fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - ISTEN

Madarász Beni: Isten hívása


  1;
Éreztétek már úgy, hogy valami űr van az életetekben? Vagy hogy egyáltalán miért van monotonitás az életetekben? Vagy hogy pontosan mi hiányzik az életetekből? Biztos vagyok benne hogy ti is gondolkoztatok ezeken. Én is kerestem a „valamit” a világban. Egész hosszú listát lehetne írni belőlükJ. Először megláttam a TV-ben az extrém gördeszkásokat. 12 évesen gondoltam arra, hogy végre megtaláltam amit addig kerestem: Gördeszkát akarok! Húsvéti nyuszi meg is hozta nekem. Nagyon örültem neki… szinte már vele aludtam, mígnem egyre kevésbé éreztem azt a lelkesedést, mely kezdetben vezérelt.

A Deszka lekerült a pincébe, néha-néha vettem elő. Érdeklődésem nem csökkent az Extreme sportok iránt: zsebpénzemből beszereztem egy BMX-et, amit még ma is használok ugyan, de nem értettem mit keresek. Elkezdtem a talajtornát(Hobbi szinten), amiben ma is kedvemet lelem.
  Egy idő után rájöttem mit keresek. A feltűnő egyediséget, ami különbözővé tesz más emberektől. Untam a monoton hétköznapokat, hogy minden nap ugyanúgy kezdődik, hogy ugyanaz szinte minden. Egyediséget, mindig új dolgokat kerestem. De ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy ezt is kellett megtalálnom. Mindig jött valami új, de nem volt elég... Valamit nem találtam. Valahogy ilyen érzésből meríthette a költő, Váci Mihály is az ihletet ehhez a vershez:

2;
 Váci Mihály: A Mindenségből hiányzik valami

Valami nincs sehol

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,

      – valamit mindennap elmulasztunk.

Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,

      – s valamit minden tettben elmulasztunk.

Áldozódunk a szerelemben egy életen át,

      – s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,

      – minden csókból hiányzik valami.

Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,

      – minden szerelemből hiányzik valami.

Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,

      – a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,

      – az életedből hiányzik valami.

Hiába vágysz az emberi teljességre,

      – mert az emberből hiányzik valami.

Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,

      – mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,

      – a Mindenségből hiányzik valami.

A Világból hiányzik a mi világunk,

      – a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,

      – felőlünk hiányzik valami.

A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,

      – talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:

      – „Valahol! Valamikor! Valami!”

Hitették a bölcsek, hitték a hívők,

      – mióta élünk, e hitetést hallani.

De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol!

      – s a mi dolgunk ezt bevallani,

s keresni azt, amit már nem szabad

      senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,

      – minden szót újra kimondani.

Újra kezdeni minden ölelést,

      – minden szerelmet újra kibontani.

Újra kezdeni minden művet és minden életet,

      – kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,

      – megteremteni, ami nincs sehol,

de itt van mindnyájunkban mégis,

      belőlünk sürgetve dalol,

újra hiteti, hogy eljön

valami, valamikor, valahol...


3;
Amikor először hallottam ezt a verset egyáltalán nem értettem. Aztán egy pap elmagyarázta, hogy nem „valami”, hanem „valaki” hiányzik a mindenségből. Hallgassátok csak:

      valakit minden tettben elmulasztunk.

      valaki hiányzik minden ölelésből
      – minden csókból hiányzik valaki.

      – minden szerelemből hiányzik valaki.

      – mert az emberből hiányzik valaki.

      – a Mindenségből hiányzik valaki.

      – a Világból hiányzik valaki.

újra hiteti, hogy eljön

      valaki, valamikor, valahol...

4;
   A költő is ember, csak a megfogalmazás mestere. Nem érezzük-e mi is így? Hogy hiányzik valami, pontosabban valaki az életünkből. Az emberek hajlamosak csak a földi dolgokkal foglalkozni megfeledkezvén a valóságról. A fizika rettenetesen kis része csak a mindenségnek, azaz Istennek. És ez a nálad sokkal nagyobb Erő, lélek, jeleket mutat neked. Én egy ideje tapasztalom, ismerem a jeleket. Nem azt mondom, hogy pontosan tudom, mit jelentenek, de felismerem őket. Isten egy-egy hívó szava a jóra, vagy esetleg egy rossz tett után nyugodni nem hagyó lelkiismeret, mind-mind jel lehet. Később már a másik emberben is felfedezed ezt.

5;
   A jelek megismerése, Isten szavának hallása nekem nem ment egyik napról a másikra. Sőt. Ápolnom kell minden pillanatban, mert olyan ez, mint egy érzékszerv: Ha nem használjuk eltompulhat. A mai média… mindegy, hisz ismeritek… a lényeg, hogy nem éppen ennek a belső fülnek az élezésére törekszik. Sokszor nem értem a reklámokat: van amelyik így végződik:” Légy önző!” No jóllehet poénból mondja, beépül a köztudatba és megfertőz minket.

6;
Tavaly előtt Međugorjeban voltam, életemben először. Anya hívott, menjek el. Eleinte nem volt kedvem, de mivel programok közt volt a tenger és tengerpart, elmentem. Éreztem, hogy van ott valami, amit máshol sokkal gyengébben éreztem. Valami ami kitölti az űrt,-à Pontosabban betölt engem.

 Éreztem Isten jelenlétét. Éreztem, hogy jól tettem, hogy válaszoltam hívására, mert olyan lelki energiát kaptam ott akkor, hogy lehetetlennek látszott, nem hinni. Boldog voltam.
Lelkiekben gazdagként értem haza. Aztán egy két hónap után a suliban, elmúlt bennem ez a kegyelem. Nem tápláltam, nem gondoztam azt a szeretetmagot, ami bennem kicsírázott. Sőt: Úgy érzem Én voltam az, aki eltemetteàAztán eltelt egy év. Egy hosszú üres év.  Eltávolodtam Istentől. Kerestem, majd kértem, hogy találjak Valahogy Észrevettem. A hétköznapok szürkék a hétvégék ködösek voltak. Akkor hallottam a verset, azt éreztem mint a költő. Vágytam „valaMi” után. Egy nap lelkigyakorlat volt a Piarista Suliban. Éreztem Isten hívó szavát. Akkor már tudtam, hogy „valaKi” hiányzik. A gyónásban kértem az atyát, hogy mondja el, hogy szól az Isten. Mik a jelek? Mivel addig elfelejtettem meghallani szavát. Azt mondta, Mindig hív: Szavakban, Gondolatokban, vagy épp a hallgató nyugalomban. De talán a legfontosabb, hogy a másikon keresztül.
   Nem akartam újra szürke heteket. A nyáron újra sikerült eljutnom Međugorjeba. Meglátva a templom két tornyát, megdobbant a szívem. Újra éreztem valamit. Tudtam hogy egy évvel ezelőtt itt csodák történtek velem. Ezalkalommal hatalmas kegyelmet kaptam: Megtanultam imádkozni. Mindenben meglátni azt a túlvilági Erőt, ami a fizikai világot tartja össze. Utolsó este végig fent voltam… Olyan reggel 4 lehetett mikor elmentem a templomhoz. Senki se volt ott. Egyedül én. Elkezdtem dúdolgatni, később hangosan énekelni. Eszembe jutott beteg papám. Közismert egy Jézus-szobor, a Feltámadás-szobor. Aminek mindig folyik a víz a térdéről, nem tudni miért… Hirtelen elkezdtem könnyezni: papámért imádkoztam. És ránéztem a térdre. Könnyezett. Velem együtt sírt, mialatt a papámért imádkoztam és akkor tudtam, hogy nincs miért aggódnom. Meghallgatott.
  Később rájöttem, hogy Isten hívott meg Međugorjeba, hogy megtanuljak szívből imádkozni, tartani és ápolni vele a kapcsolatot.
  Erre a bizonyíték itt van előttetek. Ezt hoztam magammal ide is. Nem kell két év, hogy meglásd az Istent!

7;
 Hogyan lehet meghallani Isten hívó szavát? Mindenki másképpen hallja. De állandóan szól hozzád. Ahogy egykor a gyóntatóm mondta: Jó Gondolatokban, hallgató csendben, más emberek szavában. Lelülni, behunyni a szemet és csendben maradni. Imádkozni kicsit, majd teljesen hallgatni Gondolatban és szóban. Isten szólni fog hozzád! Érzésekben! Amiket szavakként fogsz fel! Ez valóban könnyebb egy madárcsivitelésben gazdag virágoskertben, mint a metró peronján, de nem lehetetlen. Csak akarat kérdése és meg tudod találni a fékek csikorgása közepette is a nyugalmat.

8;
  Most csukd be a szemed:
 Képzeld el Istent, mint egy nagy hűvösen nyugtató puha fehéren ragyogó takarót. Szép lassan rádereszkedik és betakar. Hűvösen nyugtató. Maradj csöndben és mondd magadban: „Atyám! Köszönöm hogy hívtál erre a hétvégére, mutasd meg csodáid, adj mindennapi jeleket, hallgatok szavadra, ahogy most is hallgattam hívásodra. Ámen!”
  Kinyithatod a szemedet: Isten itt van. Benned és a melletted ülőben.

9;
  Az egészben az is jó hogy miután értetted Istent, az emberek meglátják rajtad, hogy más vagy. A szemeid örülnek, és mindenkire csak mosolyogni tudsz. És ha valami megváltozik, vele változik a környezete is.

10;
Mire jó? Isten szava mindenképp felvidít. Reményt és jövőt ad. Nem fog hiányozni az a valami az életedből, mert többet találtál: Valakit!
    Mint minden kapcsoltatot, ezt is ápolni kell, de egy jó hír: ápolni tudod.
 Sajnos ez ma nehéz, de hova szalad a Világ? Előre, fejlődünk, haladj a korral! Rohanunk, tartjuk a tempót le ne maradjunk… Miről? És hova rohanunk? Az egész oda fog kilyukadni, mikor az emberek napi 28 órát dolgoznak, és a koffeint is mint levegőt fogyasztják. Miért? Hogy le ne maradjanak… Ha tudnák az emberek hogy, valami sokkal fontosabbról maradnak le ezzel. A nyugalomról. A családalapításról, a szerelemről, az érzésekről. Nem kell beszélnem a mai kor problémáiról, ti is tudjátok.

11;

    Inkább beszélek, arról miért vagytok itt, mire hívott titeket az Úr: Azért hogy megtanulj imádkozni: értsed jeleit, hogy elfogadd és szeresd magadat, hogy nyitott lélekkel távozz innen. Isten tudatni akarja veled, hogy szereti a legnagyobb csodáját: Téged, és azt szeretné, ha ezt a valakit te is szeretnéd. Ez a rövidke hétvége megpróbál rávezetni arra, hogy Isten mindvégig veled volt, veled lesz, és veled van most is.

12;
  Ismerd meg Istent, hogy MEGTAPASZTALD, mennyire szeret. Mária egyik jelenésében ezt mondta:

 ”HA tudnátok mennyire szeretlek titeket, sírnátok örömötökben.”
 Kívánom hogy mindenki örömkönnyekkel távozzonJ!
 Isten áldjon titeket!
(12;)
      (1 Tessalonikaiaknak 2, 13-20)

Nagykanizsa 2007.10.20.


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!