fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Sz. Kovács Péter
   Hová lettél bús világ, letűnt korunknak forrón dohogó nyara? Kérdezném ezt az élettől, amelyben élek, merthogy biz’ Isten, valahol félresiklott, hogy azt ne írjam, kisiklott életünk vonata… Jöhetnek itt a politikusok, hogy, kérem, ma gazdasági válság van, nincs pénz, pang a gazdaság, egyelőre legyünk türelemmel, lesz itt még Kánaán… És nekem nevetnem kell! A politikusok kalapálták addig ezt az izzó vasat, amíg nem maradt belőle semmi, vagy ha maradt is, kihűlt, elgörbült, kidobhatjuk a szemétre!
Bús világunk van, tény és való, az emberek többsége fásultan ébred, végigdolgozza a maga műszakját, aztán este vagy délután már nincs energiája a gyermekéhez, örül, ha főzni tud, aztán aludni. Ez a csodálatos Nyugat gyöngyszemének kulacsos tekintete, amely nélkül oly könnyedén ellettünk volna, mint a szovjet káderek ostobaságai, öldöklései nélkül.
   Őszintén megvallom, ezerszer megrágtam magamban a kérdést: mi kéne nekem?
   Inkább úgy válaszolnék, mi nem kéne! Nekem sem a Nyugat, sem a Kelet nem kell, és ugyanígy elmondhatom, hogy az Északkal és a Déllel is hadakozom magamban; nekem a Kárpát-medence kell, teljes egészében, a maga pompájában! Adjátok vissza a hegyeimet, azokat a hegyeket, ahol őseimmel együtt és is itt vagyok, immáron megszámlálhatatlan éve!
   Nem kívánok történelemórát tartani, erre vannak sokkal komolyabb emberek, én csak író vagyok, de magyar író! Próbálom kiragadni a valóságból mindazt, ami nem álszent, ami nem elhasznált, lerágott, hamis, hazug, becstelen; inkább megpróbálok a valóság szépsége felé fordulni, a becsület és szeretet tollával ékeskedni, ahogyan a pávák teszik szerelmi tánc közben… Elzúgtak hangjai a fájdalom tülkölésének, valamint dőreségünk egészségünk szerves része…
   A politikusok azért vannak, hogy hazudjanak, mondta egykoron nagyapám, és ma igazat kell adnom neki. Csak annyit szúrnék közbe, hogy nekem nincs szükségem hazug alakokra, olcsó jánosokra, arcátlan gazemberekre. Én bizony szeretem a gazembereket, a csibészeket, a víg kedélyű iszákosokat, még a randalírozókat is; mindenkit szeretek, akiben felismerem, fel tudom ismerni az embert, az örökkévalót. Akiben képesek vagyunk meglátni az embert, annak az atomrobbantást is képesek vagyunk megbocsátani, én mindenképpen. De aki arcátlanul cselekszik, más nemzetek felett élősködik, és még rejtegeti, sőt megveti magában az emberséget, annak a Pokol is kevés büntetés!
   Íróként élek, proletárként dolgozom. Micsoda fenséges program, afféle végelgyengülés előtti agónia, amelyből ki akarnék törni, de néha erőmben is kételkedek, akaratomban is. Pedig legalább százszor megfogadtam, hogy beülök a nagy írók arcképcsarnokába, ha máshová nem is, de a margóra odabiggyesztem magam, hogy egy helyen ülhessek Móricz Zsigmonddal, vagy éppen Wass Alberttel.
   Mit ér az ember, ha ember?
   Mit ér az ember, ha magyar?
   Mit ér az ember, ha szeretve is képes gyűlölni, és a tőrt forgató kezet néhanapján meg tudja csókolni, hogy némi aprópénzt kapjon?
   Meghasonlott lelkeket nézni lehangoló előadás, mint egy piszkosul rosszul megrendezett színmű! Néhány garasért eladott alkotások, művek; művészettel, dübörgő lélekkel megalkotott regények kiszórása a vágtató szélbe, ez járja ma, ettől lesz valaki művész, ettől lesz valaki örökkévaló. Ez az örökkévalóság azonban porhüvelybe zárt meddő ugrálás, léhaságra kárhoztatott sötétben botorkálás.
   Az írók gyújtsanak fényt…
   De hogyan, mikor az íróknak a maradék gyufája is elázott? Csendes merengéseim óráiban néha egy-egy könnyet is elmorzsolok, visszaszívom az orromba könnyeimet, szinte szégyellem magamat, hogy emberekért még el tudok keseredni. Elképzelhető, hogy magamat siratom üres óráimban, azt az embert, akihez még van valami közöm…
   Hogy másokért élni?
   Jó, hogy el nem küldenek a fenébe, ha Nemzetről kezdek beszélni! Az emberek nem érdemlik meg, hogy gondolj rájuk, régebben ez volt a gondolat, amelyet megosztottak velem olyan férfiak, akikkel a kocsmákban iszogattam a jó söröket, és akik egy olyan világban nőttek fel, ahol nem volt szokás egymásra gondolni, csak egymást meglopni! Köszönöm, én nem kérek több tanácsot, még véleményt sem!
   Gyertek angyalok az égből, hogy frissen pedzett hárfazenét muzsikáljatok fülembe, hátha megnyugszom, hátha még egyszer nevetni támad kedvem azokért, akiket a legjobban szeretek! Gyertek emberek, büszke nemzetek fiai; asszonyok, akik csecsszopókat neveltek, és emlőtökből tápláltok minket, és bűvös kaputokon vissza akarnánk mászni az örök életbe! Ki tehet róla, minél jobban üvöltök, annál inkább elkerülnek?
   Elszálltunk végleg, mint a szó a szélben…
   Adok én gondolatot, ha kell ezret is, ha kell, többé nem fogtok másra sem figyelni, csak az évszakok váltakozására; adok én nektek valódi sáros utat, ahol beragad a szekérderék, és a csizma lehuppan az ember lábáról; mindent adok nektek, csak nyújtsatok néha kezet, vagy egy darab kenyeret, néhány nótarészletet a békétlen időkből, mikor nagyobb békesség rezegtette a szíveket!
   A vonatunk kisiklott, de az is lehet, hogy még pályán van, csak őrült a masiniszta, és éppen egy országot erőszakol be a kazánba – már magam sem tudom… A politikusokat, finoman szólva, nem szeretem, egyiket sem, amelyik meg igazán mesésen ki van fenve, attól kapok igazán hideglelést! Ők csinálták azt a kulimászt, amelyben nap mint nap fürdünk, mint egy undorító mocsárban; furcsa, de már a szám közelében van a szintje ennek a lének…  
   Mit tehetünk?  
   Mondjunk szaftos köszönömöket, hajbókolva süllyesszük tekintetünket a kavicsokig, aztán megérhetjük még, hogy a hátunk közepére köpjenek a gyalázat harcosai!
   Válság van?
   Hogyne lenne válság, kérem tisztelettel, ők idézték elő! Szándékosan, s mint egy fegyvert, úgy tartják a kezükben; valódi kard ez, egy szablya. Késő bánat, ebgondolat, mehetnek ezek az alakok a híd alá, mert aljasságot lehet művelni, akár évtizedeken át, de egyszer mindennek vége szakad. A kérdés csak az, hogy mikor lesz vége? Amikor az ember levegő után kapkod, elég sovány vigasz, hogy a part még legalább egy kilométer, és ha az mégsem egy kilométer, hanem tíz, akkor lényegesen nehezebb bármi jóra gondolni! Bezsuppoltuk gondolatainkat egy kanálisba, ahonnan már elő sem kellene venni; én legalábbis nem bírom azt a bűzt, azt bélsárral behintett valamit… A mai ember mit jelenthet ki magáról? Elzüllött, makacs, méltóság nélküli, de úgy, hogy mindeközben fennen hirdeti, hogy ő valaki, vagy valami, már nem tudom; az összetartás tökéletes hiányát olyan szembetűnőnek tartom, hogy már a gyomrom forog, attól félek, kibukik egyszer még valami csúf béka!
   Türelem, mondják az okosok, a bölcsek, a magukat annak tartó emberek! Türelem, mert lesz még jó világ, lesz még sör és bor és kolbász a kerítésen! Hogyne lenne, de csak akkor, ha a részeg a házunk előtt áll meg pisálni, hogy a kerítésünkre akassza fel a szatyrát.
   Egyébként lesz még lakodalom Magyarországon, itt a Kárpát-medencében! Néha előtörő pesszimizmusomból erőt merítek, betöltöm régi ágyúimat, hogy megcélozhassam azt a tornyot, ahol a barmok legelik a felhőket, és biz’ Isten, rájuk fogom sütni az ágyúkat!
   Én hiszek az Igazságban, talán ez az egyetlen eszme, amiben ma még hinni tudok, amiben ma még hinni érdemes. Az Igazság diadala az Élet diadala lészen, hiszem ezt már jó ideje; igaz, néha megbicsaklom ebbéli hitemben, de azért előrefelé tartok. Még akkor is hiszek az Igazság eljövetelében, amikor szinte semmi jelét nem látom ennek. Manapság kapzsiság, óriási őrület sétálgat az utcákon, beeszi magát mindenhová szép országomban, és a javak elosztásánál furcsamód nincsenek egyenlő emberek, hiszen valakinek teletömik a puttonyát, míg másnak hangyatojás lehet a jussa! Nem értem… Itt élünk egy demokráciában, a felmagasztalt, egyenlőséggel átitatott társadalmi rendszerben, és minden van itt körülöttünk, csak éppen egyenlőség nincs, és nincs semmiféle magasztalás; amit nap nap után tapasztalok, az sár, bűz!
   Én nem kérek gazdagságot, sem hatalmat, csupán alkotói szabadságot! Hogy azokhoz szólhassak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, akik még élnek-halnak az irodalomért, a művészetekért, akik még képesek szerelembe esni az élet iránt.
   Hol van a boldogság?
   Micsoda kérdés! A boldogság belül van, mindenkinek ott harangozik a lelkében, csak nem hallja meg senki, ez a nagy helyzet! Az azonban már rendkívüli módon vérlázító, hogy manapság emberek azon munkálkodnak, hogy még véletlenül se halld meg harangod hívó szavát, a bölcsesség sugallatát… Hol élünk? Hol a határ?
   Jézus tanításait elfújta a szél? Az örök tanítónk beszédei világosabbak ma, mint kétezer évvel ezelőtt, mégsem használunk belőle egy szócskát sem. Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat… Eltörlök minden törvényt a Földről, szeressétek egymást…
   És? Arcátlan bitangok addig koptatták ezeket a csodaszép gondolatokat, míg végül nincstelen koldusok lettek az óceán kis tutaján! Labirintus, indák szövevénye, rothadó dzsungel az életünk, akárhogyan is nézem, sehogy sem tetszik az, amit a jelenben látok magam körül.
   Gyertek vissza bús vitézek a harcmezők ködéből, adjátok vissza a régi bárdokat, mert biz’ Isten, fejét veszem a pénznek nevezett ezerfejű sárkánynak! A becsület tarisznyájából mindenki megkaphatja a maga porcióját, mindenki ehet kedvére omlós pecsenyékből, csak nyissátok a szátokat!
   Régen elhangzott szitkokat csapkod ma már a szél az ódon házfalakhoz…   

Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!