fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Bölcs történetek

b_200_200_16777215_00___images_thumbnails_a_a_stephen_ritz.jpgSemmi különös nincs első ránézésre ezen az emberen, mondhatnánk, hisz kinézetre éppolyan, mint bármely más amerik tanár. Mégsem az, egyszerűen nincs is más szó erre a színes egyéniségre, mint az, hogy bámulatos.

Ahogy mondja magáról, illetve kezdi mondandóját az alább elérhető videóban: „Nem vagyok kertész. Nem. De szülő vagyok. És tanár.”

Ez a tanár pedig, bár nemrégen kezdett el iskolájában tanítani, hamarosan észrevette, hogy gyermekei, immáron az általa csak „harmadik generációnak” titulált, azaz a nagyvárosi sivatagban élő tanulói, egyre kövérebbé, túlsúlyosabbá váltak, hisz abszolút egészségtelen életmódot folytattak, kezdve már kicsi gyermekkoruktól.

Ezek azok az alapgondolatok, melyek ezt az egyszerű embert arra késztették, hogy változtasson a nemkívánatos tendenciákon, és tegyen valamit diákjai egészségéért. Mégis hogyan válhatott mindez valóra?

Mondhatnánk, mindig akad olyan fogaskerék, mely kilóg a gépezetből, és ha megtekintjük ezt a filmet, nincs jobb szó rá, minket is magával ragad ennek a tanárnak a lendülete, a közösségért való tenniakarása, pozitív életszemlélete, nem utolsó sorban pedig humorérzéke.

Városi, vagy iskolai kerteket kezdett el létrehozni, melyek működtetése kapcsán a kallódó gyermekeknek is megfelelő életcélt adott, mivel a városnegyedben, ahol mai napig is tanít, többségében csak hátrányos helyzetű, vagy egyenesen hajléktalan gyermek élt, él. Első körben Ritz semmi mást nem tett, mint megismertette diákjait a magokkal.

Innen lépésről lépésre haladva mutatta be, hogyan kell növényeket termeszteni, akár városi körülmények között is, hogyan lehet ezáltal korszerűen és egészségesen táplálkozni, és hogyan lehet a felesleget eladva legálisan pénzt keresni. Vagyis sikeresen élni.

De beszéljenek helyettünk inkább a képsorok, érdemes a rövid videót megtekinteni. A film itt érhető el. (A magyar nyelvű feliratot be kell kapcsolni, működtetése nem automatikus.)

Mi lehet mindebből a tanulság? Magyarországon, másolva az amerikai tanár sikertörténetét, minden iskolába kellene iskolai kert, hogy gyermekeink a mezőgazdasági ismeretek mellett megtanuljanak valami másfajta tudást is. Erről a tudásról itt írunk bővebben.

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!