fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Magyarság
Okostojások

A londoni olimpiai játékok sikermámorában elkerülte a média figyelmét egy másik világjáték magyar győzelme. A 32. Nemzetközi Logikai Játékok Találkozóján (IPP) – amely tulajdonképpen a logikai játékok olimpiája – a 2012-es évi nagydíjat, először a történelemben egy magyar tervező nyerte el. Az Okostojást pedig már most a Rubik-kocka utódjaként emlegetik! Gratulálunk Zagyvai Andrásnak!

Egy vadcseresznyefából készített tojás, amely mozgó labirintust rejt magában. Érdekes? Talán így első hallásra inkább különös. Az idővel viszont szuggesztívvá váló és izgalmas játék a Smartegg, azaz az Okostojás nevet kapta. A háromdimenziós ügyességi labirintus a Washingtonban megrendezett játéktervező versenyen a legnagyobb elismerést, a Nob Yoshigahara díjat és ezzel együtt a világ figyelmét nyerte el.

Fiatal kíváncsiságFotó: Székely Ágnes

Fiatal kíváncsiság

Játék, designtermék vagy iparművészeti alkotás?

„2007 novemberében született a játék ötlete, és azonnal elkezdtem dolgozni a megvalósításon” – meséli Zagyvai András, a játék magyar tervezője, majd hozzáteszi: „Az elején nem is tudtuk igazán meghatározni az identitását ennek a terméknek.” Az Okostojás ugyanis nem csak játékként, hanem érzéki, kézbe fogható, formatervezett iparművészeti tárgyként is megállja a helyét. Ezt bizonyítja a washingtoni világversenyen való sikeres szereplés is, ami lényegében egy design megmérettetés a logikai játékokon belül. Bíztató jel volt, hogy még az eredményhirdetés előtt mindkét kiküldött tojást megvették: az egyiket a zsűri elnöke vásárolta meg gyűjteményébe, míg a másik az IPP-t életre hívó Jerry Slocumnak a múzeumába került. A magyar találmánnyal sikerült a világszabadalmi védettséget is megszerezni, ezzel elismerték az Okostojás újdonságerejét, egyediségét és nem mellékesen az ipari felhasználhatóságát is.

 

Gyakorlott mozdulatok Fotó: Székely Ágnes

Gyakorlott mozdulatok

Háromdimenziós ördöglakat

A Smartegg gyakorlatilag egy háromdimenziós ügyességi labirintusjáték, amelyen egy – a két végén gömbbel végződő – pálcát kell végigvezetni a tojás rétegeiben vágott utakon. A fokozatos nehézség a rétegek számától függ. Az egyszerűbb tojásváltozatok a kicsik számára is sikerélményt nyújtanak, segítségükkel pedig játszva fejleszthetik a kézügyességet, a logikus gondolkodást és térlátást. A többrétegű változatok már mozgó labirintust rejtenek magukban, a további utakkal és belső fészkekkel nehezített játékok még a nagy múltú matematikusoknak is komoly kihívást jelenthet.

„A pálcák tojásból való kijuttatásához komoly térlátásra és a belső rétegek memorizálására van szükség”– állítja a feltaláló, aki a játék első prototípusait gyermekeinek engedte először kipróbálni.

 

Hölgyek is türelmesen próbálták Fotó: Székely Ágnes

Hölgyek is türelmesen próbálták

Minden zsákutca előbbre visz

A Smarteggben egyedülálló módon csak egy jó útvonal van, a megoldás során pedig minden járatot fel kell használni, méghozzá a megfelelő sorrendben. A zsákutcáknak fontos szerepe van, ugyanis ezekbe bele kell mennünk és a megfelelő módon visszajönnünk ahhoz, hogy továbbléphessünk.

„Lényegében az egész életünk erről szól”– magyarázza a világsikerű magyar feltaláló. „Dinamikus környezetben élünk, amely állandóan változik. Ezekhez a változásokhoz folyamatosan alkalmazkodnunk kell, és döntéseket hoznunk – persze mindig megpróbáljuk a legmegfelelőbb döntést hozni, de sokszor zsákutcába kerülünk. Viszont ezek a negatív tapasztalatok is előre mozdítanak, ha pozitívan éljük meg.” Elvont értelemben a Smartegg is ezt az útkeresést mintázza: a dinamikus környezet maga a tojásban rejlik, és a döntések elé állító labirintusban elkerülhetetlenek a zsákutcák.

 

Egy a kiút Fotó: Székely Ágnes

 

Magyar céggel a világpiacra

A játék fejlesztése során magának az alkotónak is sikerült belekerülni pár zsákutcába, ahol olyan ötletek születtek, melyekből újabb játékok megalkotására kapott ihletett. Már prototípusok is készültek: Zagyvai András lelkesen dolgozik új ötletei továbbfejlesztésén, melyek legalább annyi értéket rejtenek magukban, mint a díjnyertes Okostojás, ami egyelőre még csak itthon kapható, de Japánból, Kanadából és Amerikából is felkeresték már a feltalálót. Ám ő mégis inkább magyar céget választana a termék világpiacra történő bevezetéséhez.

„Mindenképp szeretném, ha egy magyarországi cég menedzselné és finanszírozná a termék nemzetközi terjesztését, a gyártást és a forgalmazást. Úgy gondolom, hogy ma már itthon is vannak olyan szereplők a piacon, akik garantálni tudják a magas minőséget.”

András 2012-ben a Okostojással első magyarként nyerte meg a logikai játékok világversenyének számító IPP-t, 2013-ban pedig egy másik játékával, a Geapple-lel érdemelte ki ismét a zsűri nagydíját, ezzel véglegesen bekerült a világ legjobb játéktervezői közé.

 

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!