fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - ISTEN
A példa a fontos. Amilyen példát látnak a gyerekek, azt követik, legyen az jó vagy rossz – vallja Gyurta Dániel, a Katolikus Társadalmi Napokon védnökséget vállaló olimpiai bajnok. A londoni aranyérmes részt vesz szeptember 20-án a Múzeumkertben tartott Kattárs-megnyitón, majd a rendezvénysátorban az érdeklődőkkel beszélget.

Gyurta Dániel

– Fontosnak érzem, hogy a családok összetartsanak, egymást tiszteljük és megbecsüljük. Másrészt nagy hatással volt rám Antal János atya, aki a Veres Péter Gimnáziumban etikaórán nevelt bennünket. Nagyon szerette a fiatalokat, és ők is viszont. Megértette őket, minden témában jártas volt – indokolta Gyurta Dániel, miért vállalta a védnökséget a Kattárs Napok rendezvénysorozatán.

Gyerekkorában a Komjádi Béla uszodába került, ahol egy medencében úszhatott Rózsa Norberttel, Czene Attilával, ott dőlt el minden a pályafutásával kapcsolatban.

– A példa a fontos. Amilyen példát látnak a gyerekek, azt követik, legyen az jó vagy rossz – fogalmaz a bajnok a Magyar Kurírnak adott interjújában.

Gyurta sok időt szakít a barátaira, szeretteire. „Az év közbeni felkészülés nagyon sok időmet és energiámat leköti, így ebben az időszakban kevesebb időm jut rájuk. A pihenő időszakban viszont szeretem a mulasztásokat bepótolni. Ezen felül fontosnak érzem a tanulást. Jelenleg a Kommunikációs Főiskolán végzek tanulmányokat, így a vizsgákra is készülök” – fejti ki hétköznapjairól, hozzátéve, hogy amit eltervez, azt szereti véghez is vinni.

Gyurtát ez segíti ki a völgyből

Tudja, hogy a népszerűség nagyon korán érkezett az életébe, 15 évesen már olimpiai érmes volt.

– Abban az időben nagyon hirtelen jött. Talán nem is jól kezeltem, bár ebben sem vagyok biztos. Most viszont már sokkal jobban tudom kezelni azokat a felkéréseket, melyek naponta érkeznek. Sajnos kénytelen vagyok néhány meghívásra nemet mondani, hiszen még most is az úszás számomra a legfontosabb.

Gyurta Dániel megjárt hullámvölgyet is, de hitt magában, volt célja, tudta, mit szeretne elérni, és az edzője, valamint a családja is végig kitartott mellette, bízott a sikerében.

 

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!