fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Önellátás
MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA IS AZ ÖNELLÁTÁS, S A SAJÁT LÁBRA ÁLLÁS LESZ A MEGOLDÁS! ERRE TÖREKEDJ TE IS!
 
A "magyar" adósság fizetésének - akárcsak ideiglenes - felfüggesztése ellen felhozott egyik leggyakoribb érv, hogy az import olaj, vegyszerek nélkül az ország összeomlana, éhen pusztulnánk. Kuba példája meggyőzően bizonyítja, hogy ez hazugság, és a pénz-szivattyú folyamatos működtetése nem a magyarok érdeke, hanem vérszívóinké.

Két Kubáról szóló előadáson is voltam, mert mióta megnéztem a Community solution szervezet álltal készített filmet "A közösség ereje" címmel, azóta úgy gondolom, hogy van valami a kubai közelmúlt történetében, amire érdemes figyelni. Most ha lehet tekintsünk el a politikai helyzetüktől, jelenleg most ez pont nem érdekel, és nem lesz a fókuszpontban. Itt most a szervezés, a közösségi életterek, az egész életmód átalakítása van a központban.

 

Havannai_kertecske

 

Kuba az elmúlt 20 évben olyan tapasztalatokat szerzett önellátás és ökogazdálkodás területén, amit kevés ország mondhat magáénak. Nem csoda, hogy minden ezen témával foglalkozó konferencián ott vannak előadóként. Kuba nem jószántából lett ennyire jófej öko- és természetbarát, hanem mert a helyzet rákényszerítette.

A Szovjetunió összeomlásával Kuba egyik napról a másikra inport üzemanyag és élelmiszer nélkül maradt, a túltermelt cukornádra meg nem volt kielégítő igény, így kereskedelemből sem tudtak szert tenni elég forrásra. Kuba egyik reggel erőforrások nélkül maradt, és eszmélnie kellett, megismerte a sziget eltartó képességének határait, saját bőrén tapasztalta azt, amiről a zöldek már évtizedek óta papolnak, az ökológiai lábnyom, az eltartóképeség és a fenntarthatóság elvont fogalmai ott kézzel fogható értelmet nyertek. Kis haladékot kapott az átállásra, mivel voltak olyan országok, ahonnan némi nyersanyagot be tudott még hozni, de így sem volt vesztegetni való idejük. Abból kellett megélniük, amit maguknak termeltek, ami abban az időben minimális volt, és el kellett érniük, hogy az extrém erőforrás hiány közepette ne legyenek zavargások, és ne törjön ki polgárháború. Hogy ezt hogyan lehet végigvinni, az minden állam és közösség számára végiggondolandó példa.

A kubai városi kertész mozgalom nem romantikus zöld idealizmusból fakadt. Nem volt üzemanyag, tehát mindent a lehető legközelebb kellett létrehozni, decentralizálódott az élelemtermesztés, az oktatás, az egészségügyi ellátás.

 

Kubai_kerteszkedok

 

Kijelentették azt az alapelvet, amit a fejlett országok vezetői, és még Magyarország is a növekedési fanatizmusában nem vagy csak elvétve tud kimondani: HA FENN AKARUNK MARADNI ÉS HA EZT FENN AKARJUK TARTANI, AKKOR TANULNUNK KELL A MÚLTBÓL. A szerencséjük az volt, hogy az akkor élő legöregebb generáció még ismerte a régi technikákat, még tudta, hogyan kell az ökrökkel foglalkozni, hogyan és mit lehet szerves tápanyagként gyűjteni, hogyan lehet kőolaj függőség nélkül megélni. Ezeket az embereket kérték meg, hogy segítsenek, és egy generációt kihagyva fiatalokat kezdtek el tanítani a hagyományos háztáji kertészkedésre, ma úgy hívjuk vegyszermentes biokertészkedésre. És ezt nem a faluban tették, hiszen Kuba lakosságának 75%-a városban lakik, és ugye a szállítással az üzemanyag hiány miatt komoly gondok lettek volna, hanem Havannát és a többi várost alakították át a lehető legönellátóbbá. Ma Havanna lakosságának élelmiszere 50%-ban a városon belül terem, és a másik fele is a közvetlen környezetből érkezik. Kisebb városokban a lokális ellátás aránya 100%.

A lovaskocsik ismét elkezdték gyűjteni a trágyát, a városi szervez hulladék értékes komposzt alapanyag lett, a víz felértékelődött, hiszen a városi kertészek megértették létfontosságú az öntözés. Vízmentes, de higénikus komposzt illemhelységek kezdtek elterjedni, illetve az esővízgyűjtés, vízgazdaságosság meghatározóvá vált. A városi levegő seznnyezése lenne az egyik fő ok, ami ma mondjuk Budapesten egy ilyen ötletet csírájában ölnen meg, de Havannában a forgalom visszaesése miatt szerencsére a szmog nem volt elviselhetetlen.

Az a dogma, hogy ez a folyamat visszalépés egy szemvillantás alatt eltűnt és az élelmiszer termelés tudása, képessége az egyik legfelértékeltebb szakma lett. Nagyon komoly intenzív mezőgazdasági lobbival kell megküzdeni, hiszen a nagy cégek azt állítják, hogy hiába indítanák be a helyiek a városi kerteket, azok nem képesek eleget termelni, és így a városi paraszt tönkre fog menni. De a tapasztalatok nem ezt mutatják.

Két olyan szféra van, ami kiemelt szerepet kapott Kubában az úgynevezett Special Period - Különleges Időszak alatt. Ez az oktatás és az egészségügy.

Az oktatás decentralizálódott, számos helyi egyetem jött létre, ahol a kutatások a hosszútávon fenntartható módszerek lehetőségeit vizsgálják figyelemre méltó eredménnyel. A gyerekek oktatásába beillesztették a kerti munkákat és a növénytermesztés megismerését.

Az egészségügyi és szociális ellátásokat pedig komoly erőfeszítések árán tartották szinten. Az iskolák és az öregotthonok ingyenes étkeztetésben részesülnek, méghozzá jó minőségű, friss és helyi élelmiszer formájában. Az orvosképzés és egészségügyi oktatás magas színvonala pedig jelenleg Kuba egyik fő aduja: ha nincs sok fizikai erőforrásod, akkor halmozz fel minél több tudást!

Kuba számos ponton kritizálható, mint minden, hiszen a dolgok általában csak nézőpont kérdései. Azonban kényszer miatt megvalósították (illetve folyamatosan dolgoznak rajta) azt lokálisan fenntartható élelmiszergazdálkodást, amelyről a zöldek már jó ideje beszélnek. Ma Kuba élelmiszer termelésének 90%-a helyi, bio és elérhető az emberek számára. Ezt a nézőpontot érdemes mérlegelni és értékelni.

Továbbá Kubában létrejött az a mesterséges Peak Oil szituáció, amivel valószínűleg előbb utább minden ország szembesülni fog, hiszen az globális olajkitermelés már elérte a maximumát 2008-ban (Hubbert féle Peak Oil előrejelzés meglepő pontossággal történik meg). A kutatók azt mondják, hogy a szélsőségesen olajdependens gazdaságok, jelenleg vakrepülnek. Kuba most próbálja ki, hogy hogyan lehet boldognak lenni... kevesebbel.

 

Forrás: klima.blog.hu


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
0 # Nagy Sándor Endre 2014-03-26 08:05
Mindenkinek ajánlom, a már jó néhány éve megjelent: A közösség ereje című kisfilmet. Szenzációs. Csak tanulni lehet belőle, és példa értékűnek tekinteni. Amit elértek, az példaként követendő! És mindezt az usa (szándékosan kis betűvel) mellet, akik mindenféle kubai importot blokádoltak. Összefogással rengeteget el lehet érni! De csak összefogással. Kubában - kényszerből ugyan, de összefogtak. Akik nem tették, mert "idegenek" csahosai voltak mindig - kimenekültek! Jól tették. Magyarországon is ez az erős összefogás kellene. Csodákat lehetne elérni! Ezt HISZEM! De az utóbbi húszegynéhány és pártoskodása, a magánérdekek és eltitkolt aljasságok elterjedése már padlóközelbe küldte ezt az országot! Vannak, akiknek ez az érdeke! Magánérdeke. Meg lehet fordítani ezt a folyamatot, ha AKARJUK! De csak, ha akarjuk! Összefogással! És akiknek nem az a fontos, hogy egy egészségesen élő, nagyrészben ÖNFENNTARTÓ nemzet élhessen itt, ezen a földön, az valóban elmehet. Akik ezt a hazát szeretik, azok úgyis visszajönnek.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!