fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Tudomány

Így vásároljon telefont a T-Mobile-nál!

A tegnap sikerült a T-Mobile ügyfélszolgálatának és szervizének köszönhetően az agyvérzés közelébe kerülnöm. Sokáig gondolkoztam, hogy megosszam-e másokkal, vagy nyeljem le a békát és nyugodjak meg, de rájöttem, hogy ki kell írnom magamból, hogy mások is okuljanak az esetemből.

Már korábban volt egy problémám a T-Mobile csodálatos szervizével, amikor egy iPhone 3GS-t vásároltam, majd az pár hónap után felmondta a szolgálatot. Nem tudott wifi-hálózatokhoz csatlakozni. Minden más működött a készüléken, de a wifi nem. A szerviz bevizsgálás után kinyögte, hogy a telefon beázott. A nedvességet elvileg érzékelő indikátorokra hivatkoztak, mondván, azok elszíneződtek, ezért nem cserélik ki a készüléket. Ki sem nyitották azt, mivel az indikátorok kívül helyezkednek el (a fülhallgató és a töltő csatlakozójánál). A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) segítségével sikerült bebizonyítanom – egy szakértői véleményt készíttettem saját költségen -, hogy a készülék soha nem látott vizet, így kicserélték azt. Ráment majd két hónapom, rengeteg munkaidőm, pénzem. Amikor bevittem a szervizbe a vizsgálat eredményét, az üzletvezető kijelentette, hogy ez rájuk nézve nem jelent ugyan semmit, de azért kicserélik a telefont. Még azt akarta érzékeltetni, hogy kegyet gyakorolnak! Azért ez egy kicsit elbizonytalanított azzal kapcsolatban, hogy mi és ki is védi itt a vevők érdekeit a multikkal szemben. Az NFH vizsgálata nem számít nekik, az NFH határozatot nem is hozhat, az eladót nem kötelezheti semmire! Ez azt jelenti, hogy ha az NFH szakértői vizsgálata a vevőnek kedvez, de ennek ellenére nem cserélik a készüléket, akkor csak polgári peres úton – bíróság, idő, pénz stb. - lehet az igazunknak érvényt szerezni. Nevetséges.

Nos, mivel igazi Apple-rajongó vagyok (vessenek meg érte), és eddig mindegyik iPhone-verzióból már a megjelenés utáni egy héten belül sikerült szereznem egy példányt, idén október 30-án, vasárnap besétáltam a T-Mobile West End-ben található üzletébe, és vettem egy 16GB-os 4s készüléket. Meghosszabbítottam cégem egyik előfizetésére a hűségidőt, így nem is túl drágán meg tudtam venni a telefont. Majdnem 12 órán át örültem is neki. Este a korábbi telefonom mentéséből telepítettem mindent az új szerzeményemre, majd másnap reggel a családdal elindultunk anyósom falujába.

Ebben a faluban soha nem volt tökéletes T térerő, de eddig minden telefonom képes volt valamilyen hálózatra csatlakozni, ha másra nem, akkor a T SK-ra (a falu a határ mellett van). Az új telefon kínlódott, nem tudott egyik szolgáltató hálózatára sem rácsatlakozni. Többször újraindítottam, ilyenkor egy ideig jónak tűnt, majd eldobta a hálózati kapcsolatot. Később próbáltam használni a telefont, amikor éppen úgy tűnt, hogy van kapcsolat, de rá kellett jönnöm, hogy ez csak látszat, a telefon nem csatlakozik sehova, és ez még csak az egyik probléma volt! Az akku kb. három óra alatt lenullázódott. Sógornőm laptopján gyorsan rákerestem a problémákra a neten, és sajnálattal konstatáltam, hogy rengetegen járnak hasonló cipőben, sok fórum nyílt ezeknek a problémáknak a kitárgyalására és a megoldás keresésére, még az Apple oldalain belül is. Úgy tűnik, hogy konstrukciós hibákról van szó, amikről a gyártó és a készüléket forgalmazó cégek is hallgatnak egyelőre.

November elsején már itthon idegeskedtem a telefonnal. Amikor újraindítottam, minden alkalommal fél tucat SMS-t kaptam a nem fogadott hívásokról. Nem tudtam, hogy mikor is van ténylegesen hálózati kapcsolat, és mikor nincsen. Még az volt a jobbik eset, amikor a telefon kiírta, hogy nincsen hálózati kapcsolat, mert az legalább egyértelmű jelzés volt arra, hogy nyomjak reset-et. Kínomban óránként SMS-t küldtem saját magamnak, hogy lássam megérkezik-e, azaz fent vagyok-e a T hálón vagy sem. A 3G kapcsolat soha nem volt jó, szinte egy percet sem lehetett netezni a telefonnal a GSM hálózaton, csak wifin.

Eljött a várva várt november másodika. Délelőtt a fogorvosomnál volt jelenésem, mert egy nagygenerál van folyamatban a számban, és a végleges hidak beépítési folyamatának első mintavétele volt esedékes. Megtörtént a kínzás, és teljesen zsibbadt szájjal vágtattam a T-Mobile MOM Parkban található üzletébe, hogy három munkanapon belül kicseréltethessem a telefont. Azért a MOM-ba mentem először, mert a telefonos ügyfélszolgálaton azt mondták, hogy bárhova mehetek, ahol van szerviz, és ez az üzlet volt legközelebb.

Hát gyorsan leforráztak a MOM-ban. Kb. 300/250 vérnyomást sikerült elérnem alig 2 perc alatt; a szervizes ügyintéző azt mondta, hogy nem cserélik azonnal a készüléket, 15 napra vállalják a bevizsgálást és a cserét. Azaz a három napon belüli cseregarancia náluk azt jelenti, hogy én 3 napon belül bejelentem a hibát, ők ezt tudomásul veszik, és 15 napon belül cserélik a telefont bevizsgálás után. Üvöltöttem egy sort, de rájöttem gyorsan, hogy hiába, nem fogok új telefont kapni itt. Jegyzőkönyvet vetettem fel, mert közben persze a telefonon nem volt térerő megint, így a szervizes láthatta a hibát és azt, hogy a készülék nem használható rendeltetése szerint. Le is írta, hogy a hiba látható, és én nem fogadom el az ő általuk felajánlott 15 napos határidőt.

A MOM-ból való távozásom során felhívtam a telefonos ügyfélszolgálatot, ott is üvöltöttem egy sort az ügyintéző hölggyel. Közben már múlt a fájdalomcsillapító hatása a számból is, így még felfokozottabb állapotba kerültem. Nem volt hajlandó segíteni, betanult sablonszöveget nyomott; nem tudja felhívni a West End üzletet, azt kell elfogadnom amit a szervizes mond, és punktum. A végén levágta a telefont.

Beültem a kocsiba és áthajtottam a West Endbe. Ott is húztam sorszámot és várakoztam kb. másfél órát, hogy sorra kerüljek. Mivel volt időm, felhívtam az NFH-t, ahol biztosítottak arról, hogy a cserét azonnal végre kell hajtania a T-Mobile-nak, nincsen mérlegelési lehetősége, legkevésbé 15 napos türelmi és bevizsgálási ideje, főleg úgy, hogy a telefonon egyértelműen látszik az, hogy nem használható arra, amire való. A hölgy azt mondta, hogy ő szívesen elmondja ezt a T-Mobile ügyintézőjének is.

Amikor sorra kerültem, elmondtam mindent a szervizesnek, de már láttam rajta, hogy nem számíthatok semmi jóra ott sem. Természetesen nem akart beszélni az NFH-s hölggyel sem. Ő is a 15 napot hajtogatta. Mindkét helyen egyértelművé tette a szevizes, hogy tudnak az általam leírt hibákról. Sokan vittek vissza telefont ilyen problémákkal, de a cég ennek ellenére árulja a készüléket, és hallgat arról, hogy ezek a telefonok nem használhatók arra, amire készültek.

Mivel meg nem verhettem senkit azért, hogy kicseréljék a telefont, ezért leírtam a panaszomat a panaszkönyvbe – ezt az NFH-s hölgy ajánlotta, akivel korábban beszéltem -, de a telefont ott hagytam, hogy valami előrelépés történjen a csere vagy készpénz-visszafizetés irányába. Amikor a pénz visszafizetését említettem, az ügyintéző szeme felcsillant, és azt mondta, hogy azt szerinte lehet, és akkor nem kell panaszt tennem. Bement az irodába, beszélt valami főnökkel, de mint kiderült, már a pénzt sem adhatja vissza. A sok meghibásodás miatt, gondolom, próbálnak sumákolni és elhúzni az időt. El tudom képzelni, hogy a háttérben már tárgyalnak az Apple-el, hogy miként is kezeljék azt, hogy a telefonok fele a kukába való. Mindeközben a vásárlók jogait tapossák. Ugyan felajánlottak cserekészüléket, de azt hozzátették, hogy telefonálni és internetezni tudok majd a cserekészülékkel, de nem olyan minőségben, mint a megvásárolt iPhone-al lehet. Az is természetes, hogy én a havi részleteket – kamatmentes részletre vásároltam a telefont 12 hónapra – addig is fizetem, ameddig a telefon nincsen nálam, mert én nem károsulok, a garancia ideje meg fog hosszabbodni. Persze én nem károsultam. Dehogy. Fél napom ment el, autózás, idő, parkolási díjak, idegesség. Ez nem kár, nekik.

Még egy érdekességet megemlítenék. Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy mi van akkor, ha éppen vásárlok egy új telefont, kivesszük azt a dobozából, beletesszük az új SIM-kártyát és kiderül, hogy a telefon nem működik. Nos, azt a választ kaptam, hogy akkor a telefon már el van adva, és beindul a 15 napos / 3 napos cseregarancia folyamat. Felhaborító és egyben elkeserítő. Úgy látszik, hogy ebben az országban óriáscégek az általunk befizetett rengeteg pénzből fenntartott jogászaikkal úgy értelmezik a jogszabályokat, ahogy éppen nekik jólesik. Amikor el kell adni valamit nekem, akkor platinakártyás kedves ügyfél vagyok. Amikor ki kell cserélni egy egyértelműen működésképtelen, méregdrága új készüléket, akkor csak egy ügyfél vagyok a sok közül, akivel ki lehet babrálni, mert sem időm, sem energiám arra, hogy küzdjek velük. Az lehet, hogy most kicsit mellélőttek, mert én ezt szét fogom kürtölni minden rendelkezésre álló fórumon.


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+2 # szehiter 2011-11-24 00:34
Ismerősömmel hasonló probléma fordult elő, 3 hónapig húzták a telefon kicserélését. A fogyasztó védelem pedig szét tárta a kezét. (meg is kérdeztem tőlük, hogy ugyan minek tartjuk őket...). Aztán egy huszárvágással megoldottuk, épp rajtam volt a leghivatalosabb kiskosztümöm, mikor az ismerősömet bekísértem újabb reklamálásra. Mire ő két kiabálás között rám bökött, hogy én vagyok az ügyvédje. Betyárbecsületb ől bólogattam, és rosszalóan csóváltam a fejem, majd közöltem, hogy jogellenes amit tesznek, és legközelebb a bíroságon találkozunk. Ez bevált. Lecserélték...
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+3 # alpakka 2011-11-24 11:14
J ó r e g g e l t k í v á n o k !

Az a hozzáállás, hogy majd valaki, valamilyen szerv a jogaidat képviseli, és kiáll melletted, mert igazad van, sajnos itt, és napjainkban nagyon téves!
Hihetetlen, hogy az emberek olyan hülyék, hogy ezt nem hiszik el, amíg saját bőrükön nem tapasztalják! Ez egyszerűen benne van a pakliban, mert semmit sem tehetsz. Így építették fel az egész rendszert! Ami csak a tudatodban nyújt védelmet, azaz, csak azt hiszi mindenki, hogy megvéd, érted van, stb. (bármilyen esetben, nem csak vásárlás). Egészen addig hiszed azt, amíg nem kerülsz közvetlen kapcsolatba. És rádöbbensz, hogy a valóság nem csak teljesen más, de pont, hogy az ellenkezője(!).

A tapasztalás után az egyén a régi felfogásával nem tehet mást, mint sokkban fröcsögi a többi hülyének az esetet. Azok meg úgyis csak akkor hiszik el/teszenek valamit magukért, ha már velük is megtörtént a keserű tapasztalat. Annyira poén! Ördögi kör!

Erősen javallt megkerülni a kereskedelmet Magyarországon, főleg a multikat. (Pl. ebay) Pláne ilyen kütyük tekintetében.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Tisza 2011-11-24 13:18
Atyaeg1, ezt te írtad?:DD
Velem is történt hasonló eset csak mp4-el és másik boltban.
Leszámítva, hogy nekem még csak becserélni, de megtéríteni sem voltak hajlandóak. Elküldték szervízbe. Vissza kaptam normálisan, de nemsokra rá ugyanaz a hiba ismét előjött. :S
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Fénybenjáró 2011-11-24 16:30
Szia!

Nem én írtam, de már több ismerőstől is hallottam, hogy egyetemen ezt tanítják nekik, hogy ne tervezzenek időtálló szerkezeteket, mert minél előbb elromlik, annál előbb újat kell venniük. Csak a garancia idejéig kibírja.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
-3 # Tisza 2011-11-24 18:41
Gratulálok a színvonalas oktatáshoz...
és annak is aki benyeli az egészet..
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!