fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Figyelnek

Épül az új világrend. A totális ellenőrzés. Aki nem tartozik a terelhető birkák közé, nem fogja hagyni, hogy megcsinálják vele ezt a gyalázatot.

Kedden adták át a Nemzeti Egységes Kártyarendszer első darabjait. A jelenleg érvényes diákigazolványok helyett mostantól aki újabb diákigazolványt igényel, már csippel ellátott igazolványt kap, és a jövőben már csak RFID-csippel ellátott igazolványokat fognak előállítani. Első körben a diákigazolványok esetében lép életbe az új rendszer, és bevezetik az oktatói, illetve kormánytisztviselő igazolványt.

A kormány tervei szerint a későbbiekben valamennyi személyazonossági okmányt RFID-csippel látnak el, majd az összes okmányt fel fogja váltani egyetlen kártya. Aki eddig homokba dugta a fejét és azt hangoztatta, hogy a társadalom feletti teljes ellenőrzés nem lehetséges - mi több, összeesküvés-elmélet - annak ideje elgondolkozni egy-két dolgon.

Az RFID a "Radio Frequency Identification" rövidítése, vagyis rádióhullámok segítségével drót nélküli adatátvitelt lehetővé tevő technológia. A lényege egy elektronikus kóddal beprogramozott mikrocsip, az ún. transzponder, amely egy miniáramkört és egy antennát tartalmaz, hogy egy azonosító jelet sugározzon ki. A kibocsátott kódot számítógéphez csatlakoztatott speciális olvasó berendezések, szkennerek segítségével lehet fogni.

Az RFID-csip feladatából adódóan kis mennyiségű adat tárolására alkalmas, egy újabb változata pedig lehetővé teszi a tárolt adatok felülírását. Mint azt az új diákigazolvány példája is mutatja, így a csip alkalmassá válik arra, hogy az iskolákban átvegye az ellenőrzők és a napló helyét. Az RFID-csipet régóta használják (leginkább nyugaton) az áruforgalomban, illetve beléptető rendszerekhez is, és a kormány tervei szerint az iskolákban, valamint a BKV járatain kötelezővé teszik majd az ilyen beléptető rendszerek bevezetését. A kormány szerint a közeljövőben a BKV rendszereit úgy alakítják át, hogy az RFID csip átvehesse a jegyek és bérletek helyét is.

Amit ez a hétköznapokban jelent: Első körben - valamennyi, iskolába járó diák ilyen diákigazolvánnyal fog rendelkezni. Mivel a BKV-t és az iskolákat bevonják az átalakításokba, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a diáknak magával kell hordania az RFID csipet. Mindig magánál kell majd tartania, mert a BKV ellenőrnek ezt nyújtja majd oda jegy/bérlet helyett, iskolába érkezéskor ezzel tud bemenni a kapun, a tanórák után ezzel tud kimenni, majd hazafelé a BKV járatain megintcsak nála kell legyen. Az eszköz hatékonyságához nem fér kétség, így várhatóan a tömegközlekedés ennek megfelelően alakul majd minden városban. A tanároknak maguknál kell hordaniuk az RFID-csippel ellátott oktatói igazolványt, mert ezzel tudnak bemenni az iskola épületébe, és ezzel tudnak kimenni. A köztisztviselőknek, a kormányhivatalok alkalmazottainak már nem idegen ez a fajta beléptető rendszer, mert évtizedek óta ezt használják. Minisztériumokban általánosan használt eszköz a beléptető kártya, az új intézkedés csak egy újabb kártyát jelent, aminek már többféle felhasználása lehetséges. Olyan intézményekben, mint például az ország szétrablását lebonyolító vállalat utódszervezete, az MNV ZRt., az alkalmazottak minden egyes folyosó ajtaján csak úgy haladhatnak tovább, ha odatartják a beléptető kártyát, így a személyek mozgása ellenőrizhető. Ha valaki túl sokat tartózkodik a büfében, túl sokat van az épületen kívül, az mind regisztrált távollét, de bizalmas adatok kiszivárogtatásakor is egyszerűen visszavezethető a tárolás helye alapján, hogy melyik az a pár alkalmazott, akinek hozzáférése lehetett.

Első körben az intézmények alkalmazottai, tanulói - második körben a teljes társadalom. A Fidesz nyilatkozatai szerint ugyanis a későbbiekben a személyigazolványok és a vezetői engedélyek is RFID-csippel lesznek ellátva. Ha az első sorozat elkészül, már csak hónapok kérdése az új típusú személyigazolvány.

Mivel az RFID-csip egy adott kódot sugároz és minden állampolgár egyedi azonosító kóddal bír, ezért a magunknál hordott diákigazolvánnyal, személyigazolvánnyal és vezetői engedéllyel egyben visszakövethető a tartózkodási helyünk is. Ezek olyan dokumentumok, amit minden állampolgár köteles magánál tartani, így minden állampolgár köteles magánál tartani az RFID-csipet.

Az RFID-csip érzékelése a hétköznapokban nem lehetséges egy adott távolságon kívül, köszönhetően a beléptető rendszerekben használt alacsony érzékenységű készülékeknek. Ez lehetővé teszi, hogy a csipet csak egy adott helységben, ajtó előtt, stb. használjuk. Ha ezeknek a készülékeknek nem lenne gyengére állítva az érzékelése, abban az esetben pl. egyetlen BKV-jegy nyitva tartaná a közeljövőben Budapestre telepített összes BKV-s beléptetőt, vagy egyetlen diák beléptetője az összes diáknak nyitva tartaná az iskola kapuját. Vagyis az RFID-technológia rövidtávú volta nem azt jelenti, hogy csak egy adott távon belül érzékelhető csipet tesznek az igazolványokba, hanem logikus oknál fogva vannak/lesznek gyenge érzékenységű készülékek használatban.

Mivel az RFID-csip gyenge jelet bocsát ki, csak a vevő készülék érzékenysége fokozásának kérdése, hogy a jel távolabbról is érzékelhető legyen. Akár az összes egyszerre. Egy telefonközpont technikai háttere elegendő ahhoz, hogy kis átalakításokkal monitorozható és regisztrálható legyen a tízmillió állampolgár mozgása a nap 24 órájában. Nyilván nem véletlen egybeesés, hogy a kormány az új RFID-csipek bevezetésével párhuzamosan új állami telefonszolgáltatót hoz létre...

Nem nehéz mindebből észrevenni, hogy a Fidesznek köze nincsen a magyar érdekképviselethez (döbbenetes, de rengeteg embert még mindig megtéveszt), helyette szolgalelkűen a csak "New World Order" néven elterjedt szabadkőműves terror-rendszer lokális végrehajtója. Akinek még ez az intézkedés sem árulkodó, az várja csak meg, ameddig a gyerekének nem a diákigazolványába, hanem kötelezően a bőre alá ültetik az RFID-csipet, akár egy állatnak. Mi nem kérünk belőle.

Molnár István - Jövőnk.info

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+2 # Jefremov 2013-08-05 08:22
Ha már itt tartunk, sajnos nem találtam rá megfelelő témát, de a háttérhatalomma l kapcsolatos ez is. Belinkelem: http://www.cosmopolitan.hu/friss/2013/08/04/ferjhez-ment-a-james-bond-sztarja/#aktualis

Hogy tudtam, egy lyukas garassal is fogadni tudtam volna rá, hogy a következő James Bond a nagy bálványozott szuperügynök meleg lesz, és lesz valami defektje!

Ez kell a népnek, tessék bálványozni őt is, mert meleg! Ezt sugallja a mocskos média, fúj.


Észrevetted Fénybenjáró, hogy a média is egyre lentebb süllyed, és úgy süllyed a magyar nemzet színvonala is?
Szerintem a fél ország a TV-től függ. Attól a TV csatornáktól, amelynek híradójában azzal kezdik az első mondatot, hogy "Súlyos balesetet szenvedett, 2 ember meghalt" v. "Brutális gyilkosság itt és itt, 3 embert megöltek"

Csodálkoztok, hogy ennyire beijedtek az emberek, és nem jönnek utcára?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # ecchphoto 2013-11-02 21:28
Nem akarok elkeseríteni senkit, az RFID nem sugároz semmilyen jelet. Az egy passzív áramkör, és a gerjesztő elektromágneses térre indukálódik benne áram, majd enne segítségével "válaszol. Mivel a gerjesztő térerősség is már eleve gyengülve éri el a kártyát, a válaszjel még gyengébb, így tényleg csak egész kis távolságokon működik. Így ha például fél méterről szeretnénk valamit meggerjeszteni, hogy az érdemben tudjon válaszolni, úgy hogy saját tápellátása sincs, ésszerütlenül sok energiát igényelne. Nem tartom valószínűnek, hogy ezt a verziót választanák erre a feladatra. Leárnyékoltan tartani ilyen kártyákat amúgy nem olyan nehéz.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Lívia 2013-12-23 18:08
Érdekelne, valószínű többeket is, hogyan lehet leárnyékolni ezeket a kártyákat! Esetleg megírnád?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Kovács István 2014-02-18 21:10
Ha akármely állampolgár ezt a RFID kártyáját egy kis rágógumi papírba(alufóli ába) csomagolja, rögtön képtelenség lesz leolvasni akármilyen érzékenységű leolvasóval mert tökéletesen leárnyékolódik.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # azele 2014-03-25 12:49
Én megküldöm majd egy combos mágnes terápiával a kedves kis kártyámat :-)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!