fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Sz. Kovács Péter
   Az utazások mindig kellemes emlékeket ébresztenek; az ember általában a gondok elől próbál elszökni, hátha sikerül otthon hagynia a bosszúságot; egészen új tájakra evez, ahol ismeretlen arcokkal lehet barátkozni, és ismeretlen nők ajkait csókolni.
Legjobb vonaton utazni, még a mai jegyárak és a sínek rossz állapota ellenére is, mert a kattogó, ütemes hullámzás elringatja az emberben a rossz érzések miatt felgyülemlett depressziót, szépen lassan megnyugszik az ember, és hogyha valaki hosszú távra utazik, a vonatút végén már mosolyra görbül a szája. A vonatablakból fenséges dolog az elsuhanó tájat nézni, csodálni a vágtató fákat, amiket aztán az emlékezet egyetlen pillanat alatt visszavarázsol, hiába futottak el a fák az ellenkező irányba. Vonatból láthatunk szántóföldeket, dolgos parasztembereket, tavakat, amelyek partján pókhasú horgászok lengetik botjaikat, gyerekek úszkálnak a sötét vízben; máshol pedig labdarúgópályákat tesznek a töltések mellé, és egy röpke pillanatra betekintést nyerhetünk egy-egy labdarúgó-mérkőzésbe. Télen-nyáron remek dolog vonaton robogni… Télen elnézi az ember a havas tájat, a napfényben ezernyi gyémánttal szikrázó hófödte földeket, a kopasz fák valósággal nyújtóznak az ég felé, s régen elhullajtott leveleiket siratják a hidegben; nyáron pedig a valóságos emberáradatot lehet csodálni, a parlagra kicsapott teheneket, lovakat, az erdők mentén a szökkenő mókusok virgonc játékát, az élet szépségét…
   Odüsszeusz kifejezetten szerette a hosszú vonatutakat, szinte együtt ringott a kocsikkal, elmerülten nézte a táj milliónyi szépségét, s elfelejtette minden baját. Olykor könyvet olvasott a jó meleg kupéban, máskor pedig kedves zenéi közül hallgatott egyet-egyet, miközben elnézte egy vidám szőke nő nevetését a peronon. Az új tájak látványa, az utazás aprócska izgalmai, egyáltalán az, hogy az ember útra kelt, mind-mind emelt egy kicsit Odüsszeusz hangulatán, amitől kicsike kis remegést érzett a gyomra tájékán, főleg akkor, hogyha szerelmeit, barátait látogatta meg, s azok ott várták az állomáson.
   Szerette a Nyugati pályaudvar öreg, piszkos üvegcsarnokát, a hangosbemondó hangját, a MÁV szignálját, és az embereket, akik bőröndökkel, nagy hátizsákokkal tolakodtak a pénztáraknál, ahol ki tudja hova váltottak jegyet, szerte a világba… Elnézte a magas egyetemistákat, amint sietősen ráncigálták gurulós utazótáskáikat egyik vonattól a másikig; nézte a fiatal lányokat, akik izzadtságtól csillogó homlokaikkal magyaráztak valamit a társuknak; valamint elnézte a külföldieket, ahogy ismeretlen nyelven alkudoztak egy emberrel, akinek ingén a „Taxi” feliratú biléta lógott.
   Valahogy minden pályaudvarnak megvan a maga egyedi jellege, ugyanúgy, ahogy a különbözősége is. A Nyugati ismerős volt mindig is Odüsszeusznak, szinte otthonként fogadta őt, valahányszor Pestre érkezett; ismerősként fogadta a megszokott emberek tömege, akiket folyton felismerni vélt Odüsszeusz, bár valószínűleg sosem találkozott egyikkel sem; a megszokott hajléktalan-sereg járkált a neonfényekkel kivilágított boltocskák között, és mindenhol fiatalok ücsörögtek: bagóztak, vagy éppen gyatra minőségű bort iszogattak.
   A Déli pályaudvar modern épülete is tetszett Odüsszeusznak, bár ott meglehetősen keveset járt, csak a Balatonra utazott onnan egyszer, máskor pedig egyik igen kedves hölgyismerősét látogatta meg messze vidéken. Szerette a pályaudvar várócsarnoka előtti lesüllyesztett, kör alakú teret, ahol élelmiszerboltok, antikvárium, zöldségesüzlet, ruhaturkáló sorakozott a régmúlt időkből ottfeledve. Valahogy mindig úgy tűnt számára, hogy a szocialista építkezési stílus kiemelkedő példájának titulált egyszerű építészeti alkotása a pályaudvar és az előtte elterülő tér, mintha a hetvenes-nyolcvanas évek megrekedt volna a hófehér mészkövek között.
   A Keleti pályaudvaron megint csak keveset járt bölcs királyunk, de főleg ifjú éveiben járt arra, hogy Északnyugat-Magyarország felé vegye az irányt, önmagát és csodaszép kedvesét keresve. A régi, impozáns épület lenyűgözte Odüsszeuszt, a főbejárat két oldalán, a homlokzaton lévő szobrok látvány fenséges volt, a hatalmas óra jelezte az idő múlását, mutatva, hogy a vasfogú szörnyeteg igenis dolgozik. Emberek özönlöttek felfelé az aluljáróból, mindenféle népcsoport képviseltette magát a peronokon: a batyus cigányoktól kezdve az öltönyös angol üzletemberig; diákok tanakodtak csoportokba verődve az induló vonatokat jelző tábla előtt, és a jegypénztárak előtt hosszú sorokban ácsorogtak az emberek, unott, néha megvető arckifejezéssel.
   Bölcs királyunk lassan sétált végig a peronon, nézte a csarnokban rekedt emberek tömegét, amelyet néha megbontott egy-egy sárga targonca, amelyen csomagok tornyosultak, jelezve, hogy a tömegközlekedés óriási szivattyúja működik: szívja és fújja az embereket, mint egy kimeríthetetlen kompresszor. Kiérve a csarnokból, felfedezte azt a vonatot, amely majd elrepíti a messzi város felé, ahol csodaszép barna szemek várják érkeztét, s Odüsszeusz nem törődve az embertelen hideggel, fel s alá sétált a kocsik mellett, hogy izgalmát megszellőztesse a jéghideg szélben.
   Később aztán a kényelmes és meleg kocsiban ülve előrekalandoztak gondolatai, hogy aztán visszafelé forogjanak, hogy újra átélje az elmúlt találkozást kedvesével, ezzel teret adva az újabb találkozásnak, amely valahol még a jövőbe vész, de már időben egészen közel került hozzá. A vonat kerekeinek egyenletes csattogása, a táj elsuhanása boldog mámorba ringatta bölcs királyunkat, aminek eredményeképpen lecsukódott szemhéja, s álmai előtörtek a sötétségből. Új ismeretségek, és új világ felé repítette őt a vonat. Ahogy falta a villamos szörnyeteg a kilométereket, úgy nőtt az egészséges izgalom Odüsszeusz gyomrában; álom és ébrenlét közt lebegett hosszú percekig, míg végül megérkezett Gy.-be, ahol vártak rá.
   Az ezerszer elképzelt pillanat egy csókban teljesedett ki, mint ahogy minden fiatal (Odüsszeusz is), szerelmes ember úgy érzi, az idő megtorpant egy kicsit, valóságos muzsikát játszott a fülekben egy rakoncátlan angyalka, s az összeforrt ajkak néma üzeneteket váltottak. Körülöttük emberek nyüzsögtek, elnyelte őket az aluljáró, vagy éppen a buszok megállói; a hangosbemondó egy késést közölt éppen a várakozókkal, Odüsszeusz azonban nem kívánta elereszteni kedvesét.
   A hidegben sétáltak, fújt a szél, még a gondolatok is megfagytak a levegőben, s a ki nem mondott szerelem csak a szíveket melengette, hogy a telt ajkak forró párát leheltek. Az ember boldogságában képes megfeledkezni a Föld forgásáról, az idő múlásáról, s a gondokat olyan hanyag mozdulattal vágja a sarokba, mintha csak egy foltoznivaló zokni volna, amely nem érdemel jobb bánásmódot.
   Gy. szép város, Odüsszeusz megállapította magában kedvese oldalán lépkedve. Az egyenes utcák, valamint az állomástól egyre kijjebb érve látható vidéki kertes házak mind-mind növelték bölcs királyunk szívében az elégedettség érzését, és azt sugalmazta megfáradt lelke, hogy végre hazaérkezett. Még a levegő is egészen más volt, legalábbis ő így érezte; különös illatokat szimatolt a jeges szélben, fülében pedig sosem hallott dallamok akkordjait élvezte. Le kellett nézzen a földre, hogy még rajta lépked-e, mert szívében úgy érezte, a föld felett járt.
   A nyílegyenes utcán végighaladva aztán egy játszótér után előbukkant a kollégium épülete, amit egy régi szocialista bérházból alakítottak át kollégiummá. Az egyetem diákjait szállásolták el ezekben a lakásokban, minden egyes lakásban hét diák kapott helyet, hogy élvezhessék egymás társaságát, miközben fejükbe próbálják préselni a tudományt.
   Odafent aztán csodálatos kilátás fogadta Odüsszeuszt: belátta az egész környéket, kedvese ötödik emeleti ablakából. A távolban, a szürke ég alatt magas és törpe házak váltakoztak; egészen távol néhány építődaru ácsorgott egy láthatatlan építkezés felett; Odüsszeusznak azonban a szívét egy nagyon ismerős embléma dobogtatta meg: megpillantotta a távolban a McDonald’s étteremlánc nagy sárga M betűjét.
   Hamarabb megragadta őt a kinti világ látványa, melyet jó magasból nézhetett, mint a szoba és a lakás légköre és látványa, amely egyszerű volt, mint általában a kollégiumok és a panellakások. Két hölggyel múlatta az időt, miközben ízletes disznópörköltet evett a társaságukban; valósággal szárnyalt a kicsike konyhában a nevetés csengése, és bölcs királyunk kilépett egyszerre régóta megpenészedett életéből. Csak ment és ment, átélte újra régi életének minden egyes kudarcát és felemelkedését, minden egyes kínjával és simogatásával; és a nagy rengetegben egyszer csak megnyugodott.
   A konyha kicsi, otthonos hangulata elvarázsolta bölcs királyunkat, aki valósággal rajongott a konyhákért, ahol minden háznál megtalálható a családi tűzhely, ahol fő az étel, sülnek az illatos húsok; ezeket szerette Odüsszeusz, meg persze a konyhában forgó hölgyeket… Két lánnyal ücsörgött a kicsike helyiségben, aranyló sört ivott egy alacsony műanyagpohárból, miközben a világ legkülönfélébb dolgairól folyt köztük a szó. Minden a tökéletes nyugalom és békesség kellemes légkörében párolgott, mint egy éppen csak felfűtött kemence, elringatta a három embert a megbecsülés andalító párájában.
   Odüsszeusz később kedvesének öltözését figyelte; elnézte a hajvasalás művészetét, amely tevékenységet egyesek jobban művelnek, mint a legjobb fodrászok; aztán a két nő készülődése, az arcok kikészítése foglalkoztatta királyunkat, aki órákig el tudta nézni ezeket a piszmogásokat. Ilyenkor mindig arra gondolt, hogy egyes nők képesek vastagon felkenni arcukra a vakolatot, amitől nemhogy szebbek, de kifejezetten rondábbak lesznek, míg vannak olyan nők, akiknek semmi szükségük a festékekre, rúzsokra, mert szépségük szebben pompázik a természetes színekben. Egy természetes, mosolygós nő többet ér a világ legvaskosabb bankszámlájánál, vallotta gyakorta Odüsszeusz, holott meglehetősen szerette a pénzt, a vagyont, és életének egy igencsak jelentős részét annak szentelte, hogy vagyonát gyarapítsa. Isten igazából azonban a nőket szerette: mosolygásukkal és kacagásukkal egyetemben; szerette lapos, kérkedő nézésüket, fáradt sóhajaikat, kéjes csókjaikat; szerette őket akkor, amikor boldogok, vagy éppen mérhetetlenül fáradtak, s olyankor szerette őket ölelésével felvidítani… A nők a Jóisten legszebb ajándékai, amiket férfiak valaha is kaphattak az Úrtól, tehát igyekezzenek a férfiak megbecsülni ezeket az ajándékokat!
   A hideg téli estében Odüsszeusz és két mosolygós kísérője aztán Gy. utcáit rótta, a hideg, fogcsikorgató téli estében sétányokon sétáltak, s közben szájukból feltörő párafelhőket nézegettek. A karácsonyról megmaradt égősorok, a fenyőkön kígyózó díszkivilágítás itt-ott még megmaradt; a boltok kirakatai is őriztek még valamit a karácsonyi hangulatból; a látvány csodaszép volt. Emberek jártak a macskakővel kirakott utcácskákban, kézen fogva, kesztyűsen, ahogy az idő megkívánta; mosolyogtak és éltek, a szemük ragyogott.
   Később egy kiskocsmában iddogáltak, egy meleg párocska társaságában, egy olyan helyen, ahol a fal egy részét a magyar irodalom nagyjainak képei foglalták el, a legnagyobb írók és költők, kissé odébb pedig a rock and roll, valamint a rockzene nagyjainak lemezborítói sorakoztak kusza összevisszaságban; furcsa csillárok lógtak a mennyezetről régi magnókazettákból, és a pult túlsó felén, ahol az italok sorakoztak, mindenféle humoros táblácskák hirdették az isteni nevetés gyöngyszemeit, egy részen pedig a kifüggesztett papírlapokon a törzsvendégek italfogyasztásait jelölte a langaléta pultos. Az egész egyfajta művészkocsmára emlékeztetett, amilyet Odüsszeusz csak Pest eldugott utcáin ismert, s ahol ő maga is megfordult jó néhányszor – zenészek és írók társaságában.
   Ebben a kocsmában főleg egyetemisták iszogattak vegyes társaságokban, ahol meg lehetett találni a vékony lányokat furcsán felnyírt hajzatokkal; fiúkat ősrégi kockás ingekben, vagy éppen angol feliratú pólókban, amelyek mindenféle vicces szövegeket jelentettek. Ebben a tarka világban Odüsszeusz jólesően elmerült, mint egy búvár a tenger hűs habjaiban, hogy megfürdesse megfáradt fejét a léha mulatozásban, hogy végre a munka mellett éljen is egy kicsit, és hogy kedvesével töltse az időt.
   Később Odüsszeuszt egy diszkóba csábították női kísérői. Régi MÁV táblákkal teleaggatott diszkóba, ahol félbevágott kocsikban lehetett ücsörögni, italozni. Bölcs királyunk nevetve olvasta a régi táblákon, hogy léteztek furcsa járatok is, és hogy a királyi vasút mekkora területet hálózott be valamikor azokban az időkben, amikor Magyarország még régi pompájában tündökölt. A régmúlt idők hangulatát idéző szórakozóhelyen a kontrasztot a mai kor idegtépő zenéje szolgáltatta, amelyre fiúk és lányok vegyesen vonaglottak, mint a régi bordélyházak kéjes úrnői, s bölcs királyunk a sör kesernyés ízébe menekült ez elől a hangzavar elől.
   Összességében remek hangulatban telt az este, Odüsszeusz már mosolygósra itta magát, megbékélt önmagával és a külvilággal, hogy aztán átadja magát kedvesének, mint egy csomagot, amely ezernyi meglepetés mellett szeretetet is rejteget magában. Vidám hangulatban ballagtak haza a szocreál stílusú kollégiumba, ahol aztán megetették az italtól megéhezett gyomrukat, elpusztították a maradék ízletes sertéspörköltet, hogy később a nyugodt szuszogásban vérré váljék az étel.
   Minden összevetve újabb tanulsággal szolgált Odüsszeusznak ez a látogatás Gy.-ben: megismert új embereket, új világokat; láthatott részeg egyetemistákat, részeg arcokat táncolni, iszogatni; máshol pedig a sétáló népekre figyelt, akik előrébb tartottak már az életben: családapákat és családanyákat, sétáló házaspárokat, és ez valahogy eggyé olvadt az egész létezésben. Minden a helyére került, a rendszertelen rendszeresség szabályai szerint, melyek nem is szabályok, csak az élet furcsa szeszélye folytán elrendeződött helyzetek, helyek, ahol mindenki megtalálhatja a párját, vagy éppen boldogságát, s ahol mindenki otthon érezheti magát, még akkor is, hogyha csak múló másodperc mindez.
   A nők társasága is nagyon tetszett Odüsszeusznak, aki megállapította, hogy egyetlen olyan teremtmény van a Földön, amely még télen is virágzik, képes a hideg fagyban is természetes pompájában tündökölni; képes ragyogni, mint az illatos rózsa nyáreleji hajnalokon: mert hiszen a nők virágok, Isten teremtményei között a legszebb virágok. A Nő virág, gondolta Odüsszeusz: télen is virág.

Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!