fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Figyelnek

Időkjelei: Bár nem tudjuk, hogy a Bibliában „fenevad bélyegének” nevezett antikrisztusi rendszerben mikrochipeket vagy valami más, számunkra még ismeretlen vagy fejlesztés alatt álló technológiát alkalmaznak-e majd, mindenesetre a microchipek térnyerése óriási lépést jelent a világ lakosságának irányítása és állandó megfigyelése felé.

Egy texasi iskola többször is a figyelem középpontjába került, miután eltanácsolt egy diákot, aki nem volt hajlandó részt venni az iskola által bevezetett „diák lokációs programban”. Miután az iskola nem tartotta tiszteletben Andrea Hernandez, másodikos gimnazista jogait, a család úgy döntött, hogy jogi segítséget kér.

Forrás: wired.com

A texasi középiskolás, aki szerint az RFID chipet tartalmazó diákigazolvány a Bibliából ismert „fenevad bélyegének” az előfutára, elvesztette az iskolakerület ellen indított pert, amivel felfüggesztése ellen próbált harcolni.

A rádiófrekvenciás azonosítóeszközök (RFID) a mai elektronikus kor szerves részévé váltak, megtalálhatók a legtöbb útlevélben, bankkártyában és egyéb igazolványokban. A jóslatok szerint előbb-utóbb a vonalkódok helyére lépnek majd az árucikkeken. Az Egyesült Államokban emellett egyre több iskola kezdi használni a technológiát.

A Northside-i független iskolakerület San Antonióban az ősszel kezdődött iskolaévtől szintén RFID chipet tartalmazó diákigazolványokat kezdett használatba helyezni, azzal a különbséggel, hogy ezek az igazolványok, amellett, hogy tartalmazzák a diákok társadalombiztosítási azonosítóját, mozgásukat is nyomonkövetik, amíg az iskola területén tartózkodnak.

A másodéves Andrea Hernandez novemberben értesítést kapott az iskola vezetőségétől, hogy amennyiben nem hajlandó a nyakában hordani az új azonosítót, eltanácsolják az iskolából. A vezetőség szerint a lány, aki vallásos alapon utasítja el az igazolvány viselését, kénytelen lesz olyan iskolát keresni, amelyik nem alkalmaz ilyen technológiát.

Andrea a bírósághoz fordult, amely az eljárás idejére semmissé nyilvánította a felfüggesztő határozatot, most azonban a lány ellen döntött azzal, hogy az iskola nem sértette meg a lány vallásos jogait, mivel felajánlották neki, hogy az ő igazolványából eltávolítják a chipet, azonban annak viselése számára is kötelező maradna.

A Hernandez család szerint az igazolvány a „fenevad bélyegének” előfutára, amely ellen a Jelenések könyve figyelmeztet. Miután Andrea nem fogadta el az iskola ajánlatát a Rutherford Intézethez fordultak segítségért.

„Az iskola által felajánlott megoldás nemcsak méltányos, de valamennyi vallásos alapon tett ellenvetést semmissé tesz jogi szempontból,” írta az ítéletben Orlando Garcia, kerületi bíró.

Steven Hernandez, Andrea édesapja egy levélben megírta az iskolának miért nem tartja elfogadható megoldásnak a chip eltávolítását. Szerinte helytelen, hogy lánya (vagy bárki más) az igazolványt látható helyen köteles viselni. „Számunkra fontos az Istennek való engedelmesség,” mondta az apa a bírósági dokumentumok szerint. „Azzal, hogy a lányomtól azt követelik, hogy köteles a többi diákot követni, arra kérnek, ellenszegüljünk a Megváltónknak.”

A Rutherford Intézet szerint a bíróság döntése elfogadhatatlan és mindenképpen fellebbezni fognak.

„Azzal, hogy Andrea ellenvetését világi és nem vallási alapon hozott elhatározásnak nevezték, a bíróság döntőbírónak kiáltotta ki magát annak megítélésében, hogy mi számít vallásosnak és mi nem. Ez megengedhetetlen egy alkotmányos rendszerben és mindenképpen fellebbezünk,” áll az intézet nyilatkozatában.

Az iskolakerület természetesen üdvözölte a bíróság döntését.

Az RFID nyomonkövetés bevezetése a jelek szerint leginkább pénzügyi alapon hozott döntés volt. A legtöbb államilag finanszírozott iskolához hasonlóan, az érintett iskolakerület is az iskolalátogatási adatok alapján kapja a támogatást. Amikor egy diák nincs az asztalánál a reggeli névsorolvasásnál, a kerület nem kapja meg az aznapra járó támogatást utána, mivel nem tudja bizonyítani, hogy az illető az iskolában tartózkodik-e.

Az RFID nyomonkövetéssel az iskola minden, az épületben tartózkodó diák után megkapja ezt a pénzt.

A gyerekek chippel történő megjelölése egyelőre elég ritka, de nem új keletű elképzelés. Egy államilag támogatott Richmondi óvoda Kaliforniában már 2010-ben kötelezővé tette az RFID chippel ellátott mellény viselését. 2005-ben egy másik kaliforniai intézmény Sacramento-ban kénytelen volt felhagyni egy hasonló próbálkozással a rendkívül komoly szülői tiltakozás eredményeként. 2004-ben egy Houstoni iskolakerület Texasban 13 iskolában vezette be a chipes nyomonkövetést, szintén anyagi megfontolásból. A Northside-i iskolakerület még gondolkozik azon, hogy a hozzá tartozó másik 110 iskolában is bevezesse-e a rendszert.

Orlando Garcia, az ügyet tárgyaló bíró, január 18-ig, a szemeszter végéig adott időt Andreának, hogy eldöntse, hajlandó hordani az igazolványt, vagy másik iskolát keres.

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!