akik a „hátvédeik” lesznek. Cserébe díjakkal, ösztöndíjakkal honorálták őket.

A rendszerváltásnak lett egy vesztes oldala: azok, akik 1989-ben már a főiskolát járták és valamilyen fokig már képzettek voltak. Vagy részt vettek az írástudók árulásában, vagy halálra ítélték őket. Ők a halálra ítélt generáció. Ezeket az alkotókat szépen kizárták, kiszorították mindenhonnan. Ma már kiállítási lehetőségük sincs. Ezt meg lehetett csinálni a liberalizmus és a demokrácia jegyében. És azok csinálták, akik a liberalizmus szószólói.


Létrejött a liberális világban a totális szabadság és tolerancia. Egy dolgot nem lehet: szabadon alkotni. Ha megpróbálod, földbe döngölnek.


Ezek az emberek ezt az országot csak használják. Nem érzik magukénak, könnyen játszanak vele. Külföldön végezték iskoláikat, onnan hozták a módszert, külföldről kapják a támogatást. Itthon csak halásznak. A megosztás és uralkodás elvén. A területüket körbejelölték. A módszereik egyre durvábbak lesznek. Ma már belefér, hogy „valami Kossuth-díjas” oktassa a téren a kordonbontókat, és hogy hamis tábla elé álljon ahelyett, hogy felvilágosítsa a tüntetőket: nem igaz, ami a táblájukon van. Belefér a módszereikbe, a néphülyítésbe és agymosásba.

Állok a téren, építjük a szobrot. Olvasom a sajtóban a tudatos művészettörténészi félreértelmezéseket. És eszembe jut Madáchtól Michelangelo panasza: „Engedjétek, hogy véssek rá holmi díszt. Nem engedték…” Ez már a falanszter? Honnan tudta Madách, amit mi nem? Egyszerű a válasz: művelt volt. Ismerte az 1837-ben elhunyt utópista szocialista műveit, így az általa „megálmodott” falansztert. Fourier művei hatottak a marxizmusra, hogy egy kis ugrással megérkezzünk az irányított elvtársi ideológiához.

Elérkeztünk az elvtárshoz, aki létrehozta a kortársat és az általuk kívánt egységet. Azt a „tökéletes” makarenkói közösséget, amely önmagából veti ki a vele együtt gondolkodni nem hajlandót. Azokat a művészeket, akiknek működése és hitvallása egyéni, belülről irányított. A kortárs a kommunista pártok megerősödésével létrehozta a számukra tökéletes zsűrirendszert. A legkisebb faluban is, ahol működött egy kultúrház, megalkotta a kurátort.

Jelenleg egy ilyen típusú kurátorrendszer működik Magyarországon, köszönhetően a rendszerváltás utáni oktatási és kultúrpolitikának. A rendszerváltozás óta mindig a legkisebb, ötszázalékos párt hajtott az oktatásra és a művészetre, és az esetek nagy többségében meg is szerezte. „Az agy azé, aki megműveli.” Ez a társaság a rendszerváltozás óta hatalmon van. Kényelmes dolguk volt, a művészet másoknak túl kis falat. Úgy tűnt, senkinek nem érdeke odafigyelni rá. Egy magára és a kultúrájára valamit is adó országnak mindig kell, hogy legyen pénzügyi kerete a művészetre. Így létrejött a tökéletes vállalkozás. Az első feladat az volt, hogy a nézőket kizárják a művészeti életből. (Az elmúlt években olyan kiállítások voltak láthatók Magyarországon ennek a körnek a szervezésében, hogy az épelméjű és józan gondolkodású nézők kifordultak a kiállítótermekből.) Ha ma egy civilt megszólítanak a képzőművészettel kapcsolatban, rögtön elnézést kér: nem ért a képzőművészethez. Éppen ez volt a művészetirányítók célja. És íme, létrejött bizonyos kör számára egy teljesen szabad terület. Állami pénzeket lehívó, leválthatatlan társaság. Kezdetben, 1989-ben a figurális művészetet zárták ki. Ma már üldözik a más területeken dolgozó, de tárgykészítő műfajokat is. A csapat működése a virtuális világra irányul. Itt már semmi sem az, aminek látszik. És ami a legfontosabb lett: azoknak a képzése, akik nyilatkoznak. Megalkotni saját szószólóikat, a művészettörténészeket. A rendszerváltozás óta eltelt huszonöt év, és ez a csoport kitermelt egy így gondolkodó generációt. Túlképzés volt művészekben és művészettörténészekben is. Egy egész hadsereg várja, hogy nyilatkozhasson, elemezhessen ennek a körnek a szájíze szerint.

Magyarázza a tömegnek (nagyjából tizenöt fő), hogyan kell kordont bontani. Ő nem bont. Kezében nincs szerszám, sosem volt. Előadásokat tart. Ebből él. És interjúkat ad. Úgy tűnik, ma már minden belefér, csak a módszerek egyre durvábbak. Neki belefér, hogy párhuzamot vonjon a volt Harmadik Birodalom feje és Magyarország mai miniszterelnöke között. Hát így dolgoznak a mai Magyarország 21. századelejének művészeti irányítói.

Közben eltűnik egy generáció. Amelyet kizártak és halálraítéltek a művészetmegmondók és kurátoraik. Tehetséges alkotók. Akik saját útjukat járják, csendben dolgoznak. Nem tudnak összeállni, érdekeiket képviselni. (A csoportba verődés a középszerűek tudománya.) Várják a bemutatkozás lehetőségét huszonöt éve, a szabad demokráciában, liberális világban.

Ők a legszabadabbnak tartott világ, a művészet legmegfélemlítettebb egyénei. A kortársak egy része az ő szidalmazásukra építette létét. A kortárs szót bitorlók ezen alkotók nélkül nem léteznének. Kiválasztanak egy komoly teljesítményt, amit földbe döngölnek, és a saját jelentéktelenségüket emelik magasba, mint tettet, mint a legmagasabb művészetet. Ezek az emberek önmagukban nem léteznek, nincs egyéni teljesítményük.
A Heti Válasznak adtam interjút, Nem holokauszt emlékmű címmel. Ennek kapcsán megszólított a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.

Tisztelt Rektor úr! Úgy gondolom, hogy ön egy nagyszerű rektor, és remekül végzi a dolgát, ezt mutatja, hogy szeretne pontosítani néhány kérdést. Nos, azok az alkotók, tanárok, akiket ön felsorolt, remek művészek és tudomásom szerint jó oktatók. De nagyjából, amikor ők a személyek - beleértve a tanszékvezetőt is - felsorolásának végére ért, annak a névsornak is a végére lett (plusz még két-három fő), amelynek szereplői abban az egyenlőtlen harcban, amely az ideológiagyártók és a tárgykészítők között zajlik, részt vesznek.

Tisztelt Rektor úr! Önnek van egy nagy feladata! Az, hogy a demokratikus világban demokratikus művészképzést hozzon létre, egyensúlyt az iskolájukban. Ugyanez a feladat vár a művészetet irányító kurátorokra, művészettörténészekre is. Engedjék vissza a kiállítótermekbe azokat a művészeket, akik hisznek az elmúlt két-háromezer év művészetében, és a letűnt nagy művészettörténeti korok értékeit felhasználva, ezeket továbbépítve, nem pedig tagadva mennének tovább. Őket ma tradicionális művészeknek titulálják, és elvették tőlük még a jogot is a kortárs szó használatától. Nos, ezek a művészek nem tradicionálisnak tartják magukat, hiszen mai értékeket és gondolatokat képviselnek és közölnek. Csak teszik mindezt építve, szeretettel, nem pedig rombolva, gyűlölködve. És az egyik legnagyobb feladat, hogy visszaadják a kiállítótermeket a nézőknek.

A mai magyar kortárs kurátorrendszer a globális művészetet hirdeti. Kiépítette külfölddel az együttműködését, kapcsolatrendszerét. Átjárás van egy társaság részére a határok között, állami támogatásból. Ez eddig lehet jó. Nekik mindenképpen jó. A gond csak az: a globális művészetnek nincs szüksége Magyarországra.

Ez a szakma belterjes. Ebbe vagy beleszületsz vagy benősülhetsz. Ritka és szerencsés csillagzat alatt kell születni, hogy ez a csapat befogadjon. A művészképzés óriási. A kirekesztés hatalmas. A nagy összetartozó család eszközei kemények. A középszerű összefog, módszerei kegyetlenek. Ma már megszokott, hogy olyan nevek, mint Csontváry vagy Kondor nem férnek bele az általuk írt 20. századi magyar művészetbe. A tehetségek veszélyesek rájuk. Ebben a szakmában megszokottá vált, hogy a negyvenesek közül sokan őrületbe, öngyilkosságba menekülnek. Ha nagyon fájdalmas és látványos a veszteség, egy posztumusz Munkácsy-díjat kiizzadnak magukból. Nem az a baj, hogy ez egy nagy család. Nem az a baj, hogy a jelenleg legballiberálisabbnak mondható „valami Kossuth-díjas” és a legjobboldalinak tartott művészettörténész este baráti társaságukban söröskorsó mellett beszélik meg egy szobor sorsát. A baj az, hogy az ő hatalmuk védelmében megint sikerült 9,6 millió embert külföld felé lefasisztázniuk.

Tisztelt Hölgyek és Urak! Mi ez a veszélyes játék, amibe önök belekezdtek? Hol a határ? És mi a jövő? Így kell, hogy elképzeljük a jövőben megemlékezéseinket, ünnepeinket? Most ez következik, hogy lelocsoljuk, ledöntjük egymás szobrait, képeit? Hogy megzavarjuk egymás kiállításait?

Ha Magyarországon a művészeti életben és oktatásban nem lesz változás, egy dolog történhet: tizenöt év múlva nem lesz magyarul érző és gondolkodó művész. Lesznek magyarul beszélő, külföldön sikereket elérő művészek, akik külföldön elismeréseket, díjakat fognak kapni. A munkáikat azonban nem fogjuk szeretni, hiszen ezek Magyarország-ellenesek, a magyar kultúra és magyartörténelem-ellenesek lesznek. A globális művészet nem akar tudni Magyarország almájáról. A globális világ azonban már belekóstolt, ízlik neki. Kérdés, visszabillen-e kezünkbe az ország almája? Vagy megtartja magának a globális világ, de még mielőtt csutkáig rágja, lecsavarja-e róla a kettős keresztet? Vagy eltűnik teljesen, mintha sosem lett volna, akár az áthazudott művészettörténeti elemzésekben.


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!