fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Történelem

Üngürüsz igék üzenete az emelkedő nemzethez egy új kor hajnalán

A műről

Minden új kor kialakulásának esélye az abban a korban élők tudásában és belső lelki kultúráltságuk mélyreható, minőségi megváltozása lehetőségében rejlik. Minden ilyen új kor alapkövéül az az ismeretanyag szolgál, amely egy adott társadalom ösztönös életigényére alapozva, annak mindenkor jelenlévő tehetségei révén képes létrehozni az újabb korok szellemi, lelki és anyagi természetű értékeinek minőségiekben különböző megjelenési formáit: az irodalomban, építészetben, művészetekben, gazdasági életben, államszervezésben, igazságszolgáltatásban, seb. Mindezt tehát az alapok megalkotásával kezdődően.

Egyáltalában véve elmondható, hogy csakis azon társadalmak alkalmasak a belülről, önmagukból kiinduló, minőségileg jellemezhető átalakulásra, melyek hajlandók, érettek arra, hogy szellemi és lelki örökségük mélységes ismertében mindezt képesek legyenek újjáteremteni. Olyan kifejezési, megjelenési formákban, hogy a társadalom széles rétegei számára, annak minőségi átalakítását célzón, közérthetően, harmóniát biztosító közegként és erkölcsi mértékegységként szolgáljanak. Egyúttal közvetítsék és magukba foglalják azokat a legmélyebb, legősibb és legbecsesebb értékeket, melyek az adott környezetet, népet, nemzetet, fajtát/fajt jellemzik.

Egy társadalom csakis saját gyökerein át újulhat meg. Hasonlóképpen, mint-egy növény, melyet letarolt idejének vihara. Az a társadalom, amely belső viszályoktól korlátozva működésképtelenné vált, rendszerint és bizonyíthatóan, idegen befolyás és hamis igék tisztelete következtében pusztul. Nemhogy maga a nép, de az iskolázott réteg számottevő hányada is, mégpedig az iskolarendszerbe beszűrődő értéktelen, idegen ideológiák átvétele miatt. Az ilyen egyén rendszerint csak nyelvében marad (magyarnak), sokszor szégyellvén azt is, mint "alsórendűt". Ilyen idegen irányzat pl. az ún. "urbánus", melynek két, esetleg három dimenziós ideológiai rendszere van, s mely közvetlen jelenben és mennyiségi kategóriákban gondolkodik. Számára a nép tömeg csupán, melyben a minőség az osztályharc révén pusztítható el, s ahol minden múltba nyúló gyökér elvágatik, kiirtatik. Az egyetlen, a nyelv a "közvetlen érintkezés" szükségszerű technikai eszközévé alacsonyodik. Igaz, magyar viszonylatban ez az osztályharc kiirtotta a "labanc-idők" idegen osztályát, mely az ősi népet nyúzta. Viszont kiirtotta a még megmaradt nemzeti arisztokráciát, mely együtt élt-halt a nemzettel. S most szellemi arisztokráciánkat irtja ez a racionalizmus. Azt a kultúrahordozó réteget, amely ősi hagyományunk felkutatója, feltárója és helyrehozója. Ennek a kialakuló szellemi elitnek, csoportnak az a feladata, hogy egy olyan sokdimenziós nemzettudatot dolgozzon ki, mely tükrözi szellemiségünket, lelkiségünket. Felismerje, értse történelmi ismereteink alapján küldetésünket a múlt és jövő között.

Mindez megindult, elsősorban népismeretünkből kiindulóan, majd történelmi értékeink felkutatása irányában. A baj az, hogy mindez főleg ösztönös és nem tudatos tevékenység, hiszen a tudatosság ezen folyamat értését és alkalmazását teszi lehetővé, ezzel egyidejűleg a minőségi fejlődés lehetőségének kialakítását biztosítva a nép számára. Tehát egy keretre van szükség, melyben mindez érthetővé és elérhetővé tehető. Ezért fontos jelenség, esemény egy olyan mű felbukkanása, mint a TÁRIH-I ÜNGÜRÜSZ, melyről meg legnagyobb (racionalista) ellenzői is elismerik, hogy "van benne rendszer".

Tanulmányozva történelmünket, sokszor kimutatható, hogy hazafias, de szellemiségünket nem kielégítően ismerő vezetőink, legyenek bár arisztokrata, vagy köznépből származóak, súlyos hibákat követtek el. Bizony nincs veszedelmesebb, mint a tudatlanságban, műveletlenségben, elidegenedettségben, kozmopolitizmusban fogamzott cselekvőképesség.

Ezt felismerve nem véletlen, hogy annyi kérdés merül fel bennünk. "Kik vagyunk", "honnét jöttünk", "merre tartunk""? Mi a nép, nemzet, haza, őshaza, faj (fajta) értelme, jelentése, fogalma? A kérdés a nép szintjén kerül elő, érthetően. Hiszen a nép a minőségi átalakulás közege. A nép önmagában már egy csoport különbözősége a környezetben. Van egy gondolat hordozó, szellemi , lelki rétege, mely ennek a különbözőségnek az elmélyítésén dolgozik annak minőségi jellemzői kifejlesztése, elmélyítése, általánosítása érdekében. Ez a gondolat nemzetté változtatja a csoportot, kultúrát alakit, mely magaskultúrába fejlődhet. Kultúrszellemének kiteljesedése az életfolyamat hosszában virágzik fel. Tehát a nemzet ezen kultúra méhében alakul. A kultúra viszont hitből és misztikából születik, melynek gondolkodási rendszere és hatósugara van. Mindez rendszerint valamely dinasztiával összefüggésben, hiszen a dinasztia által a rendszert képező résztörténetek közti időbeli szakadékok áthidalhatók. Ugyanakkor a dinasztia gondoskodik arról, hogy a mindezt jellemző lelkiséget, érzéseket szenvedélyes jelképrendszerré fejlessze. A dinasztia egyúttal a folytonosság jelképe, mely elősegíti a társadalom számára életfontosságú ösztönrendszer kialakítását, amelyre különösen akkor van szükség, amikor a dinasztia kihalásával kialakuló politikai, ideológiai szakadékot a társadalom fennmaradása érdekében át kell hidalni. Vagyis problémáink megoldását a helyes hagyományrendszer fel- és megismerése nagymértékben elősegíti. Ugyanakkor a faji kérdés helyes megítélése mindezt geopolitikai értelemben tárja fel. A faj (fajta) ugyanis azon népcsoportok, népek áramlatainak összessége, közege, melyeknek azonos, vagy rokon, szellemi, történelmi, politikai öröksége van. Mi magyarok azért találunk rokon népeket szerte Eurázsiában, mert a kultúra, mely mindannyiunk irányába kisugárzott, azonos vezető gondolat örökségét őrzi. S mindez a TÁRIH-I ÜNGÜRÜSZBEN (TÜ) nyomon követhető.

1971 nyarán dr. Zakar András bizalmasan közölte velem, hogy tudomására jutott egy feldolgozatlan, ősi irat holléte. Csak azt nem tudta, hogy az Akadémiánál, illetve az Isztambulban őrzött kézirat azonos-e. Ezért számtalan kísérletet tettünk, hogy a kézirat másolatát Isztambulból beszerezzük. Ez azonban nehéz feladatnak bizonyult. Az Akadémia bennfentesei ugyanis Isztambulban elintézték, hogy ottani barátaik zárolják az anyagot. A Pozsonyi Egyetemi Könyvtárban azonban ismertem valakit (korábban ott dolgoztam). Ők megkérték az anyagot Törökországból, de a filmeket így sem engedték továbbítani. Azonban dr. Zakarnak volt egy barátja az UNESCO római irodájában, aki repülőre ült, és amikor ez az angliai úr belépett Isztambulban a levéltárba (Tárih-i Üngürüs, Nur-i Osmaniye Kütüphancsi No 3386, 63-101 yapraklari), az elképedt levéltáros az UNESCO képviselőjének elmondta, hogy "itt hever a filmmásolat már régóta, és nem értik, mi ez a felfordulás!" Bezzeg mi tudtuk!

Az Akadémia eme fura gyülekezete ugyanis nem tudta eldönteni, hogy a pesti kézirat és az isztambuli egyezik-e. És ez a legjobb bizonyíték arra nézve is, hogy nem az zavarta őket, hogy a pesti kéziratot lefordítjuk - elolvasni persze ők sem tudták hanem az, hogy meg voltak rémülve annak puszta gondolatától is, hogy egy ilyen ősi irat tartalma a magyar nép kezébe kerül, annak mindennapi olvasmányos Bibliájává válik, írók, művészek gyönyörködjenek benne, kutassák, stb. Ráadásul Budenz József, az ő Nagy Haynauista Szentjük eredetileg zárolta az anyagot.

Mivel dr. Zakar András nem akarta, hogy neve előforduljon az Akadémián, barátját, a visszavonultan élő dr. Sárkány Kálmánt kérte meg (mindezt megelőzően), hogy filmmásolatot kérjen ki az Akadémia Keleti Gyűjteményében lévő TÜ kéziratáról. Mivel senki sem értett az anyaghoz, a nemtörődöm alkalmazottak rendes könyvtári kölcsönzés keretében kiadták a filmet a kéziratról. Azonban mi sem tudtuk lefordítani; és ekkor dr. Lakat megkérdezte, vajon ismerek-e olyan turkológust, aki kitűnően beszél magyarul és törökül is. Nos, készen voltam a válasszal, mivel a prágai Ady Endre Diákkör révén volt tudomásom dr. Blaskovics Józsefről, aki értékes pályafutása révén a Károly Egyetemen és a magyarok között nagy tiszteletnek örvendett.

A diákok csak Józsi bácsinak szólították, mert szerénysége nem engedte a vég nélküli címismétlést. (Hosszú lenne még a lista is, felsorolni az egyetemek, intézmények nevét, amelyek taggá, díszdoktorrá választották.) Tehát rendes felvidéki magyar kezébe került a TÜ ügye, ami nagy szerencse. Más aligha vállalta volna, hogy ezt a rendkívül nehéz szöveget lefordítsa, gyönyörű magyar nyelvezetbe illessze, mely párosulva a rokon török nép színes; keleties kifejező világával, eredeti környezetben szólaltatja meg a TÜ ősi igéit; történetét. Ebből tanítsuk gyermekeinket a magyar nyelv, kultúra szeretetére!

Amikor Pesten kiderült, hogy kezünkben a szöveg, a Magyar Nemzet cikke nyomán, (Józsi bácsi Lévára küldte a fordított részeket szüleim házához, onnan hordtuk át egyenkint a részeket Pestre), kitört az idegesség az Akadémián. Azonban Illyés Gyula mellénk állott, s vele az Írószövetség tekintélye, és az írók javarésze is. Hiába fenyegette az Akadémia levélben dr. Blaskovicsot, dr. Sárkányt, a filmet nem adtuk vissza, ellenben másolatokat készítettünk róla, és amikor dr. Sárkánynak vissza kellett adnom a filmet, már minden biztonságba volt helyezve. Dr. Sárkány perektől, letartóztatásoktól félt.

Ekkor történt, hogy Kolozsvári Grandpierre Endrével meg látogattuk az Akadémia alelnökét, Ligeti Alajost, aki kifogásolta, hogy Józsi bácsi egyszer a Mátyás pincében elmulatott 100 forintot, és ez "nem helyes". Mikor ennek ellenére kijelentettem, hogy az sem helyes, hogy Józsi bácsi eddig 34 kéziratát nem tudta kiadni ebben a környezetben, elgondolkozott, és azt mondta: "hát az baj". Majd felajánlotta, ha a TÜ kiadásától elállunk, ő megígéri, hogy a Felvidékre vonatkozó török adóösszeírások anyagát, egy hatalmas munkát, segít kiadni. Erre közöltem, hogy a TÜ ügyében nincs alku, az meg fog jelenni. Erre dühösen kiabálni kezdett: "Akkor véres fejjel fognak visszavonulni!" Közben kihátráltunk az ajtó felé.

Ligeti kifogásolta Endre jelenlétét, hiszen őt eredetileg nem jelentettem be. Nyilván zavarta, hogy van tanú. Viszont Illyés támogatása révén az első nagy tanulmány, K. G. Endréé megjelent az írószövetség lapjában, a Kortársban. Azonban a második rész már nem jelenhetett meg, mert Aczél György megtiltotta. Viszont egyre szélesebb körben tárgyalták az ügyet, s a nyilvánosság segít.

Ez idő tájt a Magvető részéről Szalay Károly kezdett foglalkozni a kiadással. Korábban számos kiadót letiltottak. A Helikont, Gondolatot, sőt a pozsonyi Madách kiadót is, ami külön szemtelenség volt.

Józsi bácsi a támadások következtében időnként el volt keseredve, de szerencsére elkészült a kézirat teljes magyar fordítása. U.i. Prága messze van, és egy idő után neki csak a jó híreket engedtem elmondani. Közben kiérkeztem Clevelandba, és a Szittyakürtben egy rövid közleményt adtam közre, hogy a teljes kézirat nálam van. Ez sokat segített, mert a Magvető nagyon korlátozott példányszámban, de megjelentette az anyagot. 1982 tavaszán, a könyvnapon az is órák leforgása alatt kelt el. Ezekre az állapotokra jellemző, hogy alig fél év elteltével az eredetileg 35 forintos könyvet 800 forintért árulták. Ezzel kitűnt az is, hogy a TÜ értéke, tartalma valóban rendkívüli az értő, érző, emelkedő nemzet szemében. Nyugaton rendkívül fontos a megjelentetése, hiszen otthon is azt remélik, hogy majd külföldön kiadják, s akkor haza fog szivárogni. Igen fontos az is, hogy a világszerte csapatokban élő magyarság megismerje és elterjessze a könyvet. Mi igyekszünk olcsón kaphatóvá tenni.

Fontos esemény volt Az ősi Chorezm kiadása is, hiszen ébren tartotta a TÜ iránti lelkesedést. Ráadásul egy hasonlóan elszabotált ügy rendezése volt.

Józsi bácsi lelkesedése leírhatatlan volt a könyv kiadása alkalmával, mert tudta, hogy ez a TÜ kiadásának előkészítése. Jóllehet, időközben újabb csatát vesztett, ezúttal Hazai Györggyel szemben, aki időközben hangadó turkológus és fő cenzor lett. Hazai korábban Berlinben volt vendégtanár, és akkor még azt üzente Pestre, hogy ha hazajön, "vér fog folyni". Ezzel el is érhette a "legnagyobb elismerést", mert az Akadémiai Kiadó igazgatójává tették meg. Első tette az volt, hogy dr. Blaskovics József Nagy Defterjének, az említett török adóösszeírás kéziratának kiadását megakadályozta. Dr. Blaskovics válaszát az Akadémiai Kiadó elutasító levelére a Függelékben közlöm, vele együtt Szeidovitz Éva, írói álnevén Apor Éva levelét is, melyet az Akadémia nevében írt. Meg kell jegyeznem, hogy ez utóbbi levél számos törvénytelenséget tartalmaz. Sérti a könyvtárak alakításával és használatával kapcsolatos rendelkezéseket. Elfelejti, hogy minden fordítás önálló alkotói terméknek számít, s kizárólag akkor támadható, ha a fordítás minősége kifogásolható. Erről azonban szó sincs. Egy filmmásolatot nem érdemes kéziratként forgalmazni külföldön. A fordítónak tehát a fordítás szövegére szerzői joga van.

Mahmud tolmács szerzői joga is lejárt 50 évvel halála után. Utódairól sem tudunk. Könyvtárban más számára is szabad kölcsönözni a törvény szerint, sőt, másolatot is szabad készíteni. Dr. Sárkány a másolás (tetemes) költségeit pedig kifizette. A levél úgy tünteti fel a két nevezett akadémiát, mintha azok egy nemzetközi rendőrszervezet részei, vagy hálózat lennének.

Abban az időben Adzsem országának közelében egy bégnek két csodaszép lánya volt. Magor és Hunor ezt e két lányt feleségül vette.

Miután ez így történt, a hírmondó szavai azt bizonyítják, hogy Üngürüsz népe Hunor nemzetségéből származott. Mivel Hunor neve később Hüngürüszre változott. Nemród halála után Hunor egész népével apósához, a tatár kánhoz(22) folyamodott, és őnála telepedett le. A kán is megtisztelte őt, és Adzsem szomszédságában egy egész ország fejedelemségét adományozta neki.

Midőn Nemród meghalt, Adzsem trónjára egy másik fejedelem került. Azt a vidéket pedig, [melynek Hunor volt a fejedelme], Dzsiddija tartománynak nevezték. Tatár tartomány volt, mely Szamarkandtól a Fekete-tengerig terjed.

Egy nap Adzsem országának padisahja Konsztantinije fejedelme ellen hadjáratot indított, és emiatt Dzsiddija országának uralkodójától segítséget kért. Dzsiddija fejedelme segítségül Hunor népéből, akik tatárok voltak, húszezer katonát gyűjtött össze, és Adzsem padisahjához küldte [ezt a sereget]. Amikor Adzsem padisahja is Kosztantinije ellen ment, az említett Hunor népét támadás érte, mely aztán ily módon elvált Adzsem padisahjától, és Pannonija tartományába költözött.

Amikor abba e tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvükön [azaz Hunor népének a nyelvén) beszélnek [az ottani népek]. "Mikor kerül a kezünkbe ennél jobb ország?" - mondták [Hunorék]. Ennél az oknál fogva Hunor népe [békés] megegyezéssel annak az országnak a királyához ment, alattvalójává vált; és az ország különféle helyein letelepedett. Pannonija királya pedig örült, hogy az ő keze alatt telepedtek le, s [ebből) megértette, hogy az ő alattvalóivá váltak. De mihelyt Hunor népe itt letelepedett, Dzsiddija tartományába [az ott maradt] Hunor népéhez és bégjeihez ügyes kémeket küldtek, azzal [a megbízással), hogy az ottani Hunor-bégek gyűjtsenek katonákat, és jöjjenek be [ide), ebbe a gazdag országba. Eközben a kán meghalt. Az egész ország Hunornak, Nemród fiának alattvalója lett.

Néhány bég [azonban) nem akart [Hunor) alattvalója lenni, más (független] bégségeket alakítottak. De abban az időben megérkezett Dzsidijjába, Hunor népének bégjeihez az említett kém, és hírül hozta Pannonija tartományának tulajdonságait. Azok pedig megértették, hogy nincs több olyan bővelkedő tartomány, mint Pannonija. Ez oknál fogva Dzsidijja és Hunor népének bégjei nagy hadsereget gyűjtöttek, és ez volt az oka annak is, hogy Hunor népe Panonijja ellen jött.

Egy másik elbeszélés szerint így szól a történet: Egy napon Hunor összegyűjtötte törzsének tekintélyes előkelőit, és vadászatra indult. Vadászat közben egy hegyhát mögül váratlanul egy vad tűnt fel előttük, mely csodálatos színekben pompázott, de egy másik törzs [tartománya] felé elmenekült. Mikor [Hunor a vadat] megpillantotta, azonnal megragadta a szívét ez a szerencsés jel. Így szólt: "Ha ezt a vadat elejtem, ebben az országban sikerül elérnünk a nyugalmat, de ha nem sikerül elejtenem, sorsszerűen el kell foglalnunk Pannonija tartományát, melyről [kedvező] híreket kaptunk!" így határozott, s ezzel a gondolattal azonnal a vad után vágtatott.

A vad pedig menekült, s amint egy másik törzs [tartományának) határához értek, Hunor már-már megközelítette, de azon a helyen, ahol zsákmányul kellett volna esnie, a vad eltűnt a szeme elől. Hogy hívják és mi fajta, nem tudta.

Mikor Hunor ezt a helyzetet látta, így szólt a mellette levő előkelőségekhez: "Ez nem a véletlen dolga. Ez jel és utalás nekem és népemnek, hogy végül is ebben az országban nem élhetünk. Ennek az az orvossága és gyógyszere, hogy más országban kell letelepednünk" - mondta. De azután még sok idő telt el.

A másik ok, [amiért Hunor más országban akart letelepedni] az volt, hogy Hunor Dzsiddija népével nem volt igazi [békés] kapcsolatban, nem élt velük barátságban. A szomszédos országokat is megtámadta, sok országot harccal és erőszakkal leigázott, melyek megértették, hogy [Hunornak] ellenállni nem képesek. Ők [Hunorék] pedig azon gondolkoztak, hogy saját hatalmuk alá hajtják Pannonija tartományát és a nyugati országokat.

Az itt kifejtett okoknál fogva Nemród fia, Hunor katonaságot kezdett gyűjteni. Mikor Hunor népe összegyűlt, megszámlálták és összeírták. Látták, hogy Hunor népéből tízezer ember gyűlt össze, és a nem rendkívüli teremtményekből (23) is kétszáznyolcvanezer férfi gyülekezett össze. Mikor Hunor ezt a csodálatos óriási hadsereget összegyűjtötte, élete nem lett hozzá hű, és közben eltávozott ebből a világból.

De Hunor rokonai között volt egy hatalmas bégfi, nevét Kattarnak mondták. Hunor utódául őt választották meg a hadsereg fővezérévé. Kattar fővezér tanácsülésére összejöttek az összes bégek, és tanácsot tartottak, melyik vidékre fognak vonulni.

A hadsereg bégjei közül mindegyik szót emelt és beszédet mondott. Kattar kán azonban nagyon értelmes és okos ember volt, sokat tapasztalt személyiség, aki mélyen tudott gondolkozni. A bégek javaslatait egyáltalában nem találta elfogadhatóknak, egy kis idő múlva azonban felemelte a fejét, tekintetét a bégekre és a katonanépre vetette, és Így szólt: "Ha akarjátok, hogy menjünk és székhelyünkké tegyük az elfoglalandó [általatok javasolt) országot, akkor a tőle keletre és nyugatra fekvő országokat is el kell foglalnunk, meghódítanunk, és sok tartományt kell legyőznünk és alattvalónkká tennünk. Most azonban az a szükséges, hogy Pannonija tartománya ellen menjünk!"

Valamennyi bég helyeselte Kattar szavait, és felesküdött [neki].

Azután Kattar fővezér Hunor népe bégjeinek nagy ékesszólással elmondta Pannonija tartományának tulajdonságait. "Az említett tartomány elleni elhatározásunknak az oka a következő - mondta. - Amikor a hét világsáv és [minden) idők örökké győzedelmes padisahja [Iszkender] elhatározta, hogy először a keleti tartományok alapos leigázása után a nyugati tartományok ellen vonul, legelőször Panonijja tartományának elfoglalását rajzolta meg szívében. Budinnak és azoknak a vidékeknek elfoglalását és székhelyévé tevését tartotta szerencsésnek. Ezért Iszkender elindult, elfoglalta [Pannoniját], és ezt a székhelyet szerencsésnek tartotta. Azután Pécs székhelye ellen indult, [és azt is] elfoglalta. Ennek a két székhelynek az elfoglalása következtében a Nimcse, Leh, Cseh, Firenk és sok más tartomány bégjeit sebesítette meg, harccal és erővel parancsának engedelmességére és meghódolásra kényszerítette."

Amikor Hunor bégjei Kattar fõvezérnek ezt az elbeszélését hallották, mindnyájan megcsodálták Kattar szavait, és helyeselték tervét. "Milyen csodálatos - mondták -, hogy nekünk ezt a történetet elbeszélted. Vajon Iszkender hol született, kitõl származott, ki volt az apja és anyja? Mely tartományok ellen indult elõször, melyik padisahot gyõzte le és tette le trónjáról? Kegyeskedjél nekünk elmondani, mi volt az oka annak, hogy Pannonija ellen indult? Ennek a titkát magyarázd el nekünk alaposan

Mivel Kattar fõvezér Hunor népének bégjeitõl ilyen unszolást látott, belekezdett Iszkender történetének elbeszélésébe, és a [következõket] mondta:

Iszkender Rúm padisahjainak tizenegyedik [õs-] atyjától származott. Rúm székhelye a régi idõkben Macsje-Donja tartományában volt. A Filibétõl Kavaláig elterülõ tartományt Macsedonjának hívják. Kezdetben innét származtak Rúm padisahjai. Mivelhogy annak elõtte Rúm tartományának várai mind különálló bégségek voltak. Atina és Szelenik és az azon a vidéken levõ nagy városok bégjei, hasonlóan Venedik bégjeihez, egy-egy darab vidéken uralkodtak. Királyaik nem voltak. De az egész Arnavud és Mora tartománynak voltak királyaik.

Azokban az idõkben Atina és Szelanik bégjei nagyon gazdagok voltak. Sok katonájuk és a tenger színén hajóhaduk volt. Úgyhogy amikor két ízben Adzsem padisahjai Rúm tartományának elfoglalására hadjáratot indítottak, Atina bégjei sok katonával szembefordultak velük, és a harcban Adzsem padisahjainak sok katonáját leverték. Végül is az adzsem katonaság kudarcot vallott, és a Rúm tartományokból ismét országukba futott.

Abban az idõben Filibe és Kavala között három- négy királyság is volt. De azokban az idõkben Mora tartományában volt egy nagyon kiváló bégfi, Karalunak hívták. Egy nap álmot látott, mely csodálkozásba és ámulatba ejtette. Összehívatta tehát a város csillagjósait, és álmának értelmét kérdezte tõlük. Azok pedig, noha mindegyikük okos és bölcs férfiú volt, a gondolkozás tengerébe merültek. Végül is közös véleményre jutottak, és ezt mondták:

"Hatalmas királyfi, álmának a jelentése a következõ: Ön az okozója annak, hogy Adissza tartomány, melyet Törökországban [--]-nak (24) hívnak, és a Mora tartományban fekvõ Korint nevû székesváros, melyet Törökországban (--- )-nak hívnak, ezek is az összes Rúm tartományoknak székes váraivá lettek. De hogy a Rúm tartományok padisahsága Öntõl jöjjön létre, [ahhoz) elõször az kellene, hogy Rúm padisahsága Filibétõl egészen Kavaláig és Arnavud tartományig terjedjen, [és fennálljon] egészen a tizedik atyáig (25) [leszármazottig], s tõle származzon egy padisah, aki foglalja el ezeket a többi tartományokat, és az is szükséges, hogy az Ön után jövõ padisahok sírjai Adissza várában legyenek [elhelyezve]. Mert ha egy padisah ezt az elrendezést megbontaná, azoknak a tartományoknak a trónja attól a padisahtól átszállana egy más világtáj uralkodójára. De akármelyik vár ellen indul, hogy azt ostrom alá vegye, esõs napon induljon el, úgyhogy ez az alkalom az Öné legyen." Ennyit mondtak; s aztán elhallgattak.

Amikor a királyfi a csillagjósoktól ezt a jóslatot hallotta, nagyon megörült. Azután Moréban összegyûjtött egy csomó hozzá hû bégfit és katonaságot, (-- ) tartományába ment, és harccal elfoglalta Szerezt és Diramát. Azoknak a vidékeknek a királyait is legyõzte.

Aztán [----] vára ellen indult, és ostrom alá vette. Mivel esõs napon indult hadba; gyõzött. Aztán Filibét és Gömildzsint foglalta el. Ádám próféta (26) idõszámítása szerinti négyezer -háromszázkilencvenegyedik évben (27) abban a városban nagy ünnepi összejövetelt tartott, és trónra lépett.

Háromféle koronát csináltatott: egyet vasból, egyet búzaszalmából és egyet aranyból.

Több napot idõzött a várban, aztán visszament Mora tartományába, Korint trónjára, és katonaságot gyûjtött.

Azután az Avluna környéki királyokat tette le trónjukról, és tartományaikat elfoglalta. De Atina és Szelanik és az azon a vidéken levõ néhány nagy város bégjeivel barátságot tartott fenn, mert azok abban az idõben katonailag erõsebbek voltak nála. Isztambul és Edrene bégjeivel is barátságot és jó szomszédságot tartott fenn. Ilyen módon huszonhét évig uralkodott, azután egy nap a végzet vánkosára tette le a fejét, és azt a végrendeletet hagyta, hogy az utána következõ padisahokat [is] abban a várban temessék el. Azután a testének fészkébõl kirepülõ Lélek-madár (28) elrepült a Kaf Adenre. Alattvalói meggyászolták és eltemették át az anyaföldbe.

Így szokott lenni ezen a világon 
Az ünneplés gyásszal végzõdik, 
[Ezért] ne légy büszke a világ dicsõségére, 
Ne hódolj a világ örömeinek, csalódni fogsz 
Oh ember, ez a világ- lakóhely egy madár [fészek), 
Sok madár repült ki [már) ebbõl az ódon fészekbõl.

Így szól a krónikás szava, mivelhogy az a padisah a világ mulandósága elõl lezárta szemét.

Volt azonban egy fia, Pertikának hívták. Mihelyt a padisah meghalt, fia, Pertika került a trónra Ádám próféta idõszámítása szerint négyezer-négyszáztizenhatban.(29) Végül is beleesett a végzet kútjába, és lemondott az élet vizérõl.(30) Neki is volt egy fia, akit [ ]-nak hívtak. Mihelyt apja meghalt, és a törvények szerint eltemették abban a várban, Ádám próféta idõszámítása szerint négyezernégyszázötvenháromban õ került a trónra. Ötvenöt évig uralkodott, és sok fia volt. De valamennyi meghalt, csak egy fia maradt, akit Filiposznak hívtak. De ez egy másik asszonytól volt. Apja azonban ezt a fiát nem szerette. Több ízben is elhatározta, hogy megöleti. De nem talált a megöletésére semmi okot.

Sok idõ telt el közben, végül erre az uralkodóra is rászegezte sebezõ szemét a halál, s a végzet vihara elsüllyesztvén testének hajóját, átadta a halálnak, szemét pedig lezárta a világ elõl. ..

Oh, félek, hallgasd meg, milyen a világi helyzet: 
Állandóan fúj a Végzet szele, 
Szüntelenül fúj a Végzet szele a világon, 
Sok-sok sahnak elvágja az életét.

Tele vágyakozással bárhogy is cselekszünk, 
Felforgatja azt a Végzet katonája, 
Sahokat taszít le trónjukról, 
Könnyeivel a földet tulipánszínûvé teszi.

Ez az a sah, [akinek) igazságossága tüzes vashoz hasonló; 
A Ser egén õ a Hold, mennyei [fényességû) 
Ezüst testû szépség ez, (mely) nem tûr ellenmondást, 
A szava cukor, ajkai gyöngyök.

Nem mondja: Hadd éljen a világ ölén! 
Nem mondja: Életed folyása hadd menjen, hadd teljen 
Sah, koldus és dervis, mindenki, aki él 
A végén mindenkit elnyel ez a föld.

Oh, halál, keserves halál, diadalmas halál. 
Akárhova futok, egyszer hozzája ér utam, 
Végül is a sors köve eltalálja korodat (életedet], 
De ha kegyét adja, élj akár ezer évig!

Így szólnak az elbeszélõ szavai. Végül is a padisah meghalt.

Fia, Filiposz az Ádám próféta idõszámítása szerinti négyezer-ötszáznyolcadik évben lett padisah, és lépett apja trónjára. Õ is hosszú ideig volt sah, negyvenkét évi uralkodás után egy fia született, akit [ ]-nak hívtak.

Egy nap azonban Filiposz is megbetegedett, és meghalt. Utána Ádám próféta idõszámítása szerint a négyezer-ötszázötvenedik évben a fia került a trónra, és padisah lett. Tizenhárom évig padisahoskodott, azután kiitta a halál borát, és lehunyta szemét a világ elõl.

Neki is volt egy fia, akit [Amintasz]-nak hívtak. Mikor az apja meghalt, fia [Amintasz] lépett a trónra, és padisah lett Ádám próféta idõszámítása szerint négyezer-ötszázhatvanháromban. Ez az Amintasz pedig a világ evés-ivásától, csókjaitól és ölelésétõ1 elcsábítva tizenkilenc évig könnyelmûen padisahoskodott. Végül is az idõ pohárnoka átnyújtotta neki a végzet poharát, és testét semmivé tette.

Egy felnõtt fia maradt, akit Iszkendernek hívtak. Iszkender, mihelyt apja elköltözött a világból, helyette padisah lett, Adám próféta idõszámítása szerint a négyezer-ötszázhetvenkettedik évben.

Harmincnyolc évig igazságosan uralkodott, végül õ is a túlvilágra költözött, Mivel nem maradt utódul fia, egy morai herceg, aki Kirobo padisah dinasztiájából származott és [ ]nak hívták, lett a padisah, és Adám próféta idõszámítása szerint a négyezer-hatszáztizedik évben lépett a trónra. Ennek a padisahnak nem volt fia, de volt egy lánya. Ennek a királyi lánynak volt egy fia, s ez lépett a szultáni trónra. Harmincnyolc évig padisahoskodott, és Arnavud tartomány királyának a lányát vette feleségül, akitõl három fia született. Az egyiket Iszkendernek, a másikat Pertikasznak, a legkisebbet pedig Filiposznak hívták, aki Iszkender-i Rúminak (32) volt az apja.

Õ is egy ideig idõzött az ország trónján, de egy nap õt is leterítette az Idõk Aggastyánja a sors pisztolylövésével, és a föld mélyét jelölte ki [neki] lakóhelyéül. Amikor Amintam meghalt, legnagyobbik fia, Iszkender lett a padisah, és Ádám próféta idõszámítása szerint négyezerhatszázhuszonnyolcban a trónra lépett. Apja még életében õt, Iszkendert, a legnagyobbik fiát jelölte ki utódjának, kisebbik fiát, Filiposzt pedig Tebe város biztosává és parancsnokává nevezte ki. Apjuk halála után [tehát] Iszkender lett a padisah, aki aztán testvérét Tebe város helytartóságában megerõsítette.

Õ maga Korint városába ment, ott tanácsülést tartott, és nagyszámú katonaságot gyûjtött tört össze. Azután bégjei ellen hadjáratot indított. Annak a tartománynak a bégjei azonban értesültek jövetelérõl, õk is hadsereget gyûjtöttek és készenlétben várták.

Egy nap, amikor Iszkender seregével behatolt tartományaikba, a két fél elõcsapatai összecsaptak. Mindkét oldalon sok ember esett el, azután a seregek szétváltak. Éjjelre a két sereg egymással szemben ütött tábort. Mindkét oldalon erõs õrséget állítottak fel. Mindkét sereg kikiáltói kihirdették, hogy a szultáni harc másnap lesz. A kikiáltás reggelig folyt.

Mikor reggel lett, megperdültek a kis és nagy dobok, felugráltak lovaikra, és a csatatérre vágtattak, úgyhogy a lovak lába alól felszálló por mindkét sereget porfelhõbe burkolta. A nagy porból nem lehetett megkülönböztetni a fehér lovat a feketétõl.

Egy idõ múlva hirtelen heves szél kerekedett s mindkét seregrõl elfújta a port. Mihelyt a két fél katonái meg tudták egymást különböztetni, azonnal egymásra támadtak. Ki a kardját rántotta elõ ki a pajzsát kapta kézbe, és rárontottak az ellenfélre. A lódobogástól, a haldoklók ordításától a csatatérnek ítéletnapi képe volt. Így [borzalmasan) folyt a csata, hogy azt leírni sem lehet. Végül is az Isten alkalmat adott Iszkendernek, hogy az ellenséget letörje. Sok bég hányatott kardélre, sokan pedig elmenekültek.

Iszkender a legyõzött bégeknek és hadseregüknek vagyonát zsákmányul ejtette, az országot adófizetésre kötelezte, s azután visszatért trónjára.

Közben a padisahnak volt egy kedves vezíre aki egy atinai bég családjából származott. Ez a vezír a padisah anyjával szeretkezett. Az asszony a vezírrel egyetértésben elhatározta, hogy fiát megöli, ezt a bégfit, aki most a padisahnak vezíre, teszi meg helyette padisahhá, és a trónra ülteti. Már többször elhatározta, hogy [fiát] megmérgezi, ezt sohasem tudta végrehajtani, mert a padisah nagyon óvatos volt.

Errõl a vezírrõl azonban senki sem tételezte ezt az alávalóságot. De a csillagjósok közül néhányan többször figyelmeztették a padisahot, hogy ettõl az Ajesztesz nevû egyéntõl óvakodjon, mivel, hogy annak a vezírnek Ajesztesz volt a neve. Mikor azonban [Ajesztesz] meghallotta, hogy a jósok mit mondtak a padisahnak, a padisahhoz jött és sírva fakadt. "Hatalmas padisah - mondta neki. - Irígylik, hogy kegyeidben vagyok, azért beszélnek így Hatalmas padisahom, ha tõlem valami alávalóságot tapasztalt, íme, itt a nyakam, íme, itt a kardja! De ha az igaz, [amit mondanak], az általuk említett Ajesztesz nem én vagyok, hanem [) tartományban, melyet hatalmas padisahom elfoglalt, a saját helyébe kinevezett Ajesztesz nevû helytartó. Olyan hír is érkezett onnan, hogy árulási szándéka van. Annak az oka, hogy ezt eddig nem terjesztettem fel hatalmas padisahomnak, pedig az, hogy ennek [a dolognak] a kifürkészésére embereket küldtem, akik mihelyt megérkeznek, azonnal tudni fogjuk, hogy áll a helyzet."

Szívében pedig az volt a szándéka, hogy azt a fiatalembert veszélybe keverje és elveszejtse, mert nagyon félt tõle. Közben eltelt néhány nap, a vezír ismét a padisah elé járult, és jelentette, hogy az () [nevû] bég [tényleg] lázadó lett.

A padisah rögtön parancsot adott: "Azonnal vezessétek elém!"

Küldöttek mentek a fiatalemberhez, és tudtára adták a helyzetet. Az az ártatlan pedig a padisah parancsa szerint elindult, hogy [a padisah) küszöbéhez jöjjön. Mivel a vezír tudta, hogy a bég el fog jármi, félt, hogy kiderül az igazság, mihelyt a bég találkozik a padisahhal. Ezért elhatározta, hogy a padisah elé járul. így szólt: "hatalmas padisah, nem méltó hozzánk, hogy az ilyen árulót a színe elõtt fogadja. Mihelyt megjön, anélkül hogy találkozna a padisahhal, az ügyet szükséges befejezni."

A padisah a vezír szavának hitelt adott, s mihelyt az a szerencsétlen megérkezett, maga elé sem bocsátotta azt az ártatlant, hanem kivégeztette.

Azután a vezír saját csatlósai közül õrparancsnokokat nevezett ki a padisah kapujához [testõrségül ), hogy szükség esetén támogatói legyenek.

Annak a vezírnek volt egy nagyon szép kertje. A padisah is volt néhányszor abban a kertben. A vezír és a padisah anyja ismét (összebeszéltek, és] elhatározták, hogy a padisahot meghívják abba a kertbe, és ott majd alkalmat találnak [a meggyilkolására]. Ekkor hét éve volt annak, hogy a padisah a trónra lépett. Egy nap a vezír a padisah anyjának a segítségével kertjében nagy vendégséget rendezett a padisah számára, ott alkalmat talált, és a padisahot megölte. Másrészt a padisah anyja is alkalmat talált azon az éjjelen, és Pertika nevû fiát megölette. Miután ez a világ boszorkánya a saját szenvedélyének lett a rabja, szeretõje szerelméért a saját szemefényeit [szeretteit] elpusztította. Azután a vezír került a trónra, és õ lett a padisah. Csatlós parancsnokai és több bég segítettek neki.

Azután ez a boszorkány lakodalmat rendezett, és s vezír felesége lett. De Filiposzt nem tudták megnyerni. Ennek az volt az oka, hogy Tebe város biztosa volt, nem mutatott [komoly) hajlandóságot a padisahság támogatására, mivelhogy a vezír került a trónra; aki alávalóan elárulta saját jótevõjét, hogy a világi szultánságot elnyerhesse.

[FiliposzJ Atina bégjeivel egyetértésben elhatározta, hogy azt az országot és a trónörökséget megszegi Atina bégjeinek. Mikor ezt a tervét az ország bégjei és elõkelõi meghallották; Atina bégjeinek ellenségeivé váltak. Egy titkos helyen összejöttek, ahova meghívták az akkori elõkelõségeket és a csillagjósokat, és [arra kérték õket), hogy ennek a dolognak a végét kutassák ki, és ennek a kalandnak milyen véget vessenek. Azok pedig, mivel az elmélkedés tengerébe el voltak merülve, és sok tudomány gyöngyeinek a birtokában voltak, ezt mondták:

"Ennek az országnak a trónöröklõdési jogát Amintam padisah nemzetsége biztosíthatja. Ami azt jelenti, hogy Amintam padisahnak a saját fia lép a trónra, hogy az alkalom és Isten segítsége az õ kezében legyen, mert ha ezek nem lesznek [a birtokában], akkor a trónörökség biztosan kicsúszik a kezünkbõl."

Mikor az ország bégjei a csillagjósoktól ezt a hírt hallották, tudták, hogy nincs más megoldás, Filiposzt [kell trónra juttatni], aki [valódi] királyfi, aki most Tebe városának a biztosa. Sok bég pedig Filiposz okosságát és hõsiességét dicsérte. Azonnal meg is esküdtek a bégek mindnyájan, hogy a trónra került bégfit megölik, és azután visszatértek a királyi palotába. Néhány napon belül alkalmat találtak, és a három év óta uralkodó padisahot megölték.

Ami jót-rosszat tett az ember, azt megtalálja, 
Ez az én szavam hozzád, oh, tiszteletreméltó (olvasó), 
Amit tettél, magadhoz csatolva melletted marad; 
Akármi történik, ismét eléri lelkedet,

Ha rosszat teszel, a végét figyelni kell, 
Mint az árnyék, egy nap az utadba kerül, 
Ha rosszat akartál tenni, oh, ember, 
Hagyd abba a dolgot, igyekezz jót tenni.

Próza:

Azután Filiposzt Ádám próféta idõszámítása szerint négyezer-hatszáznegyvenben trónra léptették és padisahhá választották. Filiposz azért lett padisah, mert az ország szerette õt. A szomszédos ellenségekkel szemben barátságot színlelt, és mindnyájukkal kibékült.

Azután., hogy bosszút álljon Atina bégjein, hadjáratot indított ellenük. De azok hírül vették, hogy Filiposz padisah ellenük jön, készenlétbe helyezték hadseregüket, és szembeszálltak vele. De a padisah nagyon okos és tettre kész ember volt, s ebben a csatában megverte és megsebesítette Atina bégjeit. A harc folyamán sok sebesült béget ejtett fogságba, de a végén szabadon bocsátotta õket.

Azután [] tartománya ellen indul. Annak a bégjei is hadsereget gyûjtöttek, és szembeszálltak vele. Hatalmas csata- keletkezett, de a végén azokat is legyõzte, és sok ezer kiváló katonát hányatott kardélre.

Azután annak a tartománynak a fõvárosa ellen indult, melyet Larisszának hívnak, és ostrom alá fogta. Néhány napon belül azt is elfoglalta. Azután [) vára ellen indult, azt is bevette. Azután az azon a környéken fekvõ várakat és tartományokat foglalta el. Azután az ottani tartományok népébõl nagy hadsereget gyûjtött. Atina, Szelanik és más legyõzött bégek vagyonát zsákmányul ejtve visszatért Koront trónjára.

Mivel a legmagasztosabb Isten ennyi segítséget és alkalmat adott neki, elhatározta, hogy egy hatalmas várost fog alapítani, Ezzel a gondolattal összehívta korának csillagjósait, és Így szólt hozzájuk: "Egy várat akarok építtetni, de most az [a kérdés], hol építsük és mikor kezdjük el az építkezést?" - kérdezte tõlük.

A csillagjósok pedig a tudomány tengerébe merültek, [és azt mondták, hogy] azon a helyen egy hegy tetejére, ahol ma Filibe városa terül el. Azon a helyen találták alkalmasnak a vár építését, amely majd székhely lesz. Ezt ajánlották a padisahnak. A padisah is alkalmasnak és megfelelõnek találta azt a helyet, mert onnan minden irányban könnyû lesz hadjáratot indítani. Összehívta [ismét] a csillagjósokat, hogy állapítsák meg az építkezés megkezdésére alkalmas idõpontot.

A csillagjósok pedig az Ádám próféta idõszámítása szerinti négyezer-hatszázötvenharmadik évben egy napot szerencsés idõpontnak találtak a vár építésének a megkezdésére. Azon a napon elkezdték ásni az alapokat. Amikor az alapokat ásták, egy lófejet találtak [a földben]. A padisah azonnal megparancsolta, hogy azon a helyen az õ számára építsenek egy palotát. A vezérek és az ország bégjei a padisah tervén nagyon csodálkoztak, és így szóltak a padisahhoz "Hatalmas padisah, mit jelentsen ez a lófej?"

A padisah így válaszolt nekik "Ez a lófej azt jelenti, hogy az [itt építendõ] vár miatt az embert [azaz: engem] az ítélet napjáig meg fogják emlegetni, és ez a város a hét világöv padisahjainak a kezében lesz még akkor is, ha az építendõ vár leomlik, mert helyén virágzó város fog épülni."

Jóslata után, rövid idõn belül, azon a helyen egy város [épült fel], melyet Burdzsubárnak neveztek, és a várat, mely körülvette, Filipre változtatták, mivelhogy az õ neve Filiposz volt. Ma ennek Törökországban Filibe a neve.

Azután [] padisahjának egy követtel gazdag ajándékokat küldött, és feleségül kérte annak a padisahnak a lányát. Annak a padisahnak azonban két csodaszép lánya volt. Az egyiknek Türüadesz, a másiknak Olimpia volt a neve. Mivel Türüadesz nevû lányát már Epiro tartománya padisahjának adták feleségül, ezért Filiposz padisah [] padisahjától a [másik] lányát kérte. Az pedig, látván Filiposz padisah hatalmát és tekintélyét, kérését teljesítette, és Olimpia [nevû] lányát feleségül adta hozzá. Iszkender-i Rúmi ettõl [az asszonytól] született.

Azután valami oknál fogva ellenséges viszonyba került Erija padisahjával, aki felesége testvérének volt a férje, és sereggel indult ellene. Az pedig Filiposz padisah elõl elmenekült.

Azután Filiposz Epiro tartományának székhelye ellen indult, és ostrom alá fogta. Miközben néhány nap óta folyt az ostrom, egy nap váratlanul egy kilõtt nyíl a várból Filiposz padisah jobb szemébe fúródott, és kivájta. Néhány napon belül azonban a várõrség kimerült, és kegyelmet kért. Filipo padisah azonban nem állt bosszút jobb szemének megvakításáért, és mind valamennyiüknek kegyelmet adott.

Azután [] tartományába ment, az azon vidéken levõ bégeket is leigázta. Azután [] vidékére ment, az ottani bégeket is legyõzte. És annak a vidéknek a székhelyvárát földig lerombol Azután

[] bégek kezébõl [] elvette, nagyon gazdag zsákmányt ejtett.

Azután [] vidékére ment, az ottani tartomány bégjeivel is nagy csatározásokat folytatott, végül is mindnyájukat kardélre hányva tartományaikat elfoglalta.

Azután a tatár tartomány ellen indult, azt is meghódította. És az azon a vidéken levõ többi országot is kardjával és eszének erejével meghódolásra kényszerítette. Azután [] városa ellen indult, melyet ma Isztambulnak neveznek. [- ] padisahja volt. Ádám próféta idõszámítása szerint a négyezer-ötszáznegyvenkettedik esztendõben alapították. De abban az idõben nem olyan volt, mint most. Õfényességének, a világoltalmazó (35) padisahnak, szultán Szülejmán sah palotájának a székhelye volt. Vártornyai és erõdítményei roppant erõsek voltak. Valami miatt a vár népe fellázadt [saját] padisahja ellen. Õ pedig hét évig ostromolta a várat. Idõközben, anélkül hogy bevette volna, eltávozott a világból, A várnak mostani erõdítményeit sok évszázaddal késõbb Konsztantin nevû padisah építtette.

Mivel Filiposz ennek a padisahnak a nemzetvégébõl származott, ezért bosszúból a vár ellen indult, és ostrom alá fogta. Néhány napi ostromlás után (ostromzárként) õrségül egy csomó kiváló katonát hagyott ott, míg maga pedig Ker[ ] tartományába ment, és sok várat elfoglalt.

Közben Kosztantinije városa belefáradt az ostromba, meghódolt Filiposz padisahnak, és nagyon magas hadisarcot fizetett. Ebbõl a hadisarcból Ádám próféta idõszámítása szerinti négyezer-hatszázötvenötödik évben (36) Filiposz építette fel a Kavala melletti Dirama kerületben fekvõ Filibét, úgyhogy Kosztantinije városának elfoglalása ezzel egyidejûleg van megemlítve.

Innen szerencsésen felkerekedett, és átkelt az Eszter folyón, mely a Madzsar tartományból Erdel határán a Tunába folyik, és Szidijja tartományába érkezett. Annak az országnak a bégjei összevonták katonáikat, és szembeszálltak Filiposz padsahhal. Hatalmas csata kezdõdött, végül azonban Filiposz padisah legyõzte õket. Abból az országból húszezer asszony- és fiúfoglyot ejtett, és állatokból is hatalmas zsákmányt szerzett. Ezüst és arany azonban semmi sem került a kezére.

Miután Filiposz azt az országot felperzselte é: lerombolta, vágyakozva indult vissza trónjára. Amikor azonban el akarta hagyni azt a[] annak a tartománynak a bégjei Filiposz zsákmányából részesedést kértek. "Mivel még folyton nem adtál nekünk részesedést - így szóltak -, vagy adsz nekünk részt [a zsákmányból], vagy nem eresztünk útra!"

Mikor ezt mondták, a padisah haragra lobbant, és harcra határozta el magát. Annak a tartománynak a népe azonban sereget gyûjtött, és szembeszállt a padisahhal. Roppant heves küzdelem kezdõdött. Mivel Filiposz padisah saját magában elbizakodva lebecsülte ellenfeleit, katonáinak nagy részét az ellenség lekaszabolta, az alatta levõ lovat is megölte, õt magát pedig megsebesítette, és Szidijja tartományában szerzett zsákmányának nagy részét is elvette.

Filiposz padisah azonban saját sebesülését eltitkolta, vidáman és frissen tért vissza székhelyére. De [elterjedt] az a rossz hír, hogy a padisah Szidijja tartományában megsebesült, és Rúm tartományában meghalt.

Eközben Adzsem padisahjának támogatásában bízva Atina bégjei Szelanik bégjeivel együtt fellázadtak. A padisah a trónján ülve hallgatta ezeket a híreket, azonnal összevonta seregeit, és ellenük indult. Mihelyt azok hírül vették, hogy a padisah ellenük jön, azonnal összegyûjtötték seregeiket, és szembeszálltak vele. Ebben a csatában Filiposz nagyon kimerült, és kénytelen volt velük kibékülni. Atina bégjei ennek roppant megörültek. Szerfölött örültek annak, hogy Filiposz padisah most nekik barátjuk lett, mert attól féltek, hogy ismét hadsereggel jön majd ellenük. Ezért pompás ajándékokat készítettek elõ, kiváló követekkel Filiposzhoz küldték, és kapcsolataikat megerõsítették.

Azután Filiposz Koront nevû székvárába ment. Onnan Rúm bégjeinek leveleket küldött, [és felszólította õket, hogy] a várak és államok bégjei követeket küldjenek hozzá [Korontba], és mindnyájan küldjenek a padisahnak bizonyos számú katonát [is], hogy aztán Adzsem padisahja, Dáráb ellen hadjáratra indulhassanak.

Miközben így intézkedtek, egy nap, amikor a legfelsõ tanács ülésezett, híre jött, hogy a követek már mind összejöttek. Filiposz mindegyiküket illõ módon megtisztelte, aztán visszaküldte a saját országukba azzal a paranccsal, hogy gyûjtsenek katonaságot.

A követek visszatértek országukba, és bégjeiknek elõterjesztették a padisah parancsát. Azok pedig a padisah parancsa szerint összegyûjtötték katonáikat, összeírták és (Koromba] küldték. Ekkor látták, hogy kétszázezer gyalogos és tizenötezer lovas gyûlt össze. A padisah [további] parancsát várták, mert idõközben Filiposz már elhatározta, hogy Adzsem padisahja ellen hadjáratra indul.

Közben [Filiposz] vadászaton volt, és egy másik padisahnak a lányát vette el feleségül, és csak azután [a lakodalom után] szándékozott elindulni Adzsem padisahja ellen. Ugyanis [Filiposz] Iszkender anyját elhagyta, mert azt hitte, hogy [Iszkender] nem az õ fia. Isikender pedig abban az idõben jött a világra. Filiposz azonban egyáltalában nem szerette Isikendert, és mindig intette bégjeit, hogy: "Vigyázzatok, nehogy az én helyembe õt tegyétek a trónra, ha meghalok! Mert ha másik fiam nem lesz, akkor saját magatok közül válasszatok egy alkalmas bégfit a szultánságra, nehogy Isikender lépjen az én trónomra, és helyemen padisah legyen!" "De gyere és lásd (kedves olvasó], hogy mi lett Allah végzése, mert a tervet a sors rendelése megváltoztatja."

Lásd te tehát Isten rendelését, 
Hány embernek a tervét megváltoztatta. 
Akárki is az az ember, aki tervez, 
Az [isteni] rendelés a tervét meghiúsítja.

Amit Allah elrendelt, az ellen tervet szõni nagy bûn. 
Nem hajolt meg Isten rendelésének Filiposz, 
[mert] Így szólt bégjeihez: "Ej, nemzetem összessége! 
Utánam Iszkendert [nem szabad] sahhá tenni, 
a szultanátust félteni [kell] tõle,

(mert) õ nem az én fiam, tudjátok meg, s eszerint cselekedjetek!" 
Végül is, oh, lélek; lásd Isten rendelését: 
Kétségtelen, hogy Iszkender került a trónra sahnak: 
[] Mi gyerünk tovább: (Ezt] Iszkender anyja 
(is elismerte], mert az összes bégek elõtt ezt mondta: "A fiam, Iszkender, nem a padisahtól van, mert egy éjjel, amikor aludtam, egy súlyos valami nehezedett rám. Mikor álmomból felriadtam, agyon voltam izzadva, és teljesen össze voltam törõdve. Teljes világosan tudom, hogy attól kezdve voltam teherben, és fiam, Iszkender akkor fogantatott. Mivel apja nagyon indulatos ember volt, mindenféle gondolatai támadtak, végül is indulatában elhatározta, hogy Iszkendert megöli. De a vezírek ettõl eltanácsolták: Lássuk meg, mit hoz majd az idõ!"

Ez volt az oka annak, hogy Filiposz elhagyta Olimpia asszonyt.

Időközben Iszkender a tizenhetedik életévébe lépett. Mikor látta, hogy apjával mi a helyzet, anyjával tanácsot tartott fejük (- életük] sorsa felett. Egy nap anyja váratlanul felkerekedett, fiát, Iszkendert is magával vitte Epi-Kajir tartományába melyet török nyelven Arnavud tartományának [neveznek]. Arnavud tartományában a mai Iszkenderijje [városát] ez az Iszkender alapította.

Anyjának volt egy testvére, azt is Iszkendernek hívták. (Ő volt annak az egész vidéknek a padisahja. Ehhez mentek. [Ő volt az, aki] később Iszkender parancsára hadseregével a nyugati országok ellen viselt hadjáratot. Meghódította egész Leh-, Cseh-, és Alamanországot, s végül Firenk tartományában a Firencsi király cselvetése következtében seregestül elpusztult.

Mikor Iszkender és anyja megérkeztek [az asszony] testvéréhez, az anyja állandóan arra bujtogatta testvérét, hogy indítson hadjáratot férje, Filiposz ellen. Miközben ezek ezt tervezték, Filiposz padisah egy másik padisah lányát vette el [feleségül], és éppen készülődtek a lakodalomra. Filiposz leveleket és vőfélyeket küldött széjjel, és [kihirdettette, hogy] "Ezen és ezen a napon lesz Rúm padisahjának a lakodalma".

A lakodalom előkészületei éppen befejeződtek, mikor Iszkender és anyja meghallották ezt a hírt.

A gondolkodás tengerébe merültek, és azt mondták, hogy valamit tenni kell, hogy Filiposz padisah ne érje el a célját. Abban az időben a padisah szolgálatában volt egy bégfi, Vizinutun nevű, aki valami miatt nem kedvelte, hanem szívből gyűlölte a padisahot. Ezt Iszkender anyja tudta. Azonnal az a gondolata támadt, hogy annak a bégfinek hatalmas vagyont fizet, hogy ölje meg a padisahot. Mikor ezt a tervet megszőtte, az említett bégfinek Iszkender anyja titokban óriási [értékű] kincseket küldött, hogy találjon alkalmat a lakodalmi ünnepség alatt a padisah meggyilkolására.

Iszkender anyja ennek a bégfinek olyan [hatalmas] összeget küldött, hogy az e világi kincsektől elkápráztatva jótevőjének életére tört, és éjjel-nappal azzal a gondolattal foglalkozott, hogy a padisahot megöli. Eközben elérkezett a padisah lakodalmának a napja is. Azon a napon a padisah tiszteletére különféle ünnepségeket rendeztek. A padisah is lelkesedni kezdett a lakodalmi ünnepségek és az elveendő lány utáni vágyakozás következtében, s hogy a lakodalmi estén az összes népet és az ünnepséget feszélyezetlenül szemlélhesse, álruhába öltözött.

Aközben a bégfi észrevette, hogy a padisah álruhába öltözött. "Ennél jobb alkalmam nem lesz", mondta [magában]. Ő is azonnal átöltözött, leste a megfelelő pillanatot, és a padisah után lopódzott.

Mivel éjszaka van, nem lehet az embereket megismerni, gondolta a bégfi. A nép közé vegyült, és ki használva az alkalmat, a padisahhal megitatta a halál borát, elveszejtvén őt, anélkül, hogy elérte volna célját [a lakodalmat]. [] Mivel Iszkender apja, Filiposz huszonöt éven keresztül viselte az uralkodói koronát és töltötte uralkodásának időszakát, éppen negyvenhét évet élt, végül is a sors kancsója teletöltötte élete poharát, és Ő is kiitta a halál borát.

Az Idők Korszaka elfordította arcát Filiposz padisahtól. Halála után a padisahnak Iszkenderen kívül más fia is maradt, az pedig egy másik ország padisahja mellett tartózkodott, s Rúm trónja iránt sem viselkedett nagy szeretettel. Időközben a szomszédos bégek, az ország bégjei és a vezírek mind egymásnak estek, mindegyikük Rúm trónját akarta (megkaparintani]. Mivel az ország népe nem volt egységes, és a körülöttük levő szomszédok is ellenségek voltak, lesték az alkalmat, és hadsereget kezdtek gyűjteni.

Mikor ezt a padisahtól maradt öreg vezírek és bégek látták, tudták, hogy ennek nem lesz jó vége.

Ezért tanácskozásra jöttek össze, és megtárgyalták, kit tegyenek a trónra. A végén látták, hogyha nem tudnak megegyezni abban, kit válasszanak padisahul, az ország [feletti hatalom] kicsúszik a kezükből. Azonnal elhatározták, hogy Iszkendert ültetik a trónra, s padisahnak teszik meg, mert igazságossága, hősiessége, okossága és bőkezűsége mindenfelé ismeretes volt. Emiatt határozták el Iszkendernek trónra ültetését. A bégek mind valamennyien, mivel az ellenségtől való félelem is gyötörte őket, ezt a határozatot ésszerűnek találták, és elfogadták.

Azután az előkelő bégek hírvivőt küldtek Iszkenderhez, hogy jöjjön a trónra. Mihelyt Iszkender a Rúm tartományok eseményeit meghallotta édesanyja testvérétől segítségül egy csomó katonát vett maga mellé, és Rúm tartományába ment. Abban az időben Iszkender éppen betöltötte a huszonötödik életévét, és Ádám próféta időszámítása szerint a négyezer-nyolcszázhatvanharmadik évben " szerencsésen a trónra lépett és padisah lett.

Abban az időben azonban Adzsem országában volt egy padisah, akit Dárjusznak neveztek, Törökországban Dáráb sah néven emlegetnek. A harcban nagy hős volt, úgyhogy kardjával és bátorságával az arab, adzsem és az anatóliai tartományokat, egészen Burszáig, padisahsága alá hajtat Az azokon a területeken levő összes bégek alávették magukat parancsainak.

Másrészt pedig, amikor Isikender trónra lépett sok vár és ország bégje, akiket apja legyőzött engedelmességre szorított; mivel Filiposz padisah meghalt, Iszkender lépett a trónra, annyian elhatározták, hogy saját akaratuk szerint [fognak uralkodni], és függetlenítik magukat. Ez oknál fogva sok bég fellázadt, és nem ismerték el Iszkendert [padisahnak].

Ez oknál fogva Iszkender Korint nevű várba, mely Mora legfőbb vára, és Törökországban [] várának hívják, lement, és magas dívánt tartott. Ebben a dívánban sok fellázadt Rúm bég főnemesei és követei tiszteletüket tették Iszkendernek, és elfogadták őt a padisahságra, és meghódoltak neki.

Ezután Ádám próféta időszámítása szerint [] évben trónját és kapuját feldíszítve katonaságot gyűjtött, hogy apja ellenségén, Dáráb sahon bosszút álljon, mert Adzsem padisahjainak bujtogatásai következtében állandó volt a háborúskodás és veszekedés Rúm tartományában.

Ez oknál fogva Iszkender idejében is a távolabb fekvő országrészek bégjei abban reménykedtek hogy Adzsem padisahjának serege siet majd segítségére, fellázadtak Iszkender ellen. Iszkender pedig vezíreivel úgy határozott, hogy egy ellenségből ne legyen kettő, de ha kettő lesz, akkor amíg az egyiket eltávolítja, a másikkal színlelt barátságot kell kötni.

Mivel Iszkender tudomást szerzett a körülötte levő ellenség mozdulatairól, lemondott az Adisem padisahja elleni hadba indulásról, és sok béggel színlelt barátságot kötött. Először Atina bégjeire sújtott le, mivel Isikender trónra lépése után Atina, Szelanik és az azon a vidéken levő nevezetes várak bégjei elfordították arcukat Iszkendertől, és lázadók lettek. Ezek szövetkeztek, hogy Iszkendert eltávolítják, s e célból Dáráb sahhoz titokban Dornosztenesz nevű előkelő béget küldték követségbe, hogy segítségét kérjék.

És ilyen reménnyel abban a segítségben bízva Iszkender elől váraik tornyait és erődjeit elhagyták. Iszkender azonban tudomást szerzett intézkedéseikről, s ez oknál fogva Atina bégjei ellen támadt, bevette kapuikat, azután a környékbeli lázadó ellenséget is leverte, sokuknak a várát is elvette, és vétőkkel vörös színűre festette a földet.

Sokan közülük mikor látták Iszkender rettenthetetlenségét, halotti leplet öltöttek magukra, eljöttek hozzá, és meghódoltak neki. De közben sok kiváló atinai bég [minden] vagyonával hajóra szállt, s Dáráb sah oltalmához folyamodva elmenekült.

A hírmondók úgy beszélik, hogy Iszkender és Dátráb sah között főleg azért tört ki az ellenségeskedés és háború, mert a menekülő atinai bégek vagyonukat magukkal vitték Dáráb sahhoz. Iszkender azonnal levelet írt Dáráb sahnak; és egy előkelő emberrel elküldte neki.

Mihelyt Iszkender követe megérkezett Dáráb sahhoz, Iszkender levelét megcsókolta, a [saját] fejére tette, és [csak] azután nyújtotta át a sahnak. Amint Dáráb sah Iszkender levelét átvette, és megtekintette, mit tartalmaz a levél, látta, hogy először Isten neve van odaírva, és azután így szól [a levél] "Én Iszkender vagyok, Isten kegyelméből Rúm padisahja, korszakunk legyőzhetetlen hőse lettem. Te az Arab és Adzsem [országainak] uralkodója vagy. Mihelyt hozzád érkezik levelem, szolgáljon tudomásul, hogy atinai szolgáim közül néhányan lázadók lettek, vagyonukat magukkal vitték, és hozzád menekültek. Valamennyiüket verd bilincsekbe, add át őket a hozzád küldött szolgámnak, aki jelen parancsomat vitte, és küldd el őket az én küszöbömhöz. Se egy pillanatot, se egy órát ne késlekedj. És egyúttal mondj le a legyőzhetetlenség eszméjéről, ismerj el engem korunk legyőzhetetlen hősének és a hét földöv padisahjának, mert ahogy egy hüvelyben nem fér el két kard, egy korszakban [egyidejűleg] nem fér el két legyőzhetetlen hős." Fejezte be levelét [Iszkender].

Mihelyt Dáráb sah figyelmesen végighallgatta, mit tartalmaz a levél, rendkívül szeget ütött a fejébe, és elhatározta, hogy Iszkender követét megalázza, de vezírei ettől visszatartották.

Hatalmas padisah! Ősi szokás szerint a követnek bántódása nem lehet, mert ő élőszóval semmiféle sértő feleletet Önnek nem adott. Ami történt, az csak egy levélbéli hír, ő pedig csak szolga, aki nem tehet semmiről."

A padisahnak megtetszett a vezírek jó tanácsa és éleselméjűsége; megírta a válaszlevelet, átadta a követnek, és engedélyt adott [a távozásra], hogy azt átadja Iszkendernek.

Mihelyt Dáráb sah levele megérkezett Iszkenderhez, megnézte, mit tartalmaz a levél, tudta, hogy Adzsem uralkodóját ellenséges kéz még nem sebesítette meg. Az öklét vasból képzeli, karjának ereje kifogyhatatlan, azt hiszi és abban ringatja magát, hogy rajta kívül nincs más legyőzhetetlen hős. Egyúttal a levele őt [Iszkendert] szidalmazó szót tartalmazott.

Iszkender pedig a lázasan összegyűjtött katonaságot összeíratta, látta, hogy harminckétezer gyalogos és ötezer-ötszáz lovas gyűlt egybe, de egytől egyig kiváló legények.

Közben ennek a katonaságnak körülbelül száznyolcvan hajót készíttetett, a katonákat behajózta, és az volt a terve, hogy áthajóz az anatóliai partokhoz. Ekkor azt az asszonyt, akit az apja vett el, és a hozzá tartozó rokonságot megölette, és saját rokonai közül is azokat, akiknek az elméjében uralkodási vágy volt. Mindnyájukat kardélre hányatta. Azokat pedig, akik engedelmesek maradtak neki, mindnyájukat arra a hadjáratra magával vitte, és országaik elfoglalása céljából a maga helyére helytartónak kinevezte egyik kiváló rokonát, akit Anti Petirnek hívtak. Sok más helyre pedig embereket nevezett ki, hogy őrizzék az országot.

Ő maga pedig katonaságával egy áldott napon és egy boldog órában hajóra szállt. Azután az ellenség földjének határait kémlelve Anadoli irányában elindult. A többi hajó parancsnokainak azonban megparancsolta, hogy ha a hajók szárazföldet érnek, senkit se engedjenek partra szállni. A parancsnokok a padisah parancsa szerint a tilalomra ügyelve horgonyt vetettek.

Azután Iszkender megparancsolta, hogy a saját hajóját vontassák közel a szárazföldhöz. Abban a pillanatban, amikor a hajót kikötötték, Iszkender azonnal magára vette páncélzatát, felövezte kardját, kezébe vette pajzsát, és boldogságos lábával elsőnek lépett ki a szárazföldre:

Mivel Isikender Anadoli partján Dáráb sah tartományának a határára lépett boldogságos lábával, arcát az ég felé fordította, és az Istenhez, aki legyen felmagasztalva, fohászkodott, hogy a napkeleti tartományok elfoglalását könnyítse meg neki.

Azután a szárazföldre engedte népét, és megtiltotta nekik, hogy az alattvalókat bántsák és országukat pusztítsák. Ezeket mondta:

55 "Nem az a szándékom; hogy ezeket az országokat pusztulásba döntsük, [hanem az, hogy'] elfoglaljuk. Alattvalók nélküli ország semmit sem ér, másrészt nekik semmi bűnük sincs. Az én további szándékom az, hogy Dáráb sahhal találkozzam, vele megküzdjek, hadd lássuk, az Isten, aki legyen felmagasztalva, kinek rendeli sorsául a győzhetetlenséget és a hét földöv padisahságát."

Iszkender szívében [őszintén vallotta] az ima állandó szükségességét. Az összes katonanépség is szívből elrepeste az imát és győzelmet kértek [Istentől]. És mindegyikük [megfogadta}, hogy a harc napjain becsületesen fog dolgozni, Iszkenderért lelküket és fejüket adják.

És az összes katonanép csodálkozással gondolt az Adzsem padisahjától zsákmányolandó kincsekre. "Bárcsak már meghozná a sors Dáráb sahhal a csatát!"

Ilyen gondolatokkal és elképzeléssel hatoltak be azokba az országokba, mint ahogy éhes farkasok törnek a juhokra. De az azon a vidéken levő határszéli bégek Dáráb sahnak, Adzsem padisahjának jelentették, hogy: "Iszkender a te elpusztításodra katonaságot vont össze, és hajói készen állnak, hogy Anadoli partjain kikössenek."

Dáráb sah pedig üzenetet küldött a határszéli bégeknek, hogy nagy figyelemmel kísérjék Iszkender [hadmozdulatait]. Egy nap a határszéli bégek Iszkender felé kémeket küldtek, hogy Iszkender intézkedéseiről hírt szerezzenek és Dáráb sahnak jelentsék. Amikor a kémek Iszkender közelébe érkeztek, látták, hogy a hajók készen állnak, csupán egy szerencsés napra és boldog órára várnak, hogy hajóikkal Anadoli tartományában partra szálljanak..

Amikor a kémek ezt látták, és Iszkender minden intézkedéséről hírt szereztek, sebtében visszasiettek a határ menti bégekhez, és hírül adták nekik a történteket. A bégek pedig azokat a kémeket Dáráb sahhoz küldték, hogy őt a helyzetről tudósítsák, és ha valami parancsot küldene az ellenségre vonatkozólag, katonaságot vonhassanak össze, és feltartóztathassák az ellenfelet..

Mikor a kémek Dáráb sahhoz érkeztek, és elmondták az Iszkenderről szerzett híreket, meghallgatta őket, majd vezíreivel tanácskozott, véleményüket és tanácsaikat kérte. A vezírek pedig ezt mondták: "Hatalmas padisah, tanácsunk a következő: küldjünk parancsot a határszéli bégeknek, hogy vonják össze seregeiket, szállják meg azokat a partokat, ahol Iszkender hajóinak kell kikötniük, és ne engedjék őket kihajózni."

De Dáráb sah mérhetetlen vagyonában és kincseiben, valamint megszámlálhatatlan katonaságában bízva más véleményen volt. "Ilyen maroknyi katonasággal semmit sem tehet" - mondogatta. De a vezírek így szóltak "Hatalmas padisah, ha csak hangya nagyságú lenne is az ellenség, akkor sem szabad semmibe venni !" De Dáráb sah egyáltalában nem akarta elfogadni vezírei tanácsát, és [saját] magán kívül senkit sem akart elismerni padisahul ezen a világon. így szólt vezéreihez "Úgy látszik, Iszkender a saját vérére szomjazik. A férfiasság az, hogy amíg az ellenségünk nem lép az országunkba, semmit sem kell tennünk, de mihelyt katonaságát kihajózza és a szárazföldre lép, körülvesszük, és mindnyájukat lekaszaboljuk, Iszkender nevét kitörüljük a világból, és elpusztítjuk!"

Ezzel az elhatározással azonnal parancsot küldött az ország összes bégjeinek: "Katonáitokkal gyorsan jöjjetek kapumhoz! És valamennyi határszéli béghez: "Összes hadi felszereléstekkel és a parancsnokságtok alatt álló katonasággal készenlétben legyetek, s amikor az ellenség behatol országba, ne álljatok ellen, [szabad] utat adjatok neki !"

Amikor ez a parancs megérkezett a határszéli bégekhez, azok ennek a padisahi parancsnak nem tulajdonítottak fontosságot.

Ezenközben Iszkender is hajóival megérkezett arra a vidékre, és katonaságával kiszállt a szárazföldre, kibontotta zászlait és lobogóit. "Ki az, a rajtam kívül győzhetetlen, és milyen ember a hét világsáv padisahja?" - mondván, elindult.

Útközben néhány várhoz érkezett, ostrom alá fogta, némelyiküket bevette, másokat ostrom alá fogott. Közben Dáráb sah is összegyűjtötte katonaságát. Ekkor a következő hír érkezett: "Hatalmas padisah, mire várakozol? Íme, Iszkender egy csomó várat ostromol, némelyiküket már be is vett. Méltó dolog-e ez, hogy te ép egészséges lévén, az ország alattvalóit az ellenség lábbal tapossa ?"

Akkor a sah azonnal haragra gerjedt, rövid időn belül hatszor százezer arab, adzsem és tatár katonát gyűjtött össze. Ezzel a hatalmas sereggel Edresztesz síkságára vonult, és letáborozott.

Ezekben a napokban Iszkendernek Dáráb e udvarában volt egy előkelő kémje. Ez a kém pedig Dáráb sahhal Edresztesz síkságára érkezett, és amikor a katonaság letáborozott, minden intézkedéséről tudomást szerzett. Tovább [aztán már ott] nem időzött, útra kelt, s rövidesen Iszkenderhez érkezett, és így szólt: "Oh, Iszkender, a várostromot hagyd abba most pedig készülj fel, hogy csatamezőn ütközz meg Dáráb sahhal, aki tengernyi sereggel közeledik megsemmisítésedre." így szólt, és minden dolgáról hírt adott.

Iszkender pedig a gondolkozás tengerébe merült, vezíreire vetette tekintetét, hogy az ellenség [elleni] teendőket tanácskozzák meg. Ebben a pillanatban hirtelen [a semmiből] egy személy jelent meg előttük, és így szólt: "Oh, Iszkender, a tennivaló a következő: a vár ostromot és az ország elfoglalását halaszd el. Menj és szállj szembe Dáráb sahhal, harcolj meg vele és ejtsd fogságba, azután az összes vár a tied lesz, mert ha elmegy a fej, a láb állva nem marad Azután, oh, Iszkender, amíg ilyen nagy ellenség létezik, nem okos dolog, hogy katonanépedet a várakon hagyod pusztulni. De, oh, Iszkender, ne késlekedj, mert az Isten, aki legyen felmagasztalva sok ilyen nagy ellenség legyőzésében megsegít téged."

Amikor Iszkender végighallgatta ennek a személynek a híradását, minden gondjától és a fájdalmától megszabadult, jókedvre derült. Abban a pillanatban az a személy eltűnt. Iszkender arccal a földre borult, és imát mondott.

Azután lóra pattant, csapatait hullámzó menetoszlopaival Dáráb sah ellen indította. Egy nap Iszkender szerencsésen Dáráb sah seregéhez érkezett, és vele szemben letáborozott.

Másnap reggel, [amikor] a nap beragyogta fényével a világot, megperdültek a kis és nagy dobok, megszólaltak a sípok és harci kürtök, és elharsogták a végzet dalát, mindkét fél katonái lovaikra pattantak, aztán kibontották zászlaikat, és megálltak egymással szemben. Ebben a pillanatban az adzsem katonaság Iszkender katonáira tekintett. Látták, hogy milyen kevesen vannak, de kitűnő katonák, és hogyha összetömörülnek, vasból való várhoz hasonlítanak. De ezer adzsem katonára csak egy Iszkender-katona esik.

Másrészt Iszkender katonái is Dáráb sah katonáira néztek, látták, hogy hatalmas sereg. Mindegyikük állig aranyban és ezüstben szállt lóra oldalvást, [mintha azzal] dicsekednének, hogy "[látod, ki] vagyok én!" Olyan [öntudatosan feszítettek], hogy ha a hét világsáv katonaságával [is] állnának szemben, [akkor sem] hátrálnának meg, hanem kardot rántanának.

Eközben Iszkender is lovára ült, katonái között járva biztatta őket: "Ej, katonanépem! Ne nézz az adzsem nép cicomájára, az emberhez férfiasság illik! Akik ezen a világon jó nevet hagyva eltávoznak, azok élők lesznek, amilyenek ezen a földön nincsenek !"

[-----------------] "Azután, oh, katonanépem, úgy dolgozzál, hogy ebből a vendég-házból (37) hősiességgel távozzál, hogy neved hősiességét még a világtörténelemben is olvashassák!"

Mikor Iszkender ilyen (buzdító] szavakkal volt elfoglalva, azon az oldalon az adzsem katonaság Iszkender katonáira rabló módon rárontott lovaikkal. Iszkender serege is hirtelen támadásba lendült, szembeszállt, óriási kaszabolás kezdődött. Mindaddig, míg fent volt a nap, folyt a bőszült csata, és [másnap] reggeltől egész délig harcoltak.

Végül is az Igazság, (38) aki legyen megdicsőítve és felmagasztalva, Iszkender katonáinak kapuját megnyitotta, az adzsem sereg megveretett és megfutamodott.

Iszkender okos irányítása és katonáinak hősiessége következtében az adzsem hadseregnek sok kiváló embere fogyott el és esett le a földre. Iszkender seregéből pedig az összes gyalogságból nyolc ember és a lovasságból [csak] százhúsz személy pusztult el.

Közben zsákmányul esett Adzsem padisahjának a kincse, [amiért] hálát adtak az Istennek. Azután néhány jelentős várat ostromoltak és foglaltak el. Ezekbe a várakba kiváló embereket rakott [várőrségül], maga pedig végezetül a Gürdzsi tartományba vonult. Mikor azt is elfoglalta, Dáráb sah megsebesülve Bagdadba menekült.

Onnan leveleket írt vissza a szomszéd bégeknek, és rövid időn belül háromszázezer gyalogost és százezer lovast gyűjtött össze. Iszkender ezalatt újból ostrom alá fogta azokat a várakat, melyeket (közben] elvettek tőle, sokukat visszafoglalt, és a bennük találtakat kardélre hányatta.

Ezenkívül Rúm vilájetébe, Annába és az azon a környéken fekvő sok város bégjeinek híradást küldött: tudják meg igazán, hogy Iszkender összes katonáival elpusztult, neve és hírneve (emlékezete] semmivé vált. Ennek a megtévesztő híresztelésnek alapján sok rúmi vár bégje [gondolván], hogy most jött meg az alkalmas pillanat, Iszkender ellen fellázadtak, és meghódoltak Dáráb sahnak.

Mikor azonban menekültek érkeztek Iszkenderhez, és ezt mondták: Ah, Iszkender! A várakat, melyeket elfoglaltál Adzsem padisahjától, Dáráb sah [egymás után] foglalja vissza, sokat már vissza is foglalt és a bennük levő kiváló embereidet kardélre hányatta. Kiváló Rúm váraid is Dáráb sah hamis híradása következtében számodra elvesztek, árulók lettek, Dáráb sah parancsainak engedelmeskednek."

Ekkor így szóltak Iszkender vezírei: "Hatalmas padisah! Az lesz hozzád méltó, ha lemondasz ezeknek az országoknak az óhajtásáról, és amíg Dáráb sahot félre nem állítod, ne nyúlj a többi tartományok után."

Iszkender ezt a tanácsot jónak találta, és azonnal visszavonult azokból a tartományokból, és katonaságával Dáráb sah ellen tört. A két sereg rövidesen találkozott, és nagy csatát vívott.. Ebben a csatában az Igazság, aki legyen felmagasztalva, kegyeivel és pártfogásával Iszkender kerekedett felül, s alkalma nyílt Dáráb sah [közelébe férkőznie], s Dáráb sah zászlait felgyújtotta és hadseregét széjjelszórta.

Ebben a csatában Dáráb sah hadseregéből hatvanegyezer gyalogos és tízezer lovas esett el, és tizennégyezer kiváló embere és rokona esett fogságba. A foglyok között volt Dáráb sah anyja, felesége, egy nővére és két lánya. Rajtuk kívül mérhetetlen vagyon és kincs esett zsákmányul. Ezeket a foglyokat átadták Iszkendernek.

Ekkor Iszkender megparancsolta, hogy ezek számára a saját fejedelmi sátrai közül egyet üssenek fel. Azután ezt az öt foglyot ebben a sátorban helyezte el, kiváló őröket rendelt szolgálatukra; nehogy valaki őket bánthassa. Azután Iszkender jókedvűen elindult, hogy megvigasztalja őket, és elment lábaikhoz a sátorba. Mihelyt azok Iszkendert meglátták, nagyon féltek, Iszkender lábai elé borultak, és sírva fakadtak. Mikor Iszkerder látta, hogy sírnak, vigasztalni akarta őket, és ezt mondta: "Ne féljetek, uratok épségben van. Ha, Isten is úgy akarja, még egyszer találkozunk." És sok kegyben részesítette őket.

Azután ellenőrizte saját hadseregét, s megszámlálták az elesetteket. Látták, hogy a Rúm seregből százharminc gyalogos és százötven lovas esett el: Iszkender imát mondott értük, majd összegyűjtötték Dáráb sah kincseit, és megszámlálták. Száztizenegyezer kantar arany és ötvenháromezer kantar ezüst lett átvéve. Amikor Iszkender ezt a vagyont látta, tetszettek neki Dáráb sah kincsei, és arccal a földre borult, és hálás köszönetet mondott az alkalmat és győzelmet adó Istennek.

Azután fejedelmi lakomát rendezett, a mellette levő vezéreire és bégjeire díszköpenyt öltetett, és számos kegyben részesítette őket. Azután a zsákmányolt kincseket katonanépének küldte. "Nem az arany és az ezüst a kincs - igy szólt hozzájuk -, hanem a katona!"

Továbbá, mivel Dáráb sah felesége nagyon szép volt, azon az ünnepségen Iszkender őt magáévá tett. Az [asszony] Iszkendertől teherbe esett, fia született, (akinek) Iszkender a Herkulosz nevet adta.

Azután Iszkender nagy pompával felkerekedett, és a következő napokban a napkeleti furcsa és különös tartományokat hódította meg. Azután a Miszir környéki tartományokat egészen Hind tartományáig elfoglalta. Végezetül is az azon a vidéken levő tartományok bégjei, mihelyt meghallották Iszkender félelmetes nagyságát, megtelt a szívük félelemmel és rettegéssel, mivel tudták, hogy Iszkender kardjával nem mérhetik össze erejüket. Ennél az oknál fogva sokan elhagyták trónjukat és koronájukat, s elmenekültek országukból. Sokan pedig zsinórt akasztva nyakukba Iszkendernek meghódoltak, és alávetették magukat parancsainak.

Az ezekhez hasonlókat Iszkender különféle megtisztelésben részesítette, mindegyiküknek díszköpenyt ajándékozott, kegyes jóakaratot tanúsított [irántuk], meghagyta őket a maguk helyén (és méltóságában], azzal a feltétellel, ha őt mind a hét világsáv padisahjának elismerik. Ezenkívül mindegyikük kiváló fiait és rokonait saját szolgálatába fogadta és magával vitte.

A napkeleti és Hind tartományok bégjei, egészen Mekkáig, mindnyájan alattvalói lettek. Ezek fölé egy alantas szolgáját nevezte ki szultánul, aki Rúmban egy kertész fia volt, és Abartanosznak hívták, azzal [a paranccsal], hogy az összes ottani tartományok bégjei az ő keze alatt legyenek, és parancsainak engedelmeskedjenek. Hogy az egész világ [teremtményei] Iszkender kegyességét, emberiességét, bőkezűségét, hősiességét és igazságosságát mondhassák el.

Ezután Iszkender Rodosz szigetét foglalta el. Azután arra a vidékre ment, melyet Iszkenderijánek neveznek. Abban az időben azon a helyen egy hatalmas dzsámi állt. Ebben a dzsámiban tartózkodtak az akkori idők főpapjai és aggastyánjai [bölcsei], és szentjeik is itt szoktak lenni. Iszkender szerfölött vágyakozott arra a vidékre menni, hogy bemenjen abba [a dzsámiba], meglátogassa azokat a szenteket, és sok rejtett titkot kérdezzen meg tőlük, és hogy megtudja, kitől származik a valóság [azaz ő saját maga].

Ezzel a céllal indult el Iszkender abba az irányba. Mikor oda megérkezett, és találkozott a főpapokkal, [elmondta, hogy] sok kétsége van, s emiatt nyugtalanság van a szívében. Mikor azokat [a főpapokat] megkérdezte, [azok] eloszlatták kétségeit, s nyugtalansága is elmúlt.

Azután Iszkender bölcsen megkérdezte a szenteket, így szólván hozzájuk: 
-Atyám gyilkosát nekem kell- e meggyilkolnom ?"

A főpapok így feleltek neki "Ah, Iszkender, atyádat senki sem ölte meg, mert őt senki sem képes megölni!" - mondták. Ez Iszkendernek kinyilatkoztatás volt, hogy Filiposz padisah nem volt az ő atyja, hanem Isten hatalmából lett fogantatva. Ez Iszkendert nagyon meg örvendeztette. Ez a főpap ott Iszkenderért imádkozott, és aztán Iszkendernek egy pecsétgyűrűt adott át. "Ah, Iszkender! - így szólt. - 'I'ávolitsd el szívedből a nyugtalanságot és zavart, hisz a legyőzhetetlenség és a hét világsáv padisahsága a tied.

Mivel Iszkendernek ezen a helyen ilyen rejtett titkok lettek felfedve, ő is azon a helyen a vallásfő tiszteletére parancsot adott, hogy ott tornyos erődítményes várat építsenek. Ez oknál fogva padisah parancsa szerint felépült Iszkenderijje vára Ádám próféta időszámításának négyezer-nyolcszázhetvenegyedik évében. Tizenhét nap alatt készült el, és a várfalának kerülete hatezer lépésnyi volt.

Mialatt Iszkender azokon a vidékeken tartózkodott, a sebesült Dáráb sah Bagdadba jött. Szégyen és gyalázat, hogy annyi katonája leveretett és annyi kincse-vagyona elvétetett. Azután a környék szomszédos bégjeinek leveleket küldött segítségért könyörögve, hogy küldjenek megsegítésére katonaságot. Némelyikük katonákat adott, némelyikük pedig katonáival maga jött Dáráb sahhoz. Némelyikük azonban gondolkozott, és azt mondta, hogy ha mostanáig semmi sikerünk sem volt Iszkender ellen, s miután annyi kiváló katonanépünk letöretett, most volna sikerünk? És Iszkendertől való félelmükben nem küldtek segítségére katonaságot.

Ebben a katonai gyülekezetben azt mondták a bégek és vezírek a sahnak: "Hatalmas padisah, elsősorban az szükséges, hogy nem szabad az ellenséget lekicsinyellni. Mostanáig az ellenség annyi alkalmat és győzelmet talált ellenünk, hogy a mi katonanépünk szíve teljesen elkeseredett. Az lesz most a helyes, ha megvárjuk azt az időt, amikor majd felénk közeledik, és szükséges lesz az ellenséggel színlelni a barátságot."

A sah ezt a tanácsot helyesnek találta, és egy alkalmas követet küldött Iszkenderhez, aki így szólt: "Ah, Iszkender, bocsásd szabadon foglyaidat, bármennyi kincset akarsz értük, megadom." Iszkender válaszolt a követnek, és így szólt: "Nekem nincs szükségem kincsekre. Az én kincsem az én kiváló katonanépem. Amíg ők velem lesznek, kincsekre nincs szükségem. Ellenben mondjon le a legyőzhetetlenség [utáni] szerelemről, ismerjen cl engem az egész világ padisahjának, ismerje el, hogy alábbvaló nálam, és ha a hibáját bevallja, foglyait visszaadom, de ha [ajánlatomat] nem fogadja el, idejére készüljön fel!"'

Ezt a választ adta a követnek, azután engedélyt adott neki [a távozásra], és elküldte.

Azután a követ ezzel az üzenettel Dáráb sahhoz érkezett, és előadta mindazt, amit Iszkender mondott neki. Dáráb sah most már tudta, hogy a dolognak nem lesz jó vége, végső elkeseredéssel négyszázötvenezer gyalogos és százezer lovas katonát gyűjtött össze. Eközben elérkezett Dáráb sahhoz az a hír, hogy felesége Iszkendertől teherbe esett, és egy fiúgyermeket hozott a világra, akinek a Herkulosz nevet adta.

Amikor Dáráb sah ezeket a híreket hallotta, egész testében remegni kezdete, és a bánat tengerébe merülve azt kérte, hogy mérgezzék meg. De vezérei ezt a tanácsot adták neki: "Hatalmas padisah, ne tedd magad nevetségessé az ellenség előtt! Most az lesz a legjobb, ha követet küldesz Iszkenderhez, hogy béküljünk ki. Majd ha megjön annak az ideje, és alkalmunk tesz rá; akkor bosszút állhatunk."

Szegény Dáráb sahnak ezek a hírek egészen megzavarták az elméjét, Követet küldött tehát Iszkenderhez, és ezt üzente: "Oh, Iszkender! Ezért a maholnapi életért, mulandó padisahságért és szultánságért sokat harcoltunk és küzdöttünk, [sok] embert áldoztunk ! Ennek a világnak a szultánsága majdnem [csak] egy keszkenőhöz hasonlít. Mivel ezt az országot óhajtjátok, szépszerével nektek adom a félig elfoglalt országaimat, és a nálatok fogságban levő lányomat is neked adom feleségül, és ezenkívül a nálatok levő foglyaimért harmincezer kantai aranyat adok, csupán csak azért, hogy fogadj engem barátságodba, és bocsásd szabadon a foglyokat."

Iszkender pedig válaszolt a követnek, és ezt mondta "Én Dáráb sahnak összes kívánságát teljesítem azzal a feltétellel, ha meghódol nekem, elismeri, hogy alábbvaló, mint én, alattvalóm lesz, elismer engem az összesek legyőzhetetlenjének és padisahjának, (49) azután [halotti] leplet borítva vállára eljön, és tőlem bűnének bocsánatát kéri. Hajtson fejet előttem, én pedig az elfoglalt országokat visszaadom neki, mert aminthogy két helyen nem kel fel a nap, a világon két legyőzhetetlen [hős] és padisah sem fér el. Ezt ma gondolja meg, és kérjen tőlem bűnbocsánatot, vagy pedig holnap készüljön fel a csatára."

Amikor a követ Iszkender válaszával visszaérkezett Dáráb sahhoz, és Iszkender üzenetét teljességgel elmondta, Dáráb sah már bizonyosan tudta, hogy kardon kívül nincs más orvosság. A barátságról és a kegyelem reményéről lemondott, és felkészítette katonaságát a másnapi csatára.

Mihelyt reggel lett, és a nap Kaf várából felemelte a fejét, isteni fényével beragyogta a világot, a két sereg mozgolódni kezdett, egymással szemben elrendelték soraikat és csapataikat, s harckészen állottak.

De azon a napon Iszkendert nagy gondjai miatt elnyomta az álom, és elaludt. Volt azonban Iszkendernek egy nagyvezíre, akit [------]nak hívtak.

Ez látta, hogy mindkét fél katonasága harcra készen áll, Iszkender pedig a fejedelmi sátorban alszik.

A vezír azonnal a padisah sátrába ment, s amint belépett, Iszkender is felocsúdott. A vezír leborulva így szólt: "Padisahom, mindmostanáig szembeszállt az ellenséggel, és még egyszer sem aludt el. Most pedig a mai csata előtt elaludt. Mi ennek az oka ?" "Túlságos gondokkal [terhelve[ és fölzaklatva mentem aludni, de álmomban láttam, hogy az adzsem hadsereg vereséget szenvedett, felbomlott, és kardom csapásától két darabra hullott. Ez nagyon megörvendeztetett !"

Azonnal felöltötte harci fegyverzetét, imát mondott az Istennek, arcát a földre hajtotta; aztán felugrott a lovára, körüllovagolta seregét, buzdította népét és csatára szólította.

Dáráb sah is seregének minden részén dübörgést és lelkesedést keltett. Azután ez a két tengernyi sereg kardot rántva egymás életére tört. Hatalmas öldöklés kezdődött, s a harcmezőt emberi vér borította el teljesen.

Azon a napon reggeltől délutánig verekedtek, végül is Dáráb serege Iszkender katonái kardjának nem tudott ellenállni, vereséget szenvedett és megfutamodott, s arcuknak "a vizét a földre szórták.(41) Dáráb sah is azt kívánta, hogy öljék meg őt ebben a csatában, de a kíséretében levő több kiváló rokona azt mondta neki "Hatalmas sah, ami történt, megtörtént, még egyszer sereget gyűjtünk, országodat visszafoglaljuk." Aztán megszöktették őt, noha tudták, hogy végül is saját maguknak sem maradt annyi erejük, hogy szembeszálljanak [Iszkenderrel] egy [újabb] hadsereggel. Ez oknál fogva az volt a gondolatuk, hogy a sahot magukkal viszik egy helyre, levágják a fejét, és elküldik Iszkendernek, hogy ezáltal Iszkender előtt megbecsülést szerezzenek. Azután Dáráb sahot néhány menzilnyi (42) távolságra megszöktették, levágták a fejét, és elhozták Iszkendernek, hogy elismerést nyerjenek nála.

[ -------------------]

Minthogy Iszkender uralkodásának ötödik évében annyi hatalmas csatát vívott, és az Isten - aki legyen felmagasztalva - alkalmat nyújtott neki a győzelemre, ezen csaták következtében elnyerte a legyőzhetetlenséget, és az Arab, Adzsem és a többi napkeleti országok padisahja lett. Azután pedig a Hind tartományban a napkelete területeken lévő bégek, akik egy-egy szultánság birtokosai voltak, felismerték, hogy Iszkender kardjával össze nem mérhetik erejüket. Mivel mindegyikük félt Iszkender vitézségétől, leplet borítottak magukra, és eljöttek, hogy kegyelmet kérjenek és hódoljanak.

Aztán Iszkender [--------] várába vonult, melyben megtalálta Dáráb sahnak kilencvenezer kantar aranyát. Ezenközben Iszkender színe elé hozták Dáráb sah fejét. Iszkender azonnal nagy haragra lobbant azok ellen, akik hozták, maga elé sem engedte őket, hanem parancsot adott, hogy börtönözzék be valamennyiüket. "Mi jót tehetnek nekem, vagy [akárki] másnak az ilyen személyek, akik saját jótevőjükkel ilyen gyalázatosan bántak?" - mondta.

Azután Iszkender seregével elindult Adzsem tartomány fővárosa [-------- ] ellen, és azt harccal elfoglalta. Abban a várban is negyvenezer kantar aranyat és ezüstöt, háromezer-háromszáz kantar ezüstöt talált, ami mind Adzsem padisahjának a kincse volt.

Ebben a várban nyolcszáz derék Rúm foglyot is talált. De még mielőtt Iszkender ebbe a várba jött volna, útközben egy tóban megtalálta Dáráb sah holttestét. Látta, hogy rokonai a testet összevissza metélték. Iszkender pedig elmélkedett a világ mulandósága felett, elmondta ezt [az alábbi] verset, és sokat sírt, [mert] tudta, hogy mihelyt az Idő [sors] elfordítja arcát az embertől, [még] rokonai és ismerősei [is] ellenségeivé válnak.

[------------]

[------ --]

Azután Iszkender parancsára Dáráb sahot fejedelmi szertartás szerint [ünnepélyesen] eltemették. Ő maga [Iszkender] nagy pompával Bagdadba ment, örömmel és vidáman ült trónjára.

Közben váratlanul napnyugati irányból egy csomó menekült jött, és elmondták, hogy Iszkender anyjának a testvére, akit szintén Iszkendernek hívtak, Firenk tartományában egész seregével elpusztult. Mikor Iszkender ezt a hírt meghallotta, nagyon elszomorodott, három egész napon át gyászt tartott. [Ekkor eszébe jutott, hogy] amikor ő először sebesítette meg Dáráb sahot és a Kürd és Gürdzsi tartományok ellen vonult, anyjának testvérét, Iszkendert negyvenezer katonájával a napnyugaton levő szultánsággal rendelkező bégek legyőzésére küldte. Mikor Iszkender a menekült panaszkodóktól ezt a hírt hallotta, megkérdezte tőlük "Hát ti milyen módon menekültetek meg?" így feleltek: "Hatalmas padisah, amikor Ön parancsot küldött Iszkendernek, hogy induljon el azok ellen a padisahok ellen, Iszkender pedig az Ön [ uralkodásának] boldog napjaiban felkerekedett seregével, először a Tatár, Leh, Cseh és Alaman [tartományokat] foglalta el. Mikor azonban a Firenk tartomány ellen vonultunk, több Firenk bég és fejedelem jött hozzánk, és meghódoltak. Onnan tovább haladva Polját hódítottuk meg. De annak a Firenk tartománynak a királya, melyet most Firendzsi tartománynak hívnak, Iszkendernek meghódolt, vele testvériséget kötött, és nagy barátságot mutatott. De titokban azután szövetkezett Firenk és Nimcse bégjeivel, akikhez embert küldött [ezzel az üzenettel]: Én Iszkenderrel egy lettem, testvér lettem, mindezt higgyétek el nekem, és legyetek készen, mert én őt tőrbe csalom, s alkalmat találva teljes seregével megsemmisítjük." Erre a szövetségre [támaszkodva] egy nap alkalmat talált, és Iszkendert összes katonáival megsemmisítették. Iszkender vezérei mindig azt tanácsolták és mondogatták neki:

Hatalmas padisah, [------] az ellenség cselvetésétől ne érezd magad biztonságban. Ha nem vigyázol, váratlanul meglep." Sokszor így szóltak hozzá, de nem használt semmit, mindaddig míg ez [a cselvetés] el nem érte, s végezetül befestette a vére a földet."

[---------]

Amikor Iszkender ezeket a híreket meghallotta, nagyon elszomorodott, és egy embert küldött Firenk tartományába Iszkender testéért. Firenk bégjei pedig Iszkendertől való félelmükben [a holttestet] kiadták. Azután Iszkender a holttestet fejedelmi módon megmosatta, és Tireben eltemettett.

Azután Iszkender megesküdött, hogy Iszkender vérét nem bocsátja meg Firenk bégjeinek. Azonnal parancsot adott, hogy az összes katonanép a szükséges módon készüljön fel a napnyugati tartományok elleni hadjáratra. És ezzel a buzgó [elhatározással] az Adzsem padisahjától elvett kincseket katonanépének küldötte [ajándékul]. Azután a katonák levetették a rúmi ruházatot, és Adzsem öltözetet vettek fel, úgyhogy oldalpáncéljaik és vértjeik csupa aranyból és ezüstből voltak. Lovaikat és magukat [valósággal] aranyba fullasztották, úgyhogy a legalacsonyabb [rangú] szpáhi is szemkápráztatóan ragyogott az aranytól és ezüsttől, mivel hogy az összes katonaság ebből készítette el fegyverzetét. Ezenközben Iszkender egy nap magas divánt tartott, és a teljes padisahi szertartás szerint trónját feldíszítette, fejére tette az uralkodói koronát, és, trónjára ült. Bal és jobb oldalán arany és ezüst karosszékeken ültek a vezírek és az ilyen megtiszteltetésre méltó királyfiak, és részesültek a sah kegyeiben. Lakmároztak, majd köszönetet mondtak. (43)

Azután Iszkender felállt, a jobb és bal oldalán levő vezíreire tekintett, és így szólt: "Ha volna egy székhelynek megfelelő városunk, " azt székesfővárosunkká tennénk, azután rátennénk a kezünket a körülötte levő országokra, s hogy Iszkendert megbosszuljuk, [mi a véleményetek]: könnyű lenne-e [onnan] leigázni a Leh, Cseh, " Nemcse és a Firenk tartományokat?"

Mikor ezt kérdezte, az ország összes fő emírjei lehajtották fejüket, a csodálkozás tengerébe merültek, és senki sem adott feleletet.

Azután Iszkenderre nagyon ránehezedtek a gondok, és teljesen belefáradt a hosszú gondolkozásba. Ekkor látták, hogy váratlanul és észrevétlenül meg jelent egy személy, Iszkender színe elé jött, és így szólt "Oh, uralkodó, szolgáljon tudomásul, hogy Panonija országának van egy fővárosa, számotokra nagyon alkalmas és megfelelő. Ha szükségetek lesz rá, [onnan] az összes tartományok leigázásara kinyújthatjátok kezeteket. Ennél jobb hely és székhely nincs. Oh, uralkodó, most már távolítsd el elmédből a gondot és szívedből a kétséget, mert azt az országot [a sors] neked rendelte, azután a hét világsáv is a te parancsodnak lesz alárendelve" - mondván, ezt a hírt közölte.

Azután Iszkendernek a szíve a dolgok ilyen állapota következtében vidám és örvendező lett, minden gond eltávozott szíve talajából, és szerette volna megkérdezni ettől a hírt és kinyilatkoztatást hozott személytől a világi dolgok néhány rejtett titkot és több más állapotát. De az a személy azonnal eltűnt - fejezte be elbeszélését Kattar kán.

Mikor Hunor népe Kattar kántól megtudta Iszkender dicső történetét és Iszkender legyőzhetetlenségét és hősiességét, mindnyájan tetszésüket nyilvánították. Ekkor Hunor népe és katonái megértették, hogy Üngürüsz tartományánál jobb tartomány nincs. Az egész nép örvendezett, és felkészülődött a hadjáratra, abba [a Pannonija felé vezető] irányba.

Azután Kattar kán Hunor bégjeinek nagyjaival összeült egy nap, és lakomáztak. Közben Szikamberijja székhely helyzetéről kezdtek el beszélgetni. Némelyik bég felkelvén ezt mondta "Ej, Kattar, vajon Szikamberija székhelyet eredetileg melyik nemzet és melyik fejedelem építtette, hogy olyan nagy székhelynek mondják?"

Amikor ezt kérdezték, Kattar fővezér végignézett bégjein, és belekezdett annak a történetnek az elbeszélésébe, hogy Szikamberiját története elején milyen nemzetségből származó és miféle egyén építtette. így szólt:

A régi időkben a tenger partján egy Trója nevű híres és hatalmas vár volt. Azután egy Elejna nevű asszony miatt egy hatalmas ellenség támadta meg, s a várat rontás döntötte és elpusztította. Ezen háború folyamán keletkezett a Tug, melyet a mai hadjáratok alkalmával is hordoznak.

Azután annak a várnak egy padisahja volt, akit Paradisznak hívtak. Ennek a Paradisznak volt egy fia, akinek Firanko volt a neve. Amikor atyja, Paradisz elfoglalta a trónt, Firanko egy csomó katonájával elindult Panonijja tartományába. Ezt a tartományt kellemesnek találták. Széltében-hosszában bejárták azt a vidéket, ettek, ittak, sétálva tették meg az utat.

Egy nap a Duna folyó partján egy hegy tetejére értek, mely Szikara néven volt ismeretes. Mikor erre a pompás helyre néztek, látták, hogy szerfölött kellemes, füves, madárdalos, úgyhogy mindenfelé virággal van díszítve és körös-körül virágdísszel ékeskedik, madarai kellemes dalolással énekelnek.

A kanyargó patakok egyik kerten át a másikba folydogálnak az élet örömére teremtett virágok rózsáskertben

(felütött) fejedelmi sátorokhoz (hasonlítanak).

Minden tája különféle gyümölcsökkel tele, minden oldalon színes gyümölcsökben bővelkedik, levegője kellemes, minden tája jól bejárható, áldása [terményei] és kenyere bőséges, úgyhogy minden tekintetben bővelkedő tartomány.

Ezt a paradicsomi vidéket ő azonnal megkedvelte, és megparancsolta, hogy a Szikan hegy tetejére egy hatalmas várat építsenek. Azután egy szerencsés órában felhúzták a várfalakat és tornyokat. Jó ideig dolgoztak, végül is [a vár] készen lett.

Mivel szerfölött gazdag és terményekben bővelkedő tartomány volt, ez oknál fogva nevezték el Pannonijának, ami latin nyelven "kenyeret" jelent. Azután, mivel Firanko azt a várost a Szikara hegy tetején építette fel, mert annak hegynek Szikara volt a neve, azt találta megfelelőnek, hogy a városnak Szikamberijja nevet adja.

Amikor Szikamberijja városa régi alakjában teljesen felépült, Firanko a trónra lépett, a tartomány népe is meghódolt neki, és ott uralkodott.

Egy idő múlva Iszkender is, azon oknál fogva, hogy anyjának testvére, Iszkender elpusztult, megrajzolta szívében, hogy [Szikamberijja ] ellen megy, és elfoglalja. Azután egy nap Iszkender kiadta a parancsot, hogy a katonaság gyűljön össze.

Rövid időn belül megszámlálhatatlan katonaság gyűlt össze, és egy áldott pillanatban elindultak Pannonija tartománya elleni hadjáratra. De ott, Szikamberijja székhelyen még Firanko ült, éppen lakmározásban lévén, amikor napkelet felél egy személy érkezett. "Gyorsan vezessetek a padisah elé, elmondani való hírem van!" Mikor ezt mondta, Firanko színe elé vezették, és az a személy így szólt: "Hatalmas király, szolgáljon tudomásul, hogy napkelet irányában Iszkender legyőzte Adzsem padisahját, és az abban az irányban fekvő összes országokat elfoglalta és a maga hatalma alá hajtorta. S mivel meghallotta, hogy anyjának testvére, Iszkender, Firenk tartományában megöletett, Arab, Adzsem és a legyőzött [országok] népéből [szervezett] megszámlálhatatlan és mérhetetlen seregével ellened jön. Ne légy figyelmetlen !"

Mikor ezt a hírt elmondta, Firanko nagy rémületbe esett, mert abban az időben, amikor Iszkender a napkeleti tartományokat elfoglalta a Rúm határon [túli] szomszédok is állandóan figyelemmel kísérték, "vajon eljön-e mihozzánk is?" kérdezgették.

Amikor ilyen hírek érkeztek a királyhoz, a hírhozók szavának nem adott hitelt, azonnal kémeket küldött arra a vidékre, hogy fürkésszék ki [az igazságot]. Azok a kémek pedig odalopakodva Iszkender seregéhez csatlakoztak, és megtudták annak az utazását és történetét.

Azonnal visszatértek, és Firanko színe elé járultak, Leírták neki Iszkender roppant rettenthetetlenségét és hatalmasságát. Firankónak inába szállt a bátorsága, mert tudta, hogy olyan világ [hódító] hőssel, mint Iszkender, nem mérheti össze az erejét, ahogy Dáráb sah tette. Ha magához hasonló ellenfél lenne. (akkor) merne ellenállni.

Azonnal előkészítette fegyvereit, összehordatta minden kincsét, Szikamberija székhely és Panonijja tartománya iránti szerelmét kidobta elméjéből, és azon gondolkozott, [hol talál] egy másik árnyékot [=védelmet] nyújtó tartományt.

Várta a szerencsés pillanatot és a boldog órát, s elhagyta székhelyét. Nagnyugat irányában egy másik országba ment. Vándorolva-megpihenve egy nap Firancsijja tartományába érkezett. Ezt a tartományt lakatlanul találta és elfoglalta.

Azonnal parancsot adott, hogy egy alkalmasnak való és kellemes helyen egy nagy várost építsenek. Találtak is a városnak egy alkalmas helyet. Egy szívet örvendeztető jó levegőjű helyen [a várost] életre keltve befejezték. Mivel apjának Paradisz volt a neve, ennek a névnek a tiszteletére, és hogy a világon a hírét-nevét megemlegessék, a felépített 88. városnak a Pariz nevet adta. Attól a kortól a mostani időkig Pariz városa Firandzsijja tartományának székesfővárosa, és mivel a saját neve Firanko volt, annak az országnak a Firandzsijja nevet adta.

Itten a mi történetünk Iszkenderhez érkezett. A hírmondók a következőképpen mondják el: Egy nap Iszkender azzal a céllal, hogy anyja test véréért bosszút álljon, és a napnyugati tartományokat magának szerezze meg, azzal a hatalmas seregével menetelve Panonijja tartományának a határára érkezett. Innen vándorolva-megpihenve, evéssel- ivással, egyik pihenőtől a másikig menetelve betették lábukat Szikamberijjába, [ahol] nagy vidámság és öröm közepette (Iszkender] a trónra ült.

A körülöttük levő szomszédos bégek féltvén fejüket, mindnyájan eljöttek, és Iszkender előtt leborultak.

Azon a télen Iszkender ott mulatozott. Egy nap azonban parancsot adott, hogy a hadjáratra fegyvereiket készítsék elő.

Parancsa szerint az összes katonai alakzatok felkészültek, vértjeiket és a sodronyingeket, összes fegyverzetüket előkészítették, s fulladásig (öltöztek] aranyba és ezüstbe.

Mivel közben megérkezett a tavaszi időszak, a világot sokszínű díszbe öltöztette. Iszkender azonnal, ismét túláradó lelkesedéssel, [mint] abban a boldog időben, amikor Szikambrijja székhely felé elindult, egy szerencsés és boldog órában kibontotta zászlait, megszámlálhatatlan és töméntelen vassal felövezett katonájával Pícs irányába indulva elmenetelt. Mikor azt elfoglalta, [mivel] az összes Leh, Cseh és Alaman gyengék voltak, [engedték], hadd menjen a Firenk tartományok ellen.

Innen most visszaérkeztünk Kattar kán történetéhez. A krónikás szerint ekkor Kattar fővezér a következőket mondta bégjeinek "Ha a hét világöv padisahja, mint amilyen Iszkender [volt], [először] Szikambrija székhelyet foglalta el, [és csak azután] folytatta tovább útját, akkor mihozzánk is az az illő és méltó, hogy gyerünk, És [először] hódítsuk meg ezt az országot, onnan aztán mi is sok ország után kinyújthatjuk kezünket, és elfoglalhatjuk azokat!"

Amikor Kattar fővezérnek ezeket a szavait a bégek hallották, Kattar tervét és szép bölcsességét roppantul megcsodálták, és megéljenezték őt. És abban a pillanatban megesküdtek, hogy annak a tartománynak az elfoglalására azonnal elindulnak.

"Hol vagy, Pannonija tartománya!" kiáltással kibontották zászlaikat, megszólaltatták a kis és nagy dobokat, és Iszá próféta (Jézus Krisztus], aki legyen megdicsőítve és felmagasztalva, háromszáz hetvenharmadik évében csapataik egymás után elindultak.

Meneteltek, megpihentek, ettek, ittak, és egy nap a Tatár tartomány határára érkeztek. Ezt a tartományt megtámadták, És sok kárt és rosszat tettek benne. A Tatár tartomány népe a [sok] szenvedés miatt a kánhoz fordult segítségért, és igazságtételt kért. A tatár kán pedig felfigyelt arra a vidékre, és látta, hogy teljesen fel van dúlva, és Tatárország teljesen fel van forgatva. A kán azonnal összegyűjtötte a tatár sereget, és ellenük ment (a támadóknak]. A két fél felsorakoztatta katonaságát egymással szemben, és felkészültek a harcra. Azon a napon hajnaltól estig bőszült csatát vívtak. Végül Kattar fővezér népe felülkerekedett, és legyőzte a tatár kán seregét. A tatár sereg sok katonája kardélre hányva elesett.

A kán maradék seregével megfutamodott és elmenekült. Miután a tatár kánt legyőzték, egy ideig nyugodtan maradtak, és ott megpihentek. De azután onnan is felkerekedtek, és elfoglalták Kara Bugdan és Iflah tartományokat.

Ilyen módon sokszor átkelvén [a Tiszán] Pannonijja tartományát megtámadták, és annak az országnak sok kárt és veszteséget okoztak. Végül is a Tiszán átkelő Hunor népe egyesült Hunornak azzal a népével, amelyik Adzsem padisahjával erre a tájra költözött és itt telepedett le.

De ebben az időben Pannonijának volt egy királya, a neve Metrinusz volt. Ennek a katonanépe különféle nemzetek keverékéből állt. A Nemese tartomány fővárosának, Pecsnek is volt egy királya, akit Tetrikosznak hívtak. Ezek a királyok barátságban és jó viszonyban éltek. Mivel Hunor népe Erdelből gyakran betört Panonijjába, károkat okozott és zsákmányolt, Metrinusz király szíve megtelt nyugtalansággal és panasszal. "Végül is ellenem jönnek - mondván, rettentő félelem szállta meg -, és mi lesz ennek a vége?" Súlyos gondok tengerébe merült. A végén az a gondolat telepedett meg az elméjében, hogy levelet küld Pedzs királyának segítségért.

Ezt a gondolatot szükségesnek és fontosnak találta. Pídzs királyának egy levelet fogalmazott, és kiváló embereivel elküldte neki. Amikor a levél Tetrikosz királyhoz érkezett, az megtekintette, mit tartalmaz. "Legyen tudomásul - így szólt a [levél] -, hogy a Dzsidijja országbeli Hunor népe, akik szintén tatárok, elhagyták országukat, aztán Erdel tartományához érkeztek. A tartományokat, melyeken átvonultak, kirabolták és kizsákmányolták. Azután elözönlötték Erdeit, s azt is elfoglalták, és néhányszor az én országomba is küldtek katonákat. Tartományomban töméntelen kárt okoztak, engem pedig rendkívül megsértettek. A jelen pillanatban a fegyverük ellenem van irányítva. Most szolgáljon tudomásodra [az a mondás, hogy] ha ma nekem, holnap neked! Mivel ez így van, barátságra vidéken megszakítás nélkül háromhónapnyi ideig pihentek. Mikor letelt a három hónap, egy napon Hunor népe hirtelen lóra termett, s mint egy tengeráramlat rázúdult Erdel tartományára. Erdel népének lehetőséget sem adtak [a védekezésre], karjuk erejével Erdelt is bevették és elfoglalták.

forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!