fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Történelem

Néhány éve játszotta le az mtv1 ezt a rég elfeledett,soha be nem mutatott felvételt.
Karádi töbször is járt a fronton,"felvidítani" a katonákat,igy készült el ez a film is. A maga korában azért nem mutatták be mert Karádyt 1944-ben letartóztatták.
A háború után pedig eredeti jelentőségét elvesztette,ezért lapult évtizedeken át az archívumban.
Azt hiszem nem található itt a YouTube-on,ezért osztottam meg,ezt a ritkaság számba menő felvételt! Remélem tudok ujjat mutatni mindazoknak akik szeretik Karádyt.

 

 http://indavideo.hu/video/Karady_Katalin_a_fronton_enekli_a_Valahol_Oroszorszagban_c

 

Egy kis kortörténeti adalék Karádyról.

 

A német bevonulást követően Karádyt fokozatosan ellehetetlenítették. Dalait letiltották a Magyar Rádióból. Machita című filmjét levették a műsorról, és az elkezdett Gazdátlan asszony című, új filmjének forgatása is leállt (később helyette Simor Erzsivel forgatták le a filmet). 1944. április 18-án, a szövetségeseknek való kémkedés vádjával tartóztatta le a Gestapo.[1] Három hónapig tartották fogva, megkínozták, kis híján agyonverték. A fogságból Ujszászy vezérőrnagy barátai szabadították ki. Lakását kifosztva találta, fizikailag és lelkileg egyaránt rendkívül megviselték ezek a hónapok; szinte csak vőlegénye viszontlátásának reménye tartotta életben.

Az énekesnő szörnyű egyéni sorsa ellenére sem szűnt meg embernek lenni: a nyilasoknak ékszereket és aranyat adva a Duna-parton egy egész gyerekcsapatot mentett meg a kivégzéstől. A gyerekeket (köztük Gömöri Jánost) a lakására vitte, és a háború végéig gondozta őket.


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!