fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - ISTEN

Sajnos a napjainkban meglévő Pálos rend már nem működik olyan formában és olyan hatásfokkal, mint azt a régi időkben tették.

A fehér táltosok, a pálosok folyamatosan imádkoztak a magyarságért, még éjszaka is! Ez szellemi szinten nagy segítség egy nemzet sorsának a jó úton tartásához.

Sajnos ezt tudták a rosszakaróink is, ezért felszámolták a régi rendet, és annak hatásos működését! Így napjainkban a nemzetünk szervezett szellemi védelem nélkül áll olyan erők támadásában, amelyek gonoszságra használják a tudat hatalmát!

Ezért én itt egy kéréssel fordulok mindenkihez, hogy reggel, amikor felébredt, és este, mielőtt lefekszik, imádkozzon a magyarság feltámadásáért. Azért, hogy a Pálosok megszűnt munkásságát helyettesíteni tudjuk, és így szellemi, és lelki szinten segíteni bírjuk hazánk újjá épülését, feltámadását. Ez lesz minden megújulásnak az alapja! Ezért kérlek rá, hogy imádkozz a saját nemzetedért, és a pálosok munkáját önkéntesként vidd tovább a magyarság megsegítésének érdekében!

Ez egy felhívás volt! Nem a pénzedről szólt! Csupán a szándékod komolyságáról, hogy tényleg szeretnél-e hazádon segíteni, vagy sem? Akinek már sikerült megfényesítenie annyira a lelkét, hogy Istennel imádkozzon, az a magyarságért cselekedje meg ezt most! Ez többet fog érni minden politikai cirkusznál, minden tüntetésnél, gazdasági programnál, és egyéb erőlködésnél. Azért, mert minden a szellem és a lélek szintjén dől el. Ezért, aki valóban szeretne változást, az kezdjen imádságba Magyarországért, és a szétszóratott magyarságért! Most kell majd megmutatni, szobádnak rejtekén, hogy milyen komolyak a segítési szándékaid a hazáddal kapcsolatban!? Mert a kiabálás nem túl sokat ér már! Eljöttek azok az idők, amikor érdemes befelé fordulni, Önmagunkban felfedezni az Igazságot, és elkezdeni imádkozni nemzetünkért! Úgy, ahogyan régen a Pálosok tették ezt. Neked, és nekünk kell imádkoznunk, hogy helyettesíteni tudjuk az ő áldásos munkásságukat!

Imádkozz reggel és este, és fontos, hogy kérd Jézus Krisztus nevében a következőket:

Kérem az Istent, Jézus Krisztus nevében, hogy Magyarországot szabadítsa meg minden gonosztevőjétől, rosszakarójától, hogy a magyarság ismét Istennek tetsző, szabad életet tudjon élni, a Szent Korona Alkotmánya szerint!

Jézus Krisztus nevében kérd az Istent, hogy:

A magyar gazdaság legyen magyar kézben!

Magyar vezetők legyenek az ország vezetésben!

(Olyanok, akik méltók az iránytásra)

NagyMagyarország legyen újra egységben!

Béke és boldogság legyen a Kárpát-medencében!


Úgylegyen! Úgylegyen! Úgylegyen!  

Kérjetek és megadatik néktek! Ha ketten kértek Jézus nevében valamit, és az nem ellenkezik Isten tervével, akkor az meg fog valósulni! :)

Írjátok le a fenti kérést egy lapra, és ne szégyelljétek Isten segítségét kérni! Szóljatok ismerőseiteknek is erről az új mozgalomról! Szóljatok a vallási vezetőknek is, hogy a miséken imádkoztassák a népet a magyarság feltámadásáért, Jézus nevében!

Itt pedig egy rózsafüzér található a nemzet megsegítésével kapcsolatban, a szorgalmasabbak számára!

Isten Áldjon!


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+10 # Osváth Ilona 2011-09-05 06:30
Eddig is és ezután is imádkozom a hazám jobbulásáért.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+4 # Józsa Miklós 2012-02-04 15:19
Adja Isten megerősödjünk és vigyük tovább magyarságunkat
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+4 # Fénybenjáró 2011-09-05 06:59
Nagyon szép és hasznos cselekedet! :)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+10 # Derek 2011-09-16 16:50
Most néztem végig a belinkelt videót illetve filmet. Megkönnyeztem!

Ezért pusztít minket mindig valaki! Ezért nem segít senki neki, ezért csak magunkra számíthatunk, mert még a végén kiderülne az IGAZSÁG!

Jó lenne már, ha minden magyar korosztály erőt venne már végre magán és elhinné, hogy mekkora értékeknek, mennyivel más értékrendnek, micsoda évezredes kultúrá(k)nak, sőt önmagának Istennek, örökösei, RÉSZESEI, melyek helyett inkább simán el-TV-zik, bulizzák, vásárolgatják, az egész életüket!!!

Imádom ezt a weblapot, itt mindig lelki megnyugvást találok! Köszönöm!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+5 # Fénybenjáró 2011-09-16 22:00
Jó ilyet hallani! :)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+5 # pteeniko 2012-02-02 22:17
"Jó lenne már, ha minden magyar korosztály erőt venne már végre magán és elhinné, hogy mekkora értékeknek, mennyivel más értékrendnek, micsoda évezredes kultúrá(k)nak, sőt önmagának Istennek, örökösei, RÉSZESEI, melyek helyett inkább simán el-TV-zik, bulizzák, vásárolgatják, az egész életüket!!!"

HIHETETLENÜL találóan fogalmaztad ezt meg!Remélem legalább 1 fiatalhoz eljutnak a megosztásaim hogy észrevegyék hogy nem ez a jó és a természetes és hogy rájöjjenek hogy ezért van mélyen hiányérzetük.Ami valakinél jobban fellelhető valakinek meg olyan mélyen van a szívében hogy nem is tud róla.Nekem mindenesetre segített rájönni a problémáim okára és ma már tudom miért voltam annyira magányos,miért zavart hogy minket magyarokat állandóan gyaláznak,Tudta m hogy valami bibi van itt de tizenévesen nem voltak olyan fórumok ahol tudtak volna ebben segíteni. Őszintén örülök hogy csak keresni kell és egyszerűen találok hasonló beállítottságú embereket!Ha valamiben tudok segíteni a megosztásokon kívül igyekszem megtalálni!:-)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Fénybenjáró 2012-02-03 11:15
Az nagy segítség, ha segítesz megosztani a videókat, és terjeszted őket mindenkinek. :)

Esetleg csinálhatsz egy videótárat egy olyan magyar videómegosztón, amin még nem vagyunk fent és oda feltölthetnéd a filmeket.

Youtubon, vimeon, videán, indavideón vagyunk fent. Ha ismersz egy másik magyar videómegosztót, akkor oda is feltölthetnéd az anyagainkat.

Szólj, ha érdekel a dolog.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # Kurucz Enikő 2012-02-03 17:08
Igen érdekel a dolog ,találtam egy oldalt ahol magyar videomegosztóka t sorolnak fel!
http://videomegosztas.lap.hu/magyar_videomegosztok/21037190
Találkoztál már ezekkel?
Mert ha nem akkor utánuk nézek hogy milyen témájúak és érdemes-e feltölteni rájuk!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # Fénybenjáró 2012-02-03 20:12
Szia! Ez jó kis gyűjtemény. Azt kellene megnézni, hogy melyik videómegosztó lehet ezek közül a legnézettebb és arra feltölteni az anyagokat.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!