fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - ISTEN

Egy régebbi videónk, melyben megpróbáltuk összefoglalni azt, hogy a táltosok a magyar történelem során kikből is lettek.

Sokan, sokfélét mondanak arról, hogy kik is voltak a táltosok. Azonban nem a külső jegyeken van az igazi hangsúly, hanem azon, hogy milyen tudatállapottal bírtak, és bírnak még ma is ezek az emberek.

A tudatosság a fontos, amit a táltos személy képvisel.

Egy igazi táltos nem az alapján fog valakit tanítani, hogy befizette-e a tandíjat, hanem az alapján, hogy a tanítvány megérett-e már a tudásra. Mivel nagyon nagy hatalom a táltosi tudatossággal rendelkezni. Azért, mert akkor az ember az Isten erejével képes a világot álmodni.

Nem mindegy, hogy ki milyen beállítottságú, milyen fejlett lelkületű ember, mert akit még elragadhat a hév, az nagy pusztítást hozna létre ezzel a tudatossággal maga körül. Végül pedig a saját maga által kiváltott hatások visszahatása egyenlítené ki nála a számlát.

Itt találjátok a videót, amelyben megpróbáltuk pár gondolatban összefoglalni a táltosok igazi kilétét.

Legyetek Jók, ha tudtok, mert a többi nem számít!

http://valosag.net/v286



Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
0 # Hunter 2011-12-12 20:32
Azért számomra elég érdekes ez a koponyalékelés. Azt garantálom bárkinek, hogy egy ilyen beavatkozás után más lesz a tudatállapota... De a viccet félretéve, ez az egész ellentétben áll azzal, ahogy teremtettünk. Minden mesterséges beavatkozás egy ilyen tökéletesen megalkotott szervezetbe őrültség, annak működését, funkcióját csökkenteni fogja.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Fénybenjáró 2011-12-12 21:23
Valamiért az őseink még is művelték. Valami gyakorlati haszna kellett, hogy legyen. Ez pedig az energiák könnyebb befogadásával állt valószínűleg kapcsolatban.

Legalább is Tibetben ezért szokták elvégezni a különböző lámákon.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # ManoNegra 2011-12-13 10:34
Többnyire "csak" jelképes trepanációt végeztek, azaz nem ütötték át a koponyacsontot, hanem megfaragták. Bővebben itt:

http://sirasok.blog.hu/2008/09/10/agyafurt_magyarok_koponylekeles_a_honfoglalaskorban

http://sirasok.blog.hu/2008/10/02/agyafurt_magyarok_2_tovabbi_adatok_a_honfoglalas_kori_koponyalekelesrol

És Szántai is beszél róla egy előadásában.

Üdv!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+3 # Fénybenjáró 2011-12-13 11:53
Gondolom a középkorban azért alkalmazták a koponyalékelést az elmebetegeknél, mert lelki és szellemi szinten voltak problémáik. A csont megnyitásával pedig könnyebben hathattak ezen emberek tudatára, agyára az égi energiák, amelyekkel egyúttal gyógyulás is bekövetkezhetet t.

Az agyafúrt szavunk ugye azt jelenti, hogy valaki nagyon fineszes, ravasz, olyan meglátásai vannak, amelyek más embereknek nem nagyon szoktak lenni. Én úgy érzem, hogy csak azokban az időkben használták ezt a kifejezést az elmebetegekre, mikor a középkorban leginkább rajtuk végezték a koponya lékelést.

Az eredeti jelentése a dolognak inkább az, hogy valaki bölcs, nagy tudású.

Egy szellemi beavatottságról tanúskodott az, hogy ki volt koponyalékelt. Az alkalmasabb volt vezetőnek is, mert jobban azonosult a szellemi természetével, mint a testi személyiségével . Így képes volt magasabb rendű érdekeket is közvetíteni, mint az ösztönvilága.

Ezért lehet ez a jellegű megfigyelése a régészeknek:

Az egyes temetőket összehasonlítva különböző arányokat találunk mint pl.: a Felső-Tisza vidéken, amely vezetői központ volt magasabb volt a trepanációk aránya.

Tehát a szellemi vezetés onnét sugározhatott bizonyos körzetekbe szét. Gondolom több ilyen központ is volt azokban az időkben.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # ManoNegra 2011-12-13 13:52
Szántai Lajos - A magyar ősvallás fénypapjai - A táltosok

http://www.youtube.com/watch?v=iLJ3bzrlSUk

:-)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # Fénybenjáró 2011-12-13 14:22
Ezt már én is láttam. Azt hiszem még a lapon is fent van.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+2 # Leonis Dei 2011-12-13 21:18
A táltosok - és itt most nem az "OKJ-s" emberkékre gondolok - nem tettek, nem tesznek mást, mint emlékeznek, azaz összekapcsolódn ak a jelenleg is meglévő globális tudattal. Bár a mai agyoncivilizált társadalmunk megdolgozott azért, hogy az ősi tudást elnyomja, ez mégsem sikerült, mindig volt, mindig van és lesz is, aki a tudás őrzőjeként születik le a Földre. És örömmel látom, hogy ezek az őrzők mostanság egyre inkább aktivizálják magukat és tanítgatják az arra hajlandó társaikat "emlékezni". Mert bizony úgy van az, hogy ami tudást, tapasztalást be kellett gyűjtenünk, azt az őseink megtették helyettünk és nemes ajándékként hagyták ránk. Tanuljatok meg gondolkodni a szívetekkel, azt nem tudja megvezetni semmiféle árnyékhatalom. És ezáltal Ti is részesei lehettek a globális tudatnak, az ősök kollektív emlékezetének.

"Áldott legyen a Fény, mely rád világít, és a Fény, mely benned van. Az áldott napfény sugározzon be téged, és melegítse fel a szívedet, míg úgy nem lobog, mint a kandalló tüze. Így minden idegen melegedni jöhet hozzád, s minden barátod is...

Sugározzék szemedből a Fény, mint az ablakba állított gyertyák fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja. Áldott legyen a rád hulló, édes eső. Hulljanak lelkedre a cseppek és csalogassák ki a virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő...

De áldott legyen a nagy vihar is és rázza meg a lelked, hogy fényesre és tisztára mossa, és sok kis tavacskát hagyjon hátra, melyekben megcsillan az ég kékje és időnként egy csillag is.

Legyen áldott a Föld, az egész Univerzum, hogy mindenütt kedvesen fogadjon, bármerre is vezessen az utad."
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!