fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Tudomány

Már az amerikai hadsereg vezetői közül is vannak néhányan, akik szerint eljött az idő a katonák robotra cserélésére. Robert Cone vezérezredes, az USA hadseregének Kiképzési és Doktrinális Parancsnokság szakértője szerint elképzelhető, hogy emberek helyett robotokat alkalmazva akár ezer fővel, négyezer katonáról háromezerre csökkentsék egy átlagos dandár méretét.

 

1270999_525732754187170_470627811_o

„A rendelkezésre álló adatok alapján jól látszik, hogy robotok segítségével mozgékonyabban tudunk majd megoldani bizonyos feladatok a jövőben” – nyilatkozta a hadsereg lapjának Cone, aki szerint a most kilencfős szakaszok létszámát is csökkenteni lehetne.

Ez már a második alkalom, hogy a robotok alkalmazásának lehetőségét a hadsereg létszámának csökkentésén keresztül lebegtetik meg magas rangú tisztek. Korábban John Campbell, a hadsereg vezérkari főnökének helyettese is arról beszélt, hogy bár létszámban lecsökkenne egy átlagos dandár, erőben és hatékonyságban ennek ellenére növekedne, ha a jövő technikai lehetőségeit is kihasználnák.

„Azonban hogy tudjuk csökkenteni a létszámot és fenntartani az erőt? A robotika vajon segít ebben? Kilencfős járműveket használjunk, vagy elég egy hatszemélyes? Használjunk avatárokat?” – tette fel az érdekes kérdéseket a tábornok. Természetesen ezek a megjegyzések egyelőre csak azt jelzik, hogy a DARPA nem feleslegesen fejleszt feldönthetetlen robotszamarakat, villámgyorsan futó (viszont hatalmasat taknyolva megálló) robotgepárdot vagy épp az emberi erőt megsokszorozó robotkarokat.


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!