fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Tudat

A Négy Nemes Igazság elsőszámú megcélzottja a szenvedés – erről szól, ezt boncolgatja. De mit is jelent az a szó, hogy szenvedni? Honnan származik ez az érzés? Vagy miként lehet véget vetni neki? Mindezekre megtalálod a választ Buda tanításában.

1. nemes igazság: „Az élet nem más, mint szenvedés.” – Az a tény, hogy élsz, szenvedéssel jár. Ez pedig nem csak abból adódik, hogy az emberi lény nem tökéletes, hanem abból is, hogy maga a világ, amelyben élünk, messze áll a tökéletességtől. Létünk során egyaránt meg kell tanulnunk elviselni a fizikai szenvedést – betegségeket, fájdalmat, sebeket, fáradtságot, öregséget és végül a halált, és a pszichikai szenvedést is – szomorúságot, félelmet, frusztrációt, csalódást, depressziót. Még akkor is, ha a szenvedések mellett az élet sok jót is tartogat számunkra – boldogságot, örömet, megkönnyebbülést, az élet csak tökéletlen marad, hiszen a dolgok, lények, melyek körülvesznek, mind múlandók. Ez pedig, hogy világunkban semmi sem halhatatlan, azt jelenti, semmi sem örök az életünkben sem, így az sem lesz velünk mindig, ami/aki boldoggá tett minket. Mint ahogyan mi is megszűnünk létezni egy adott pillanatban…

 

2. nemes igazság: „A szenvedés alapja a ragaszkodás.” – A szenvedés forrása a ragaszkodás azokhoz a dolgokhoz, amelyek mulandók, illetve ebből a ragaszkodásból adódó tudatlanság, közömbösség. A halandó dolgok esetében nemcsak a fizikai létükben előttünk lévő tárgyakra, személyekre kell gondolnunk, hanem ide tartoznak a gondolatok, képzetek, ábrándok – mindaz, amit értelmezni tudunk. A tudatlanság, közömbösség pedig az értelmezések hiányát, elkerülését jelenti azokkal a dolgokkal szemben, melyeket agyunk észlel, melyekhez ragaszkodik. A leggyakoribb okok, melyek miatt szenvedünk, a vágyakozás, szenvedély, a karrier- és vagyonhajsza, a hírnév és népszerűség elérése, vagyis szenvedni akkor szoktunk, mikor nem akarunk kiengedni valamit a kezünkből, amikor sóvárgunk valami után. És mivel olyan dolgokhoz ragaszkodunk, amelyek mulandók, elkerülhetetlen a szenvedés is.

 

3. nemes igazság: „Képesek vagyunk elérni azt a pontot, amikor a szenvedés megszüntethető.” – Ugyanis létezik egy olyan állapot vagy momentum, amikor a legszörnyűbb szenvedésnek is vége lesz. Ez a Nirodha, vagyis az a pont, amikor elszakadunk a szenvedélyes vágyainktól, a mentális ragaszkodástól. Ez a harmadik Igazság arra hívja fel tulajdonképpen a figyelmünket, hogy a szenvedést bármelyik percben megakadályozhatjuk, ha helyettesítjük a fájó dolgokat (ragaszkodást, szenvedélyt, vágyakat, stb.) a szent iránti szeretettel, a természet csodálásával, annak értékelésével, ami körülvesz bennünket. A Nirodha eltávolít minden mulandóhoz kötőtő ragaszkodást az életünkből, ha tiszta elmével és nyitott szívvel cselekszünk. A boldogság érzetének a keltése és tökéletesítése több fázison halad át, a végső pont pedig a Nirvana – az az állapot, amikor szabadok vagyunk valamennyi gondunkkal, sztereotípiánkkal, gondolatainkkal szemben. Ezt azonban csak azok érthetik meg, akik az életet teljes egészében megtapasztalják, és akik képesen megválni a ragaszkodásaiktól.

 

4. nemes igazság: „A szenvedés akkor ér véget, ha a Nyolckarú Utat követjük.” – Buddha szerint, a szenvedés végén egy nyolcágú út áll majd előttünk, amely elvezet az újjászületéshez, megújuláshoz. De mire is tanít minket ez a Nyolckarú Út? Arra, hogy javítsuk ki:

- a gondolatainkat – kerüld mások megbántását és a téves vélemények alkotását;
- a szavainkat – kerüld a pletykát, a hazugságot, a bántó akcentust, stb.
- a cselekedeteidet – ne lopj, ölj vagy hajts végre antiszociális cselekedeteket, olyanokat, melyekkel másoknak fájdalmat okozol;
- a mindennapi életünket – mindig a helyes utat válaszd a tetteidben, beszédedben, gondolataidban;
- az erőfeszítéseinket – ha megtetted az első lépést, légy kitartó a többiben;
- a figyelmünket – légy a tudatában az „itt és most”-nak ahelyett, hogy az „ott és majd”-ról álmodozz;
- az összpontosításunkat, koncentrálásunkat – mindig arra törekedj, hogy kiegyensúlyozott közérzeted, mentális állapotod legyen.

A végkövetkeztetés tehát az, hogy a megtanuljuk kordában tartani a testünk és az elménk, és segítünk másokon ahelyett, hogy megbántanánk őket, okosabbak leszünk és megismerjük saját elménket, így pedig elkerüljük a szenvedést is.

 

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!