fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - ISTEN

Kedves Testvéreim, kedves Barátaim!

Elérkezett a tavasz, az újjászületés, kitörés ideje, ellenállhatatlanul megindult nemcsak a természet, hanem népünk, nemzetünk megújulása, mely folyamatot néhány évtizeddel korábban Prohászka érdemes püspökünk prófétált.

Húsvét után vagyunk és a feltámadt Jézus a Kárpát medencében körbejár, hogy a "holtakat" feltámassza és a feladatokat kiossza.

Rólunk van szó, kedves barátiam, hallgassátok az üzenetet:

"Új idők, nagy vágyak nyúlnak felétek! Készüljetek rá, hogy megragadnak és megráznak és felköltenek és apostolokká avatnak, mint ahogy a pünkösdi szelek szokták tenni! Készüljetek a magyar kereszténység hit-vallására, -erős, munkás honfoglalásra! Az életnek, a magyar történetnek ősi joga van a jobb jelenre s a szebb jövőre." Prohászka Ottokár

Szeretettel: Gergely István, Tiszti

Csíksomlyó: 2010, április 27.

Gergely István hozta létre a Csibész Alapítványt, amely szegény családból származó gyermekek nevelését és gondozását vállalta magára Erdély országunkban. Akinek van rá lehetősége támogassa őket, mert itt tényleg jó helyre megy a pénz, nem pedig a háttérhatalom embereit hizlalják a vöröskeresztes adományok.

http://www.csibesz.ro/

 


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!