fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Tudomány

Egy neves amerikai kutatóintézet szerint már 30 éven belül lehetséges lesz bármilyen információt, tudásanyagot tabletták segítségével az emberi szervezetbe juttatni. Ha mindez igazzá válik, eltűnhetnek a nyelviskolák, hétköznapi tevékenységgé válhat a fordítás, sőt az oktatás egésze okafogyottá válhat. Az alvás közbeni nyelvtanulás már működik - derül ki a gyorsfordito.hu cikkéből.

Nicholas Negroponte, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatója szerint 30 éven belül képesek leszünk arra, hogy egy tablettát bevéve egy teljes nyelvet vagy bármilyen más tudásanyagot a magunkévá tegyünk. A tabletta bevételekor annak összetevői és az információ a véráramba kerül, majd a vér közvetítésével jut el az agyba, ezáltal az illető megszerzi a teljes tudásanyagot bármilyen erőfeszítés nélkül.

Különböző tabletták lehetnek majd a különböző ismeretanyagok elsajátítására, egy tabletta tartalmazná például az angol nyelv ismeretanyagát, egy másik pedig az angol irodalom teljes tudástárát. Így akár bárkiből profi fordító, vagy tolmács is lehet.

Számos tudós erősítette meg Negroponte állítását, miszerint ez valóban lehetséges lesz harminc éven belül. A Harvard Egyetem kutatóinak már tavaly sikerült kémiai szerekkel az agy tanulási képességeit úgy fokozni, hogy például az abszolút hallás is tanulható vált.

A kutató nem ismeretlen a technológiai vívmányokat nyomon követők előtt, hiszen ő volt az, aki már 1984-ben megjósolta, hogy a számítógépes egér hamarosan elbukik, és helyette hatékonyabb lenne a mutatóujjunkat használni erre a célra. Eleinte még a gondolat ellen is sokan tiltakoztak, mondván, hogy ehhez kicsi a képernyő felbontása, a kezünkkel eltakarnánk, vagy az ujjunkkal folyamatosan bepiszkítanánk a képernyőt. Ha belegondolunk, ma minden érintőképernyős eszköz ezen elv alapján működik, az okostelefonoktól kezdve a tabletekig.

1995-ben felvetette, hogy miért ne vásárolhatnánk újságokat és magazinokat online, és olvashatnánk azt a képernyőn. Akkor szintén mindenki nevetségesnek tartotta az ötletet, ám mára ez is természetessé vált. Negroponte szerint sok olyan „jóslata” volt, amit először mindenki halott ügynek gondolt, ám végül mégis arrafelé haladt a technikai fejlődés. Ha legutóbbi előrejelzése is beigazolódik, akkor könyvek fölött görnyedni, vagy egy tanteremben ülni és az igék ragozását tanulni órákon át: elfelejthető tevékenységek lesznek.

Svájci pszichológusok csapata bizonyította be nemrégiben, hogy hatékonyabban lehet alvás közben nyelveket tanulni, mint ébren. A Cerebral Cortex by the Swiss National Science Foundation tudományos folyóiratban publikált kutatási eredményeik szerint az újonnan tanult idegen szókincs alvás közben is rögzül a memóriában.

Kutatásukban 60 német diákot kértek fel arra, hogy este 10-kor kezdjenek el addig soha nem látott holland szavakat tanulni. A csoport felét elengedték aludni, és alvás közben hallgattatták velük az új szavakat, míg a csoport másik felének ébren kellett ugyanezt tennie. Az alvókat éjjel kettőkor felébresztették, és mind a 60 diákot tesztelték, mennyire tudják lefordítani az új szavakat. Azt találták, hogy azok, akik álmukban hallgatták a szavakat, sikeresebben le tudták fordítani azokat, mint az ébren lévők.

A tanulmány kitért arra is, hogy az ébren lévők egyszerűen azért teljesítettek rosszabbul, mert kialvatlanok voltak.

 

forras


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!