fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Tudat
Bizonyára sokan hallottak már a Titok című könyvről illetve filmről.
 
Azoknak mindenképpen ajánlanám, aki most lép a spirituális útjára, mert jó arra, hogy
megadja a kezdő lökést, viszont szeretném felhívni néhány fontos dologra a figyelmet.
Magáról a titokról szeretném bővebben kifejteni személyes véleményem, tapasztalatom.
A lényeg nagyon egyszerű, adott egy alapelv, mindössze annyi a feladat, hogy megtanuljuk alkalmazni a gyakorlatban.
 

A titok fő problémája, hogy figyelmen kívül hagyja a világot mozgató, szabályozó törvényszerűségek nagy részét, és csak egyet emel ki, mint egy monopol helyzetbe emelve, még pedig a vonzás törvényét.

 
Életünket nagyban befolyásolja a vonzás törvénye, viszont nem az egyetlen szabályozó elv ami hat az életünkre. Figyelmen kívül hagyják például a karma törvényét, ami általában sokkal erőteljesebben bele tud szólni életünkbe mint azt elsőre gondolnánk.
A másik dolog, amivel nem értek egyet, hogy túl nagy hangsúlyt fektetnek a földi javakra, mintegy ezt jelölve meg a boldogság forrásának. A titok című film szinte végig arról szól, hogy a vonzás törvényét felhasználva, hogyan juthatunk pénzhez, hogyan lehet nagy házunk, nagy autónk stb. Az eszközzel semmi bajom, viszont a cél, az csak illúzió mivel a valódi boldogság nem anyagi javak függvénye. Mint ahogy minden, a pénz is energia. Hasonló a tűzhöz vagy a vízhez, ami szükséges az életünkhöz, viszont, ha elszabadul , hatalmas rombolásra képes, elég ha csak az árvizekre, tűzvészekre gondolunk. Ha viszont híján vagyunk a víznek, nem sokáig bírjuk nélküle, és tűz nélkül is elég nehéz lenne elképzelni az életünket. Sok ember életét pont a hirtelen nyakába szakadó pénz tette tökre, mivel nem voltak felkészülve arra, hogy tudják kezelni, és ezért ellenük fordult.
 
Aki elég érett már és tudja, hogy a pénz sem más mint energia, úgy tudja használni, hogy
még több energiát fejleszt belőle. Hogy maradjunk a víz példájánál, elég ha a vízerőműre gondolunk. A másik számomra furcsa dolog, ami szemet szúrt, hogy hiányzik a Teremtő Isten jelenléte úgymond a „képlet”-ből. Mindent az univerzum számlájára írnak, holott minden vallás, az ősi magyar hitvilágról nem is beszélve, Istenről esetleg Istenekről beszél. Ha a titkot ősi tudásként tüntetik fel, akkor mindenképpen a Teremtőnek is helyet kellene benne szorítani és nem mindent az univerzumnak címezni.
 
Úgy gondolom, azok számára akik csak spirituális útjuk elején járnak, félrevezető lehet a
titok, és sajátos csapdákat rejt magában, ennek ellenére ha kitudjuk szűrni belőle ami jó és lefejtjük róla a külső materialista burkot, megláthatjuk legbelül a valódi értékét.
 
 
forrás: tudatosodj.blog.hu  
 
                                                                                    


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+4 # sby 2012-04-23 14:53
Jó ez a vélemény, tetszik! Leírja hogyan próbáld meg uralni az anyagi világot. A godolatod, ami energia, amivel teremtesz. Ez is igaz.
Bár az igazi titok nem ez. Azt kéne elmondani az embereknek, hogy a világ (ahogy az emberek hiszik, hogy ismerik) csupán illúzió. Az, hogy minden egy, s csak az érzékszerveink és az elménk rabjai vagyunk. Az a Titok film is csak félinformáció.
Ugyanez a bajom az angyalmágiával. Töménytelen mennyiségű könyvet kapni róluk, csak éppen azt nem mondják soha, hogy azok 99%-a az anyagi világ (sötét) angyalaival (csúnya nevükön démonok) történő kommunikációt írja le, nem a fény-anygalokét. A különbség óriási! Nem mindegy melyikükhöz fordul az ember, mert az egyiknek ára van...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+6 # Fénybenjáró 2012-04-23 18:13
A legmagasztosabb vágyak egyike, arra vágyni, hogy ne vágy semmire. :roll:

A Titok tényleg működő törvény a világban. Tényleg lehet elérni vele dolgokat. A vágyak kielégítését célozza meg a film a nagyközönség számára. Talán érdemes lett volna azt is elmondani a filmben, hogy a vágyaink miatt szenvedünk. Így inkább az emberek az önismeret megszerzésére törekedjenek, ne a vágyak habzsolására. Már, ha képesek a vágyakat feladni és az igazi természetük felé fordulni.

Amikor angyalokat hívsz, akkor a fény angyalai jönnek hozzád. Sok könyv van róluk és szerintem nem baj, mert ha kéred a segítségüket, akkor tudnak segíteni neked, és támogatnak, hogy a jó úton járj. Nem kell ilyen miatt félned, hogy más jönne helyettük.

Amikor olvassák az emberek ezeket a könyveket, akkor ők a fény angyalaira gondolnak, őrájuk fordítják figyelmüket. Így őket hívják be az életükbe. ;-)

Aki fél, az pedig a félelmet jelenteti meg az életében a gondolatai által.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+6 # Én azért 2012-04-23 21:00
Én azért maradnék a régi bevált Rögtön Istenhez... -szerű imánál. Az okkultizmusnak megvannak a veszélyei ezért bízok inkább Istenben.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!