fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Sz. Kovács Péter
   Itt élünk Európa közepén, csodás hegyek között, tulajdonképpen egy hatalmas tálban. A Kárpát-medence egyfajta szerelmes hely nekem, itt jó élni, ismerem néhány táját (sajnos, nem jártam mindenhol). Magyarország a Haza, az otthon, a testvéreim, ismerőseim otthona, a közös ősök nagy világa, ahol számos történelmi- és irodalmi alak élt, alkotott. Létrejött ezen a földön egy csodálatos kultúra, amely kitörölhetetlen Európa kultúrájából, de az egész világ kultúrájából sem lehet kivetni; masszivitásában csodálatos, megkerülhetetlenségében van egy aprócska fenségesség, hogy csak finoman fogalmazzak.
   Több mint ezer éve itt élünk, mi magyarok, tesszük-vesszük dolgainkat, komoly szenvedésben van részünk Mohács óta – ez egy tény. Akárhogy is számolom, közel ötszáz esztendő óta tapossák a fejünket egyre lejjebb, átjárnak rajtunk csenevész és csőcselék hadak; gondolatunk éppen ezért mindig a szabadság, a tisztaság, a szeretet, a testvériesség felé fordult. Nagy alkotóink művei mind ezekről szólnak. Éltek itt már tudósok, költők, írók, rendezők, színészek, politikusok, különböző orvosok, forradalmárok, s ezek némely esetben a valóságban is találkoztak, tehát egy költő nyugodt szívvel lehetett forradalmár, és fordítva, de egy orvos is lehetett politikus, ha összeegyeztethető volt elveivel, munkájával, szabadidejével.
   Elsősorban most nem kifejezetten a magyarságról értekeznék, noha egyik legkedvesebb témám a Nemzet „ügye”, vagy még szebben: „Szent ügye”…
   Úgy általánosságban Európáról szólnék… Erről az öreg kontinensről, ahonnan számos újítás, megoldás, gondolat, művészeti remekművek keltek szárnyra, hogy majdan behálózzák az egész világot. Európa egy rendkívül jó és tiszta kontinens volt néhány száz évvel ezelőtt. Voltak itten királyok és szolgák, kézművesek és parasztok; városokban tömörültek emberek, de leginkább a földet tekintették értéknek; egyébiránt ma is ez az igazi érték. Eltelt néhány évszázad, olykor sűrűsödött az élet, elég volt néhány évtized, és változások, úgynevezett törések jöttek létre az itt fellelhető kultúrán, Európa testén. Szétszakadt az egyház, amelyért egy igen érdekes faj felel. Ez volt az első olyan tett, amelyért súlyosan meg fognak még lakolni ezek az emberek, hiszen a keresztényi értékrendeket rúgták fel, hamisították meg, s így létrehozták a protestáns egyházakat. Ezzel megbontottak egy szellemi egységet, egy csodálatosan felívelő gondolatokkal megrakott áhítatos fohásztengert, hogy a két, majdan több táborra szakadt európai lakosság még véletlenül se találjon közös nevezőt. Súlyos merénylet volt Jézus tanai ellen, márpedig ő volt az egyetlen olyan ember a földön, akinek tanításait maradéktalanul be tudom fogadni.
   Országok lutriszerűen választottak maguknak egyházat: az egyik református lett, a másik evangélikus, a harmadik maradt a katolikus anyaszentegyháznál, és így tovább, variálták a dolgokat, szájíze szerint imádhatta mindenki Istent. Ez így furán hangozhat, talán egyesek nem is értenek ezzel a gondolatmenettel egyet, azonban nem szabad elbagatellizálni a dolgot: pontosan ez történt Európában.
   Ezekért a dolgokért ki/kik lehetnek a felelősek?
   Mesés kérdés, érdemes jól körüljárni a témát, hogy el is jussunk egy pontra, ahol világosabban, élesebben láthatjuk a képet alkotó kontrasztokat. A felelősök hada úgyszólván óriási, több fronton is harcok dúltak, az egyik tábor lerontotta értékeit, a másik új alternatívát kínált, természetesen külső segítséggel. Amolyan összeesküvés-elmélet a magyarázat, noha ez a szó nálam sosem talált igazán befogadásra. Összedugták a fejüket az okosok, kiötöltek néhány gondolatot, majd az eszmék bombáját meggyújtva, a háttérbe húzódva szemlélték a rombolást.
   Elsősorban arról, hogy némelyek kiábrándultak a katolikus egyházból, arról tehetett a pápa, nem is egy, aztán az úgynevezett vezetőség, és úgy általánosságban az egész egyház. Ha valamit vagy valakit nem szeretnek, nem találnak benne semmi értéket, arról elsősorban éppen az adott dolog tehet. (Itt megjegyezném, hogy az „antiszemitizmust” a zsidók maguknak köszönhetik!) Jött néhány pápa, és üzletet csinált a vallásból, burkolt módon, majd egyre hivalkodóbban, különböző cetlik megvásárlásával bűnbocsánatot lehetett nyerni… Felettébb dőre, ostoba cselekedet volt ezt megtenni, de akinek az üzlet a mindene, erkölcsről nem szeret értekezni, figyelembe sem veszi. A katolikus vallást, amely az őskeresztényi szeretetre épül, s amely Jézus tanait tette meg alapkövének, nemes egyszerűséggel beletaposták egy büdös, undorító sárba. Gyöngyök, melyeket a disznók közé vetettek…
   Ezen a ponton jöttek Husz Jánosok, és szépen alapítottak egyházakat, leegyszerűsítve a miséket, a papoknak szabadságot adtak, templomaiknak puritán ruházatot szabtak. A latin helyett az adott ország nyelve lett a mérvadó az istentiszteleteken; többek között ilyen fogásokkal csábították át a katolikusokat a reformátusok. Egyik-másik gondolattal így kívülről, valamint néhány száz év távlatából egyet tudok érteni, csakhogy azokat az újításokat a katolikus egyháznak már régen meg kellett volna tennie.
   Európában gyűrűzött a fekália, jöttek a vallásháborúk, amikor a különböző egyházak uralkodói egymásnak estek, s a drága vér csordogált a kontinens földjén, ahol a kultúrának kellett volna virágokat teremnie. Ehhez aztán hozzájött, hogy felfedezték a Föld számos kontinensét, új harctereken lehetett vívni elvtelen csatákat; az amerikai kontinensen borzalmas módon ki lehetett irtani az őslakosokat, aztán emberkereskedelemre adhatta fejét az Európából elszármazó gazember, és így tovább… Mindent meg lehetett tenni: az indiánokra nem volt szükség, hiszen azok szabadságukban megtagadtak mindenfajta idegen uralmat (helyesen!), a rabszolgatartás pedig újabb méreteket ölthetett, hiszen a profit, a pénz hatalma óriásira duzzadt. Amerikát elárasztották Afrikából elhurcolt néger férfiakkal és nőkkel, ezek az emberek hihetetlen munkabírásuknak köszönhetően, valamint tökéletes testfelépítésüknek hála el tudták végezni a legborzalmasabb munkákat is. Földet műveltek, bányákban robotoltak, vasutakat építettek…
   A kegyetlen népirtók, a kérlelhetetlen rabszolgatartók mind Európából származtak, egy olyan földrészről, ahol azelőtt virágzó kultúra hirdette az ember csodálatosságát, ahol a humánum, az emberi szakrális értékek számítottak mérvadónak; hirtelen, egészen rövid idő alatt a pénz lett az egyetlen érték, az úgynevezett valódi érték, és mindenféle sehonnai alakok óriási vagyonokat harácsoltak össze. Tették mindezt a hatalom nevében, az emberi hatalom nevében, amely immár semmiféle kapcsolatot nem tartott a Jóistennel. Ha azt írtam fentebb, hogy Európában gyűrűzött a fekália, akkor ezen a ponton már azt kell írnom: a töménytelen mennyiségű szenny az újan felfedezett kontinensekre zúdult. Ember ember felett uralkodott, tulajdonaként tartott számon néhány másik embert, és felháborodással fogadták, terrorral vetettek véget egy-egy lázadásnak, márpedig azok törvényszerűen bekövetkeztek olykor-olykor.
   Az ipari forradalom aztán kicsúcsosította, kristályossá változtatta az emberiség bensőjében kavargó pénzéhséget: gombamód nőttek ki a földből a gyárak, emberek gazdagodtak meg néhány esztendő alatt, oly módon, hogy egész sereg ember enni alig tudott, mert a munkáért aprópénzt szórtak közéjük. Munkaidőt találtak ki, számos kötöttséget vezettek be azért, hogy megtörjék az amúgy is eltévelyedett embert!
   Egyszerű kérdés: kik azok az emberek, akiknek mindenük az üzlet, a pénz az ő bálványuk? Ha erre a kérdésre valaki megkapja a választ, máris megtudja, kiknek állt érdekében Európát alig egy-két évszázad alatt lealacsonyítani, teljesen ledöngölni, hogy egy erkölcstelen, ostoba földrész legyen. A vallás szétzúzásán keresztül aztán könnyedén, játszva juthattak előrébb a külső gazemberek, akik nem is voltak európaiak; mindig a háttérből adták előre bomlasztó eszméiket, ők szervezték a forradalmakat, ők bombázták szét a nemesi, majd a királyi családokat. Teljesen érthető, hogy kik miért akarták lerombolni az európai értékeket. E földrész szakrális népcsoportjai boldogan éltek, közhelyesen fogalmazva itt virágzott a kultúra vastagon, a királyok boldog nemzeteket irányítottak, a gazdagság kézzelfogható volt. Egy ilyen egységes, jól működő rendszert azért kellett tönkre tenni, hogy a saját uralmuk alá hajthassák, megtörve az ellenállást. Az egyház mindjárt jó példa erre, hogyan kell az egységet több felé törni… Aztán üzletet teremtettek mindenből, az emberi életet pénzzé lehetett tenni, megjelent a kapitalizmusnak nevezett téboly, ahol már nem a föld számított a hatalom alapjának, hanem a tőke.
   Szépen lassacskán az emberi erkölcs, amely Jézus tanításaira épült, repedezni kezdett, majdan apró porszemekké zúzódott; az idegen, háttérben rejtőzködő népcsoport malmai megőrölték. A történelem úgy tanítja, Európában megindult a fejlődés, a felvilágosodás korszaka köszöntött be, s éppen ez a korszak alapozta meg azt a dekadenciát, amely napjainkban tetőzik be. Az én meglátásom szerint, körülbelül az elmúlt háromszáz év rombolta le a legtöbbet az európai kultúrából, pontosan azért, hogy az egykoron nagyszerű kultúra felett hatalmat gyakorolhassanak messziről jött álnok akarnokok.
   Balzac a XIX. század első évtizedeiben megfogalmazta regényeiben, hogy az erkölcstelenség behálózza Párizst és Franciaországot, regények során keresztül taglalja, hogyan, milyen módon verik az éket az egészséges társadalom óriási sziklájába. Végigvezette a parasztságon keresztül a művészvilágig a dekadencia minden apró részletét; többek között ő írt először arról, hogy a könyvkiadás milyen aljas üzletté korcsosodott, megölve ezzel a művészetet. (Hangsúlyozom: 1830-40 környékén jelentek meg a művei, 170-180 évvel ezelőtt!) Balzac jutalma elmarasztalás volt: kritizálták, hogy miért kell ilyen élesen megfogalmazni a társadalom hiányosságait, betegségeit!
   Az igazságról írni, szólni nem helyes cselekedet, mert sérti a háttérből munkálkodó alakok önérzetét, valami módon veszélyezteti álnok munkájukat.
   Nem egészen kétszáz évvel ezelőtt is botrányos állapotok uralkodtak Európában. Az emberek felvettek egy magatartásformát, amelyben a külsőségek váltak fontosakká, szép ruhákban parádéztak, ékszereket aggattak magukra, s közben kiüresedett fejekkel s szívekkel táncolták körbe a báli termeket. Alig kétszáz évvel ezelőtt megjelent a sznobizmus, mint egy fene nagy betegség, mint egy gyalázatos vírus. Az ilyen széttöredező magatartás aztán hihetetlen gyorsasággal végiggyűrűzött Európán, akár a forradalmi eszmék, és ahogyan a bálokban kigyúltak a fények, úgy a városok is lángba borultak, hogy megdöntsenek olyan trónokat, amelyek hamarabb hoztak áldást, mint átkokat.
   A XIX. század a forradalmak százada volt, ebből fakadóan én azt mondanám, hogy a dőreségek és agymosás kezdetének százada volt. Az embereket megetették a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavakkal, felhímezték ezeket zászlókra, kövekre, homlokzatokra vésték, közben meg grammnyi tartalmat nem bírtak ezek a szavak! Az időközben létrejött szabadkőműves szekta vagy rend aljas módon kikezdte a különböző nemzetek politikáját, az uralkodóházakra acsarkodtak, gyilkosságokat szerveztek, beházasodtak a nemesi családokba… Mindenféle módon a hatalom felé úsztak, mint a pisztrángok, felfelé tartottak a forráshoz, ahonnan minden elindul. Jöttek emberek, akiket a nemzetek szülötteinek tekinthetünk, mégis magukévá tették az idegen eszméket, ily módon akaratlanul, talán mit sem sejtve lettek nemzetük árulói. Kossuth Lajos ebbe a bokrétába tartozik: elhitte a szentbeszédeket, amelyek uszítottak, aztán a magyarságot tette tönkre minden egyes szavával, forradalmi lázban égett, amelynek tüzénél idegenek sütötték meg a kenyerüket…
   Európában haladásról beszéltek, mégis rohamosan hanyatlásnak indult minden! Az irodalmi művek, a festészet, a szobrászat mind-mind erről árulkodik, érdekes módon a magyar művészet nem. Költőink még mindig a szerelemről énekeltek, festőink fénykép kidolgozottságú képeket festettek, hídavatásról, összejövetelekről, családi tűzhelyekről… A vallás hanyatlása tökéletesen kiütközött a művészetekben, s ezen aztán lejutva éreztette hatását az egyszerű életben. Fejétől bűzlik a hal, tartja a mondás, nos, ez minden bizonnyal így van, hiszen a vallás és a politika összekapcsolásával, majdan megtörésével az egész élet romba dőlt, persze ez egy-két évszázad alatt következett be.
   Akárhogyan is nézzük, bármerről vizsgáljuk is a kérdést, Európa hanyatlása kívülről lett megszervezte, kívülről irányították, ez azonnal magával húzta a kultúrát, amely természetes módon, önmagától épült fel. Képzeljük csak el azt a kultúrát, amely úgy épült fel, mint a természet, több száz év kell hozzá, hogy teljesen felforgassák. Ez is bizonyítja az időtállóságot, amit a természet épít, vagy ahhoz igazodik, az tulajdonképpen tökéletes.
   Ahogyan a forradalmak végigvonultak Európán, a szabadkőművesség megkaparintott nagyszerű embereket szerte a kontinensen, eljött az idő, hogy egy államot hozzon létre magának: ez lett az Egyesült Államok. Benjamin Franklin még egészen másképp gondolta annak az államnak a felépítését, de a sötétben bujkáló, intrikáló szabadkőművesség félresöpörte ennek a nagyszerű férfiúnak minden gondolatát. Azóta is érdemes megfigyelni, milyen konfliktusokban hogyan viselkedett ez az ország, amelyet azért hoztak létre, hogy a demokrácia felett őrködjön.
   A XX. századra aztán eléggé megért az emberiség arra, hogy teljes egészében végezzenek a királyi családokkal, az Európában uralkodó férfiak gyilkosságok áldozatai lettek, lásd. szarajevói merénylet; ott a trónörököst gyilkolta meg egy anarchista fiatalember, később a jugoszláv király is merénylet áldozata lett, Angliában alkotmányos monarchiában gyengítették meg a király/királynő jogait, a cári Oroszországban pedig az egész Romanov-dinasztiát megsemmisítették. Az előző században elvetették a magokat, a XX. században széles vigyorral learatták aztán a termést, oly módon, hogy milliók estek áldozatul az idegenek vérszívó terjeszkedésének.
   A legkirívóbb eset az I. világháború kirobbanása volt, annak gyalázatos lefolyása; ennek a pusztító háborúnak semmi értelme nem volt, csupán szét kellett tépni az Osztrák-Magyar Monarchiát, valamint a hihetetlenül erős Német Császárságot. 1916-ra hiába álltak nyerésre a központi hatalmak, hiába verték meg minden fronton ellenségeiket, az Egyesült Államok belépett a háborúba, mert berángatták, és így eldőlt az egyik irányba a konfliktus. Mindannyian tudjuk, mik történtek azalatt a négy esztendő alatt… 1917-ben mutatta meg magát először ez a háttérben munkálkodó szervezet, vagy népcsoport, amikor kíméletlen módon kiirtották a cári családot, lerombolták a templomokat, szétzúzták az Oroszországban élő szakrális parasztságot, és hoztak mindennek a helyére egy szocialista államberendezkedést, amely eltörölte a magántulajdon feletti jogot, a kereskedelmet felszámolta, és ostoba tervgazdálkodásokon keresztül nyomorba taszították az országot.
   Egyszerű módon, minden eszközt megmozgatva jutott el Európa egy olyan szintre, amely már mellőzte az emberiesség legapróbb jeleit; elkorcsosult ez a földrész, tért nyert egy hódító, pusztító népcsoport, amely kiváltságokkal, sosem kapott hatalommal lépett fel a dolgos emberek fölé. Józan paraszti ésszel végiggondolható mindaz, amit fentebb leírtam. Ehhez nem szükségeltetik semmiféle főiskolai végzettség, nem kell doktorátust szerezni, hogy valaki átlássa ezt a fondorlatos hódítást, s hogy rájöjjön az egyszerű ember, hogy valójában a teljes hanyatlás bontakozott ki az évszázadok alatt.
   Erőszakkal gyarmatosították az értelmet, az akaratot; a munkát magasztalták fel, holott soha sehol nem dolgoztak a vezetők, előadtak válogatott jelszavakat, amelyek ürességükben kongó vicsorgással habzsolták fel a mindennapok szentségét, s a legutolsó lump elem került olyan emberek nyakára, akik életükben két kézzel teremtették meg kicsiny vagyonkájukat.
   Gyalázatos békékkel szabdalták fel az Osztrák-Magyar Monarchiát; a szakrális Magyar Királyságot teljes egészében szétzúzták, köszönhetően Károlyi Mihály dilettáns politikusunknak, valamint Kun Bélának, aki az idegen fajból került a magyarság nyakára, hogy kirabolja, megerőszakolja a Nemzet testét, lemészároljon papokat és módos gazdákat, éppen a lehetetlen, gyalázatos jelszavak nevében. Az I. világháború után kialakuló Európa semmiféle módon nem kereste a békét, nem is kereshette, hiszen megásták már a második nagy konfliktus alapjait. A nagy gazdasági világválság aztán ténylegesen kitermelt egy másik szörnyeteget, amely nacionalizmust hirdetett, de tulajdonképpen a szabadkőművesek kirekesztő politikáját valósította meg a gyakorlatban. És jöttek sorban a kiskirályok, a politika abszolút uralmat szerzett az egész földrészen; íróasztalokon nyugvó szivarok füstjénél születtek szerződések, s mindenféle területek gazdát cseréltek.
   A nagy háború utáni békekötések szépen megágyaztak a következő hatalmas háborúnak, ahol aztán a kommunizmus és a demokrácia elhálhatott egymással büszke, gyarló, erkölcstelen szeretkezéssel. A kétféle ideológia közös gyökere oly mélyre fúródott, hogy kitéphetetlenségének áldatlan valóságát ma érezzük igazán. Elpusztult ötvenmillió ember, egyes történészek szerint hatvanmillió… Gondoljunk csak bele egy pillanatra, micsoda ördögi sakkjátszma bábjai az emberek, hogy egy-egy jelszóért, néhány aljas gondolatért képesek egymásnak ugrani, s ehhez mindenféle sehonnai gazemberek még asszisztálnak, ha kell, szítják a pusztító tüzet, ahol az otthon szentsége hamvad el.
   Európán végigdübörgött a második világháború; városok, falvak pusztultak el, egyes országokban vágóhídra terelték az embereket, hogy a fegyverropogás muzsikájával fessék alá a dőre halálozásokat; mészároltak, mint a köztörvényes bűnözők. A nagyhatalmak íróasztalok gyér fényénél tanácskoztak, térképek felett állva, vékony ceruzavonalakkal húzták meg a határokat, nem törődve családok széttépésével, tisztességes emberek jövőjével. A Jóisten hagyta ezt – merem remélni, pontosan azért, hogy az emberek tanuljanak…
   Gyűrűzik a szar – szokták mondani ezt a vulgáris szöveget; úton-útfélen hallom: a kocsmától a templomokig mindenfelé csattog a falak között. Egyetértek ezzel a gondolattal. A kérdések azonban egyetlen pillanat előtörnek, valósággal kiömlenek a semmiből: kik szülték meg ezt a szart? Kiknek áll érdekükben, hogy Európa teljesen maga alá forduljon? Vannak még kérdések ám… Miért hagyják az igaz, keresztény emberek mindezt? Miért nem emeljük fel a fejünket, és vágunk az asztalra pöröly ökleinkkel, hogy a világ rengjen belé?
   Nem könnyű mindezeket megválaszolni, már csak azért sem, mert egyes kérdésekre a válaszok nyilvánvalóak, azonban azok kimondásáért megbélyegzés a jutalom. Más kérdések rendkívül mélyen teremtik meg önnön válaszaikat, s azokba a mélységekbe mindenkinek magának kell leásnia, hogy meglelje a kincseket, a csodákat. A szív húrjain játszva előcsalogatható a megváltó dallamok csokra, s csodás muzsika játszható az emberiség nagy gyönyörűségére.
   A háború után aztán látványosan kettészakították Európát: a kommunizmus és a demokrácia felosztotta egymás között ezt az öreg kontinenst, teljes egészében széttépve az összefogásra vágyó embereket. A vörösbe borult Kelet-Európában üldözték a Nyugathoz kapcsolódó számos gondolatot, eszmét, irodalmat, zeneműveket; aki Nyugatra akart menni, átvizsgálásokon esett át, majd hazatértekkor megfigyelték minden lépését; oly mélyre taszították az emberi szabadságot, hogy azt leírni lehetetlen, meddő próbálkozás. A kultúra mérhetetlen romboláson esett át: az igénytelenség lett az úr, a minden mindegy alapon felszeletelték az emberi kapcsolatokat, s a munka kötöttségével családok kerültek a roncstelepre.
   Nyugat-Európában szintén kialakult egyfajta félelem a kommunizmus iránt, üldözni kezdték a kommunista pártok vezetőit, tagjait, afféle paranoid félelemhullám árasztotta el a Nyugatot az ötvenes években; mindenki mindenkit feljelentett, aki csak egy kicsit is kommunistagyanús volt. Kész őrület! A barátságok váltak üressé, az egykoron összejáró társaságok elfelejtkeztek egymásról, a nők már nem ültek össze, mindent beborított egy csillogóvá csiszolt üres, levegőtlen búra.
   A Kelet és a Nyugat viaskodott némán, teljesen csendben egymással, csupán Európából kilépve, valahol a Távol-Keleten vívták meg kisded harcaikat, ahol szintén tisztes, ám tudatlan emberek vére folyt folyamként.
   Így tették tönkre Európát, érzésem szerint, jó ötszáz év kellett hozzá. Módszeresen, részletekbe menően terveztek mindent azok az emberek, akik felelőssé tehetők; gondosan munkálkodtak, s mesterien álltak neki: az egyházzal kezdték, a fejnél, majd szépen lassan gyűrűzött lefelé a botrányosan büdös szar, mígnem a XX. században aztán a való élet minden apró szegmensében kicsattantak a szétroncsolt sejtek mellékhatásai. Európa, az egykoron humánumból felépült földrész, elvesztette minden emberségét, a szabadság egy illúzió lett csupán, holott a XIX. században még a szabadságért ragadtak puskát és kardot nagyszerű emberek. A rombolás méretei aztán a kommunizmus térnyerésével váltak gigászivá, Európa keleti fele eltűnt a kátyúban, ahonnan még ma sem tudott kikecmeregni.
   Az elmúlt ötven esztendő hozta meg igazán a vallási, erkölcsi, politikai züllést, amely aztán a művészetekben is megmutatkozott, hogy legvégül a szürke hétköznapokban csattanjanak az ostorok végei. Hiába tért vissza a demokrácia Európa keleti részébe, hiába váltak „szabaddá” az itt lévő kicsike államok, nem történt semmi, csak begyűrűzött Kelet-Európába a liberális szabad verseny ezerfogú ördöge, s ennek hatására vérbő szabad rablás vette kezdetét. A kapitalizmus vadkapitalizmussá vált, ahol az ember már nem értékként van számon tartva, csupán eszközként tarthat számot némi elismerésre, mindenből üzletet csinálnak manapság, minden profitot kell, hogy termeljen, másképp nincs értéke. Lélektelenné vált az egész élet, a szeretetről túlságosan sokat beszélnek, noha erről egyáltalán nem kell beszélni. A haszon, a pénz, a vagyon, a tőke – ma ezek a szavak jelentek valamit…
   Család, barátság, összetartozás, testvériség, szabadság, gyermekek… Ezek ma nem jelentenek semmit, ismerjük ezeket a szavakat… Az otthon szentsége lakótelepi patkánylyukakhoz lett mellékelve, illúzióként olcsó maszlagot tálaltak fel a menzák rothadó termékeiben. Ez ma Európa!
   Tulajdonképpen nehéz megfogalmazni, milyen hely is ez a kontinens, mert a különböző országok különböző nemzetiségei igen színesek – ez tény. Számos kicsi kultúra keveredett itt az évszázadok során, vallások vonultak fel a történelem nagy pöcegödréből; mondom ezt annak ellenére, hogy egyik vallást sem kívánom gyalázni; mindenféle népcsoportok megfordultak már itt, egyik-másik csupán kis időre telepedett le, mások államokat hoztak létre. A nagy európai kultúra, amely magába olvaszt számos kicsi kultúrát Portugáliától Oroszországig, Norvégiától Máltáig terjed. Az egykoron fényekkel áthatott, pompájában csodálatos európai kultúra néhány száz évvel ezelőtt eljárta haláltáncát, hogy mára vergődő féreg legyen. Szomorú, de ez a helyzet!
   A demokráciák térnyerésével a kapitalista métely mérgezte meg a lakosság egészét, olyan óriási szinten indult meg a vérbő kizsákmányolás, hogy az emberek valósággal a fejüket kapkodták, piacok nyíltak, ahol egyre silányuló termékeket kezdtek árulni, s ami egykoron értéknek számított, ma már csak nevetés tárgyát képezik. A profit lett a valódi érték… A kommunizmus összeomlásával nem szűnt meg egyáltalán az idegen uralom, éppen ennek a felszámolásával sikerült beiktatni Európa vezető rétegeibe az idegen érdekeket képviselő, idegen fajú gazembereket, akik bejutva a vezetésbe, azonnal bomlasztani kezdték egész Európát. Liberális jelszavakat kántáltak, felhasználták az éppen felfutó ágban lévő médiát, a sajtótermékeket, és a keresztények vallásait kezdték gyalázni, valamint a válogatott nemzeteket. A nacionalizmust azonosították a sovinizmussal, holott a kettő messze nem azonos egymással; aki nemzetéért szót merészelt emelni, rögtön megbélyegezték a kirekesztő jelzővel… (Maga a megbélyegzés is kirekesztés!)
   A kilencvenes évek végére Európa már valóban egy vergődő lényhez hasonlított, teljesen lebutítva, lecsupaszítva állt a világok ütközéspontján. Addigra már kialakultak a klikkek, és megtörténtek az egyeztetések, hogy egy egyesült államokat hozzanak létre ezen az öreg földrészen, mintegy globalizálva minden nemzeti értéket, hagyományt, különlegességet, s egy teljesen összemosott masszát gyúrjon a lakosságból. Ez lett maga az Európai Unió, amelyhez mindenki oly nagy elánnal kívánt csatlakozni, majd később, mikor ez a szervezet megmutatta a foga fehérjét, teherré vált a tagság.
   Immáron itt vagyunk a XXI. században. Átéltünk egy ezredfordulót, amelytől reméltünk valamit, némi csodát, felemelkedést, radikális változást, vagy legalább némi ígéretet, ehelyett nem történt semmi, csupán Európa lejjebb csúszott a pöcegödör sikamlós rámpáján. Ma már abszolút üldözötté vált a nemzeti öntudat, minden erővel próbálják megtörni a nemzeti önrendelkezést, s ennek fejében szemétlerakókká tettek egyes államokat, hogy onnan kiszivattyúzva a tápláló élelmiszereket, nyugat-európai szemetet ömlesszenek Kelet-Európára. Ha ez így rendben van, akkor többet nem kívánok foglalkozni a kérdéssel!
   Gazdaságilag lerombolták a földrész számos országát az idegen, aljas vezetők, kikiáltottak mindenkit nácinak, a különböző kisebbségek mindenféle előnyökhöz juthattak, függetlenül attól, honnan jöttek és miért; az egykoron keresztény Európát elözönlötték a muzulmánok, a kínaiak, a négerek, valamint a zsidók, mert a társadalom sokszínűsége igazán kedvező a kontinens számára. Az emberek elhitték mindezt… Dőreség volt abban reménykedni, hogy a messziről jött emberek majd fellendítik a régi nagy birodalmak utódállamait, hiszen ezek az egyedek pusztításokba kezdtek, teljesen eltorzították az egyes államok arculatát.  Ma ott tart Európa, hogy az őslakosok, a fehér emberek maholnap kevesebben lesznek, mint a négerek és az arabok, mert ezek a sehonnai emberek valósággal elárasztják gyermekeikkel a világot, miközben a fehér emberek alig mernek családot alapítani. Áldatlan állapotok uralkodnak az egykoron fényes kultúra helyén, ezt én ma már kultúrának sem nevezem!
   A kereszténység megtörése, valamint a politika elbutítása, elzüllesztése után egyre lejjebb haladtak az idegen vírusfaj egyedei, és nekiláttak szétroncsolni a családokat, mint az emberi élet egyik legszilárdabb tartópillérjét. Az egykoron szentnek számított családi tűzhely szétrombolása valódi emberiség ellenes tett, a szabadság helyetti túlzott szabatosság szétforgácsolja az emberiséget. A keresztény Európában, ahol a humánum és az emberi lélek számított a mérvadónak, ma a szabatos viselkedés, a lélektelenség, az elbutított emberek Istentagadása az igazi erény.
   Európából indultak útjára a „nagy” eszmék: az ateizmus, mint valami levegőben terjengő vírus, amely teljesen elszakította az embert a mindennapok szakralitásától; itt ringatta bölcsőit a kapitalizmus, amely ledöntötte a feudális rendszer igazságos, egységes társadalmi berendezkedését, és itt szabadult el a szocializmusnak nevezett betegség is, ezt az idegen faj acsarkodó képviselői cipelték ide be vallásuk kiskapuit kihasználva.
   Az elmúlt bő száz esztendő hihetetlen fejlődésével egyenesen arányosan romlott le az emberek élete, üressé váltak a kapcsolatok, barátságok váltak felszínes találkozásokká, s az ember, mint legfelsőbb lény a Földön, elvesztette minden értékét. Valamikor nemesemberek politizáltak képviselőkként, nem tartottak igényt honoráriumokra, mert földjeik megtermelték jövedelmüket, ma viszont megélhetési politikusok ülnek a bársonyszékekben, s minden erővel azon mesterkednek, hogy megsarcolják a közpénzeket, amelyekhez semmi közük. A különböző nemzetek vagyonának kiárusítása, elhurcolása mindenféle aljas indokokkal – ez a jelen nagy „művészete”. Hová fejlődik így Európa? Sehová… A dekadencia minden fronton támad, mint valamikor a legpusztítóbb hadsereg a világon: a szovjet Vörös Hadsereg. A polgári demokráciák, amelyek a liberális jelszavakat, eszméket tűzték zászlajukra, egyik nemzetnek sem kedvez, csak az idegen faj szülötteinek, akik céljukként a pusztítást fogalmazták meg, hogy az egykoron szakrális nemzetek széthulljanak, a családok felbomoljanak, s mindenféle deviáns egyedek rohangáljanak büszkeségtől átitatva egy olyan kontinensen, ahol a természetesség, a szentség volt az uralkodó világszemlélet.
   A jelen kor nagy divatja, hogy Európa kulturális nagyvárosaiban meleg felvonulásokat rendeznek, ahol különböző emberek vonaglanak kéjes tűztől fűtve, s nem számít, hogy az országok lakosságai tiltakoznak, az egyenlőségben, a szabadságnak címkézett szabatosságban nincs helye a kirekesztésnek, mindenki egyenlő, mindenkinek joga van vonzódni ahhoz, akihez csak akar. Felettébb botrányos és dőre gondolat… A másság reklámozásával erkölcsi fertőbe taszított társadalmak ismét kaptak egy megosztó intézkedést; az amúgy is ezerfelé szabdalt Európa kicsiny cserepei még kisebbekké váltak.
   „Oszd meg és uralkodj!”
   Egy megosztott nemzet soha nem lesz képes az összefogásra, hogy kisöpörje országából a szemetet; az a nemzet, amely százfelé húz, soha nem fog egyet akarni. Európa számos országának nemzeteit osztották meg évszázadokon át, ezt teszik ma is, egészen az egyénekig lehatolva, hogy két ember véletlenül se akarjon egyet. Millió és millió eszme, gondolat, irányzat kavarog szerte Európában, s egyiknek sincs összefogó ereje, mert mindet a züllesztésért alkották meg. A nagy gondolkodók nem minden esetben nagyok, hiányzik belőlük a Jóisten szikrája, elme alkotta frázisokra építették dolgozataikat. Egy Sartre nem volt egyáltalán nagy filozófus, csupán egy torz ideológia képviselője, majdan továbbálmodója…
   Marx, Lenin, Sartre, Camus – mind-mind csupa nagyszerű egyénnek kikiáltott gondolkodó, filozófus, államférfi volt, mégis mindegyik kezéhez bőséggel tapad vér; Lenin esetében az áldozatok száma kirívó, csakhogy ő Marx tanaira építette egyéni világszemléletét… Franz Kafka zsenialitása tollfogási technikájánál nem ért tovább, művei silány voltát ma sem ismerik el, sőt felmagasztalják, mint hatalmas írót… Ezeknek az embereknek egyenes ági leszármazottja Kertész Imre, vagy éppen Esterházy Péter, hogy a magyarokhoz is eljussunk; ami elindult a XIX. században, mint bomlasztó eszmevilág, az a fentebb leírt írók, filozófusok munkáján keresztül ért be a mai nap botrányosan undorító világában.
   Európa már nem szenved; meghalt!
   A mélyben húzódó gyökerek teljes megsemmisítésével lehetne csak rendet rakni, azonban hogyan, mily módon lehetne megtagadni legalább öt évszázadot? Kitörölni lehetetlen vállalkozás… Az idő kerekét visszafordítani megint csak meddő próbálkozás, értelmetlen időtöltés, viszont visszatalálni saját gyökereinkhez, a család szeretetéhez, az otthon szentségéhez, a mindennapok ünnepeihez nem lehetőség, hanem kötelesség! Minden kor minden nemzet gyermekének elemi szükséglete, hogy megállítsa ezt az évszázadok óta gyűrűző fertőt; a nemzeteket meg kell védeni, különben teljes egészében meg fog szűnni Európa!
   A nők frontján támadó bomlasztó politika volt az egyik legaljasabb. Elhitetni a nőkkel, hogy rájuk karrier vár, legyenek orvosok, politikusok, írók, túlságosan gyalázatos cselekedet volt. A nőket nem ezért teremtette a Jóisten, természetes voltuknál fogva alkalmatlanok karrierépítésre! Pozsonyi Ádám barátom fogalmazta meg nagyszerűen ezt a gondolatot, miszerint fából kívántak vaskarikát alkotni, ami, valljuk be, lehetetlen. A nők szeretetre, áhítatra, jóságra születtek a Földre; az ő feladatuk egyetlen kiváltságuk, amellyel egyetlen férfi sem versenyezhet: képesek életet adni egy gyermeknek. Egy ember, akinek mindene a szeretet, a tisztaság, hogyan lenne képes ügyvédként arcátlanul hazudni a bíróságokon, vagy éppen politikusként felszólalni a családok ellen? Márpedig ez zajlik ma a világban: a nők ássák meg a társadalom sírgödrét.
   A nők egyenjogúsítása hatalmas merénylet volt az emberiség ellen, mert a karrierépítés áldatlan évei alatt teljes erőbedobással küzdenek, férfiként harcolják meg csatáikat, s az idő kitolásával aztán némelyek le is csúsznak a családalapításról, egyesek már fiatalon sem kívánják a családi fészek bensőségét. A nők kiragadták maguknak az egyenlőségből azokat, amik nekik szimpatikusak; ők igényt tartanak férfiúi jogokra, viszont meg nem lehet ütni őket, ebben az esetben ők nők, vagyis a gyengébb nem tagjai. Ez ennek a történetnek a valódi fonáksága, csupán az egyenlőség pozitív oldalát kívánják, noha az egyenlőségnek nincsenek pozitív és negatív oldalai.
   Egyszerűen kikoptak a nők az otthonok világából, ma már keményen dolgoznak, olykor fizikai munkát is végeznek. A mai rohanó világban, ahol mindenkit kizsákmányolnak és átvernek már a reggeli ébredés pillanatában, muszáj munkát vállalnia mindenkinek a családból, különben nincs bevétel, nem lehet fizetni a rabláncokként jelentkező számlákat. Nem győzőm elégszer hangsúlyozni, hogy így vagy úgy, de a családok ellen zajlik ez a fű alatti háború!
   Ma már nincsenek valódi társaságok, igaz barátságok, nagy szerelmek, hiszen minden erővel gátolva vannak az emberek, hogy felnőjenek, hogy a férfiak férfiakká váljanak, a nők nőkké, a legjobb, hogyha mindenki megmarad irányítható masszának, félkész terméknek, és fogyasszon minél többet, lehetőleg mindenből; határozatlan, ostoba emberekre van szükség, akik adót fizetnek, megvásárolják a silány termékeket, az élelmiszerekből a mérgező műanyagokat, hogy lehetőleg ne akarják majd a nyugdíjukat élvezni.
   Az európai kultúra egy gyalázatos maszlag ma már… Magyarország Európa része, viszont a magyar kultúra minden tekintetben messze túlmutat a kontinens egészén, mintha nem is egy része lenne. Én, személy szerint, ehhez az Európához semmilyen formában nem kívánok tartozni, nem kérek az Unió undorító politikájából, a melegek parádéjából, a fesztiválokból, ahol kerítéssel határolt területen lehet élvezni a különböző gyilkos drogokat, de nem kérek az Eurovíziós dalfesztiválból sem, ahol Krisztusgyalázó szakállas nő győzhet harmadosztályú dalával. Az egész földrész leginkább egy felfordult, erkölcstelen, tisztátalan területhez hasonlít, ahol maga a Sátán korbácsolja a népeket. Olcsó, könnyedén előállítható génmanipulált termékek várják a vásárlókat, extraprofitot termelő bankok harácsolják az embereket, s a mai művészek annyit sem érnek, mint a könyvek papírlapjai, vagy a festők vásznai.
   Szégyen és gyalázat, hogy ilyen ez az öreg kontinens! Átélt ezernyi veszedelmet, felszántották a testét, felégették mindenét, mégis megmaradt, jelenleg haldoklik… Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez nem élet! Maholnap kötelezővé teszik a másságot, a szabatosságot még magasabbra emelik, csak azért, hogy a lázadók is megtanulják, nem ildomos szembemenni az árral.
   Milyen jövő vár így Európára? Képesek lesznek az országok, nemzetek visszatérni eredeti állapotukhoz, újra feltámasztani az egykor fényességes kultúrát? Minden egyes nemzetnek megvan a maga feladata, éljen vele, használja fel erejét, hogy kiűzettessék innen az idegen faj gyalázatos hordája! Ez egyszerű nemzetvédelem, önvédelem, Európának önvédelme, hogy visszatérhessen a keresztény gyökerekhez.
   A Jóisten segítsen meg minket nehéz harcunkban!            

Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!