fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Gyógynövények

(Equisetum arvense)

Magyar népnyelvi elnevezései: kannamosófű, bábagu­zsaly, cindrót, békarokka, sikárlófű, ólomsimítófű, békaláb. Kora tavasszal a talajban mélyen kúszó, elágazó gyökértörzsből először barnás színű, spóratermő termő­szárat hajt. Csak később jelennek meg a zöld, 40 cm magas meddőhajtások, amelyek kicsi, szabályos felépí­tésű fenyőfákhoz hasonlítanak. Szántóföldeken, töltése­ken és árokpartokon található meg.

A tiszta agyagföldben termő zsurló a legnagyobb gyógyhatású. A lelőhelyétől függően 3-16% kovasavat tartalmaz, amely igen jó gyógy­hatást vált ki. Természetesen kerülni kell a műtrágyázott földekről való gyűjtést. Az erdőben termő zsurló, amelynek finomabb meddőszárai vannak és főként erdőben és erdőszéleken terem, ugyancsak gyógyhatású.

Általánosan javallt:

  • vese és hólyagproblémák
  • varas, gennyesedő bőrkiütések
  • légúti problémák
  • ideggyengeség, depresszió esetén

A népi gyógyászatban ezt a növényt már a régebbi korokban is nagy becsben tartották, elsősorban vérzés­csillapító hatása miatt, valamint a vese- és hólyag megbe­tegedésekre gyakorolt gyógyhatása miatt. Azonban az idők folyamán ennek ellenére feledésbe merült.

Nem más, mint a mi nagy és népi természetgyógyász, Kneipp tisztelendő fedezte fel újból a jelentőségét. Ő nevezte "pótolhatatlannak és felbecsülhetetlennek" vérzések, vérhányás, hólyag- és vesepana­szok, vesekő- és homok esetén. Minden embernek naponta egy csésze zsurlóteát kellene fogyasztania kúraszerűen. Eltűnnének a reumás, köszvényes és idegfájdalmak, egészséges lenne minden ember életének az alkonya.

Fájdalmas hólyaghurutok, görcsölő fájdalmak ellen nincs jobb szer, mint a leforrázott zsurló, melynek gőzeivel egy fürdőköpenybe burkolózva a hólyagot melegítjük. Ha néhányszor megismételjük, a baj gyorsan megszűnik. Ettől a forró gőzöléstől megszaba­dulnak fájdalmaiktól azok az idős emberek, akiknek hirtelen elakad a vizeletük és rettenetes kínokat állnak ki, mert a vizeletük egyáltalán nem, vagy csak cseppenként távozik.

Vesehomok, vese- és hólyagkő esetén forró ülőfürdőt kell venni, közben meleg zsurlóteát kortyolgatni. A vizeletet visszatartjuk, hogy végül erős nyomással kipréseljük magunkból. Ily módon legtöbbször a kövek is távoznak. Kitűnően alkalmas mind külsőleg mind belsőleg a húgyutak gyógyítására.

Vesemedence-gyulladás és -gennyesedés esetén már egyetlen zsurló-ülőfürdő cso­dát tesz. A zsurlós ülőfürdők kívülről fokozzák a vesék vérellátását, ezáltal a szemben csökken a nyomás, úgyhogy a látászavarok lassan megszűnnek.

Az egyik legkiválóbb Kneipp-követő német orvos, dr. Bohn a legnagyobb elismeréssel szól a zsurlóról: "A zsurló egyrészt kiváló vérzéscsillapító, másrészt - és ez még fontosabb - nagyszerű vesetisztító. A forrázással készített zsurlótea fogyasztása után könnyen ürül a bőséges, sötét színű vizelet. Vízkór esetén nagyon gyorsan hat.

Ha más vizelethajtó szer nem használ, hagyjunk el minden egyéb gyógyteát, és igyunk négy-öt (makacsabb esetekben hat) napon át öt-hat csésze zsurlóteát, de csak kortyonként egész napra elosztva. A tapasztalat azt mutatja, hogy a víz a legtöbb esetben elhajtható."

Tapasztalat, hogy gyakran még a súlyos porckorong-panaszok is gyorsan rendbe jönnek a zsurlófüves ülőfürdőtől, amennyiben nem egy ideg becsípődése okozta. A röntgenfelvételek az életkornak megfelelően elhasznált csigolyákat mutatnak, ámde semmi ok, hogy a fájdalmak ne szűnjenek.

A fájdalmakat a hibás működésű vese nyomása okozza, ami a tapasztalat szerint felfelé terjed és áttevődik a gerincoszlop felületén futó idegekre. A zsurlós ülőfürdő, azáltal, hogy mélyre hat a vesébe, azonnal megszünteti ezt a felfelé tartó nyomást.

A zsurló főzetével kell lemosni és borogatni a viszkető, pörkös, varas, gennyedő bőrkiütéseket. Ezek a lemosások és fürdők segítenek gennyes körömágygyulladás, fekélyes láb, szőrtüsző-gyulladás esetén is. A zsurló-tinktúra különö­sen lábizzadás ellen ajánlható.

Ezzel dörzsöljük be a lábat, miután alaposan megmostuk és jól megszárítottuk. Ezenkívül azonban naponta reggel éhgyomorra, fél órával a reggeli előtt egy csésze zsurlóteát is meg kell inni. Lábizzadás ellen ugyanilyen jól hatnak a zsurlós lábfürdők. Korpásodás ellen mossunk hajat naponta zsurlófőzettel és utána finom olívaolajjal dörzsöljük be a fejbőrt. A korpásodás hamar elmúlik.

Jól használható gargalizálásra mandulagyulladás, a száj nyálkahártyájának gyulladása, szájpenész, fogínyvérzés és –gyulladás esetén. Tartós orrvérzés esetén borogatásként alkalmazzuk a lehűtött zsurlófőzetet. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a zsurló egyike a legjobb orvosságoknak légúti megbetegedések, mind krónikus hörghurut, mind tüdőtuberkulózis esetén.

Ha rendszeresen fogyasztjuk teáját, kovasav jut a szervezetbe, ami elősegíti a tuberkulotikus tüdő gyógyulását, de megszünteti a betegség okozta általános gyengeséget is. Vértisztító hatása révén a zsurló veronikával együtt alkalmazva jól szolgálja az érelmeszesedés és az emlékezőképesség gyöngülésének megelőzését.

A híres idegorvos, dr. Wagner-Jauregg írja egy helyütt: "Az idegbetegek kétharmada nem kerülne gyógyintézetbe, ha a veséjük egészséges lenne." Azóta sok szerencsétlennek ajánlhattam zsurlós ülőfürdőt, akiket vesezavar miatt depressziók, téveszmék, dühroha­mok kínoztak. Az ülőfürdő segítségével elkerülték az ideggyógyintézeti kezelést. Ebben az esetben csalán és cickafark mellett zsurlófű-teát is kell inni, reggelente és estelente 1-1 csészével.

Felhasználási módok:

  • Teakészítés: 1 púpozott teáskanál zsurlót adunk 1/4 liter vízhez, forrázzuk. Dunsztkötés: egy összemarék zsurlót teszünk a szitába, amit forrásban lévő víz fölé helyezünk. Ha a fű forró lesz és megpuhul, vászonkendőbe csavarjuk és a beteg testrészre fektetjük. Feltétlenül melegen kell bebugyolálni! A kötés több órán át vagy egész éjszaka a testen maradhat.
  • Ülőfürdő: 100 gramm zsurlót éjszakára hideg vízben áztatunk, másnap felforraljuk és a fürdővízhez öntjük. Fürdési idő 20 perc. A víznek el kell lepnie a vese tájékát. Nem kell megtörülközni, azon nedvesen, fürdőköpenybe burkolózunk és az ágyban egy órán át gőzöljük magunkat.
  • Tinktúra: 10 gramm zsurlót 50 gramm valódi gabonapálinkában beáztatunk. Két hétig a napon vagy meleg helyen tartjuk. Naponta felrázzuk.

 

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!