fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Bölcs történetek

Két utazó angyal  megállt,hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan  volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjek ki  magukat. Ehelyett egy picike helyet  kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal  kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: 

-"A dolgok nem mindig azok,  aminek látszanak."

A következő éjjelen mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek.Miután azok azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az  angyaloknak az ágyukat, ahol ők jót aludhattak. Amikor a következő napon a  nap felkelt, az angyalok könnyek között találtak a parasztot és a feleségét. Az  egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a  mezőn.  

A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta,  hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene  megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és  hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak," mondta ismét az idősebb angyal. Amikor a nagyház hideg pincéjében  pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos  olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a  falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában  aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleseget. Helyette odaadtam  a tehenet.

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."  

Néha pontosan az a jó, ami történt csak a dolgok nem annak mutatkoznak, aminek kellene.Ha bízol, csupán  arra kell hagyatkoznod, hogy minden eredménynek megvan az  előnye.Amíg nem telik el egy kis  idő, ezt nem veszed észre....

Néhány ember eljön az  életünkbe, és gyorsan elmegy...Néhány ember barát lesz és  marad egy kicsit... gyönyörű nyomokat hátrahagyva a szívünkön..

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!