fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Háttérhatalom

Sziasztok!

Említettétek, hogy ha van pár meglátásom, amit jónak látok, hogy megosszak veletek, akkor azt írjam meg számotokra. Az előző levélben összefoglalt dolgokból kifolyólag, már régóta figyelem a magyarság helyzetének alakulását, és sikerült pár tapasztalatot szereznem, hogy mi is folyik itt a háttérben. Ha nem haragszotok meg érte, veletek is megosztanám ezeket a dolgokat, hátha mondok vele újat, hátha mondok számotokra is használható információkat.

A demokrácia egy hatalmas illúzió, ahol a háttérben minden pártot, szinte minden pártot, akik a pódiumokon ugrálnak, a pénztőke hoz létre. A jobb és a bal oldalt is. Ezeket a médiákon keresztül acsarkodtatják, megosztják vele az egységet, és a nemzet közös akaratát, mert az ország egyik fele balos, a másik meg jobbikos. Így igazándiból egyetlen párttól se várjatok támogatást, mert egyik sem a magyarság érdekeit szolgálja ki, hanem azokét, akik pénzzel és médiafelületekkel éltetik. A demokrácia az oszd meg és uralkodj elvéről szól, hogy ne legyen egyet értés, és ha az nincs, akkor béke sincs. A békétlenség pedig zűrzavarral jár, így azok, akik az egészet pénzelik, a káoszban és a zavarosban könnyedén tudnak lavírozni.

Ezért szükséges lenne a királyság államformájának a visszaállítása az időben valamikor, hogy a nemzet megosztottsága véget érhessen. Nem szép egy családban sem, ha a gyerekek fele apukához, a másik fele meg anyukához pártoskodik. Ebből mindig csak vita és válás lesz. A táltosaink is azt üzenik, hogy legyen vége a pártoskodásnak, mert csak a megosztottságot hozta el számunkra.

A mi válságunk nem gazdasági válság, a mi válságunk lelki válság, amely gazdasági válság formájában nyilvánul meg. Ahhoz hogy az anyagi szinten megszűnjenek a problémák, előtte a magyarságnak lelki, és szellemi szinten kell vissza térnie az igazi hitvallásához. Az igazi lelki gyökereihez, hogy ne a nyugat tévútjait majmolja. Amikor ez bekövetkezik, akkor szépen lassan a gazdaságban, és egyéb területeken is rendbe fognak jönni a dolgok.

 Jelenleg minden hatalom egy láthatatlan csoport kezében összpontosul, értem itt ez alatt a gazdaságot, a médiát, az oktatást, a bürokráciát és minden egyéb közigazgatási szervet. Ez a láthatatlana hatalom pedig ezeken a szerveken keresztül élteti a rabszolgatartó társadalmát. A kiút ebből az emberiség felvilágosítása, a lelki értékek előrébb helyezése az anyagi értékeknél. Az Istenhez való visszatérés, úgymond a kulcsa annak, hogy a nemzet kinyithassa rabságának, börtönének ajtaját.

Mindenütt megtalálhatóak ennek a láthatatlan hatalomnak az emberei. Minden pártban, minden tudományos akadémián, a gazdaságban, az élet legkülönbözőbb területein, ahol hatalom forog kockán.

Így mikor megalakul egy párt, vagy kezdeményezés, amely az ő rendszerük, rabszolgatartó társadalmuk ellen irányul, abban a pillanatban számtalan eszközt használ fel arra, hogy ellehetetlenítsék.

A Magyarok Szövetsége látszólag egy nemes kezdeményezésnek indult. Náluk volt alkalma a magyaroknak megfigyelni, hogy milyen módszerekkel is működnek az ellehetetlenítő akcióik.

Kezdjük a médiával. A különböző hírközlő szerveken keresztül csak az jön le, csak az kap szólási lehetőséget, amit megengednek. Így ami a rabszolgatartó rendszerük ellen szól, az nem lát Napvilágot. Hatalmas elhallgatások, téves információk és megtévesztő manipulatív eszközök állnak a rendelkezésükre. Onnét fogjátok tudni, hogy jó úton jártok, hogy még ha több tízezres tömeget is mozgatnátok meg, a média egy szót sem közölne le róla. Vagy közölne, olyan jelleggel, hogy negatív színben tüntesse fel a dolgokat. Azonban ettől tartanak, mivel a negatív reklám is reklám. Főleg egy országos médiumon keresztül. Elküldök egy irományt (Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveit), amiben összefoglalták még régebben, hogy milyen módszereket alkalmaznak a hírközlésen, gazdaságokon, politikán keresztül, hogy az embereket a saját céljaik szerint manipulálják. Idomítják a népet, úgy, ahogy számukra tetszetős.

Minden pártot a médiával és a pénzzel futtatnak fel. Így, akinek a kezében van mindkettő, az eldöntheti, hogy milyen pártok járulhassanak a nép elé szólani. Így lett a sose hallott LMP-ből egy olyan párt, aki az SZDSZ-t helyettesíti, és már most bejutott a parlamentbe. Csak 1-2 éves, médián keresztüli támogatásra volt szükség, hogy már most bent lehessen, és folytathassa az SZDSZ pusztító tevékenységét. Mert ugyan azok az emberek állnak mindkét párt hátterében, csak az arcokat cserélik. A kirakat változik, de a tulaj ugyan az marad, ha egy bolt szemszögéből vizsgáljuk a dolgot. Amikor egy pártot eléggé lejárattak, létre hoznak egy újat, új arcokkal. Ez a megtévesztés művészete, az emberek becsapásának módszere. Semmi sem az, aminek látszik. Semmi sem az, amit a tv-k mondanak. A személyek, a műsorok a médiában, mind jól megszervezett módszerek szerint dolgoznak.

Azok a szervezetek, azok a mozgalmak, vagy pártok, amelyek nem az ő általuk megtervezett háttérrel jönnek létre, azok pedig a következőknek vannak kitéve tapasztalataim szerint. Beépülnek ezekbe a szervezetekbe,

 olyan sokan, hogy a belső aknamunkával, megtévesztéssel, hírek gyűjtésével ellehetetlenítsék a szervezetet.

Előszeretettel állítják be magukat magas végzettségekkel, diplomákkal, szakképzettséggel, és egy darabig valóban úgy tesznek, mintha lelkükön viselnék a csoportosulás tevékenységét. Azonban, csak idő kérdése, hogy kiderüljön, hogy ezek az emberek, PERSZE NEM MINDENKIRE VONATKOZIK, hogy ezek az emberek cserben hagyják a kezdeményezést. Sajnos a Magyarok Szövetsége elképesztő létszámban szenved az ilyen emberektől. Egy olyan mozgalomnak látszott, amely felemelhette volna a magyarságot, de amíg nem tisztulnak meg tőlük, nem tudnak előbbre lépni. Nem tudja a változást létre hozni.

A másik módszer, amivel ezek az emberek tevékenykednek, remélem, hogy vagytok annyi rálátással a világ dolgaira, hogy már nem csak az anyag szintjéről figyelitek a történések alakulását. A másik módszerük pedig a fekete mágia alkalmazása az emberek, a csoportok, a rendezvények ellen. Olyan hatást képesek kifejteni, hogy az emberek, akik részt vesznek például, egy igaz történelmünkről szóló előadáson, egyszerűen nem bírnak oda figyelni, nincs kedvük hallgatni az előadót. Kellemetlen érzésük támad, ha már otthon tervezgetik, hogy el akarnak menni egy ilyen rendezvényre. Sokszor tízen is megjelennek egy ilyen kisebb rendezvényen, nagyobbakon még többen, és a közönség között helyet foglalva, folyamatosan szellemi szinten teszik tönkre az összetartozás, a magyarság közös érzését. Képesek félelmet, ellenérzést, dühöt vagy szimpátiát kelteni olyan formában, ahogy ők azt szeretnék. Végszükség esetén, pedig a vezetők ellen ezt a fekete mágiát is fel tudják használni

Küldök egy dokumentumot, amely jobban rávilágosít ezen dolgokra. Be lett tiltva az antiszemitizmus vádjával, de tudnotok kell, hogy erre leginkább a Jelenések Könyvéből való rész a magyarázat, hogy miért nem is olyan illő rá ez a vád.

Így szól:

Jelenések könyve: 2,9

Tudok nyomorúságodról, és szegénységedről,

pedig gazdag vagy, és azok káromlásáról,

akik zsidóknak mondják magukat,

pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.

A Jelenések könyve a mostani időkről szólnak, a mostani időkről jövendölnek.

Minden Jót!

A második ezredév után
Pannónia váratlan erőre kap,
királyok gyűlése lesz Budán,
de császáruk magyar marad.
Kelet s nyugat központja lesz,
egy évszázadra legyőzhetetlen,
szembeszállni velük nem érdemes:
uralkodik a Lélek és a Szellem.


Jön majd egy ember, a második
millenium után, ki felette áll
minden torzsalkodásnak: Ő lesz az itt,
ki Pannonföldről Istenhez kiált,
és Isten meghallgatja imádságait.
Ő lészen az, kinek uralkodása folytán
Pannnónia ismét erős lesz és gazdag,
nagyobb lesz, mint akármely szultán,
az ő szavára minden országban adnak,
s önként kezére bíznak minden hatalmat.


A kétezredik év után hamar
nagy lesz az ország és erős,
visszatér hazájába mindegyik magyar,
s magyar földben nyugszik minden ős.
De a magyar föld része lesz a nagynak,
erős királyság, melynek nincs határa,
a keresztények farkasai már nem ugatnak,
Krisztus ellenségeit a föld kizárja.

(Nostradamus jövendölései a mostani időkről)


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+1 # SÁRA ANTAL 2011-11-19 23:42
A Facebookra írtam.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Fénybenjáró 2011-11-20 08:55
Nem találom.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # MissRochester 2011-11-20 19:50
Ez nem Notredamus jóslat (4 soros jóslatok jellemzik, illetve sosem ír le ennyire konkrátan semmit). Bár igen érdekes, hogy mindenki másként értelmezi, van akinek meggyőződése, hogy Orbánról szól (és persze örül neki, hogy felemeli az országot), míg mások azt állítják, kormány-maketing.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Fénybenjáró 2011-11-20 22:34
Sokan kétségbe vonják, de a kiadásának a körülményei is a jóslatok hitelességére utalnak. Sőt egybe csengenek a Nyirkai jóslattal és sok más jövendöléssel is. Az biztos, hogy nem Orbánról szól, mivel ő nem fel emeli jelenleg sem a magyarokat.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Reinerné Anna 2011-11-21 18:22
Szerettem volna a cikkel kapcsolatban kettő tanítást feltenni, de kevés a hely.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # Seraf 2011-11-21 20:26
Szia 'Atyaeg01'
És Üdvözletem Mindenkinek .

Nagyon jó a cikk : Tartalmazza a hazai és más nemzetek alap-problémáját ; A pártoskodás mögé bújt -megosztó- hatalmaskodást .
'MissRochester' jól tudja, mert Nostradamus Kenturiák versei tényleg négy sorosak ; Viszont a fent jelzett három vers a Magyarokról szól, melyet anno Zrinyi Miklós kért tőle ; A neten a teljes jövendölés elérhető ( Nostradamus Magyarokról ) .
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # záborcki tibor 2012-01-04 10:36
Teljesen egyet értek,amegoszto ttsággal,de ott van a fejünk felett , a turáni átok! Én hittem benne 2011 dec. 14-ig. Ugyan is megjelent nálam egy barátom e nap, és elmondta az élete történetét.Ö 50 éves most.Rola KÖZTUDOTT, hogy csipőből vagja,a magyar történelmet maootontól,dátu mra pontosan.Aszive annyira magyar én odaengedném ,az egyetemre tanitani!Ámbár kb 3-4 orát beszélgettünk,e gy ici picit össze zördültünk a jobbik miatt!Ő mondta:a jobbik jól beszél.ÉN mondtam:igaz,de nem kell,mivel beült a parlamentbe.Budaházy fogalmazta meg frappánsan:ne menjetek be a parlamentbe ,mert bele ragadtok a ragacsba.Mondtam neki ezt.ÉN mikor ezt hallottam,akkor lettem teljesen király hivő. erre ö nagyot nézett,mondta sejtette ,hogy hozzám fordulhat,de nem gondolta volna rólam,hogy megelőzöm őt.Ekkor elő tört belőle a történelem tanár.Ősiség törvény,választ ani,nemzetfők,...... kaptam az áldást a fejemre.Nem úgy van az biz .KIT?Egy picit helyre rakott.Ezt kérdezem tőletek tőled? Ki legyen?KI ismer Dakán kivül valaki valakit? Mert ha Ő igazat mond ,csak ő jöhet szóba. A másik,itt mondjuk kerály kell,de hogy kellene elindulni egy felkenés után, milyen első intézkedések kellenek,amik égbetörően fontosak a számunkra.Mer hogy oda ül valaki az kevés és lehet jobban ráfaragnánk vele,és ez a megosztott nemzet,hány százaléka fogadná el,és a nemzetközi vélemény,hogy fogadná?SZoktam ilyeneken is gondolkodni,és főleg az intézkedéseken. Kértem a barátomat,tegye ő is meg.MÁS:HA valaki van köztetek akinek bejárása van a Nemzeti múzeumba,kellen e egy kis segitség!Komoly dologról lenne szó.Ezzel az irással össze függ.Ha tudsz segits keress az imélemen,vagy itt,nem titok,de jobb ott tartani.Hátha közelebb kerülünk a vershez.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # Fénybenjáró 2012-01-04 20:06
Nekem az a megérzésem ezzel kapcsolatban, hogy a király nem az lesz, aki kimondja magáról, hogy ő a király, hanem az, akiről az egész magyarság kimondja, hogy ő a király. Persze nem akarom Daka úr szavait kétségbe vonni, mert tényleg lehet volt valami szertartás, amiről beszélt.

Amúgy, ahogy Mátyás király esetében láttuk, ott is Isten volt az, aki kijelölte Magyarország királyát. Szerintem ez ezután is így fog lenni. Az idő majd mindent meg fog mutatni ezzel a témakörrel kapcsolatban. :-)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # Scythion 2012-01-04 23:47
többek között a nép döntése is a király, koronázáskor az összegyűlt tömegtől meg kérdezik hogy akarják-e a királyt, erre háromszor kell hangosan igent mondani, nos volt egy királyunk akire a tömeg másodjára már félhangosan mondta az igent, harmadjára már csönd volt, aztán pár nap múlva megölték a királyt. És persze a király akkor lesz magyar király ha a szent koronával koronázzák.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # Scythion 2012-01-04 23:37
Engem nem izgat a külföld véleménye, meg hogy elfogadja vagy nem, akkor merjenek kritizálni ha ők tökéletesek.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # Scythion 2012-01-04 23:43
Nincs turáni átok, turáni áldás van, hogy egymásért harcolhatunk. De ne feledd csak akkor lesz átok ha elhiszed hogy létezik. Ezt a dolgot is az ál-akadémián találhatták ki, hogy ijesztgessenek minket és persze ne az őket fizetőkre fogjuk az ország és népünk hanyatlását.
És Szent István nem irtotta ki az ősvallást:
http://www.youtube.com/watch?v=zZg5TiN-HFI
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # záborcki tibor 2012-01-05 17:25
Kedves atyaeg1!Most kérdeztem meg a barátomat Mátyással kapcsolatba,mié rt,mi okból választotta ki őt az isten.Válasz: minden magyar kerály,isten kegyelméből lett kiválasztva, minden kerály megkapta ezt a jelzőt.Az okból kérdeztem,mert én ilyenről nem tudtam,hogy valami különlegeset "tett" volna,gyerekkén t.De,hogy pont jó kerályt mondtál,sziven ütöttél!A Mátyás király utcán lakom 47 éve.Nem akarok az lenni nyugi.Ide születtem,a tudatom megkapásakor, megnyilvánulása kor,valamit mindig éreztem. Nem tudom mit!!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+4 # Fénybenjáró 2012-01-05 22:52
Én is nagyon szeretem Mátyás Király történeteit és a tetteit hallgatni. Már fiatal korában tudták róla a környezetében élők látomásokon keresztül, hogy ő lesz a magyarok királya. Szántai előadásaiban szokott erről mesélni.

Gúnyolták mikor külföldön volt fogságban, hogy azt hiszed magadról, hogy te leszel a magyarok királya. Ő pedig csak annyit mondott, hogy, ha Isten is úgy akarja, akkor még a tietek is. És megfagyott a vér is bennük, mikor hallották ezt.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Jefremov 2013-06-05 06:33
Mátyás egy nagyon érdekes személyiség. A jobbágyokat megadóztatta, de ebből a pénzből fenntartott egy zsoldos hadsereget is. Meg a számtalan megnyert csata... a sok elfoglalt ország, terület.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!