fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Magyarság

Húszmillió fő alá csökkent Románia lakossága a hétfőn befejeződött népszámlálás előzetes adatai szerint, azonban a nemzetiségi arányokat csak 2012-ben ismerhetjük meg.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az erdélyi magyar lakta városok népességszáma jelentősen csökkent, ami semmiképpen sem örömteli esemény.

Véget ért Romániában a népszámlálás összeírási időszaka, amely összesen tizenkét napig tartott, miután a kormány nem látta szükségesnek a határidő meghosszabbítását. A népszámlálás ideje alatt számos panaszt tett a lakosság. Az eljárást figyelemmel kísérő romániai magyar politikai szervezetek szerint is a legsúlyosabb rendellenesség az volt, hogy a számlálóbiztosok nem tették fel a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdéseket arra hivatkozva, hogy azok nem kötelezőek, holott csak a válaszadás volt fakultatív.

20 millió alá estek

A számlálást követően nyilvánosságra hozott nem hivatalos adatok szerint Románia lakossága nagy valószínűséggel 20 millió fő alá csökkent. Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatai szerint a 3180 településről és Bukarest hat kerületéből beérkező információk alapján összesen 8 387 153 háztartásban jártak a számlálóbiztosok, és összesen 19 599 506 személyt számoltak össze. Ez a szám a jelenlevő, ideiglenesen távol levő, és saját adataikról nyilatkozó személyeket egyaránt tartalmazza. Az első pontos eredményeket csak január végén teszik közzé.

A frissen közölt adatok szerint Bukarestben a legnagyobb a lakosság száma, a főváros lakosainak száma a legnépesebb megyében lakók számát is messze meghaladja. 1 628 426 személyt vettek nyilvántartásba a fővárosban. Erdélyben 654 773 lakossal Temes megye a második legnépesebb, Szatmár megyében 336 117, Bihar megyében 558 613, Hargita megyében 304 765, és Kovászna megyében 211 254 személyt számoltak össze. 2002-ben Biharban 600 ezer, Szatmárban 367 ezer, Hargita megyében 326 ezer, Kovászna megyében 222 ezer fő élt.

Közel 30 ezres csökkenés Nagyváradon

Természetesen minket leginkább a magyar népesség helyzete érdekel, ezért érdemes megnézni azokat a nagyobb városokat, ahol jelentős számú honfitársunk él. Kolozsváron 314 513, Nagyváradon 184 861, Marosvásárhelyen 131 753, Szatmárnémetiben 97 753, Sepsiszentgyörgyön 56 094, Csíkszeredán 37 013, Székelyudvarhelyen 32 846, Kézdivásárhelyen 18 468, Nagykárolyban 19 458, Gyergyószentmiklóson 17 350 főt számláltak össze.

Érdemes ezeket a számokat összevetni a 2002-es adatokkal, amikor például Kolozsváron 317 ezren, Nagyváradon 206 ezren, Marosvásárhelyen 150 ezren, Szatmárnémetiben 115 ezren, Sepsiszentgyörgyön 61 ezren, Csíkszeredán 42 ezren, Székelyudvarhelyen 37 ezren, Kézdivásárhelyen 20 ezren, Nagykárolyban 23 ezren, Gyergyószentmiklóson 20 ezren éltek. A nagy kérdés, hogy vajon a csökkenés mögött a magyarok számának a csökkenése áll, vagy pedig általános tendenciáról van szó. Erre is csak jövőre kapunk majd választ.

Népességrobbanás Szászfenesen

Háromszorosára nőtt az utóbbi népszámlálás óta a Kolozsvár melletti Szászfenes lakossága: míg 2002-ben mindössze 7 ezer személyt vettek nyilvántartása, az ingatlanügyi beruházások következtében most 21 550 személyt számoltak meg – mondta el Codrea Pop, a Területi Statisztikai Igazgatóság vezetője. Kisbácsban és Apahidán is érezhetően nőtt a lakosok száma, mindkét településen meghaladta a 10 ezer főt.

A statisztikai hivatal külön felhívta a figyelmet, hogy ezek az adatok nem véglegesek, és nem tartalmazzák az űrlapot saját kezűleg kitöltőket, a közösségi házakban (bentlakások, kaszárnyák, munkásszállók, szociális otthonok stb.) élőket, a belügyminisztérium, külügyminisztérium és védelmi minisztérium azon alkalmazottait, akiket ezek a szervek írtak össze.


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!