fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Történelem

kulaklead

 

A magyar középparasztság tragédiáját, a kulákká nyilvánított emberek sorsát dolgozta fel Kabay Barna és a Petényi Katalin új dokumentumfilmjében. A Kulák volt az apám című alkotást pénteken, a kuláküldözés emléknapján mutatják be Nagykőrösön.

Kabay Barna az MTI-nek elmondta, hogy két év alatt készült el a kreatív dokumentumfilm, amelyben megszólalnak az egykori meghurcoltak leszármazottai, köztük olyanok is, akik szüleikkel együtt megjárták a kényszermunkatábort. Az 52 perces alkotást archívumokból válogatott fotók, híradórészletek színesítik. A rendező-producer kiemelte: a filmben láthatók azok a felvételek, amelyeket egy fényképész készített a munkatáborban egy becsempészett fényképezőgéppel, a képeken a rabság mindennapjai láthatók. Felhasználták azokat a kitelepítettekről készíttetett karikatúrákat is, amelyeket propagandacéllal a helyi intézmények, kultúrházak üzenőfalára raktak ki.

 

kabaybarna
Kabay Barna

Kabay Barna felidézte, hogy a történelem traumáit még az 1980-as években kezdték feldolgozni Gyöngyössy Imre Balázs Béla-díjas magyar filmrendezővel és Petényi Katalinnal, a főleg német tévécsatornáknak készült dokumentumfilmjeik révén ismerték meg a Gulag világát, szerveződését, szörnyűségeit, ami azért is fontos volt, mert a magyar munkatáborokat szovjet mintára hozták létre. Szólt arról is, hogy az 1994-ben elhunyt Gyöngyössy Imrét 1950-ben koholt vádak alapján elítélték és börtönbe zárták, ahol számos kuláknak minősített emberrel raboskodott együtt.

kulakok kamrajaban
A rendőrök elrejtett termények után kutatnak egy „kulák” kamrájában, 1951. március (forrás: oszk.hu)

 

„Átélhető életutakat kerestünk, próbáltunk minél közelebb jutni a sorsukhoz és a film gazdag vizuális eszközeivel felidézni a korszakot” – fogalmazott az alkotó, hozzátéve, hogy ma már csak a megbélyegezettek leszármazottai élnek, ők mesélik el, mit éltek át a kuláküldözések idején. A Kulák volt az apám jelentős része Nagykőrössel foglalkozik, hiszen csak a Pest megyei városban több mint 900 családot hurcoltak meg. Ezenkívül bemutatják a hortobágyi-nagykunsági és a Borzas-Mihályhalmai munkatábort a családok sorsán keresztül. „Kiirtottak egy értékes generációt” – fogalmazott Kabay Barna, felidézve, hogy a kuláknak bélyegzett családok évtizedekig viselték a terhet, hiszen hátráltatták őket iskolai felvételiknél, állások betöltésénél és az útlevélkérelemnél is. A filmben a visszaemlékezők felidézik drámai emlékeiket, a padláslesöpréseket, a kihallgatásokat, az egyik szereplő például arról beszélt, hogy miként rugdosta meg egy fiatal ávós tiszt, amikor megpróbálta elkísérni édesanyját az egyik ilyen, gyakran veréssel végződő elszámoltatásra. Kabay Barna szólt arról is, hogy szívesen folytatnák a múlt feldolgozását, hiszen ezt a munkát csak addig lehet elvégezni, amíg élnek a kor tanúi.

Arra a kérdésre, hogy megpróbálták-e felvenni a kapcsolatot az egykori elkövetőkkel, a rendező nemmel felelt. Ezt azzal indokolta, hogy többször próbálkoztak már ezzel, a Hitvallók és ügynökök című sorozatuk esetében nem sikerült kamera elé állítani őket, a Szigorúan ellenőrzött életek című filmjükben megszólaló ügynök pedig a bemutató előtt vonta vissza hozzájárulását, így újra kellett vágni az egész produkciót. A film bemutatójára meghívták a filmben megszólalókat és azokat, akiknek személyes emlékeik vannak a kuláküldözésről. Ősszel Budapesten is terveznek egy vetítést, majd a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap fogja műsorára tűzni a dokumentumfilmet.

MTI


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
0 # hepylife1 2014-08-24 19:39
Mikor lehet ezt a filmet megnézni és hol?
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Fénybenjáró 2014-08-27 08:38
Hát gondolom nem lesz akkora reklámja, mint a Győzike sónak. Talán idővel a netre is felkerül.

Pontosan én sem tudom, hogy hol lehetne megnézni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!