fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Sz. Kovács Péter

Nincs túl sok idő...
Nem kívánok apokaliptikus képeket felfesteni, sem afféle rossz lelkiismeretként célzatos szavakkal különböző végekről beszélni, de az tagadhatatlan – bárki láthatja, ha egy cseppet kinyitja a szemét -, hogy nyakunkon van egy hatalmas veszedelem, amely néhány évszázad óta, talán régebb óta is, hadat üzent a kereszténységnek. Elsősorban a Katolikus Egyházra gondolok mint szenvedő társaságra, amely terjedelmében, földbirtokaiban, papjai és hívei számában messze a világ élvonalába emelkedett. Én magam is ennek a vallásnak égisze alatt születtem, családom teljes egészében a római katolikus vallás szerint lett megkeresztelve, és én kifejezetten fontosnak tartom a családi örökséget, amelyet a világ öröksége mellett a talpunkra kötve kaptunk a születés pillanatában.
Méretéhez mérten egyáltalán nem viselkedik úgy az Egyház, ahogy kellene neki, mondom ezt én, az egyszerű szépíró, hiszen befolyását számos esetben latba vethetné, felállhatna kérlelhetetlen óriásként ültéből, és falakat rengető erővel buzdíthatná híveit az erkölcsös életre, hogy a világ új fordulatot véve visszatérhessen a tisztesség útjára. Ezzel a gondolattal lehet egyet nem érteni, lehet azonosulni vele, egy azonban biztos, ez ténykérdés, nem pedig elodázható gondolatmenet. A Jézus tanításaira épült Egyház teljes egészében elfordult alapjától, mintha a masszív alapról átköltöztették volna a palotát a sártengerre; a mai hitélet őrzői, gondozói sarlatánokként állnak hadba a pénzokrácia ellen, amely – nyugodtan kijelenthető – a keresztény értékek halálát kívánja, immár jó ideje. A Katolikus Anyaszentegyház, saját, egyéni értelmezésem szerint olyan, mint egy impotens, fogatlan vénember: megtermékenyítő erejét felzabálták az évszázadok, s már táplálkozni sem tud, mert fogai kihullottak, csak pépes maszlagokat képes magába diktálni…
Aki szövegemben kereszténygyalázó értelmet kíván plántálni, az egyszerűen nem érti a szöveget, értetlen emberrel pedig nem kívánok vitába szállni.
A történelem tengernyi leckét szolgáltat nekünk Európa működéséről, ahol valós értékkel bírt a tiszta hitélet, a pápa szent emberként trónolt a Vatikánban, és a különböző uralkodók tőle kérték az áldást uralmukra, koronájukra, nemzetükre, ezzel beteljesítve a szakralitás szent tömörségét, valódiságát. Olvashatunk arról is, hogy a katolikus vallás mily fenséges módon tört utat különböző vívmányoknak, ugyanakkor nem egy esetben kérlelhetetlen kerékkötőként állta útját a haladásnak, s nem ritkán vér is tapadt a katolikus egyházfők kezéhez, amikor az Inkvizíció szentnek semmiképpen nem nevezhető aljas gyilkosságaihoz folyamodtak, holott könyörületességet kellett volna hirdetniük, valamint szabadságot kellett volna mutassanak akkor, amikor a gúzsba kötött értelem vonaglott a Sátán hadmozdulatai nyomán. Évszázadok múltak el abszolút dőreségben, pápák jöttek és mentek, anélkül, hogy eredményeket tudtak volna felmutatni; nem voltak képesek megreformálni az Egyházat, talán csak Loyolai Szent Ignác próbálkozott újítani, amikor megalapította a jezsuita rendet, ám a jezsuiták és az egyházszakadásból kikandikáló egyházak közös torzsalkodása, a politikával karöltve kirobbantotta a harmincéves háborút, amelyben katolikus és protestáns államok gyilkolták egymást a hit nevében…
Ha ép ésszel végiggondoljuk mindezen gondolatokat, világosan láthatjuk, hogy az Egyház dőrén ítélte meg hadmozdulatait, ugyanis a harmincéves háborúban a szegények, a parasztok, a nincstelenek oldalára kellett volna állnia, és azonnali harcbeszüntetésre kellett volna szólítani a különböző államokat, különösen a katolikus Habsburg Birodalmat! Ausztria uralkodóháza csak névleg volt katolikus, úgy kullogtak be a szent vallásba, ám erről a történelemkönyvek véletlenül sem írnak semmit…
Az Egyház, amely Jézus tanításaira épült, semmiképpen nem adhat szabad teret az erőszaknak, nem buzdíthat háborúra, nem szervezhet gyilkos hadakat egyetlen cél érdekében sem, hiszen a katolicizmus fő pillérei a szeretet és könyörületesség, az alázatosság, a tisztalelkűség, a becsület… Az erkölcsös élet alapjait pont az Egyház nem dobhatja a szemétdombra, pedig a történelem során többször is megcselekedte!
Gondoljuk végig következetesen a Medicik működését az Egyház élén, máris láthatjuk, hogy teljes egészében, alapjaiban züllesztették szét a kereszténységet; korrupciót gerjesztettek, cédulákat bocsátottak ki, hogy pénzre tegyenek szert; vaskalapos módon megkövült konvenciókhoz kötötték magukat, alárendelték a hitet és a vallást a pénz hatalmának, aminek következtében befelé gyűjtötték a pénzt, kifelé viszont nem adtak semmit. Tudhatjuk, mi lett ebből a sátáni ámokfutásból: létrejöttek a különböző protestáns egyházak, majd ennek nyomán kirobbant a harmincéves háború…
Mindezekből kiviláglik az egyszerű tény, hogy a Katolikus Egyház saját magát sorvasztotta el, nem volt képes megújulni, nem tudott visszatalálni tökéletes alapjára, így az emberek más utakat választottak, átpártoltak újonnan alakult egyházakhoz, amelyek ugyanazt képviselték, mint a Katolikus Egyház, legalábbis hittételekben, mégis képesek voltak új módozatokat kifundálni, felváltották a csicsás templomokat a puritán, fehérfalú templomok, ahol misék helyett istentiszteletek zajlottak, elvetették a cölibátus értelmetlenségét, megengedték a lelkészeknek, hogy nősüljenek, családot alapítsanak, az adott ország nyelvén szólaltak meg a templomokban, leváltva ezzel a katolikusoknál megöregedett, kiüresedett latin nyelvet; lehetne még sorolni… Túlságosan kötötték az ebet a karóhoz a Vatikánban, közben Európa szellemi nagyságai nyakatekert módokon kiötölték az Egyház szétszakítását, bizonyos értelemben meggyalázását, és ehhez a Katolikus Egyház nem viszonyult kellő alázattal, a bölcsességet háttérbe szorították, inkább az erő fegyveréhez folyamodtak. Undorító módon a korrupt Vatikán tűnt fel becsületességet hirdetve, ebből pedig sokan nem kértek az akkori Európában.
Az már egy más kérdés, hogy az egyházszakadással mást is elértek a sötétben munkálkodó gazemberek!
Megosztották Európa lakosságát, több darabra tépték az addig egységes földrészt, és éppen az alapoknál kezdték, egyszerűen hitüknél kezdték ki az embereket. Gyalázatos cselekedet volt, ugyanakkor értelmetlen is, noha a Katolikus Anyaszentegyháznak kellett volna bölcsen felállnia, megráznia magát, elzavarni a korrupt pápákat, bíborosokat, egyházi méltóságokat, és teljes egészében megújulva, felismerve az igényeket, Jézushoz visszatalálva tökéletes menedéket tudtak volna adni a szerencsétlen Európa lakosságának.
Arcátlan és dőre kijelentés volna mindent az Egyházra fogni, már csak azért is, mert kívüle működtek még számos társaságok, az európai országokban különböző gondolkodók sorvasztották az erkölcsöt, újabb és újabb izmusok szabdalták a hitet, valamint magát a vallást. A gondolkodók mentén aztán embercsoportok indultak el egy igen rögös, nehéz, botrányos úton, amelynek silány termékét ma esszük fel a padlóról. Hiába minden acsarkodás, elkiáltott felháborodás, amikor kellett, akkor az Egyház nem tudott az emberek pártjára állni, ha mégis megpróbálta, erőtlenül, félve tette, s így néhány ember nyugodtan, szinte erőkifejtés nélkül eltéríthette Európa lakosságát.
Nem akarok történelemről beszélni, csak annyit szerettem volna elérni, hogy gondolatmenetemet egyenes vonalon felvezessem, így érthetővé téve a kényesebb részeket. Fel kell tennünk magunkban több kérdést is, amikor egyáltalán a vallásról kívánnánk beszélni! Túlságosan összetett ez a téma, többszólamú a problémák léte, tehát csak és kizárólag egyetlen irányból nem lehet vizsgálni a mai kort, ha meg kívánjuk érteni mozgatórugóit.
Képes a Katolikus Egyház visszafordítani a mára igencsak előrehaladott folyamatot? Van elég ereje ahhoz, hogy felszámolja Európában, majd az egész világon a fertőt, a gyalázatos korrupciótól, pénzimádattól eltévelyedett lelkeket? Van elég potenciál az Egyházban, hogy visszaédesgesse azokat a híveket, akik haboznak a földi javak és a lélek hallhatatlansága között?
A kérdések önmagukért beszélnek, válaszolni viszont nem könnyű rájuk.
Ha csak a történelem nyújtotta képekre hagyatkozunk, akkor ki lehet jelenteni, egészen nyugodtan, hogy a mai Katolikus Egyház képtelen orvosolni a bajokat, impotens volta nem sok jóval kecsegtet, továbbá az Egyház egészében uralkodó pénzimádat túlságosan kiszolgáltatottá teszi az egyházi személyeket, kezdve a leghatalmasabb széktől, az egyszerű papi reverendáig. A világban eluralkodó pénzizmus megfertőzte a lelkeket, de oly vastagon, hogy ebből radikális változással lehet csak kimosni a tisztátalanságot. A Római Katolikus Anyaszentegyház csak úgy lehet képes megtörni a mai sarlatánok kénköves hatalmát, ha elveti a reformokat – merthogy azok már nem segítenek -, és radikálisan lebontja az évszázadok alatt felhalmozott szemetet, ha úgy tetszik, felszámolja múltjának tetemes részét, aztán visszahelyezi fellegvárát a tényleges alapra, tehát visszatalál Jézushoz, és onnan kezdi felépíteni félresikerült befolyását. Nem lehetetlen vállalkozás, ám ezer veszélyt rejt magában, hiszen az ellenszél borzasztóan erős, és a mai keresztény világra millió helyről leselkednek acsarkodó démonok!
Így kezdtem az esszét: nincs túl sok idő…
Itt arra gondoltam, hogy kevés idő áll rendelkezésre, hogy az Egyház elkezdje a bontási munkálatokat, mert ez égetően fontos, szükségszerű, különben rövid úton lebonthatja egész létét. Hosszú folyamat eredménye a változás, legyen bármilyen radikális, de a mostani egyházfőknek, a pápát is beleértve, nincs habozásra lehetősége, vagy legalábbis szűkösen habozhat. A kapukat döngetik mindenféle népek, hogy felszámolják a keresztény kultúrát! És itt most nem feltétlenül az éhes hordákként érkező menekültekre gondolok elsősorban, hanem az Európában jó ideje aktívan munkálkodó idegenekre, akik a mélyben, elrejtőzve folytatják aljas aknamunkájukat, az európai kereszténység rovására. Tény, hogy ők állnak győzelemre, legalábbis most, ebben a pillanatban… A menekültáradat hatalmas probléma, ez kétségtelen, és az Egyháznak végre el kellene vetnie a testvériség naiv hitét, ezúttal érvényt kellene szereznie hatalmának, és fel kellene fednie titkos fegyvereit, hogy a menekültáradat a visszájára forduljon. Európának jogában áll kitoloncolnia területéről a förtelmes módon bezsuppolt alakokat, különösen akkor, ha végre felismeri, hogy maga a léte forog veszélyben.
A Vatikánban fel kell ismerni végre, hogy az életünkre törnek ezek a barbárok, és egy-két évtized múlva nem lesz keresztény vallás Európában! Nincs sok idő! Folyamatosan özönlenek befelé a színes bőrű menekültek, akik menedéket kérnek, és kapnak, noha ez dőreség, élősködnek, kihasználják jóhiszeműségünket, a kereszténység tiltakozó fiainak képébe vágják a bibliai idézeteket, és a liberálisok, akik úton-útfélen gyalázzák az Egyházat, egyszerre jóságos keresztényekként kívánnak feltűnni, ez több mint tűrhetetlen, a Katolikus Egyháznak kötelessége fellépnie a népi sarlatánok ellen!
Természetesen, mindez egy bonyolult folyamat eredménye. Néhány évszázad alatt tönkreverték a kereszténységet minden fronton, ellehetetlenítették működését az élet számos területén, hogy a hitélet háttérbe szoruljon. Ez nyilvánvaló tény, kár lenne tagadni. A Jóistenben való hit nem mérvadó a mai életben, ezért a társadalom teljes egészében erkölcstelenné vált, s a mai életben a pénz lett a fokmérő, a profit hajszolása mellett az emberek a munkát tették meg istenüknek… Az Egyház mit tehetett? Háttérbe húzódhatott, halk hangon suttoghatott mindenféle szent szövegeket, impotens aggastyánként elbandukolhatott a politikának csúfolt bordélyházba, ahol röhögve rávágták az ajtót… A probléma egy igen súlyos pillére az, hogy a vallást száműzték a politikából, ezáltal a politika teljes egészében elvesztette erkölcsi tartását. Az erkölcsöt felváltotta a rothadó erkölcstelenség, a hazugság művészetévé vált minden, amihez csak hozzáért, a politikus nem voltak mások, mint köztörvényes bűnözők, akiknek működését gyakorta lehetett volna halálbüntetéssel jutalmazni! Ez ma sincs másként, sőt…
Jöttek filozófusok, írók, gondolkodó emberek, akik reformok címén azt harsogták, hogy az egyházak ne szólhassanak bele a politikába, mert a kettő összeegyeztethetetlen. Barbárok… Ha fundamentalizmussal vádolnak, akkor is kijelentem: a vallási alapon nyugvó jog- és államrend életképesebb, mint bármely másfajta, pontosan hitbéli erőssége a garancia maradandóságára, és maga a vallás adja meg a fundamentalista állam erkölcsi tartását! Vessünk egy pillantást az iszlám államokra, ahová nagy-nagy nehézségek árán képes csak bekúszni a globalista szörnyeteg!
Azok a gondolkodók, akik bő száz évvel ezelőtt azért kardoskodtak, hogy az egyházak kilépjenek a politikából, tulajdonképpen bűnt követtek el, nem is akármilyet! Egyrészt elrohasztották a politikát Európában, ahonnan aztán továbbgyűrűzött a rothadás, aztán elvették a vallások erejét, és magát az életet lehetetlenítették el.
Nincs más választása a Katolikus Egyháznak, revideálnia kell nézeteit, meg kell vizsgálnia alapjait, és elölről kell kezdenie mindent, ha vissza kíván térni az emberekhez, tényleges hatalommal. Legalább ötszáz esztendőt kell áttekintenie a bíborosoknak, érsekeknek, hogy számottevő konzekvenciákat levonjanak, mert amiket a távoli múltban elkövettek, azt többet nem ismételhetik meg, bármily erősen szoruljon is lábaikon a kapca; az sem volna elhanyagolható, ha a jelenben megkövetnék az emberiséget, ez tanúsítaná alázatosságukat, amelyre manapság oly nagy szükség lenne.
Szükség volna ezzel egy időben számos intézkedés átszervezésére is: különösen a papok nevelését kellene megvizsgálni, mert az tűrhetetlen állapot, hogy találkozhatunk Magyarországon olyan katolikus pappal, amelyik nem tud beszélni. Papnak olyan ember ne menjen, akinek gondja van a beszéddel, az inkább menjen el kubikosnak, vagy lakatosnak, de a reverendához stílus és meleg tekintet szükségeltetik, továbbá nyílt szív, kedves lélek, és kiváló beszédkésség, hiszen a szavak erejével kell meggyőznie a hit után sóvárgó lelkeket! Az Egyházon belül a papok jelképezik a sejteket, az aprócska alkotóelemek ők maguk, éppen ezért jó lenne, ha valóban olyan emberek jelentkeznének papoknak, akik képesek teljes egészében magukévá tenni a vallást, képesek az életet tökéletes mélységében megérteni, valamint a rögzített hitet át tudják adni a híveknek, amikor azok vasárnaponként ellátogatnak a templomba. A papok szerepe nagyon fontos! Ők érintkeznek leggyakrabban a hívekkel, tehát a példamutatás elengedhetetlen, jó szervezőként kell felállniuk az élet nagy felfordulásában, és jó lenne, ha ők szerveznék a földművelés szent munkáját, ha kell, egyházi földeken.   
Hogy miért a papok szervezhetnék a földön való munkát?
Egyszerű a történet: a kétkezi munka éberen tartja az embert, a vallás emberének pedig arra kell törekednie kerületében, hogy az emberek éberek legyenek, hogy lássák a valóságot teljes egészében; elbutított, vak ostobákra nem lehet társadalmat építeni, noha a hatalomnak ostoba, ész nélküli egyedekre van szüksége… A közös munka összevonja a széthullóban lévő embereket, meg aztán az együtt megtermelt javakat együtt élvezhetik, gondolok itt elsősorban a terményekre. Minden megoldható, akarás kérdése az egész, de a mai prédikáló papok egy része nem képes összefogni semmit, beszéde akadozó, színtelen, mindent elérhet az életben, csak éppen azt nem, hogy híveket toborozzon, a lelkekben tiszta tüzeket gyújtson!
Természetesen a politikába való visszatérést a papok szintjén kell elkezdeni: a papok vegyenek részt a községek politikai életében, hogy a tiszta erkölcs feddő ujja lebegjen a polgármesterek, jegyzők feje felett. Szépen lassan fel lehetne építeni egy egészséges társadalmat, ehhez azonban rengeteg mindennek érvényesülnie kell, az építkezés munkája egyáltalán nem egyszerű folyamat. Az idő szűk volta ösztönözhetné az Egyházat, hogy sürgősen megoldást találjon az égető problémák lángolására, ha lehet kíméletesen, alázatot gyakorolva oldjon meg kérgessé vált csomókat, egyszerűen, feltűnés nélkül, csendes békességben.
Az Egyháznak azokat a problémákat kell megoldania, amelyeket ő maga okozott, ennek okán dőreség lenne a külvilágtól várni a megoldásokat, mélyreható vizsgálattal érdemes lenne feltérképezni a rothadó részeket, fel kellene állítani egy tiszta, világos diagnózist, és akkor a gyógyítás folyamatát már el is lehetne kezdeni. A becsület ebben a kérdésben kulcsfontosságú tényezővé válhat! A papok képzésének átszervezésével, az egyházi vezetők tisztességes megválogatásával új alapokra helyezhető a hitélet, és biztosan kijelenthető, hogy a hívők is másként állnának egy megújhodott, megtisztult valláshoz. Ahogy az életben lehetetlen vállalkozás pusztán a tehetségre alapozni az érvényesülést, úgy az Egyházban éppen ezt kellene lehetővé tenni, hogy az egyszerű papból is lehessen egyszer pápa, és nem azért, mert meg tudja vásárolni a bíborosokat, hanem azért, mert cselekedetei önmagukért beszélnek. A püspöki kar életrevalóságát is érdemes vizsgálat alá venni, feltérképezni a korrupt hadmozdulatokat, és már csírájában el kell fojtani mindenféle próbálkozást; az Egyház nem lehet anyagias!
Ferenc pápa mondotta nem is olyan régen, hogy a papok ne kérjenek pénzt az esketésért, a keresztelésért, és a temetésért, mert ez minden embernek kijár. El tudom képzelni, milyen felháborodás borzongott végig az egész Egyházon a világ minden táján, mégis azt kell mondanom, a pápa remekül ragadta meg a baj gyökerét! Mindenkinek joga van összeházasodnia szerelmével, és az újszülöttnek joga van a keresztséghez! Az ember, ha nem fizeti életében az egyházi adót, a pap addig nem celebrál az elhunyt felett, amíg nem egyenlítik ki a számlát, ami – érzésem szerint – nonszensz! A világ legnagyobb földbirtokával, valamint vagyonával rendelkező egyház anyagias ostobaságokban porlasztja erejét, ahelyett, hogy teljes mellszélességgel, védő karral, büszke tudással a hívek mellé állna, víg kedéllyel tanítaná a megtévedt lelkeket Jézus tanításaira.
Érdemes lenne a Katolikus Egyháznak felszámolnia az évszázadok óta gyűrűző fekáliát, hogy megtisztultan, bölcsen állhasson ebben az aljas háborúhoz hasonló korban, amikor fekélyes hordák nyomulnak be a keresztény örökséggel fennálló Európába. Nem pusztán Magyarország forog veszélyben, és nem csak minket szorít az idő, hanem egész Európa bajban van, ezt, aki nem látja, az vagy vak, vagy teljesen ostoba! Az Egyháznak éppen a nacionalista erők jelenthetik a segítséget, azok a büszke fiatalok nyújthatják segítő kezüket a kereszténységet óvó egyházfik számára, akiket a mai média gyaláz, náciknak nevez, noha semmi közük a nácizmushoz!
Megtapasztaltuk a globalizmus lélektelenségét, az ördöggel cimboráló aljasságát; ebből egy valamirevaló katolikus ember nem kér, én legalábbis így gondolom; azok az emberek, akik még képesek valamit tenni az újjászületésben, a tökéletes megújhodásban, álljanak fel a porból, vessék el a hazafias érzelmeket gyalázó hitványakat, ne hallgassanak a náci bélyegekre, hanem haladjanak előre, keresztény testvériséget hirdetve, soha meg nem alkudva! Ebben látom a megoldást!
A Katolikus Egyházon belül a reformok már rég nem működnek, ahogy a politikában sem!
Ebből tisztán következik, hogy a lehető legradikálisabb megoldást kell választani: gyökeresen ki kell tépni a gazokat, hogy a termőföld újra teremni tudjon; ahogy a parasztok megtisztítják a földet, úgy kell az egyházfőknek megtisztítaniuk az Egyházat, hogy onnan kiindulva, megtisztíthassák Európát!
Van feladat, és ez nem kevés!

Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!