fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Gyógynövények

A birsalma az emberiség egyik legrégebben ismert és használt gyümölcse, annak ellenére, hogy nyers formában keménysége és összehúzó íze miatt fogyasztásra nem igazán alkalmas.

Hazánkban kevés birsalma terem, ennek megfelelően az egy főre eső birsalmafogyasztás is alacsony, pedig a gyümölcsnek számos kedvező élettani hatása van.

A birsalmában sok pektin található, amely rosttulajdonsága révén elősegíti az egészséges székletképződést, ezért székrekedés esetén jó eszköz lehet. Ugyanakkor a gyümölcs pektintartalma és összehúzó hatása által hasmenés ellen is kiváló. Így mindkét emésztőszervi zavarban alkalmazható. Mivel maga a gyümölcs nehezen rágható, így legegyszerűbb, ha levet készítünk belőle és azt fogyasztjuk. Mindemellett a birsalmában magas nyáktartalom is található, amely bevonja és nyugtatja a gyulladt gyomor- és bélrendszert. Egy-két pohár birslé akár a torokfájást is csillapíthatja.

Korábban a birsalmát eredményesen alkalmazták kolera kezelésére Dél-Amerikában. Újabban feltételezik, hogy fogyasztása képes megakadályozni a Helicobacter pylori baktérium magtapadását a gyomorfalon, ezáltal szerepet játszhat a gyomorfekély megelőzősében és kezelésében is.

A birsalma antioxidáns anyagok előanyagát is tartalmazza. Főzés során ezek a még nem hatásos molekulák átalakulnak, sárgás-vörös színű vegyületek keletkeznek belőlük, amelyek már valódi antioxidánsok. Ezért lesz szép színe pl. a birsalmasajtnak is.

Valószínűleg ezzel függ össze a birsalma daganatellenes hatása is, amit a japánbirs esetén sikerült idáig igazolni.

Javaslat
Birsalmás ivólé

Hozzávalók: 1 kg birsalma, 2 evőkanál méz, 1 kávéskanál fahéj, 5 db szegfűszeg, 1 citrom leve.

A birsalmákat megpucoljuk és gerezdekre vágjuk. A megtisztított gerezdeket egy lábasba tesszük, leöntjük a citromlével és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Hozzáadjuk a fahéjat, a mézet és a szegfűszeget. A birsalmás kompótot fedő nélkül felforraljuk, majd lassú tűzön fedő alatt 20 percig főzzük. Az idő elteltével ellenőrizzük, hogy kellően megpuhult-e. A levét leöntjük, félretesszük, a gerezdeket összeturmixoljuk. A pürét szitán lecsöpögtetjük, a felfogott levet a leöntött léhez adjuk. Az így elkészített levet lehűtve ivóléként használhatjuk, a pürét pedig más ételekhez kínálhatjuk.


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+2 # Hungária 2012-10-13 18:39
Mi a feleségemmel épp két napja készítettünk saját termésből származó birsalma-befőttet. Nekem a kedvencem. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!