fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Tudat

Amikor aludni mész, egy dolognak a tudatodban kell maradnia, miközben elalszol: hogy minden álom, minden – feltétel nélkül – egy álom. Az, amit nyitott szemmel látsz, az is álom. Az, amit lehunyt szemmel látsz, az is álom.

 

 

Az álom az az anyag, amelyből az élet készül. Ezért ezzel a hangulattal aludj el; ezzel a szüntelen emlékezéssel, hogy minden, kivétel nélkül minden álom.

Amikor minden álom, akkor nincs semmi ok a nyugtalanságra. 

Ez a mája elmélete, hogy a világ egy illúzió. Nem arról van szó, hogy a világ illúzió – megvan a maga realitása -, ez csupán egy technika, amely segít mélyen elmerülni önmagadban. Akkor semmi sem zavar meg. Csak gondolj bele, ha ebben a pillanatban azt gondolod, hogy minden álom – hogy a fák, az éjszaka, az éjszaka csendje álom -, hirtelen egy másik világba kerülsz át. Ott vagy, az álom is ott van, és semmi sem érdemes arra, hogy nyugtalankodj miatta.



Tehát ma estével kezdve, aludj el ezzel a hozzáállással. És reggel is, az első dolog, amire emlékezned kell, hogy minden álom. Engedd, hogy ez felidéződjön benned többször a nap folyamán, és hirtelen érezni fogod, hogy ellazulsz.

Osho

 

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!