fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Tudomány

A "PC utáni korszak" 2007-ben kezdődött az iPhone megjelenésével, majd az iPad 2010-es debütálásával folytatódott, ezt tetőzheti be most a Google a szemüvegbe épített számítógépével.

komlomedia.hu/kepek/3007_3.jpg


A Google reményei szerint már idén sokak megtapasztalhatják a szemüvegbe szerelt számítógép előnyeit, és idővel az ehhez hasonló hordozható számítógépek (lásd a cégek okosóra terveit) lehetnek az általánosak. Az ehhez hasonló technológiáknak azonban komoly egészségügyi hatásai vannak, az egész gondolkodásunkat megváltoztatják. A Mashable olyan emberek tapasztalatait összegezte, akik már hosszabb időn át megtapasztalhatták egy ilyen "második agy" használatát.

Elsőként a befelé fordulást és a társalgásban való csökkenő részvételt említik, ami a fizikai állapotra is hatással lehet, kutatások szerint növelheti a szívbetegségek esélyét. A technológia már most is gátként jelentkezik, a fiatalok harmada a telefonját használja a körülöttük lévőkkel folytatott beszélgetések elkerülésére, és Google szemüvege tovább növelheti az emberek között lévő távolságot.

A Google szemüvege egy szem elé tett kijelzőként működik, olyan, mintha folyamatosan a látómezőnkben lenne egy a szobában lévő tévékészülék. Új levelünk érkezését halk hang jelzi, és szóbeli utasítással eldönthetjük, hogy elolvassuk vagy nem. Az apró képernyő folyamatos jelenléte rontani fogja a koncentrációt, mivel többségünk csak egy dologra tud alaposan odafigyelni. Ezt tökéletesen példázza a fekete ruhás gorilla videója, melynél nagyon kevesen veszik észre a passzolgató emberek között lévő, oda totálisan nem illő személyt. Egy üzenet olvasása közben ugyanígy fogalmunk se lesz arról mit mondd nekünk a mellettünk ülő.

Másik feltételezett káros hatás lehet egy olyasfajta butulás, mint amit Nicholas Carr még 2008-ban felhozott az internet terjedése kapcsán, mely szerint azt vette észre magán, hogy koncentrációs készsége alig néhány oldal elolvasása után radikálisan csökkent. "Volt idő, amikor nem esett nehezemre elmerülni egy hosszas regényben: figyeltem a cselekmény fonalára, emlékeztem, hogy ki kicsoda. Míg egykoron búvár voltam a szavak tengerében, most a víz felszínén suhanok, mintha jetskin ülnék" - írta Carr, hogyan változott meg a saját gondolkodásmódja az elmúlt években. "Pontosan látom, mit csinált a net az agyammal: lerombolta annak a képességét, hogy koncentrálni tudjak valamire, és egy témában mélyen elmerüljek."

Leonardo Giusti, az MIT egyetem kutatója szerint egy okos szemüveg rombolni fogja hosszútávú memóriánkat is, mivel a folyamatos azonnal hozzáférés mindenfajta adathoz csökkenteni fogja az információk perspektívába rendezésének szükségét. "Ez azért komoly probléma, mert a memória nem csak információkat jelent, hanem ez határozza meg a kapcsolatunkat helyekkel és emberekkel. Tehát ha kikapcsoljuk szemüvegünket az egész világtól elszakítva érezzük majd magunkat ugyanúgy, mintha lemerülne a telefonunk egy olyan városban, ahol eddig a Google térképe alapján tájékozódtunk."

Szintén probléma lehet a felejtés képességének megszűnése, ami elméletben nem hangzik rosszul, de elengedhetetlen része identitásunk fenntartásának, és nem tudjuk ez hogyan hat majd személyiségünkre és kapcsolatainkra. Ez persze még csak elméleti kérdés, mivel a szemüveg nem rögzíti az életünket a nap minden percében, még csak alig 10 másodperces videófelvételre képes. Az eddigi tesztelők pozitívan számoltak be az emlékezetes pillanatok visszaidézésének lehetőségéről, de nem várnának végig egy öt perces videót, ami azt jelenti, hogy a gondolkodás olyanná válik, mint a fociban a gólösszefoglaló.

Ugyan a Google szemüvege új találmány, de a hordozható számítógépek más formában már évtizedek óta jelen vannak. Míg a Google szemüvege finom és diszkrét, addig néhány ember nehéz, ormótlan számítógépeket cipelt magával. Ezekből a tapasztalatokból is szemezgetett a Mashable, hiszen honnan lehetne jobban megismerni a lehetséges hatásokat, mint a technológiai pioníroktól? Egy ilyen sisakra szerelt kijelzőt próbálgató professzor, Thad Starner a beszélgetések megszakadását emelte ki, mivel ha épp nem tudott valamit azonnal, akkor a másiknak várnia kellett míg rákeres arra.

Szintén érdekes körülmény, hogy az átlagemberek számára nem jelezte semmi, hogy a viselhető számítógép használója valami mást csinál. Egy csendesen üldögélő ember lehet épp levelet olvas és jegyzetel, de az is lehet, hogy tetrisezik, vagy éppen csak bambul maga elé, azaz nem tudjuk mikor szólíthatjuk egymást anélkül, hogy zavarnánk. A tevékenységek ezen gazdagságát nehéz bemutatni a külvilág felé. Egy másik pionír, Steve Mann egyenesen kiborgnak tartja magát. Se ő, se felesége nem dohányzik, és ezért látóteréből eltüntet minden cigarettareklámot.

Giusti szerint az ilyen szemüvegek elterjedése után a mindennapi kapcsolatok nagyon mások lesznek, új szociális rítusok jelennek meg. "Ma is ismerjük a helyzetet, amikor egy beszélgetés közben megcsörren a telefon, és a másik azt mondja hogy 'Ezt fel kell vennem.' Na, most vonjuk ki a telefont az egyenletből." Véleménye szerint az intelligens szemüvegek összevonják a digitális a fizikai világot, már ha egyáltalán értelmezhető lesz az efféle kettéosztás.

 

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!