fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Történelem

Seattle főnök beszéde, amelyet 1855-ben mondott Franklin Pierce-nek, az Egyesült Államok elnökének abból az alkalomból, hogy a fehérek meg akarták vásárolni az őslakók földjét, s rezervátumot jelöltek ki számukra. A beszéd oly gyönyörű és mély értelmű tanításokat tartalmaz létrendi kérdésekről, ember és természet kapcsolatáról, hogy azt „ötödik evangéliumként” emlegetik:

"A washingtoni nagy törzsfőnök azt üzente, meg kívánja vásárolni a földünket. A nagy törzsfőnök elküldte nekünk barátságának és jóakaratának szavait is. Ez megtisztelő számunkra, mert jól tudjuk, őneki a mi barátságunkra nincs szüksége. S megfontoljuk az ajánlatát, mert tudjuk, ha nem fogadjuk el, talán majd eljön a fehér ember, és puskával veszi el a földünket.


Hogyan lehet az égboltot vagy a föld melegét megvásárolni vagy eladni? Ez a fogalom számunkra ismeretlen Ha nem birtokoljuk a levegő üdeségét és a víz csillámlását, hogyan vásárolhatja azt tőlünk meg?
Majd eldöntjük, mitévők legyünk. Amit Seattle törzsfőnök mond, abban a washingtoni nagy törzsfőnök ugyanúgy biztos lehet, ahogy a fehér testvéreink az évszakok váltakozásában biztosak. Az én szavaim olyanok, akár a csillagok, nem enyésznek el.
Népem gondolkodása és tapasztalata szerint e Föld minden darabja: a fenyők fénylő levelei, a vízpart fövenye, a sötét erdőket megülő köd, minden irtás, minden zümmögő bogár szent. A fákban szétáradó nedvek a rézbőrű emberek emlékét éltetik tovább.
Amikor a fehérek halottai útra kelnek, hogy a csillagok közt bolyongjanak, elfelejtik a földet, ahol születtek. A mi halottaink sohasem felejtik el ezt a csodás szépségű földet, mert a föld a rézbőrű embernek édesanyja. Részei vagyunk a földnek, és a föld része mindannyiunknak. Nővérünk minden illatozó virág, és fivérünk az őz, a ló és a nagy szirti sas. A sziklás magaslatok, a termékeny rétek, a ló testének és az ember testének melege – mindez összetartozik. Egyetlen család.
Ha tehát a washingtoni nagy törzsfőnök azt üzeni nekünk, hogy meg akarja vásárolni a földünket, sokat kíván tőlünk. A nagy törzsfőnök azt is tudatja velünk, hogy ad majd nekünk egy olyan helyet, ahol kényelmesen és magunk közt élhetünk. Ő lesz az apánk, és mi a gyermekei leszünk. De vajon lehet-e ez így valaha is?
Isten a fehérek népét szereti, és elhagyta rézbőrű gyermekeit. Gépeket ad a fehér embernek, hogy munkájában segítse, és nagy falvakat épít neki. A fehér törzsfőnök népe napról napra hatalmasabb. Nemsokára elárasztja ezt az egész tájat, ahogy a váratlan esők után a vízmosásokban lezúduló folyóink szokták. Az én népem olyan, mint a visszahúzódó dagály – csakhogy nem tér többé vissza.
Nem, mi két különböző faj vagyunk. Gyermekeink nem játszanak egymással, és véneink nem ugyanazokat a történeteket mesélik. Isten a fehér ember népéhez pártolt, mi árván maradtunk.
A nagy törzsfőnök ajánlatát földünk megvásárlására megfontoljuk. Nem lesz könnyű a döntés, mert nekünk szent ez a föld. Szeretjük ezeket az erdőket. Valahogy mi mások vagyunk. Számunkra a patakok és a folyók csillámló vize nem csupán víz, őseink vére az.
Ha eladjuk a fehér embernek ezt a földet, tudnia kell, hogy szent ez a táj, és gyermekeit meg kell tanítania rá, hogy szent, és hogy a tavak áttetsző vizében minden tovaringó kép az én népem életének hagyományait és eseményeit őrzi.
A víz csobogása az én őseim hangja. A folyók testvéreink – megoltják szomjunkat. A folyók hátukra veszik a kenuinkat, és táplálják gyermekeinket. Ha eladjuk ezt a tájat, a fehér embernek meg kell tanulnia, és gyermekeit is meg kell tanítania, hogy a folyók a testvéreink, a mieink és az övéik, és mától fogva jónak kell lennie a folyókhoz, ugyanúgy, ahogy minden más testvéréhez jó.
A rézbőrű embernek folyvást hátrálnia kell az előrenyomuló fehér ember elől, ahogy a hajnali köd húzódik vissza napkeltekor az erdőbe. De apáink hamva szent, sírja megszentelt föld, s így nekünk szentek ezek a dombok, ezek a fák, szent ez a darab föld.
Tudjuk, hogy a mi érzelmeinket a fehér ember nem érti meg. Számára ez ugyanolyan föld, mint bármely másik, mert idegen, aki éjszaka érkezik, és elveszi a földtől mindazt, amire szüksége van.
Neki a föld nem testvére, hanem ellensége, és mihelyt meghódította, továbbáll. Elhagyja apái sírját – és nem gondol többé vele. Elorozza gyermekei leendő földjét, és nem gondol vele. Elfelejti atyái sírját és gyermekei jogát arra, hogy megszülessenek. Úgy bánik édesanyjával, a földdel, és testvérével, az éggel, mint holmi eladásra vagy zsákmányolásra való dologgal, eladja, akár a juhot vagy a csillogó gyöngyöt. Mohósága elnyeli a földet, és nem hagy hátra mást, csak sivatagot.
Nem tudom, a mi természetünk más, mint az övé. Városai látványa fáj a rézbőrű embernek. Talán azért, mert a rézbőrűek vadak, és nehéz a felfogásuk.
A fehérek városaiból eltűnt a csend. Nem akad bennük egyetlen olyan hely sem, ahol tavasszal meghallani a rügyfakadást vagy a rovarzümmögést. De meglehet, csupán azért vélekedem így, mert én is vad vagyok, és mindezt nem értem. Ez a lárma sérti a mi fülünket.
Mi maradhat meg az életből, ha nem hallani a madarak rikoltozását vagy éjszaka a békák civódását a tóban?
Rézbőrű vagyok, és számomra felfoghatatlan mindez. Az indián szereti a tó tükrét simogató szél suttogását, a déli esőben tisztára mosdott szelet s a fenyvesek nehéz illatát. A levegő becses a rézbőrű ember számára, mert minden egyazon levegőn osztozik. Állat, fa, ember – mind ugyanazt a levegőt szívja.
Úgy látszik, a fehér ember nem vesz tudomást a levegőről, amelyet beszív; akárcsak a napokon át haldoklóé, az ő szaglása is eltompult, érzéketlen a bűz iránt.
Hanem ha eladjuk neki a földünket, nem szabad megfeledkeznie róla, hogy számunkra becses a levegő, mert a föld lelke az, mely megosztja magát minden élővel, melyekben lakozik. A szél volt apáink szájában az első lélegzet, s a szél lesz az utolsó leheletünk. A szélnek kell erősítenie gyermekeinket is. És ha eladjuk a fehér embernek a földünket, úgy kell azt megbecsülnie, mint különleges, megszentelt földet, mint olyan helyet, ahol ő is megérezheti a szélben a réti virágok édes illatát.
Megfontoljuk az ajánlatát, és ha úgy döntünk, hogy elfogadjuk, akkor csakis egy feltétellel: a fehér embernek úgy kell bánnia e föld állataival, mint a testvéreivel. Vadember vagyok, s én másként nem foghatom fel ezt.
Ezerszám láttam oszló bölénytetemeket, melyeket a fehér ember hagyott maga után – a bölényeket az elhaladó vonatból terítette le.
Vadember vagyok, és nem értem, miként lehet az a füstölgő vasparipa fontosabb a bölénynél, amelyet mi csupán azért ejtünk el, hogy életben maradjunk.
Mit ér az ember állatok nélkül? Ha valamennyi állat kiveszne, az ember belepusztulna lelkének mérhetetlen magányába. Ami ma az állatokkal történik, nemsokára az emberekkel is megtörténik majd. Minden összetartozik. Ami baj a földet éri, az utoléri a föld fiait is.
A fehér embernek meg kell tanítania gyermekeit arra, hogy lábuk alatt őseink hamvai porladnak. Hogy tiszteljék ezt a tájat, mondja el nekik, a földben őseink szelleme lakozik. Tanítsa meg gyermekeit arra, amire mi tanítottuk a mieinket: a föld a mi édesanyánk. Ami baj a földet éri, az utoléri a föld fiait is.
Amikor az emberek a földre köpnek, saját magukat köpik le. Mert tudni való, nem a föld tartozik az emberhez, hanem az ember a földhöz – ezt tudjuk. Minden összetartozik, ahogy a vér tartja össze a családot. Minden összetartozik. Ami baj a földet éri, az utoléri a föld fiait is.
Nem az ember teremtette a mozgást és az életet, ő a mozgásnak és életnek csupán parányi része. Amit a fehér ember ez ellen a mozgás és élet ellen tesz, azt önmaga ellen teszi. Nem, nem élhet együtt a nappal és az éjszaka.
Halottaink tovább élnek a föld édes vizeiben, évről évre visszatérnek a tavasz nesztelen lépteivel, és lelkük ott lebeg a tó tükrét fodrozó szélben.
A fehér ember ajánlatát földünk megvásárlására megfontoljuk. Hanem azt kérdi az én népem: mit akar voltaképpen a fehér ember?
Miként vásárolható meg az égbolt vagy a föld melege, vagy az antilop szökellése? Miként adhatjuk ezt el neki – és miként vásárolhatja ezt meg? Vagy talán azt tehet a földdel, amit akar, pusztán azért, mert a rézbőrű ember aláír egy darab papírt, és átadja a fehér embernek? Ha nem birtokoljuk a levegő üdeségét és a víz csillámlását, hogyan vásárolhatja azt tőlünk meg?
Visszaadhatja a pénze a bölények életét, ha már az utolsót is leterítette? Az ajánlatát megfontoljuk.
Tudjuk, ha nem fogadjuk el, majd eljön a fehér ember, és fegyverrel veszi el a földünket. De mi vademberek vagyunk.
A fehér ember – mulandó hatalmától megrészegülve – tán már istennek képzeli magát, aki birtokolja a földet. De vajon birtokolhatja-e bármely ember is a tulajdon édesanyját?
Megfontoljuk a fehér ember földünk megvásárlására tett ajánlatát, a nappal és az éjszaka nem élhet együtt – megfontoljuk az ajánlatát, hogy vonuljunk rezervátumba. Félrehúzódva és békében fogunk élni.
Nem fontos, hol éljük le maradék napjainkat. Gyermekeink látták apáikat megalázva és legyőzve. Harcosainkat megszégyenítették. Vereségeik után napjaikat henyéléssel töltik, testüket édes étkekkel és erős italokkal mérgezik.
Nem fontos, hol töltjük el maradék napjainkat. Már nincs sok hátra. Még néhány óra, néhány tél – és azoknak a nagy törzseknek, amelyek egykor ezen a tájon éltek, vagy most maroknyi csapatokban kóborolnak az erdőkben, egyetlen gyermeke sem marad már, hogy elsirassa azt a sírba hullt népet, amely valaha ugyanolyan erős és bizakodó volt, mint a fehér ember.
De miért keseregnék népem pusztulásán, minden nép emberekből áll, semmi egyébből. Az emberek jönnek és mennek, éppúgy, mint a tenger hullámai. Még a fehér ember sem, akivel Istene úgy bánik és úgy beszél, mint barát a barátjával, még ő sem menekülhet el mindnyájunk közös rendeltetése elől. Talán mégis testvérek vagyunk. Majd meglátjuk.
Egyvalamit tudunk – azt, amire a fehér ember egy napon még csak rá fog ébredni –, a mi Istenünk és a fehér ember Istene ugyanaz.
A fehér ember most talán azt hiszi, Istent is uralja, ugyanúgy, ahogy a mi földünk birtoklására tör; de ezt nem teheti. Az Isten minden ember Istene – a rézbőrűeké éppúgy, mint a fehéreké.
Ez a táj becses számára, és megsebezni a földet annyi, mint semmibe venni annak Teremtőjét. A fehérek is elenyésznek, talán hamarabb, mint az összes többi törzs. Folytassák csak hajlékuk szennyezését, és egy éjjel belefúlnak majd tulajdon hulladékaikba.
De fényes lesz a pusztulásuk, ha majd elemészti őket Isten haragja, aki ide vezette őket erre a földre, és elrendelte, hogy uralkodjanak e táj fölött és a rézbőrű ember fölött. Ez az elrendelés számunkra rejtély.
Ha majd minden bölény le lesz terítve, és minden vadló be lesz törve, ha az erdő rejtett zugai emberek sokaságának bűzétől lesznek terhesek, és a termékeny dombok látványát beszélő drótok rútítják el, hol lesz akkor a rengeteg, hol lesz a sas, és mit jelent majd búcsút mondani a gyors lónak és a vadászatnak? Az élet végét és a tengődés kezdetét.
Valamilyen különös oknál fogva Isten hatalmat adott a fehéreknek az állatok, az erdők és a rézbőrű ember fölött, ez az ok számunkra rejtély. Talán megérthetnénk, ha tudnánk, miről álmodik a fehér ember – miféle reménnyel kecsegteti gyermekeit a hosszú téli estéken, és milyen látomásokkal népesíti be képzeletüket, hogy folyvást a holnapra vágynak. De mi vademberek vagyunk – a fehér ember álmai rejtettek előttünk. És mivel rejtettek, ő is, mi is a magunk útját járjuk majd.
Mert mindenekfölött tiszteljük az ember jogát, hogy kedve szerint éljen – tekintet nélkül arra, miben különbözik testvéreitől. Nem sok az, ami összeköt bennünket.
A nagy törzsfőnök ajánlatát megfontoljuk. És ha beleegyezünk, akkor csupán azért, hogy biztosítsuk magunknak a rezervátumot, amelyet ígért. Ott talán a magunk módján tölthetjük el rövidre szabott napjainkat. Ha majd az utolsó rézbőrű ember is távozik erről a földről, és emléke már csak egy felhő futó árnyéka lesz a préri fölött, ezekben a nyírfákban és ezekben az erdőkben még mindig élni fog apáink szelleme. Mert ők szerették ezt a földet, ahogy az újszülött szereti anyja szívének dobogását.
Ha eladjuk a fehér embernek a földünket, szeresse úgy, ahogy mi szerettük, viselje gondját, ahogy mi viseltük, őrizze meg emlékezetében olyannak, amilyen akkor volt, amikor birtokába vette. És minden erejével, a lelkével, a szívével őrizze meg a gyermekeinek, és szeresse, ahogy Isten szeret valamennyiünket.
Mert egyvalamit tudunk – a mi Istenünk s a fehér ember Istene ugyanaz. És az Istennek szent ez a föld.
A fehér ember sem kivétel, nem menekülhet el a közös rendeltetés elől. Talán mégis testvérek vagyunk. Majd meglátjuk."

F. Kováts Piroska fordítása, forrás: napkut.hu


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!