fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Sz. Kovács Péter
   Valamikor a régi időkben, mikor még az emberek nyugodtabban, gondtalanabbul éltek, elvetették a gyűlöletet és a haragot, mikor még nem kaptak rá a lélekpusztításra, felfedezték az élet örömei között rejlő aprócska mulatságokat: ilyen volt a disznótor, a disznóölés, vagy a disznóvágás…
Ezt a tevékenységet egykoron az istenek súghatták meg a szegényeknek és a gazdagoknak egyaránt, mert bár vigasság, tivornya, nevetés az egész tor, ugyanakkor a munka dicsőítő érzése is hatalmába keríti ilyenkor az embert. A hajnali zimankóban ébredés, a pálinka melengető kortyai, a szürke égbolt mind-mind hozzájárul, hogy az ember fontosságot tulajdonítson e nemes cselekedetnek, amely egyszerre gyilkosság és gondoskodás arról, hogy élelemhez jusson a család, a barátok…
   Odüsszeusz is eljutott olykor viszontagságos, olykor pedig békés útjain egy-egy disznótorra, ahol vidám nevetések közepette hörpölte a pálinkát, a forralt bort, s néha próbálta gumicsizmába bújtatott lábait megmelengetni a tűzhelynél. Bölcs királyunk világ életében gondban volt a hajnali keléssel, mégis ezen alkalmakkor boldog mosollyal kászálódott ki az ágyból, hogy randevúzzon az állattal, melyet rövidesen leölnek az emberek. Látott ő már lelőtt disznót, meg olyat is, amelyet árammal ütöttek agyon, ám ezek sosem voltak érdekes dolgok, a vér látványa azonban már annál inkább érdekelte Odüsszeuszt, bár sosem szerette a vért. Nem ette meg a sült vért, sem a véres hurkát, de a véres hurkát nem is szerette tölteni, sem keverni a húst, amit aztán a belekbe töltöttek.
   A hangos hörgés, a disznónak afféle jajveszékelése sosem volt éppen kellemes hangzavar, de a vérnek kibuggyanása, és a menyecske keze, ahogy a hidegtől pirosan kevergeti a vért, hogy ne álljon össze, pompás látvány volt Odüsszeusz számára, amit mindig örömittasan szemlélt.
   Aztán következett a disznó megfürdetése, az öblös fateknőben, ahol lánccal forgatta bölcs királyunk a magatehetetlen jószágot, miközben a termetes böllér forró vízzel locsolta a mocskos állatot. Három-négy ember vakarta a hosszú szőröket, s a barnás szőr alatt csakhamar feltűnt a hófehér bőr, ahogy a fémvakarók lehántolták a piszkos bőrréteget. És közben fordítani egyet a disznón, újra végigönteni forró vízzel, megint vakarni; mint egy ciklikus történés, amely ismétli önmagát; mint egy megtisztulási ciklus, csak ebben a tisztulásban tevékenyen már nem vesz részt a főszereplő.
   Mivel Odüsszeusz több helyen is megfordult már életében, ahol disznót öltek; járt már sváboknál és tótoknál; valamint alföldi magyaroknál, a rokonoknál; megfigyelt többféle ölési módot, s bár nem sokban különböztek egymástól: valahol forrázták az állatot, máshol csak pörzsölték; egyes helyeken rémfára húzták fel a jószágot, máshol fektében boncolták fel.
   A jó farkasordító hidegben meglátszik a lehelet, a meleg lehelet, amely a pálinkától felforrósodva hagyja el az ember száját, előtte azonban megmelengeti a mellkast. Odüsszeusz a tótoknál, egy sváb embertől tanulta meg a pálinkaivás művészetét, merthogy egykoron mindent, amit csak lehetett, felhasználtak a disznóból, így a körmét is, amelyből sokkal jobban esik a pálinka, mint az üvegpohárból. Az égett, elfeketedett köröm belseje tökéletesen tiszta, s a csípős pálinka valósággal ragyog az átváltozáson átesett körömben.
   A disznót pörzsölik, gázpalackra erősített tömlőből ömlik a susogó láng, s rövidesen a hófehér állat feketévé változik, amit aztán újra csak kaparnak az emberek; hosszú késekkel és forró vízzel tisztítják a bőrt, hogy minden szőrszál végérvényesen eltűnjön. Odüsszeusz nevetve gondolt arra, hogyha a nők is így szabadulnának meg szőreiktől, bizonyára hangos sikítás töltené be a fürdőszobákat…
   A disznó tisztítása utáni periódusban újabb pálinka érkezik; melengetni kell az embereket; Odüsszeusz pedig itt tért be a kiskonyhába néhány percre, hogy megfagyott lába némileg kiengedjen a gumicsizmában. Forró teát ivott, mert már jócskán megterhelt lelkét és máját, nem kívánta alkohollal nehezíteni, méregtelenített, s ifjú korában kevésbé, idősebb korában azonban már elég gyakran, önmagát gyógyította, a legősibb gyógymóddal: megbocsátott önmagának. Csak nézte a konyhában fel-alá rohangáló asszonyokat, beszippantotta a tűzhely melegének otthonteremtő illatát, és egy csapásra elfeledte minden gondját.
   A megmelegedés talajáról Odüsszeusz újra a hidegbe tért; az idő úgy hűlt, ahogy világosodott; a teknőből kiöntött víz csodás jégpáncélt vont a kérges földre, amelyet véres hó fedett. A kurtalábú kisasztalon, hátán feküdt a disznó, égnek álltak rövid lábai, orrából és nyakából vékony csíkban folyt a vér, az emberek meg fáztak. Odébb az asztaltól, két üstben gőzölgött már a víz; Odüsszeusz az egyik felett próbált életet lehelni vörösre fagyott kezeibe. Egy asszony az unokájával edényeket mosogatott a kert végiben, s bölcs királyunk túlságosan sokszor felejtette nevető tekintetét azon az unokán, amely csodaszép barnahajú leány volt.
   Odüsszeusz, ez a bölcs király, világlátott ember, azokban az években még csak ifjúságának bohózatait gyarapította, tivornyákról disznóölésekre járt, hogy kialudva mámorát, új tájak felé vegye az irányt, ahol újabb és újabb emberek nyújtanak számára tanulságot, melynek segítségével megismeri önmagát, önmagán keresztül pedig a világot. Elnézte a lányt a hidegben, aki valóságos istenségként mosta a véres edényt, szája akaratlanul remegett, kezeit percek alatt pirosra csípte a fagy. Jobban melengette az imádott nő látványa Odüsszeusz mellkasát, mint a jó pálinka, amit a ház ura főzött személyesen.
   Feldarabolták a disznót; bekerült a kamrába a fej, a sonkák, majd kiforgatták a beleket az állatból, és rövidesen már csak a véres asztal maradt, amelyre rövidesen ráfagyott a víz.
   Kilenc órakor aztán a férfiak felkerekedtek, hogy végre egyenek is valamit, hiszen az éhgyomorra leöblögetett pálinka valóságos szörnyeteggé változtatta az éhséget, s némelyek már egészen szédelegtek a bögreszám megivott forralt bortól, úgyhogy mindenki asztalhoz ült. A konyhában a nagyasztalon aztán sült vér és hagymával megsütött máj ontotta íncsiklandó illatát, friss kenyér hívogatta az éhes szájakat, a húsok között pedig mindenhol kistányérokon házi savanyúságot talált az ember keze, villája. Bár minden családban megtanítják a gyerekeket, hogy magyar ember evés közben nem beszél, mégis az emberek szája egy pillanatra sem állt meg, Odüsszeusz nagy derülésére, mert egyrészt rágtak azok a szájak, másrészt pedig a legjobb adomák keltek szárnyra a súlyos illatokkal megterhelt asztal felett. Sör, bor, pálinka, mind ott sorakozott az asztalon az ételek között; evőeszközök zörgése töltötte meg a kicsike konyha túlfűtött világát, s az emberek izzadtak, kiizzadták az evés közben felgyülemlő energiát, hűs sört kortyoltak mellé, vagy gőzölgő bort hörpöltek, és az egész egyre inkább hasonlított egy vidéki lakomához, mint a disznótor közben bekövetkezett szünethez.
   Mint mindennek, az evésnek is hamar vége szakadt, súlyosan, megrakottan álltak fel a férfiak; ki sóhajtozott, ki büfögött a jóllakottságtól. A melegből újra ki a csípős hidegbe, mentek a dolgukra, darabolták a húsokat, hordták ki az üstökbe, a kolbászba, hurkába valót. A hosszú kések jártak a kezekben; valóságos darabolóművészetté lépett elő a munka, amelybe a hideg ellenére bele lehetett izzadni; megjelentek a verítékcseppek a homlokokon, és már a kezek sem fáztak annyira.
   Odüsszeusz magában enyhe gúnnyal mosolygott az otthoniakon, akik hideg sört ittak odakünn a hidegben, amitől folyton panaszkodtak, hogy mennyire lehűlt a levegő; közben pedig bölcs királyunk forró teát ivott, hogy valahogy kibírja a nagy hideget.
   Nagy ritkán betért a konyhába, ahol szerető babájaként várta már a tűzhely, mert bizony Odüsszeusz átölelte volna a sparhelt-et, amelyben vidáman lobogtak a fahasábok, és olyan kellemes meleget lehelt, amely egyet jelentett a szeretettel. De leleményes hajósunk nem csak a fizikailag érzékelhető meleg miatt lépett be a konyhába, hanem szépszemű kedvese miatt is, aki otthoni ruhájában kavargatta a piruló hagymát, hogy már egészen forróvá vált a tűzhely mellett. Mily boldogság volt a forró menyecskét ölelgetni a hagymaszagú konyhában!
   Ahogy a Nap áthaladt a pályája csúcsán, csak képzelni lehetett az útját, mert a szürke égen egy folt sem látszott belőle, esni kezdett a hó, s vele kélt a szél is, amely hányta-kavarta a nagy hópelyheket. Hideg volt, fújt a szél, esett a hó, igazi téli idő volt, bár Odüsszeusz szíve fájt, hogy nem karácsonykor lepte el a világot a hó. Karácsonykor az embernek a sárdagasztás jutott, az újévben jócskán belépve pedig szakad a hó, mintha ráznák odafent a dunyhát pajkos angyalok.
   Odüsszeusz kifejezetten szerette a főtt húsokat darálni, a hagymát és a bőrkét, a májat, s aztán előszeretettel nyúlkált a ledarált húspépben, amely meleg és puha volt. Délután aztán mindent ledaráltak, elmostak, már csak be kellett tölteni a belekbe a húst, hogy kolbász, hurka, kenőmájas, és persze az egyik legfenségesebb étel, a disznósajt is elkészüljön.
   Besötétedett már, mire minden kész lett. A hópelyhek gyémántszemekként ragyogtak a sápadt lámpafényben, az ég sötéten tornyosult a világ fölé, mint egy óriási szörnyeteg, és a békés hópelyhek csak dagadtak a földön, a fagyos földön, ahol a hó elfedte a gyilkosság minden bizonyítékát. Már nem látszott sehol vér, a jéggé fagyott vizet is ellepte a hó, amelyben reggel még disznóbőr úszott; minden nyugodttá, csendessé változott, mint egy ősidők óta tartó ígéret, mely a beteljesülésről ad hírt. A hajnali hidegben még disznó visított az ól előtt, estére pedig már csak egy szép emlékké vált a munka; az adomák és múltból előhozott történetek visszhangként szóltak még a fülben, a kéz még összeszorult, mintha nagy terhet kéne még vinnie, vagy éppen a kést markolná, de már minden békéssé, tisztává, emlékké érett.  
   Odüsszeusz szerette nézni a hóesést, ezért cigarettázva ácsorgott a konyha előtt, tekintete körbe-körbejárt a sötét udvaron, mert a villanykörte csak egyetlen kicsike teret világított meg, azon túl minden elnyugodott éjszakára. Bölcs királyunk szerette ezt a fajta nyugalmat; ilyenkor ő maga is befelé fordult, csendesen nézett ki onnan belülről, valahonnan a lelke tájékáról, ahonnan minden sokkal tisztábbnak és jóságosabbnak látszik. Hiszen a világ végtelenül gyönyörű, az ezernyi háború és ármány közepette is; hiába ölik egymást az emberek, és hiába hazudnak egymásnak, ha megfelelő szemüveggel nézzük, még a rossz is jóvá változik, még a vétek is csodává szelídül.
   A vacsora remek hangulatban telt; az elvégzett munka gyümölcseként értékelte mindenki, megnyugodva, mosolyogva és nevetve ültek asztalhoz az emberek; nők és férfiak ültek egymás mellé, idősek és ifjak, s Odüsszeusz, ahogy végignézett az asztaltársaságán, boldog melegség kígyózott a szíve körül. A nevetés, mint a legősibb és legjobb gyógyszer ismét előkerült a szívekből, újra és újra hallani lehetett régmúlt idők vidám történeteit, ahogy előhalászták ezeket az aranyhalakat a múlt tavából, hogy közösen költsék el azokat a nevetés halászlevéből.
   Odüsszeusz mindenhol kereste a tanulságot, hogy szíve és lelke megérjen az elkövetkezendő megpróbáltatásokra, hogy eljusson a teljesség és határtalan boldogság felé, hogy majd megérjen az öröklétre. Ahogy visszatekintett az elmúlt napra, minden történésére az ébredéstől kezdve, minden percben csak a szeretet apró nyilacskái találták el, olyan szeretettel és megbecsüléssel fordultak felé, hogy szépen lassan kinyílt fejében a felismerés: bizony az a leghelyesebb út, ha ő maga is pontosan így viszonyul minden emberhez, mert szeretetlenségben lehet élni, de nagyon nem érdemes; mert minden tőlünk függ, hogy hová jutunk el életünk során, mert élhetünk mennyországban is, vagy akár a pokolban, mindig mi magunk választunk, és mi magunk döntjük el, hol van a helyünk.     

Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!