fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Böjte Csaba

Egyszer, amikor a templomban imádkoztam, a lelkemben határozottan éreztem, hogy Jézus megkérdezi tőlem: „Hiszel, vagy nem hiszel Bennem?” Éreztem, hogy erre a kérdésre „igen”-nel vagy „nem”-mel kell válaszolnom. Tudatosan kimondtam: „Igen, Uram, hiszek. Hiszem, hogy létezel.”

Pergő gyorsasággal következtek a további kérdések: „Hiszel abban, hogy én, aki a nyelvedet adtam, tudok szólni hozzád?” Kimondtam: „Hiszem, hogy tudsz szólni hozzám.”

És ismét kérdezett: „Hiszed, hogy meg tudom hallani azt, amit kérsz Tőlem?” Jó volt kimondani, hogy: „Hiszem, hogy meghallod a szavamat.” Végül azt kérte tőlem, hogy beszélgessünk. Elindult egy hitből fakadó párbeszéd Isten és köztem. Ha meg kellene mondanom, hogy mi volt életem legnagyobb élménye, öröme, akkor bátran állíthatom, hogy ez a párbeszéd volt az, amely valamilyen szinten azóta is tart. Ennél szebbet, boldogítóbbat, örömtelibbet, mint beszélni az Élő Istennel, nem tudok elképzelni. Az Ő jelenlétében az ember mintha fényben állna, minden sokkal egyszerűbbé, világosabbá válik, eltelik erővel, bizalommal szeretettel és a legszebb erények maguktól bomlanak ki az imádság útjára lépő emberben.

Csaba t.


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!