fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Sz. Kovács Péter
  Odüsszeusz ifjú korában igen hiú ember volt. Külsejére és életére egyaránt kényes, kínosan rendezgető, részletekbe menően precíz. Jó ételeket evett, jó könyveket olvasott, csak hogy a szellemi táplálék is kellőképpen meglegyen. Felállított magában egyfajta mércét, amivel mérte az irodalmi alkotásokat, a zenét, az embereket, és persze az ételeket is. Hiúságánál talán csak becsvágya volt nagyobb, de melyik reményteljes ifjú ne lenne becsvágyó, főleg, hogyha az égiek kivételes intelligenciával és műveltséggel ajándékozták meg.
   Ifjú hévvel olyan nők társaságát kereste, akiktől némi eleganciát, nagyvilági életvitelt tanulhatott, akik olyan helyekre jártak Pesten, ahová csak az elit járhatott. Ezért naphosszat ember nagyságú tükrök előtt állhatott, egy tucat drága férficipőt kellett felpróbálnia, és rövidesen úgy köszönt a szabóknak, mint régi cimboráinak. Nyakkendőket kötöttek órákon át a mellkasán, ingekbe bújt, majd levetette; zoknikat próbált, zakókat, nadrágokat. Közben pedig 40-es nők lesték minden mozdulatát, titkon belemartak fiatalos húsába, s régen elfeledett szerelmes szavakat suttogtak az öltöző magányában a fülébe.
   Odüsszeusznak mindezekért nem kellett semmit tennie, csak néha elkísérte ezeket a meglett korú asszonyokat színházba, étterembe, vagy éppen egy estélyre, ahol olyan pezsgőt szolgáltak fel, amiben a buborék is aranyból volt. Taxin járt Budapest körútjain, csókokkal halmozta el az imádott kezeket, azokat a kis erecskék által szabdalt kacsókat, melyek jólétet ajándékozták Odüsszeusz számára.
   Zsuzsannánál tanulta meg azt is, hogy nem túl előnyös a lila nyakkendő, bár Odüsszeusz kifejezetten szerette; helyette bordót, vagy barna csíkos nyakkendőket vásárolt neki. Aztán egyszer jött a feketeleves, amikor a kalaposhoz tértek be. Odüsszeusz el nem tudta képzelni, mit kereshet ő egy kalaposnál, mikor világ életében fedetlen fővel járt a világban.
   - Minden férfi nézzen ki úgy, mint egy bankár! – mondta Zsuzsanna. – Nem szeretem az olyan embereket, akiknek úgy lobog a hajuk a szélben, mint egy tépett vitorla!
   Zsuzsannának mindenre volt valami válasza. Az egész életről igen sajátos véleménye volt, például nem illett neki felkelni reggel kilenc óra előtt, mert akkor az egyetlen inasa mélységesen megdöbbenne, és szóvá tenné a szomszéd villa házvezetőnőjének. Olyan ostobaságokat tudott néha összehordani, hogy Odüsszeusz összeszorított fogakkal fordult a fal felé, magában mindenféle cifraságokat mormolva.
   Idővel aztán a hiú Odüsszeusz a ruhákkal magára öltött egyfajta gőgös viselkedést is. Olyan szemekkel tudott nézni egy-egy kiszolgálóra a boltokban, hogy azok rögtön megszaporázták lépteiket. A hanghordozása is megváltozott, felsőbbrendűségét éreztette másokkal, pedig pontosan abból az osztályból származtak, ahonnan ő jött. Kávéházakban üldögélt egy vaskos könyvvel az asztalon, új nőcskét várt, vagy éppen egy színésszel volt találkája, akitől jegyeket kapott a hétvégi előadásra. Feketeerdő tortát evett, teát ivott, mert a kávé förtelmes ízét sosem tudtam megszokni, naponta végigment a Nagykörúton, hogy egy fiatal lányra bukkanjon. Zsuzsanna sejtette apró kalandjait, de sosem tette szóvá, esetleg este a vacsoraasztalnál tett egy-egy szúrós megjegyzést.
   - Már megint édeskés parfümillat leng körül… - Zsuzsanna hangja vágott, mint a késpenge.
   - Kedvesem, ez az új parfümöm, amit a napokban vettem.
   - Hazudsz, te gazember – suttogta a nő. – Ez egy régi parfüm, amit ma már az ember után hajítanak a boltból, csak vigye el. Egykor én magam is permeteztem magamra belőle, mert az illata jó, csak kiment a divatból…
   Ehhez hasonló kicsiny civódások játszódtak le kettejük között.
   Odüsszeusz nem szerette Zsuzsannát, legalábbis úgy nem, ahogy azt a nő akarta. Túlságosan különböző világból érkeztek, mások voltak a gondolataik az életről, s míg Odüsszeusz romantikus fiatal lélekkel gyakran álmodott családról és jólétről, addig Zsuzsanna reális gondolkodása elnyirbált minden effajta ábrándozást. Ő sosem vágyott gyermekre, amit sosem indokolt meg, sőt inkább erősen titkolta mindenki elől az igazi okot. Egyébként sosem beszélt a múltjáról, szüleiről; jelentős vagyonáról, hogy honnan, miképpen jutott hozzá; egyszerűen megkerülte a válaszadást, amikor Odüsszeusz csendes, esős estéken az ágyban fekve rájuk kérdezett.
   Később aztán mindenre fény derült. Zsuzsanna életében fenemód érdekes események zajlottak le: hamar árvaságra jutott, dolgozni kényszerült, megjárt néhány gyárat, volt titkárnő, utcalány és pincérlány, majd egy rejtélyesen ismeretlen, gazdag férfi vette pártfogásába, akitől örökölte a vagyont.
   Zsuzsanna, a törtető, kimért, egyáltalán nem anyáskodó nő, aki néha fagyos hűvösségével, fénytelen szemeivel oly félelmetes volt, hogy Odüsszeusz gyakran kerülte pillantását. Bölcs királyunk egyre gyakrabban érezte balszerencsésnek, rossz csillagzat alatt születettnek kapcsolatukat, melyet valami furcsa szeszély, az ellentétek mágnesessége tartott össze. Zsuzsanna a hihetetlen józan életű, kevély és fegyelmet követelő nő mintaképe volt, aki nem tűrt ellenállást, ellenvetést – bármiben együtt kellett érteni vele. Ezzel szemben a bohókás, virgonc Odüsszeusz maga volt a művészéletű, züllő, nők kegyeiért esedező, romantikus lelkületű kalandor, akinek sokszor többet jelentett egy női arc, mint a pénz, bár nem ő tehetett róla, hogy sokszor az utóbbi kellett az előbbi megszerzéséhez.
   Odüsszeusz egy év után, miután már kiélte pénz utáni sóvárgását, hamar lecsillapodott vágya, hogy világfiként éljen. Gondtalanságra vágyott, melyet vagyon útján kívánt elérni. (Mert oly balga az ember, hogy a pénzt különös szimbólummá, egyfajta istenséggé emelte, s azt várja, hogy a pénz elhozza számára a boldogságot, valamint elűzze a gondokat!) Egy év után rádöbbent, hogy balszerencsés életét korrigálja, hogy szabadságot és nyugalmat szerezzen léha életének, kudarcra volt már eleve ítélve. Még nagyobb kátyúba került, amit egyre inkább megtöltött a sár, amely sarat Zsuzsanna személye jelképezett. Ebben a társadalmi osztályban szigorú szabályok szerint működött az élet; nem mindegy, hogy az asztalnál melyik evőeszközt használja az ember, nem ihat úgy a kristálypohárból, ahogy kedve tartja. A túlzott ragaszkodást sem szerette Odüsszeusz, ez a kalandvágyó, betyáros mosolyú férfiú, aki megszerezte magának a nőket, s miközben egyiket csókolta, már másik lány járt a fejében.
   Odüsszeusz hosszú órákat töltött a hatalmas franciaablak előtt. Nézte a várost, Budapestet, amely egyszerűségével és törtfényű pompájával szemét gyönyörködtette, s közben hazavágyott a szíve. Nincs annál lehangolóbb, mikor egy férfi évekig kergetett álmai valóra válnak, majd csalódni kényszerül az álmokban. Szabadság helyett rabságba taszította lelkét, szárnyalás helyett kalitka lett a jutalma.
   Állt az ablaknál, a hóesésbe bámult, és arra gondolt, a kis hópihécske milyen boldog és szabad, csak szállong a gyenge szélben, és testvéreivel gyülekezik a földön. Bár rövid életű egy hópehely, mégis szabad, és rövid életét nem gátolja semmi. Nézte a hólepte várost, tompán hallotta a forgalom zaját, az odalent elterülő világba vágyott – el akart menni ebből a villából, ahová évekig vágyott.
   - Mit nézel folyton odakint? – kérdezte egyszer Zsuzsanna.
   Éppen egy francia regényt olvasott a szalonban. A kandallóban akácfa hasábok égtek, a jóleső meleg úgy áradt szét a szobában, mint egy jótékony, szerető kedvesség. Oly idilli volt a kép, hogy Odüsszeusz felhúzott szemöldökökkel nézte a szalont, benne az olvasó nővel.
   - Arra gondolok, vajon hányan fagyoskodnak az utcákon…
   - Mit törődsz te velük? Alkoholisták, nincstelen alakok, akik egy szál cigarettáért, vagy egy pohár borért képesek a lábad elé borulni!
   Zsuzsanna mérhetetlen vakságában nem vette észre azt, hogy ők is emberek, hogy nekik is vannak érzéseik, talán családjuk is, és valószínűleg valamikor volt otthonuk is.
   Odüsszeusz szó nélkül hagyta a nő megjegyzését, visszafordult a város felé, s csak az üveg hallgatta a bölcs király mormolását. Talán nem is akarta kimondani azokat a szavakat, melyeket ő maga is alig hallott. Annyira dobogott benne valami odalent mélyen, hogy a feje lüktetett, a szíve vadul kalapált. Mérhetetlen csömört, fáradtságot, unalmat érzett minden iránt, hogy legszívesebben leugrott volna a fák közé az erkélyről.
   - Boldog vagy? – kérdezte Odüsszeusz háttal a nőnek.
   - Sosem voltam boldog. Mindenem megvan, amire szükségem van, a boldogságot nem is keresem.
   Zsuzsanna hangja tompán kongott végig a falakon. Mint egy elsóhajtott vallomás nehezedett Odüsszeusz szívére, mintegy ellentéteként a belülről feszülő erőknek.
   - Én boldog szeretnék lenni – sóhajtotta, még mindig a várost nézve.
   - Nem vagy mellettem boldog?
   - Nem.
   Odüsszeusz megfordult. Zsuzsanna ekkor összecsapta a könyvet, mely mű nagyot csattant, majd a földre esett. A nő villámló szemekkel meredt a férfira, ajkai remegtek.
   - Az nem boldogság, hogy az ember folyton úri társaságokba jár, megszabott szabályok szerint viselkedik, különben kiközösítik, nem gyújthat rá ott, ahol akar, szinte nem is létezhet úgy, ahogy akar. Régen, fiatalabb koromban nagy lakomákon vettem részt, ahol kézzel is megfoghattam a pulykacombot, és akkorát haraphattam bele, amekkorát csak akartam. Literszám lehetett inni a bort, a sört; egymás egészségére barackpálinkát ittunk, és olyan vidám hahotázásokban törtünk ki egy-egy történetre, amiket te soha életedben nem hallottál. Mit ér a pénz, az előkelő életmód, ha az ember börtönben sorvad el?
   - Börtönben? Te nem vagy börtönben, gyermekem! Oda mész, ahová jólesik, azzal találkozol, akivel akarsz, nincs megszabva neked semmi.
   Odüsszeusz arcán furcsa mosoly jelent meg. Nem kívánta a vitát, de valamiféle belső erő arra késztette, hogy igenis kimondja, amit gondol.
   - A te börtönöd, kedvesem a pénzed – mondta egyszerűen.
   - Ez neked nem okozott gondot! Szórakoztál az elmúlt egy évben eleget! Itt-ott egy nőcske, színház, éttermekben kiadós vacsorák, éjszakák, amiknek sosem kívántad a végét… Nem vontam meg tőled soha egyetlen fillért sem, kedvteléseidnek nem szabott határt semmi!
   - Igazad van. Megvásároltál engem, mint egy kutyát, amely a meleg szobádban lábadhoz dörgölőzik, és megnyalja a kezedet, ha ránézel. Én azonban nem tartom magam sem kutyának, állatnak sem, és engem nem lehet megvásárolni!
   - Azt hittem, hogy ez már a kapcsolatunk legelején világos volt számodra! A jólétért cserébe a társaságodat kértem, odaadó udvarlásodat, hogy halljam szépségem dicséretét, hogy ódákat zengjél rólam, mint a régi dámákról tették hajdanán. Te finom lelkületű fiatalember vagy, ilyen embert már nem nagyon találni az egész világon, nemhogy Magyarországon. Érzéked van a szép dolgokhoz, az udvarláshoz, tudod, mire vágynak a nők, és mulattatni tudsz egy egész társaságot.
    - Alávaló bókjaidat eleget hallgattam! – emelte fel a kezét Odüsszeusz. – Pénzért mindent meg lehet kapni, a szeretetet, a dicsőséget, az elismerést, és a tiszteletet azonban nem. Te egyiket sem vívtad ki a szememben, én nem szeretlek téged.
    Oly egyszerű volt kimondani, hogy Odüsszeusz szemében megjelent egy könnycsepp a meghatottságtól. Felszakadt benne a boldogságot és elégedettséget visszafojtó kötelék, s olyan erővel tört elő belőle az igazság, mint a gigantikus hatalmak energiái törnek ki.
    Zsuzsanna szoborként állt a dohányzóasztal mellett. Arcán apró patakocskaként folytak a könnyek. Remegett, nem bírt szóhoz jutni, csak Odüsszeusz nézte földöntúli szemekkel.
    - Miért vagy mégis itt? – kérdezte síró hangon.
    - Magam sem tudom. Mert ostoba vagyok…
   - Szeretlek téged… - rebegte a nő.
   Odüsszeusz ellépett az ablaktól, néhány lépést tett az asztal felé, majd megállt.
   - Sohasem szerettél. Én már nem ugyanaz az ember vagyok, akivel egy évvel ezelőtt megismerkedtél azon az estélyen, ahová én csak betévedtem, mint egy megfáradt utazó. Pénzéhségemet csillapítanom kellett, olyan élet után vágytam, amely nem sok jót hozott nekem.
   - Mit akarsz?
   - Szabadságot és nyugalmat.
   Odüsszeusz még akkor este összecsomagolta a holmiját, ami egyetlen táskába belefért, búcsút intett szép öltönyeinek és a cipőknek, a meseszép villának, és régi önmagának is, ami talán örökre itt marad a tapétázott falak között, mint egy régi emlék. Zsuzsanna könyörgött, sírt, zokogott, egyszer pofonvágta bölcs királyunkat, a földön vonaglott, ordítozott. Kínos jelenet volt, ahogy egy idősödő nő hisztérikus rohamát nézte, miközben gondolatban már egy új élet felé közelgett.
   Bár maga sem tudta, hová is mehetne, régi kabátjában az utcákat rótta, s a szerencsétlen hajléktalannak kétezer forintot nyomott a kezébe, amit nem tudott mire vélni az ágrólszakadt. Jó érzés töltötte el, ahogy lépkedett a havas utcákon, a szálló pelyheket nézte, mint egykoron gyermekkorában, amikor nagyon szerette a havat. Milyen jó is volt otthon, virgonc gyermekként szaladgálni a hóban, fetrengeni benne, nevetni…
   - Mindjárt karácsony – mondta fennhangon a néptelen utcán. – Vajon anyám hogy fogad majd?
   Odüsszeusz elmosolyodott. Tavaly karácsonykor csak telefonon beszélt anyjával, azóta nem váltottak szót, és a láthatatlan falat valahogy át kívánta törni, ami csak az ő fejében létezett. Odüsszeusz hazagondolt, felrémlett előtte egy régi karácsonyi kép, önmagát látta néhány évvel ezelőtt, ahogy a kicsi konyhába ül, és az isteni töltött káposztát eszi, mint egy éhező. A fán mindenféle színes égősorok égtek, színes szalagok, csillogó boák tekeregtek a tűlevelű ágak között, s a szobában kellemes fenyőszagot lehetett érezni. Az volt a szabadság, maga a szeretet, a békesség…
   Odüsszeusz fejében és szívében világosság gyúlt, és a megváltozott, felébredt ember mosolyával, ragyogásával tekerte hazafelé viharos vizekre tévedt hajójának kormányát.      

Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!