fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Önellátás

A magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürkemarha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik. A fajta létszáma a mélypontját a hatvanas években érte el, azóta egyre emelkedik. Húsa finom rostú, igen ízletes és garantáltan BSE-, azaz kergemarhakór-mentes,[1] de az állatot ma elsősorban turistalátványosságként tartják.

A primigenius (őstulok) típusú szarvasmarhák podóliai fajtakörébe tartozik, annak leghíresebb, közepes testméretű képviselője. A 13–18. század között Közép-Európa legkiválóbb hústermelője volt, állománya átvészelt súlyos történelmi időket, és évszázadokon keresztül jelentős szerepet játszott a magyar gazdaság egészében.

A magyar kormány 2008 őszén kezdeményezte[2] az Európai Bizottságnál a „magyar szürkemarha hús” oltalom alatt álló földrajzi jelzésként (OFJ) történő nyilvántartásba vételét[3], amely a 2011. december 9-i 1300/2011/EU bizottság végrehajtási rendelettel megvalósult.[4][5]

Eredetmagyarázatok

A szürke marha eredetéről már régóta folyik a vita a kutatók között, de általánosan elfogadott magyarázat még nem létezik. A 19. századi tudósok szerint – közéjük tartozik Kubinyi Ferenc is, aki az első történeti állattani munkát adta ki 1856-ban[6] – a magyar szürke marha honfoglaló őseinkkel érkezett a Kárpát-medencébe. Feszty Árpád körképén szürke marhákból álló ökörfogatot ábrázolt. Az ellenvélemények már korán megjelentek, hiszen az elmélet feltételezi a háziállatok évszázadokon keresztül való változatlanságát, figyelmen kívül hagyva az élőlények változékonyságát, az életfeltételek módosító befolyását. Ennek ellenére az elmélet sokáig tartotta magát, hiszen Hankó Béla még 1957-ben is ezt a magyarázatot tartotta elfogadhatónak. Matolcsi János azonban kimutatta, hogy azok a csontleletek, amelyekre támaszkodva Hankó a megállapításait tette, 13. és 14. századi török–tatár halomsírokból származnak, és a különbségek közöttük és a magyar szürke marha koponyája között számottevőek. Bökönyi Sándor kutatásai pedig rámutattak arra, hogy a hosszú szarvú magyar szürke marha létezésére utaló leletanyagot legkorábban csak a 14-15. századi régészeti anyagban találtak.[7] A kora Árpád-kori szarvasmarhaleletek arról árulkodnak, hogy őseink állatai átlagban mindössze 112 cm marmagasságúak voltak, s valószínűleg hasonlíthattak a Képes krónika A magyarok bejövetele Pannóniába című miniatúráján látható kis testű, rövid szarvú egyedekre.[7]

Miután a honfoglalókkal érkező szürke marhákról szóló elméletet elvetették, még mindig maradt a kérdés: honnan származik a fajta? Több érdekes, jobban vagy kevésbé megalapozott válaszlehetőség született. Bökönyi Sándor a leletekre alapozva jelentette ki, hogy a szürke marha őseit a kunok hozták magukkal. Matolcsi János szerint őseink a magukkal hozott podóliai jellegű és a Kárpát-medencében talált heterogén szarvasmarhákból tenyésztették ki néhány évszázad alatt a magyar szürkét. Ferencz Géza azt az álláspontot képviseli, hogy a honfoglaló magyarok kalandozó hadjárataik során Nyugat-Európából, Itáliából hozták be a fajta őseit. Érdekes, de kevéssé elfogadott elmélet Jankovich Miklósé, aki szerint a magyar szürke szarvasmarhát a Kárpát-medencében domesztikálták a kora középkorban az akkor még itt élő őstulok befogott fiatal egyedeiből.[8] A legújabb kutatási eredmények alapján mindegyik magyarázatban lehet igazság, hiszen nem zárható ki, hogy a szürke marha ősei között ugyanúgy volt a honfoglalókkal ideérkezett podóliai típusú szarvasmarha, mint a később betelepült népekkel érkező, s lehetséges, hogy a fajta kialakulásában közreműködött néhány őstulokbika is.

Az biztos, hogy a régészeti leletek alapján, hogy a kis termetű magyar szarvasmarhák a tatárjárás során tűntek el hirtelen is végleg a leletanyagból. Ehelyett a 13. századi pauza után feltűnik a szürkemarha az Alföldön, ami egybeesik a kunok betelepedésének idejével és helyével.

Tulajdonságai

Színe

Az állatok színe a kortól függően változik. A borjak születéskor „pirók” színűek, s ezen belül több árnyalatot megkülönböztetnek. A leggyakrabban előforduló szín a sötét pirók, pirók vagy világos pirók. A borjak színe két-három hónapos korban elkezd világosodni, majd szürkülni, s 4–6 hónapos korra teljesen szürkék. A kifejlett szürke marha az ezüstszürkétől a sötét daruszínig terjedő színárnyalatokban fordul elő, a következő árnyalatokat különböztetik meg: ezüstfehér, ezüstszürke, kékszőrű, darvas, daru, sötétdaru, rigószőrű. A bika „kormos” színe általában 3-4 éves korra alakul ki teljesen: nyaka, az alkarja elülső része, válla egy része, a marja, a mellkasa és a hasa oldalt és alul fekete színű, vagy feketével színezett. A túlságosan kormos szín nem hiba, de a tenyésztők nem kedvelik. A bikák szeme körül „ókula”, sötét karika van. A tehenek szarvtövénél a hosszabb szőr homlokkoszorút alkot, a bikák fején ez mint göndör homlokszőr mutatkozik. A szempilla, a fül szegélyszőre és a farokbojt fekete.

A bőr palaszürke színű, de rózsaszín a combok között, a herezacskó felső részén (alul pigmentált), a tőgyön és a fülben. A szájpadlás színe fontos a tenyészállatok kiválogatásánál: színe lehet rózsaszínű, palaszürke és foltos, de a szelekciónál előnyben részesítik a palaszürke szájpadlású egyedeket. A más szájpadlásszín, illetve a bikák túl kormos színe idegen (például maremman) beütésre utalhat, ezért a tenyésztők inkább kerülik őket, így törekednek a szürke marha egységes megjelenésének megőrzésére.

A szőrzet színe évszakonként is változhat: a fedőszőr nyáron rövid, vastag, egyenes, télen tömött és hosszú. Az állatok télen sötétebb színűek és szőrzetük több rőt árnyalatú szőrszálat tartalmaz. Színük a tavaszi vedlés után a legszebb.[10]

Testalkata

A tenyésztők által legkedveltebb fejforma a majdnem egyenes profilvonalú fej, széles homlokkal és fejtetővel, kissé kiálló szemboltokkal. Tapasztalatok szerint nagyon fontos a széles szarvtő, előnyös fejlődési erélyről árulkodik. A szarv alakjára rengeteg kifejezés van. Ha széles szarvtőből indul, és hosszú, harmonikus alakulású, „címeres” szarvról beszélünk. A legkedveltebb alakú a táblás, a csákó, a gallyas és a szép alakulású lant alakú szarv. Ezen kívül ismernek még bajusz, csutak, nyársas, tülkös, kukora, villás, kecske, tulipán, pödrött, pörge, sodró, sodrott és balog alakú szarvakat is. A leghosszabb az ökör szarva, akár méteres is lehet. A bikáé valamivel rövidebb, 50–70 cm, de ennek is meg kell haladnia a fej hosszát. Legrövidebb, legvékonyabb szarva a tehénnek van. Szarvigazítót bikáknál nem, ökröknél régen használtak, hiszen az ökörfogat szépségét és ezzel együtt a gazda büszkeségét nagyban emelték a szép és azonos szarvállású állatok. A bikák szarvának hegyére szarvgombot helyeznek, hogy ne tehessenek kárt egymásban, és hegye a gyakori földhányás miatt ne rojtozódhassék ki. Színe kifejlett állatoknál a szarvtőnél piszkosfehér, középen fehér, a hegye felé eső egyharmada fekete. A borjaké és növendékeké sötétszürke.

A szürke marha nyaka hosszú, de keskeny és izomszegény. A tenyésztők a szívós, erős izomzatot kedvelik, de a tömeges izomkötegeket nem. A bikák tömege 700–900 kg, a teheneké 550–600 kg. A mar gyakran erősen kiemelkedik, s a mar és a szintén magas farbúb között a hát viszonylag alacsonyabb. Az állat mellkasa mély és hosszú, de nem dongás, szügye széles és izmolt. Végtagjainak felső részén nem nagy tömegű, de szívós izomzat található. Az ízületei nem terjedelmesek. A farka hosszú, csánk alá érő, dús bojtú.[11] Tejtermelése mindössze 1000 kg, de laktációs időszakban elérheti a 4000 kg-ot. A tej zsírtartalma 5%. Az ökrök száraz, finom rostú húsa kevés intramuszkuláris zsírt tartalmaz, így elsőrendű leveshúst szolgáltat.

Igen intelligens és igénytelen állat, betegségekkel szemben rendkívül ellenálló. A tehén könnyen ellik, borjához nagyon ragaszkodik, féltőn óvja. Pusztulása esetén képes napokig bolyongani és keresni.

Típusai

Gulya Szinpetrinél

A magyar szürke marha nem homogén fajta, több típusa alakult ki.

  • Primitív, kis testű típus
  • Fejletlen, alacsony marmagasságú típus; létrejöttében a rossz minőségű takarmányozás és a nem kielégítő életkörülmények játszottak szerepet. Jellemzője a nem tetszetős szarvalakulás és a hibás lábszerkezet.
  • Durva igás típus
  • Nagy marmagasságú, magas marú, mély mellkasú egyedek tartoznak ebbe a típusba. Lábai hosszúak, mozgása élénk.
  • Finom tejelő típus
  • Tetszetős, kis termetű, nemes, finom szervezetű szürkemarha-típus. Szarvai vékonyak, a tőgye jobban fejlett.
  • Nagyüzemi típus
  • Nemes, tetszetős megjelenésű, sokszor szép, címeres szarvú. Napjainkban a leggyakoribb típus.[8]

A típusok megőrzése elsősorban a genetikai tartalékok megőrzése érdekében fontos feladat.

Rokon fajták [szerkesztés]

A fajtának több közeli és távolabbi rokona van. Legközelebbi rokonai a következők:

  • maremman: közép-olaszországi fajta. Küllemre és színre rendkívül hasonlít a magyar szürke marhához, de kissé sötétebb és nagyobb a marmagassága. A két világháború között és a hetvenes években a magyar szürke vérfrissítésére használták. A magyar szürke marha fajtatiszta állapotának megtartása érdekében a maremman utódokat fokozatosan kiselejtezték.
  • erdélyi szürke marha: testes, zömök fajta, az idők folyamán gyakran keresztezték a magyar szürkével. Már az 1800-as években komoly tenyésztői munka folyt a fajtával, elsősorban a húsirányú szelekció volt a jellemző, de néhány tenyészetben tejelő marhákkal foglalkoztak, nem eredménytelenül. Az 1950-es években önálló tenyészkörzete megszűnt, s a fajta az 1960-as évek közepén kipusztult.
  • ukrán szürke marha: rövidebb szarvú, de hasonló színű, mint a magyar szürke marha, küllemében nem túl homogén. Egyes vizsgálatok szerint jó tejtermelő képességű lenne, de zord körülményei ezt nem teszik lehetővé. Kis létszámú, mindössze egyetlen tenyészetben tartják.[10]

A marhakereskedelem történelmi szerepe

A Feszty-körkép egy részlete: Árpád fejedelem és vezérei. Az ábrázolás anakronisztikusan szerepelteti a fajtát.

A források a 14. századtól a 19. századig szinte megszakítatlan marhakereskedelemről szólnak. A 14-15. században Nyugat-Európában olyan fordulat következett be, amely a keleti térségekben jobbára elmaradt: a céhes ipar kibontakozásával megnőtt a városok szerepe, s a jobbágyok tömegesen költöztek azokba. A megnövekedett városi lakosság hússzükségletét a keleti területeken nevelkedett marhák exportjával oldották meg. A magyar szürke marha eljutott Nürnberg, Augsburg, München, Ulm vásáraiba éppúgy, mint Itáliába és Morvaországba.[12] A kereskedelem fénykora a 17. században volt, amikor az évente kivitt marhák számát 100 000-re becsülik,[8] csak Nürnberg évente 70 000 állatot vásárolt. Az Alföldről a hajdúk által hajtott, saját lábukon érkező állatok a külföld csodálatát vívták ki remek minőségű húsukkal, rendkívül ellenálló szervezetükkel. A német városokban törvény mondta ki, hogy amikor megérkeznek a magyar gulyák a piacra, akkor a mészárszékekben máshonnan származó húst kimérni tilos, nehogy rossz minőségű kerüljön a kiváló minőségű, és éppen ezért drága szürkemarha-hús közé.[12]

A vásárok a török fennhatósága alatt sem szüneteltek, hiszen az azokból befolyt adóból ők is nagy haszonhoz jutottak. A kereskedelem nagy része egy gazdag és jelentős kereskedőréteg, a tőzsérek kezében volt, de részesültek belőle a mezővárosok parasztpolgárai éppúgy, mint a nagybirtokosok,[13] egészen 1622-ig, amikor a bécsi udvar monopolizálta a marhakereskedelmet. A rablógazdálkodás eredményeképpen 1695-ben a császári biztosok jelentése szerint már nincs Debrecenben magyar szürke marha. Ez szerencsére nem volt igaz, de a létszám ijesztően lecsökkent. Az utolsó nürnbergi marhavásár 1713-ban volt,[8] de az előző évszázadokban a marhakereskedelem haszna olyan jelentősséggel bírt a magyar társadalomra és gazdaságra, amelynek hatása máig érezhető[forrás?].

Puszták és mezővárosok

A pusztásodás, a falvak tömeges elnéptelenedése és megszűnése különösen a 14–15. században volt jelentős és gyakori Európában. Magyarországon is gazdasági és társadalmi tényezők, elemi csapások idézték elő a falvak egy részének megsemmisülését; a folyamat a tatárjárás idején kezdődött, és a törökök megjelenésével felgyorsult. A kis falvak lakói a nagyobb településekre költöztek, ahol jobban védve érezték magukat, a korábban megművelt területek parlagon maradtak, s lassan visszafoglalta őket a természetes növényzet.[14] Így alakultak ki azok a hatalmas, lakatlan, legelőnek használható területek, elsősorban az Alföldön, amelyeknek léte egyik előfeltétele volt a hatalmas méreteket öltő külterjes szarvasmarhatartásnak.

Sterio Károly: Gulyás (kőrajz, 19. század közepe)

Miután a török kori gazdaság legjövedelmezőbb ágazata a marhatenyésztés és -kereskedelem volt, ez elősegítette azoknak a településeknek a meggazdagodását, amelyek ebben szerepet vállaltak. Az alföldi mezővárosok élelmes parasztpolgárai bérelt pusztákon foglalkoztak a marhatenyésztéssel, majd bekapcsolódtak a nyugati kereskedelembe. Mivel a tenyésztés és a hajtás hatalmas csordákban történt, ez több tízezer parasztgazdaságot tett érdekeltté az előállításban és a forgalmazásban. A meggazdagodó mezővárosi és falusi parasztoknak azután nagy szerepük volt abban, hogy a magyar települések önkormányzata a török megszállás ellenére fennmaradt. A többletjövedelem lehetővé tette, hogy függetlenítsék magukat a földesúri fennhatóságtól, és elinduljanak a mezővárosi fejlődés útján (Cegléd, Mezőtúr), esetenként a városodás felé (Debrecen, Kecskemét). A marhakereskedelem bevételei a török elleni küzdelemben is letagadhatatlan szerepet játszottak, hiszen ebből telt adókra, a végvári katonaság fenntartására.[13] A mezővárosok függetlenedése és gazdasági ereje tette lehetővé a reformáció elterjedését az alföldi településeken.

Nemcsak az alföldi marhatartó településeknek jelentett azonban fontos bevételt a kereskedelem, hanem a kereskedelmi útvonalak mellett fekvő birtokoknak, településeknek is. A hatalmas, olykor több ezer marhából álló gulyáknak útközben vízre és legelőre volt szükségük, s az érintett települések, birtokosok ezt „fűbér” fejében biztosították is. Az úton levőket, hajtókat, kereskedőket a csárdákban látták el élelemmel, itallal, s ezek a pihenőhelyek éppen akkora távolságra álltak egymástól, amennyit két etetés, itatás között a gulyák megtettek, 12–14 km-re. Körülöttük 20-40 holdnyi területet jelöltek ki ingyenes legeltetés számára.[13] A folyón való átkelésért is fizetni kellett, és ez sem volt kis bevétel, hiszen csak 1563. július 22. és 1564. március 9. között 30 428 marhát hajtottak át a váci réven (a téli hónapokban a szállítás szünetelt), amely a marhacsordák Bécs és Németország felé vezető fő útvonalába esett. A révnaplók tanúsága szerint az állatok mind az Alföldről származtak.[15] A bevételeknek jelentős hányada a királyi kincstárat gyarapította.

A marhavásárok helyszínéül szolgáló települések is hatalmas fejlődésen mentek át az idők folyamán. Jelentős vásárvárosok voltak Győr és Sopron, amelyek a Németországba tartó kereskedelmi útvonalakon feküdtek, s Nagykanizsa, amely a 16. század 30-as, 40-es éveiben érte el egyik virágzását, amikor a Kanizsai család az Itália és Stájerország felé irányuló marhakereskedelem központjává fejlesztette.[16] Győr életében oly fontos volt a marhavásár és -kereskedelem, hogy amikor 1598-ban, négy évig tartó török uralom után a város felszabadult, és az elmenekültek visszatértek, a marhakereskedelem volt az egyik első tevékenység, ami újult erőre kapott.[17]

Hajdúk, parasztok, nagybirtokosok

A félvad állatoknak a terelése, védelme a rablóktól és a vadállatoktól fegyverfogatásban jártas, harcedzett férfiakat igényelt. Ők voltak a hajdúk, akik a török hódoltság előrehaladtával a 16. század végére jelentős katonai erővé váltak, s a marhapásztorkodást felcserélték a zsoldos katonai szolgálattal. Kialakult sajátos katonai szervezetük – elöljáróikat, kapitányaikat, hadnagyaikat és tizedeseiket maguk választották – és jellemző harcmodoruk, melynek lényege a portyázás és lesvetés volt. Bocskai István letelepítette őket saját birtokaira. Háború idején katonáskodtak, ennek fejében közösen nemesi szabadságot kaptak, és mentesültek mindennemű földesúri szolgáltatás alól.[18]

Déli pihenő

A marhakereskedelem elősegítette a gazdagparaszti és nemespolgári réteg kialakulását is. Győrben a kereskedelembe bekapcsolódó és azon meggazdagodó családok közül többen nemesi címet is nyertek, így bújtak ki a földesúri kötöttségek alól. Ezek a nemespolgárok a továbbiakban is élénken részt vettek a város életében, tartották magukat a polgári közösség rendjéhez, és a közösségből rájuk eső terheket is teljesítették.[17]

A marhakereskedelem konjunktúráját kihasználva a nagybirtokosok is vagyonokra tettek szert, mint például a Kanizsaiak, a Batthyányak. Nádasdy Tamás nádor alföldi marhák megvásárlásával, felhizlalásával és eladásával gyarapította egyébként sem szerény vagyonát. Bethlen Gábort kortársai Erdély első tőzsérjének nevezték.[13] Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér a marhakereskedelemből szerzett bevételeiből finanszírozta magánhadserege fenntartását és a törökök elleni harcait. Ellenőrzése alatt tartotta a hatalmas horvátországi birtokain átmenő kereskedelmi útvonalakat, és a bécsi udvar tiltása ellenére saját marhavásárhelyet tartott fenn.[19]

A kereskedelem más családokat hozzásegített a társadalmi felemelkedéshez. A Thököly család vagyonának és hírnevének megalapozója Thököly Imre dédapja, Thököly Sebestyén volt, aki marha- és borkereskedőként nagy vagyonra tett szert, majd 1572-ben nemességet, 1598-ban bárói címet kapott. 1580-ban feleségül vette Dóczy Zsuzsannát, s házassága révén előkelő családokkal került rokonságba.[20]

A szürke marha sorsa a nagyarányú kereskedelem megszűnése után

A források szerint még a 19. század elején is folyt marhaexport, de időközben nagy változások következtek be a mezőgazdaságban: a külterjes állattartás színhelyéül szolgáló legelőket feltörték, és előtérbe került a szántóföldi gabona- és takarmánytermesztés, a szarvasmarhafajták közül pedig egyre keresettebbek lettek a tejtermelésre szelektált, istállózó tartásban nevelhető fajták, összefüggésben a városok megnövekedett tej- és tejtermékigényével. A nagyarányú szürkemarha-tenyésztés végét az 1863-as nagy aszály jelentette, amikor a felperzselt legelőkön ezrével hullottak el az állatok, s amely után az állomány soha többé nem érte el a korábbi számát. A szürke marha szerepe megváltozott: az igás ökör előállításában használták, ennek a feladatnak pedig jóval kisebb létszámú populáció is megfelelt.[13]

Lotz Károly: Ökrös szekér

Amikor az 1880-as évektől kialakították a fajtakörzeteket, a szürke marha tenyészkörzete az ország középső része lett. Ám az első világháború után, amikor a mezőgazdaság gépesítése megkezdődött, s már ökrökre sem volt szükség, sok gulyát felszámoltak. A folyamat megtorpanását jelentette a nagy gazdasági világválság, amikor újra keresni kezdték az ökröket. 1931-ben megalakult a Magyar-marha Tenyésztők Egyesülete, amely a tenyésztést irányította. A második világháború után a tenyésztőmunka megszűnt, mert a szürke marha az akkori vezetői vélemények szerint nem versenytársa a modern fajtáknak. A hatvanas évek közepére létszáma vészesen lecsökkent, a háztájiban található néhány példánytól eltekintve három állami gazdaságnak volt gulyája, amelyben összesen hat bika és kétszáz tehén volt. Tulajdonképpen a mai állomány ezektől az állatoktól származik. A szürkemarha-populáció létszáma a 70-es évektől kezdve egyenletesen emelkedik, az állatok legnagyobb része a nemzeti parkok területén él. 1989-ben, hosszas előkészületek után megalakult a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete, amely ma a tenyésztést koordinálja.[10]

Jelentősége napjainkban

A Nyugat-Európában megjelenő kergemarhakór miatt felértékelődött a csak természetes, növényi eredetű táplálékot fogyasztó, garantáltan BSE-mentes szürke marha húsa, amely az állat lassúbb növekedése miatt tömörebb és tartalmasabb az egyéb eredetű marhahúsoknál; a vágásra tartott egyedek 3–3,5 éves korukban érik el azokat a paramétereket, amelyeket az intenzív hizlalásban tartott marhák 16-18 hónapos korukban. A fokozott BSE-mentességnek igen jelentős oka, hogy a magyarországi szürke marhák nem kapnak és soha nem is kaptak állati eredetű fehérjét tartalmazó tápot, takarmányt. Emellett az állomány mint génbank is jelentős.[10]

Kultúrtörténeti jelentősége

Delelő szürkemarha gulya

A szürke marha kereskedelmi értékén kívül is nagy szerepet játszott a mindennapi életben, sajátosan épült be a paraszti termelés rendjébe. Csontjából enyvet főztek, a drága viaszgyertya helyett a paraszti háztartásokban marhafaggyúból készült gyertyával világítottak. A pásztorok több évszázados eljárással tartósították a húsát: az apróra vágott húst nagyon sós vízben megfőzték, majd kiterítették és megszárították, s szellős vászontarisznyában tárolták. Főzésnél személyenként fél marékkal tettek a bográcsba.[13] Valószínűleg ez az étel lehetett a világhírű gulyás (s nem gulyásleves!) elődje, amelynek egyik leghitelesebb leírását Erdei Ferenc adta:

A szigorúan hagyományos gulyásfőzés technológiája az, ahogyan a gulyások főzték, ezért gulyás a neve. Ez adja a legízesebb marhahúslevet, s ez a legegyszerűbb főzési mód: a bográcsba egyszerre bele kell tenni a húst és a hagymát, hidegen hozzátenni a szükséges mennyiségű vizet, s feltenni a tűzre. Mindjárt bele lehet tenni a piros csövespaprikát, de sózni, paprikázni legjobb a felforrás után. És amikor már előrehaladt a hús puhulása, akkor kell hozzáadni a burgonyát, hogy egyszerre főjön meg a hússal. (…) Ám az így készült gulyás minden más marhahúslénél jobb ízű. Nem húslevesízű, nem is olyan, mint a paprikás, hanem a kettő között álló saját íze van.[21]

A szarvasmarha húsa mellett nagy értéket képviselt bőre is, amelyet ügyes kezű mesteremberek dolgoztak fel. A Zrínyi család birtokainak jövedelmében nem elhanyagolható tényező volt a nyersbőr eladásából származó jövedelem.[19] A tímármesterek által kikészített bőr a csizmadiákhoz került, hogy elnyerje végső formáját. E mesterségek központi szerepet töltöttek be a mezővárosokban. A bőr kikészítését a pásztor is elvégezte, s így saját használati tárgyait is elkészítette: egyszerűbb ruhadarabokat, bocskort, esetleg tarisznyát varrt, művészi kivitelű karikás ostort font, pásztorkészséget készített, amely a késtok, kovakő, acélkő és a dohányzacskó övre erősítésére szolgált.[13]

Mivel az Alföld szegényebb fában, mint a Dunántúl, ezért itt kevesebb pásztorok által fából készített tárggyal találkozhatunk. A fa helyett viszont az alföldi pásztorművészetben központi szerepet játszik a szürke marha szarva. A szarut könnyű volt megmunkálni, hiszen hőre könnyen lágyul, s ezt úgy érték el, hogy forró takarmányrépát, tököt húztak rá, majd faragással, karcolással, spanyolozással gazdagon díszített pásztorkürtöket, sótartókat, orvosságos edényeket (rühzsírtartókat) készítettek. A parasztok által a fenőkő tárolására használt fentok éppúgy a szürke marha szarvából készült, mint a gombok és fésűk, amelyeket a vásárokban árultak.[13]

Tartástechnológia

Hagyományos legeltető állattartás [szerkesztés]

A legelő [szerkesztés]

Ridegtartás Mekszikópusztán

A folyószabályozások előtt a Tisza és mellékfolyói az Alföld területén 2,5-3 millió katasztrális holdat öntöttek el. Így kialakult a gazdálkodásnak egy olyan övezettsége, amely a legmegfelelőbben használta ki az adottságokat:

  • folyószint: víznyerésre és a legelő állatok itatására alkalmas,
  • árvízjárta terület: rétek, legelők, ártéri erdők,
  • ármentes terület: települések, kertek, szántóföldek,
  • homokhátságok, löszhátak területe: szárazlegelők.

Az állatok legeltetése két szinten folyt, s minden állattartó közösség megpróbált mind ártéri legelőt, mind szárazlegelőt használatba venni, mert így nem voltak kiszolgáltatva annyira az időjárásnak és az árvizeknek. Ha emelkedett a vízszint, a szárazlegelőre hajtották a marhákat, ha a hőségtől kisült a növényzet, a nedves ártéri legelőket vették használatba.[15]

A legelőket a közbirtokosság szervezte, ő fogadta fel a pásztorokat, elkészítette a legeltetés rendjét. A gazdák tulajdonhányaduk alapján engedtek állatokat a legelőre, s csak a pásztorok bérét kellett fizetniük. Nem volt azonban minden település olyan helyzetben, hogy a megnövekedett igényeknek megfelelő létszámú marhaállományának elegendő külső legelőt biztosítson a saját tulajdonában, s ilyenkor legelő bérléséhez folyamodtak. A bérelt és a saját tulajdonú legelőket a legeltetett jószág faja és haszna szerint járásokra osztották fel, volt például ménesjárás, csürhejárás, birkajárás, baromjárás, ökörcsordajárás, stb. A legnagyobb legelőkkel Szeged, Kecskemét (Bugac) és Debrecen (Hortobágy) rendelkezett. Debrecen hortobágyi legelőin 1774-ben 11 gulyajárás, 2 ökörcsordajárás, 2 ménesjárás és 18 nyájterület volt.[22] De nem mindig volt a legelő a település környékén. A jászberényiek Lajos és Mizse pusztákra hajtották állataikat Cegléd és Nagykőrös határán keresztül, engedéllyel és fűbért fizetve.[23]

Sőre és gulya

Magyar szürke gulya

Megkülönböztették a külső legelőn tartott fekvőmarhát a belső legelőn tartott járómarhától. A göböly és sőre szavunk a hízóra fogott marhákból álló egységet jelenti. A göböly legmagasabb létszámát 250 állatban határozták meg, ennyiért tudott a pásztor felelősséget vállalni. A legelőre való kihajtás napja hagyományosan április 24., Szent György napja volt, a sőréket a legjobb legelőre hajtották, s gyorsan el kellett érniük vágósúlyukat, hiszen augusztus 1-jén, Vasas Szent Péter napján már kezdődtek a vásárok. A gyors hízást a pásztorok sózással érték el, mert a marha szereti a sót, ám szomjas lesz tőle, az ivástól viszont nő az éhsége. S az állatok a késő tavasszal és nyáron így mintegy három hónap alatt elérték vágósúlyukat.

A másik őrzési egység a gulya volt, amely akár ezer állatból is állhatott. Ivar és életkor alapján állították össze a gulyákat: volt szűzgulya, üszőgulya, tehéngulya, anyagulya, ökörgulya, aranygulya stb. A meddőgulyában a borjat nem fogott teheneket hajtották, s ha továbbra is meddőnek bizonyultak, a sőrébe kerültek. A tinógulyába az ivartalanított borjakat gyűjtötték össze, amelyeket három éves korukban kezdtek igába fogni. Az igázott ökröket a pihenőnapokon, munkaszünetekben gulyákba fogták, s az ökörgulyát ugyancsak a legelőre hajtották. Ha a gazdának szüksége volt az ökreire, kiment értük. Az aranygulyába a legszebb teheneket, bikákat tették, tulajdonképpen itt folyt a tenyésztés. A kis létszámú gulyát falkának nevezték.[13]

Modern szürkemarha-tartás

A magyar szürke marha tartásának és takarmányozásának ma is legfontosabb eleme a legeltetés. Évente átlagosan 215 legeltetési nappal számolnak a tenyésztők, de ez erősen időjárásfüggő. A legeltetés általában az első hóig tart, s közben a marhák nem kapnak sem abrakot, sem más kiegészítést. Egy szarvasmarhának a fű minőségétől függően 1-10 hektár területre van szüksége. Az itatást még ma is a gémeskutakból oldják meg, de általában szivattyúval, folyóvizet elővigyázatosságból nem itatnak a marhákkal. Az állatok vízigénye nyáron 50-100, télen 20-50 liter naponta. Télen szénát, takarmányszalmát, kukoricaszárat kapnak. A szürke marhát tilos bármilyen ipari eredetű táppal, terméktakarmánnyal etetni, mert csak így biztosítható a teljes BSE-mentesség.[24] A fajta megmentésében nagy szerepet játszó hazai nemzeti parkokban ma is jelentős állományaikat tartják. A Hortobágyi Nemzeti Park, a Kiskunsági Nemzeti Park és a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén a szikes puszták és más füves élőhelyek természetvédelmi kezelésében a ridegen tartott magyar szürke gulyák fontos szerepet játszanak.


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+2 # aasoft 2012-11-05 17:23
Nem elérhető :(
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!