fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Önellátás

Minden, amit tudni kell a paprika teleltetéséhez!

 

Saját tapasztalatainkat osztjuk meg most veletek. Én is sokáig úgy voltam a paprikával, hogy nem bajlódtam vele, nem is gondolkoztam azon, hogy teleltessem vagy ne. 5-6 évvel ezelőtt azonban gondoltam egyet, és megpróbáltam megmenteni a növényt. Meglepődtem kicsit, mivel sikerült, és képzeljétek el, még azóta is meg van! Ha ez nem elég, akkor hozzáteszem, hogy minden évben termés is van rajta! Nem nagy fortély egyébként az egész, nem fog gondot okozni nektek sem, ebben biztos vagyok.

Jó, ha tudjátok, hogy a paprika valóban több évig nevelhető, és még több termést is hoz az idősebb növény. Összegyűjtöttem most nektek a leghasznosabb tanácsokat, amiket nem árt, ha ti is elolvastok, majd meg is valósítjátok, higgyétek el, hogy megéri!

Ugye a legtöbb hobbikertész egynyári növényként tekint a paprikára. Az egynyári kifejezés annyit jelent, hogy a növény csírázik, majd virágzik, termésérés után pedig elpusztul, mindössze egy év időtartama alatt. A paprika azonban más, nem kell mást tennünk, csak egy kicsit odafigyelnünk rá télen is, és már is elértük, hogy egynyári növényből több évig termő növényt hozzunk létre. Kísérletezzünk nyugodtan valamelyik fajtával, teleltessük át, így hatalmas előnyhöz juthatunk a következő idény kezdetén, jelentősen meghosszabbítva a paprika vegetációs időszakát is.

Most pedig nézzük a szuper tanácsokat, a következő oldalon folytatom!

Nézzük, mi kell a paprika teleltetéséhez

Fontos először is leszögeznünk azt, hogy télen nem fog termést hozni a paprika, hogyha a lakást válasszuk teleltetésre. Ha szeretnétek, hogy télen is legyen paprika, akkor melegházat javaslunk, mivel a termésre forduláshoz szüksége van a paprikának megfelelő hőmérsékletre, fényre és páratartalomra. Ezzel nem azt mondjuk, hogy a lakásban nem telel át a paprika és nem éli túl, hanem azt, hogy a téli időszakban nem fog termést hozni.

Az első lépés nem annyira meglepő, hozzuk be a növényt a lakásba. Szedjük le az összes paprikát róla, ha megérett, ha nem. Cserépbe ültessük be a növényt, termőközegnek elegendő a palántaföld. A növény leveleit tisztítsuk meg, fontos, hogy nézzük át a leveleket, nehogy tetves legyen. Vízpermettel mossuk le, így a rejtőző kártevőktől is megszabadulhatunk. Ha ezzel megvagyunk, akkor keressük meg a megfelelő helyet a lakásban. Hűvös, száraz helyre van szükségünk, 12-14 Celsius fok közötti hőmérsékletre. Fényre nincs szükség teleltetéskor, egy ablakhoz közeli hely tökéletesen megfelel a növény számára.

Ezzel is meg vagyunk, a növény bent, a helye meg van, nézzük a következő lépést! Előbb-utóbb magunktól is észrevesszük, de elmondom azért most. Teleltetés során a paprika sokkal kevesebb vizet igényel, mint a meleg nyári napokban. Elegendő lesz 2-3 hetente meglocsolnunk, figyeljünk arra, hogy ne álljon vízben a növény, de ne is hagyjuk kiszáradni!

Ha mindennel megvagyunk, akkor nincs más dolgunk, mint figyelni! A növény levelei lassan elkezdenek majd elhalni, de ne ijedjünk meg semmiképpen és ne dobjuk ki a növényt, ugyanis ez a jelenség teljesen normális ilyenkor. Ahhoz lehet ezt hasonlítani, mint amikor a fák nyugalmi állapotba kerülnek. Ugye tudja mindenki, hogy a fák levelei is lehullanak ősszel? A paprikával sincs ez másképpen.

A levelek leszáradtak, mi pedig visszametszhetjük az ágait. Pár nagyobb, Y alakú hajtást hagyjunk meg, az Y felső két szára 4-6 centiméter hosszú legyen. Ezzel el is távolítottuk az elhalt leveleket, a növény pedig kevésbé lesz kitéve a kártevők támadásainak! Tavasszal pedig jönnek majd az új hajtások.

Április vége felé költöztessük át a növényt egy melegebb helyre, térjünk vissza a gyakoribb öntözéshez is, de ne öntözzük túl a növényt semmiképp. Nem kell sokat várnunk, a növényünk hálás lesz és ha minden jól sikerült, akkor megjelennek az új hajtások is.

Érdemes megpróbálnunk, de a siker azért nem garantált, mivel sok fajta létezik, ahol nem sikerült az eljárás, ahol viszont sikerült, rekordtermést értünk el, úgyhogy azt mondom, hogy hajrá mindenkinek!

 

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+1 # sszilard 2015-10-21 22:05
A leírtak nem törvényszerűek! az én chocolate habanerom, nem hogy lehullajtotta vna a leveleit, hanem még szép újakat hozott és ful méregzöld volt egész télen. Igaz, viszonylag ablakközeli helyje volt, de semmikép üvegház hatású. De a tíz fok alatti klíma kinyírja! ezt is tapasztalatból mondom!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!