fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Figyelnek

5 éve? Ugyan már! A létrehozásuk óta minimum. :)

Újabb érdekes, ám nem túlságosan meglepő fordulat látszik kibontakozni a két hete tartó NSA-botrány kapcsán, ugyanis a The New York Times a hatóságok haragjától tartva inkább névtelenségbe burkolózott forrása szerint a hírszerzés már 5 éve hozzáfér a Skype-os hívásokhoz és csevegésekhez.



A hírek szerint még a vállalaton belül is csak rendkívül kevesen tudtak a „Project Chess” névre hallgató megfigyelési programról, amely állítólag már a kezdetektől fogva a szélesebb körű PRISM részét képezte, noha az Edward Snowden által kiszivárogtatott diavetítés alapján a Skype hivatalosan csak 2011 elején csatlakozott hozzá. A Microsoft ugyanezen év végén vásárolta fel 8,5 milliárd dollárért az eredetileg nem csevegőnek indult szolgáltatást.

A Skype az utóbbi években számos alkalommal nyíltan biztosította felhasználóit a privát szférájuk legmagasabb fokú tiszteletben tartásáról, éppen ezért ha valósnak bizonyul az információ, az nagy csapást mérhet a szolgáltatásra. Ugyan a témához csak lazán kapcsolódik, de a Times cikke szerint 2010-ben a Facebook biztonsági főnöke is átigazolt az NSA-hez, amely önmagában még nem jelent túl sokat, de a jelenlegi légkörben vélhetően kevesekben ébreszt pozitív érzelmeket.


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
0 # Antonov 2013-08-28 23:21
Rengeteg, különböző típusú információt kapunk rólad, beleértve:

A te adataid azok az adatok, amelyeket kötelező megadnod, amikor regisztrálsz a webhelyen, illetve azok, amelyeket meg kívánsz osztani másokkal.

Regisztrációs információk
Amikor regisztrálsz a Facebookra, meg kell adnod bizonyos információkat, például a neved, e-mail címed, születésnapod és nemed. Bizonyos esetekben lehetőséged van más információk, mint pl. a telefonszámod regisztrálására .

Megosztani kívánt adataid:
Az adataid tartalmazzák azokat az adatokat is, amelyeket megosztasz a Facebookon, mint például amikor közzéteszel egy állapotfrissíté st, feltöltesz egy fényképet, vagy amikor hozzászólsz egy ismerős eseményéhez. Ezenkívül tartalmazzák azokat az adatokat is, amelyeket akkor osztasz meg, amikor valamilyen műveletet végzel, például amikor hozzáadsz egy ismerőst, kedvelsz egy oldalt vagy egy weboldalt, hozzáadsz egy helyet az eseményedhez, a kapcsolatimport álónkat használod, vagy amikor a kapcsolati állapotodat jelzed.

A nevedet, profilképeidet, borítóképeidet, nemed, hálózataidat, felhasználóneve det és felhasználói azonosítódat közzétenni kívánt adatként kezeljük. További tudnivalók.
Ha ismerjük a születésnapodat , többek között a korodnak megfelelő tartalmakat és hirdetéseket jeleníthetünk meg.
Mások által rólad megosztott adatok
Barátaidtól és másoktól is kapunk rólad szóló információt, például amikor feltöltik az elérhetőségeide t, vagy fényképet tesznek közzé rólad, megjelölnek fényképen, állapotfrissíté sben vagy helyszínen, esetleg hozzáadnak egy adott csoporthoz.
A felhasználók a Facebook használata közben tárolhatják vagy megoszthatják a rendelkezésükre álló, rólad vagy másokról szóló adatokat, például a meghívók és kapcsolatok feltöltésekor és kezelésekor.
Egyéb, rólad kapott információk
Más típusú adatokat is kapunk rólad:

A Facebookhoz kapcsolódó minden tevékenységed alkalmával adatokat kapunk rólad: például amikor megnézed egy másik személy idővonalát, üzenetet küldesz vagy kapsz, ismerősöket vagy Facebook-oldalt keresel, rákattintasz valamire, megtekintesz valamit, vagy más interaktív tevékenységet végzel, Facebook-mobilalkalmazás t használsz, Facebook-kreditet vagy a Facebookon keresztül bármi mást vásárolsz.
Amikor például fényképeket vagy videókat teszel közzé a Facebookon, akkor olyan további kapcsolódó adatokhoz (vagy metaadatokhoz) is juthatunk rólad, mint a fénykép vagy videó készítésének időpontja, dátuma vagy helye.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Antonov 2013-08-28 23:22
Adatokat kapunk a számítógépről, mobiltelefonról és más eszközről, amelyet a Facebook elérésére használsz; akkor is, ha több felhasználó jelentkezik be ugyanarról az eszközről. Ezen adatok közé tartozhat az IP-címed vagy az internetszolgál tatásról, helyszínről, a böngésző típusáról (azonosítókat is ideértve) vagy a látogatott oldalakról szóló egyéb adat. Például megkaphatjuk a GPS-koordinátáidat vagy más helyszínadatoka t, így tájékoztathatun k, ha valamelyik ismerősöd a közelben tartózkodik.
Adatokat kapunk rólad minden alkalommal, amikor elindítasz egy játékot, alkalmazást, vagy meglátogatsz egy Facebook Platform alkalmazást használó vagy Facebook-funkcióval (például közösségi modullal) ellátott oldalt; időnként cookie-k alkalmazásával. Ebbe beletartozik a webhelylátogatá s dátuma és időpontja; a webhely címe vagy URL-címe, amelyen épp vagy; műszaki adatok az általad használt IP-címről, böngészőről és operációs rendszerről; valamint, ha be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor a felhasználói azonosítódról is.
Néha kapunk adatokat fiókvállalatain któl vagy hirdetési partnereinktől, vásárlóinktól és egyéb harmadik felektől, ami segít nekünk (vagy nekik) a hirdetések kézbesítésében, az online tevékenységek értelmezésében és általában a Facebook szolgáltatásain ak javításában. Egy hirdető például megoszthat velünk adatokat rólad (például hogyan reagáltál a hirdetésre a Facebookon vagy más oldalon) a hirdetések hatékonyságának mérése és minőségének javítása érdekében.

Az adatok közé azok az információk is bekerülnek, amelyek már a birtokunkban vannak rólad és az ismerőseidről. Az adatgyűjtés célja lehet például, hogy meghatározzuk, melyik ismerősödet mutassuk a Hírcsatornádon, vagy kit javasoljunk az általad közzétett fényképen megjelölésre. GPS alapján meghatározhatju k a várost, ahol jelenleg tartózkodsz és más helyszíni adatokat, amelyeket nyilvántartunk veled kapcsolatban, így például megmondhatjuk neked és ismerőseidnek, kik és milyen események vannak a közelben, vagy érdekes lehetőségeket ajánlhatunk számodra. Az adatgyűjtés célja lehet az is, hogy olyan reklámokat küldjünk neked, amelyek valóban érdekelnek.
Amikor megkapjuk a GPS helyzetedet, társítjuk őket más helyszíni adatokkal, amiket rólad tudunk (mint például a jelenlegi városod). De csak addig tartjuk meg őket, amíg fel tudjuk használni arra, hogy szolgáltatásoka t biztosíthassunk számodra, mint például az utolsó GPS-koordináták megőrzése fontos értesítések küldése céljából.
Kizárólag a neved és a személyes azonosításodat lehetővé tevő minden egyéb adat eltávolítását követően, vagy mások adataival oly módon kombinálva adunk át adatokat hirdetőinknek vagy vásárlóinknak, hogy az már ne legyen hozzád köthető.
Nyilvános adatok
Amikor a „nyilvános adatok” kifejezést használjuk (amelyet néha „Mindenki adatai”-nak hívunk), azokat az adataidat értjük alatta, amelyeket nyilvánossá tettél, illetve azokat, amelyek mindig nyilvánosan elérhetők.
Nyilvánosságra hozott adataid
Az adataid nyilvánossá tétele pontosan azt jelenti, ahogyan hangzik: bárki, beleértve a Facebookon kívüli személyeket is, láthatja őket.
Az adataid nyilvánossá tétele egyben azt is jelenti, hogy az adott adat:

a Facebookon kívül is társítható hozzád (vagyis a nevedhez, profilképeidhez , borítóképeidhez , idővonaladhoz, felhasználói azonosítódhoz, felhasználóneve dhez stb.);
megjelenhet, amikor valaki keresést indít a Facebookon vagy egy nyilvános keresőmotorral;
elérhető lesz az általad és az ismerőseid által használt, a Facebookba integrált játékok, alkalmazások és webhelyek számára; valamint
bárki számára hozzáférhető lesz, aki API felületeinket, például a Graph API felületet használja.

Bizonyos esetekben nem tudod megválasztani a célközönségedet , amikor közzéteszel valamit (például amikor írsz egy oldal üzenőfalára, vagy hozzászólsz egy cikkhez a hozzászólások modulunk segítségével). Ez azért van így, mert bizonyos eseménytípusok mindig nyilvánosak. Általánosságban feltételezhető, hogy megosztás ikon hiányában az információ nyilvánosan elérhető.
Amikor mások rólad szóló információkat osztanak meg, választhatják azok nyilvánossá tételét is.
Adatok, melyek nyilvánosan mindig elérhetők
Az alábbiakban felsorolt adatok mindig nyilvánosan elérhetők, és úgy kezeljük őket, mint olyan adatokat, amelyekről úgy döntöttél, hogy nyilvánossá teszed őket.

Név:
Segít, hogy az ismerőseid és a családod megtaláljanak. Ha nem szívesen osztanád meg valódi neved, bármikor törölheted fiókodat.
Profilképek és borítóképek:
Ezek segítenek abban, hogy az ismerőseid és a családod felismerjenek. Ha kényelmetlen számodra valamelyik fényképed nyilvánossá tétele, bármikor törölheted. Ha új profilkép vagy borítókép hozzáadásakor nem törlöd az előző fényképed, akkor az megmarad a profilképeidet vagy a borítóképeidet tartalmazó albumban.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Antonov 2013-08-28 23:23
Felhasználóneve k és felhasználói azonosítók
A felhasználónév (vagy Facebook URL) személyre szabott hivatkozás az idővonaladra, melyet megadhatsz másoknak, vagy közzétehetsz külső webhelyeken. A felhasználónév megjelenik az idővonalon az URL-címben. A felhasználói azonosító segítségével azonosítjuk a Facebook-fiókodat is.
Ha valaki ismeri a felhasználóneve det vagy felhasználói azonosítódat, akkor a facebook.com weboldalon hozzáférhet a rólad szóló adatokhoz. Például, ha valaki ismeri a felhasználóneve det, és beírja a böngészőjébe a facebook.com/felhasználónév adatot, akkor megtekintheti a nyilvános adataidat, valamint bármit, amit engedélyeztél a számára. Hasonlóképpen, a felhasználóneve ddel vagy felhasználói azonosítóddal bárki hozzáférhet a rólad szóló információkhoz az API felületeinken, például Graph API felületen keresztül. Különösen nyilvános adataidhoz tudnak hozzáférni, illetve korosztályodhoz , az általad beszélt nyelvhez és az országodhoz.
Ha nem szeretnéd adataid hozzáférhetővé tenni a Platform-alkalmazások számára, az Adatvédelmi beállítások pont alatt kikapcsolhatod az összes Platform-alkalmazást. A Platform kikapcsolásával a játékok és egyéb alkalmazások nem használhatók; amíg a Platformot ismét be nem kapcsolják. Az alkalmazások által kapott adatokról szóló további információkért lásd: Egyéb webhelyek és alkalmazások.
A grafikus API felületen hozzáférhető adataid megtekintéséhez írd be a böngészőbe a https://graph.facebook.com/ hivatkozást.
A Facebook e-mail címed tartalmazza nyilvános felhasználóneve d, például: username@facebo ok.com. Az üzenetváltás résztvevői közül bárki válaszolhat rá.
Hogyan használjuk fel a kapott információkat
A rólad kapott információkat felhasználjuk ahhoz, hogy az általunk kifejlesztett szolgáltatások és funkciók használatát lehetővé tegyük számodra és más felhasználók számára, mint például az ismerőseid, a partnereink, a hirdetők, akik a webhelyen hirdetnek, és a fejlesztők, akik az általad használt játékokat, alkalmazásokat és weboldalakat készítik. Például az emberek segítése és az általad végzett és megosztott dolgok megkeresése mellett a rólad kapott információkat a következő célokra használhatjuk fel:

a Facebook termékek, szolgáltatások és az integráció biztonságának megőrzése érdekében tett erőfeszítéseink során;
a Facebook és mások jogainak és tulajdonának megvédésére;
hogy tájékoztassunk a helyszíni jellegzetessége kről és szolgáltatásokr ól, például tudassuk veled és ismerőseiddel, ha a közelben valamilyen esemény történik;
a megtekintett hirdetések hatékonyságának mérése és megértése során, ideértve a számodra érdekes hirdetések küldését;
hogy javaslatokat tegyünk neked és más Facebook-felhasználóknak , például: javasoljuk ismerősödnek a kapcsolatimport áló használatát, hiszen neked is segítségedre volt ismerősök keresésében; hogy egy másik felhasználó vegyen fel téged az ismerősei közé, mivel ugyanazt az e-mail címet importálta, mint te; vagy hogy egyik ismerősöd jelöljön meg téged egy olyan képen, amelyen szerepelsz; valamint
belső műveletekhez, például hibakereséshez, adatelemzéshez, teszteléshez, kutatáshoz és a szolgáltatások javításához.

Az engedélyezéssel nemcsak azt garantálod számunkra, hogy a Facebook használatát a jelenlegi formájában lehetővé tegyük, hanem azt is, hogy olyan innovatív funkciókat és szolgáltatásoka t biztosítsunk számodra a jövőben, amelyek a rólad kapott információkat új módokon használják fel.
Miközben lehetővé teszed számunkra a rólad kapott információk felhasználását, továbbra is te rendelkezel az összes adatoddal. A bizalmad fontos számunkra, éppen ezért nem osztunk meg rólad szóló információkat másokkal, kivéve, ha:

megkaptuk rá az engedélyedet;
értesítettünk téged, azaz tájékoztattunk róla ebben a szabályzatban; vagy
eltávolítottuk a nevedet vagy minden olyan adatot, amely személy szerint azonosíthat.

Természetesen ha mások osztanak meg rólad adatokat, akkor az adatok megosztása felett ők rendelkeznek.
Az adatokat a termékek és szolgáltatások nyújtásához szükséges ideig tároljuk (a fent részletezetteke t is beleértve). A fiókhoz társított adatokat rendszerint a fiók törléséig őrizzük meg. Bizonyos adatkategóriák esetén külön adattárolási gyakorlatot alkalmazhatunk.
Az alapján, hogy összehasonlítju k az ismerősöd képeit azokkal az adatokkal, amelyeket a többi olyan fényképből gyűjtöttünk össze, amelyeken megjelöltek, javaslatot tudunk tenni arra, hogy az ismerősöd jelöljön meg egy képen. A Megjelölések működése beállítás segítségével szabályozhatod, javasoljuk-e másik felhasználónak is a megjelölésedet a fényképeken. További tudnivalók.
Fiókod törlése és felfüggesztése
Ha nem szeretnéd tovább használni a fiókod, a felfüggesztés és a törlés művelet közül választhatsz.
továbbra is megtalálnak ismerőseik listáján.

[Csak így, tördelve tudtam beküldeni.]
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Vándor 2013-11-17 03:48
Igazán érdekes cikkeket szoktam itt olvasni. Most sem csalódtam!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!