fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Tudomány

Hasznosak lehetnek az ilyen fejlesztések...feltéve, ha jó kezekbe kerül az irányítása. Vigyázni kell arra, hogy a teremtmény nehogy a megalkotója fölé kerekedjen, mint, ahogy a Terminátor című filmben láthattuk. Mivel az az egész emberiségre jelenthet fenyegetést. Jól kell tervezni a robotokat, jó emberek által. Akkor nagyon nagy segítséget tudnak majd nyújtani nekünk. Helyettesítik majd az emberi munkát, mint ahogy azt már napjainkban is teszik a kezdetleges gépek. Ettől függetlenül nem árt egy vészkapcsoló rájuk, ha még is valami túlkapás történne a működésük során.

Előrelátónak kell lenni...

 

A humanoid robotok fejlődése felgyorsult és ma már nem csupán a precíz mozdulatok kivitelezése, hanem a mesterséges intelligencia és az érző robotok kifejlesztése a cél.Socially-Assistive-Robots

Az emberi agy visszafejtéssel történő lemásolása és a számítástechnika robbanásszerű fejlődése óhatatlanul felveti a kérdést, hogy milyen hatással vannak és lehetnek a robotok az emberekre.

Ebből eredően ma már olyan robotokat terveznek, amelyek az emberi kapcsolatokat irányító érzelmeket is képesek manipulálni. Ez is része annak az erőfeszítésnek, ami a robotoktól való viszolygást hivatott csökkenteni, hogy egyre inkább a társadalom hétköznapi tagjaként fogadják el őket. A kutatók több különböző irányból is próbálják megalapozni ezt a kapcsolatot.

Az Egyesült Államok kormánya 10 millió dollárt biztosít olyan robotok kifejlesztésére, amiket gyerekek mellé szánnak személyi oktatónak, hogy ezzel „befolyásolják a gyerekek viselkedését és étkezési szokásait.”

Az „in loco parentis” elve, azaz a nevelőknek a törvény által biztosított jog, hogy „a szülő helyében” járjon el, miután a gyereket reggel átadtuk az iskolának, furcsán új értelmet nyerhet hamarosan. A Yale vezetésével, de több egyetem bevonásával induló projektben, az MIT, a Stanford és a University of Southern California kutatói is részt vesznek és a National Science Foundation finanszírozza, ami viszont az állami BRAIN idegtudományi kezdeményezés égisze alatt működik.

A „Robotok a gyerekekért” projekt célja, hogy robotokat juttasson a családokhoz és az iskolákba a gyerekek oktatási és testnevelési szükségleteit biztosítandó, egy olyan korban, amikor az Egyesült Államok első asszonya is beleszól, hogy mit egyenek a gyerekek és mit jelent az egészséges táplálkozás.

A Yale sajtóközleménye nem rejti véka alá a tényt, hogy a robotok a társadalomtervezésben fognak segíteni:

„Egy jó személyes oktatóhoz hasonlóan, azt akarjuk, hogy a robotok képesek legyenek a mi elvárásaink szerint alakítani a gyerekek viselkedését,” mondta Brian Scassellati, a Yale számítástechnika professzora, a kutatás egyik vezetője.

„Szeretnénk a robotokat a laboratóriumból az iskolákba, az otthonokba és klinikákra költöztetni. Olyan helyekre, ahol közvetlenül segíthetnek a gyerekeknek napi szinten.”

A 10 millió dolláros állami támogatást élvező kezdeményezés célja, hogy önállóan alkalmazkodó, hosszú távú személyes kapcsolatok kialakítására képes gépeket építsenek az óvodáskorú gyerekek oktatási és terápiás segítésére.

„Az a nagy ötletünk támadt, hogy olyan robotokat építsünk, amik segíthetnek a gyerekeknek,” mondja Scassellate professzor. Öt éven belül olyan robotokat akarunk megépíteni, amelyek képesek elvezetni a gyerekeket hosszú távú oktatási céljaikhoz és tulajdonképpen a gyerekkel együtt növekednek és fejlődnek. Azt akarjuk, hogy a robot felérjen egy személyes oktatóval.”

Scassellate azt is hozzátette, hogy reményei szerint a gyerekek és robotok között egészséges, a kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló kapcsolat alakulhat ki.”

A 10 millió dolláros összeg rekordnak számít az állami intézet által biztosított támogatások között.

Gondoskodó robotok?

Gondoskodó robotok?

Már a megfogalmazás is felkavaró. Egyrészt azt állítják, hogy a robotok „csupán” kiegészítik a szülők, oktatók és kezelők munkáját, ugyanakkor az óvodáskorúak célcsoportként történő megjelölése, hogy „hosszú távú kapcsolatokat alakítsanak ki” velük és „saját elvárásaik szerint befolyásolják a gyerekek viselkedését” egyértelműen túlmutat a test nevelésén.

Mintha az állami iskolákban folyó agymosás nem lenne elég, most már a rendszer elvárásai szerint programozott entitást is kirendelnek a gyerekeink mellé, hogy teljes időben kapják a hivatalos nevelést, illetve bármit, amit a programozók a robotokon keresztül küldenek?

Mi sülhet el rosszul?

 

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!