fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Történelem

Kevesen tudnak a kurgánok történelmének sötét időszakáról. Mint minden ókor óta meglévő sírt, ezeket is fosztogatták sírrablók, pont úgy, mint kortársaikat, az egyiptomi királysírokat.

 

Ám ezeket a cári Oroszország, majd a szovjetunió idejében szervezetten kezdték feldúlni. Csak az aranyat rabolták el belőle, beolvasztásra. A leletek többi része pedig továbbélés nélkül semmisült meg a nemtelen pusztítás eredményeképpen. Jó eséllyel a beolvasztott szkíta aranykincsekből is jutott olyan helyekre, mint az egyébként gyönyörű Vaszilij Blazsennij székesegyház, és szintén kerülhetett ezekből nyert arany a szovjet hadsereg plecsnihalmozó tábornoki díszruháira is. A kurgánok 5-7 %-a úszta csak meg ezt a mérhetetlen pusztítást arrafelé, és még így is felbecsülhetetlen kincseket őriztek meg az ősi halomsírok. Mellékesen jegyeznénk meg, hogy sokezer feltáratlan kurgán található még hazánkban is, melyek jelentős része a szkíta kor leleteit őrzi itthon is, várva a leszármazottakat, hogy őseik aranyba foglalt tárgyi üzeneteit újra kézbe vegyék, és a képnyelven írt üzenetet értelmezzék, az általuk elmesélt életmódot és értékrendet újra megéljék. Az osztrák parancsra megírt (1821-es császári utasítás) finnugor elmélet egyetlen pozitív hozadéka, hogy a Kárpát-medencei kurgánokat elfeledték, és a vészterhes időkben sem háborgatták sokukat úgy mint a szovjet területeken. De lassan újra itt az idő, és az ősök üzenete újra napvilágot láthat.


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+2 # Dezső 2012-10-28 08:14
Ha-ha, haha... Az irónia nem maradt el: "finnugor elmélet egyetlen pozitív hozadéka" ... | Remélem már, hogy végre kiderül a valós történelmünk. Mert az iskolában még a "mi mindent átvettünk" "semmink se volt" "más adta a kultúrát nekünk"...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+3 # tomi870201 2012-10-30 15:26
Hát már tényleg jó lenne ha megismerhetnénk az igazi történelmünket.Amit az iskolában tanultam történelmet azzal kitörölhetem a .....!Ha nem kezdett volna érdekelni a magyarság története még a mai napig se tudnék a rovás írásunkról.Mert az iskolában úgy gondolták hogy ezek nem fontos?Miért?Vagy a szkíta eredet?Egy csomó népcsoport ősi írásában fellelhető a nemzetünk.És dicsőítettek minket.Egy kulturált a korát szellemileg meghaladó bátor nép voltunk.Nem barbár,lóáldozó ,hitetlen,hazát lan csürhe amit szeretnének velünk elhitetni.A JÓISTEN ÁLDJON MINDEN MAGYAR EMBERT!!!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # Fénybenjáró 2012-10-30 19:14
Nagyon szépen megfogalmaztad a lényeget! :)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+1 # Jefremov 2013-05-25 19:48
Igen, és ami a legfontosabb, hogy nem kellett nekünk elfoglalni mástól a Kárpát-medencét. Mert mi már nagyon régóta itt vagyunk...nem mondhatják bizonyos körök, népcsoportok, hogy "mivel nem vagytok őslakosok bármikor el lehet nektek takarodni"
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # P. Gábor 2013-05-26 08:55
Lovat áldoztunk, de a többivel egyet értek. A lóáldozattal sem volt semmi gond akkoriban. Az nem egy barbár tett. Megvolt a szakrális jelentősége.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!