fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Mérgező szerek

Kedves hölgyek: Ne higgyetek a reklámoknak, amelyek becsapnak benneteket. Nem akkor lesztek nőiesek, ha magatokra kenitek azokat a szintetikus, rákosító anyagokat, amiket ők hirdetnek, hogy a ti egészségetek árán meggazdagodhassanak.

Ebben az esetben is össze játszanak a gyógyszeriparral, és azért forgalmaznak olyan vegyszereket divatosnak beállítva, amelyek mellrákot, hormonproblémákat, daganatokat, korai öregedést okoznak, hogy a betegségeitek megjelenésekor a gyógyszereitekre is pénzt kelljen költenetek.

A nőiesség belülről fakad, nem a külsőségekben kell keresnetek. Az csak a média hazugsága. Egy férfi úgy is bele tud szeretni egy nőbe, ha koszos, szakadt ruhában van, nem úszik utána parfümillat, nincs a szeme rózsaszínre festve, nincs a szája vörösre rúzsozva. Akit kiérdemelünk magunknak, azt ezek nélkül a külcsínek nélkül is meg fogjuk kapni az életünkhöz.

Vigyázzatok a kozmetikumokkal és a mérgező vegyszerekkel, amelyeket a nőiességhez igyekeztek társítani, de közben mérgeket tartalmaznak és károsak!

Mindennapi mérgeink 1. rész

Feltettem az életemet valamire, méghozzá a saját példámon keresztül. Nekem van egy nagyon érdekes születési betegségem: szintetikum allergiával születtem. Ami azt jelenti, hogy semmiféle szintetikus anyag nem juthat be a szervezetembe, mert az végzetes lenne számomra. Azt, hogy ez valójában szintetikum allergia, csak 18 éves koromban derült ki, egészen addig gyógyszerallergiákat állapítottak meg nálam. Gyakorlatilag minden gyógyszerre allergiás vagyok. Nyilvánvalóvá akkor vált ez számomra, amikor a kozmetikus pályát választottam és könyékig ekcémás lettem. Ekkor elvégeztek egy allergiatesztet és kiderült, hogy a szintetikumokra vagyok allergiás, egészen pontosan "kőolaj intoleranciám" van. Nagyon kevesen tudják, hogy a létező összes szintetikus anyag kőolajból van. Még a "szívbarát" margarin is kőolajból van, egy az egyben kőolaj hulladékból. Amikor ezzel szembesültem, elkezdtem ennek utána tanulni. A fő szakterületem a kémián belül a kőolaj kémia lett. 2005-ben végeztem el egy professzornál egy kozmetikai hatóanyag elemző tanfolyamot és azóta ezzel foglalkozok, illetve ebben a témakörben tartok előadásokat úgy, hogy valahogy a saját példámat is megpróbálom belevenni. Arra nagyon vigyáztam, hogy ne jusson semmiféle szintetikum a szervezetembe olyannyira, hogy még a tinédzserkori italozásomat is mindig házi borból és pálinkából kellett megoldanom. Én sosem ittam whisky-kólát. Aki volt velem bulizni az tudja, hogy soha nem látott engem koktélokkal a kezemben, hiszen az számomra katasztrófa lett volna. El kellett gondolkoznom azon, hogy vajon van-e összefüggés aközött, hogy nekem soha nem jutott szintetikum a szervezetembe és aközött, hogy soha életemben nem voltam beteg (de olyannyira, hogy egy náthám sem volt), illetve aközött, hogy nem hízok, ehetek bármennyit, bármit. Ez pedig nem genetika, mert a családomban mindenki kövér, mindenki hízásra hajlamos. Engem agyon vizsgálgattak – Nők lapja által hirdetett módszerekkel mindenféle eszközzel és szerszámmal és kiderült, hogy a biológiai korom a fele, mint ami a személyigazolványomba be van írva. Egyre jobban érzem azt, hogy aközött, hogy nekem ilyen megszorításokkal kellett élnem az életemet, hogy nem juthat be szintetikum a szervezetembe, és a leírtak között biztos, hogy kell legyen összefüggés. Na, ennyit elöljáróban.

Ez az előadási anyagom, a Kékgolyó utcai onkológián, egy onkológus orvos-továbbképzésen mondtam el (a "túl orvosi" részeket természetesen átugrom). Nekem gyakorlatilag onkológus orvosokat kellett meggyőznöm arról, hogy a ráknak mekkora köze van ahhoz, hogy ha bármilyen szintetikum - vagyis kőolaj - bejut az emberi szervezetbe. Az köztudott, hogy a kőolaj a világ egyik legnehezebben lebomló molekulafajtája, már csak azért is, mert ha évmilliárdokon át ott tud maradni a természetben és nem bomlik le, akkor valószínű, hogy a szervezetünkből sem tud rövid időn belül kiürülni. Erre épül fel az előadási anyag.

Amikor a rákról vagy a betegségekről beszélünk, akkor először mindig azt szokták mondani, hogy melyek a rizikó faktorok. ITAL! CIGARETTA! Ugye? Ezt a kettőt emlegetik. Hozzáteszem, jómagam is dohányzok és nem akarok a cigaretta mellett kampányt csinálni, tehát véletlenül sem azért hoztam elő, de azt azért tudni kell, hogy bár a cigaretta és az alkohol valahol a 10-es skála végén állnak, azért vannak olyan dolgok, amelyek lényegesebben nagyobb súllyal szerepelnek a lehetséges veszélyforrások között.

Cigaretta! Tudjuk, hogy a cigaretta mennyire káros, ezzel mindenki tisztában van. Nagyon korrekt azonban, hogy a törvény megszabja azt, hogy ha te dohányos, akarsz venni egy doboz cigarettát, akkor a fekete keretben bármerre forgatod, mindenhol látható valami nagyon csúnya véget és halált idéző történet, pl. "A dohányzás halálos tüdőrákot okozhat", "a dohányzás lassíthatja a vér áramlását és impotenciát okozhat", " A dohányzás öregíti a bőrt", "A dohányzás lassíthatja a véráramot", "A dohányzás halált okoz", "Védje gyermekeit, ne tegye ki őket a dohányfüst belégzésének a veszélyének." Teljesen korrekt eljárást. Azért korrekt eljárás, mert ha te dohányzol tudjál róla, hogy milyen veszélyeknek teszed ki magad és a környezetedet. Tehát úgy veszed meg a doboz cigarettát, hogy nagyon jól tudod, hogy ha ezt most elszívod, akkor ez neked öregíteni fogja a bőrödet. Abszolút korrekt. Kérdezem én, hogy valaha az életetekben fogtatok-e a kezetekben olyan krémet, amin fekete keretben figyelmeztetnek benneteket, hogy a krém használata öregíti a bőrt. Ugye nem?! Pedig ez az igazság. Ugyanis olyan anyagok vannak benne (adott esetben egy népszerű és széles körben ismert márkájú krémet elemeztem), amik lényegesebben jobban öregítik a bőrt. Egy tégely annyi káros összetevőt tartalmaz, mintha te elszívsz egy doboz cigarettát egyszerre. Ennek ellenére nem figyelmeztetnek rá minket. Mondok egy durvábbat: "Védje a gyermekeket, ne tegye ki őket a dohányfüst belélegzésének a veszélyének." Láttál már egyetlen TV-ben is reklámozott és igen népszerű, már az újszülött osztályokon is alkalmazott babaápolási terméken feltüntetve olyan feliratot, hogy védje gyermekét, és ne tegye ki ennek a kozmetikumnak a veszélyének. Ugye nem? Azt is kevesen tudják, hogy már több mint 6 éve szintén a fenti gyártó ellen emberélet veszélyeztetése miatt folyik egy per, de olyan ügyvédi gárdájuk van, hogy mindig "megússzák", viszont mindig, amikor épp jön egy következő tárgyalás, akkor pánikszerűen le van árazva az összes termékük (hangsúlyozom: babaápolási termékek!). Egészen addig nem fogják kivonni őket a forgalomból, amíg nem lesz jogerős ítélet. Ennek a cégnek a termékei jelenleg a világ legmérgezőbb vegyületeit tartalmazzák. Sokkal kevésbé ártasz a gyerekednek, ha mondjuk mosogatószerben fürdeted meg, mintha az ő tusfürdőjükben. Kevesebb a méreganyag benne. Kevesebb a méreganyag egy kenőolajban, amit az autódba raksz, mint a babaolajukban. Teljes statisztikailag bizonyított történet. Nagyon durva. Csak a babaolajat kifinomították, megillatosították és megszínezték. Ennyi a különbség, meg szép tégelyben van, meg jó a reklámja.

Soha nem olvastunk olyan feliratot egy tusfürdőn sem, hogy: "A tusfürdő lassíthatja a vér áramlását és impotenciát okozhat". Megdöbbentő, de a kozmetikai termékek nagy részében van olyan anyag, ami mineralokortikói (?) hatású és bizonyítottan impotenciát okoz, ez a tartósítószereknek a nagy része, ami bennük van. És ugye, sok kicsi sokra megy. Mert azt szokták mondani, hogy: -Jó, jó, de milyen kevés van benne! Igen ám, de mindennap használjuk. Tehát egy 15-20 éves használat után, ha neked naponta bejut a szervezetedbe egy ilyen anyag, akkor garantáltan kimutatható belőle és erre is vannak bizonyítékok. Nem mennék bele, hogy halálos tüdőrákot okozhat egy egyszerű babahintőpor, ugyanis olyan magas szilika tartalma van. A szilika adja azt a fehér porminőséget és nem véletlen, hogy a szilika anyagról nevezték el a szilikózist, mint betegséget. És a szilika tüdőrákot okoz. Ennek ellenére a babahintőporoknak a 90%-a ebből a szilika porból van. Elkerülhetetlen, hogy a hintőporozás közben bekerüljön a levegőbe és az ember belélegezze. Na de ebbe nem megyek jobban bele.

Most bebizonyítom, hogy ennek a sok döbbenetes dolognak a mérgező kozmetikumokról, van azért egy elég erőteljes múltja. Ez az egész ott kezdődött, hogy az 1970-es évek végén már az egyik, a méltán legnagyobb hírű egyetem, a pittsburg-i egyetem kutatói és kutatásai bebizonyították, hogy a bőrön át kétszer annyi káros anyag tud felszívódni, mint az emésztőrendszerünkön keresztül. Ami érdekes, hogy ez egy 1970-es adat. Nagyon komoly kutatási eredmények állnak mögötte. Ennek ellenére a mai napig nem tanítják az orvosi egyetemen. A mai napig nem tanítják azt, hogy a bőrön át sokkal több méreganyag be tud jutni, mint a tápcsatornán keresztül.

Miért van ez? A következők miatt: A "kezdet kezdetén" kialakult egy komplett tökéletesen megalkotott - élő organikus világ és a mi gyomrunk el lett látva egy olyan védekező anyaggal, amit úgy hívnak, hogy gyomorsav. Ez egy nagyon erős ph-jú sav és azt a feladatot látja el, hogy ha a gyomrodba bejut bármilyen anyag, ami neki nem tetszik, azt azonnal bontja, marja. Abban az esetben, hogyha olyan anyaggal találkozik a gyomorsav, ami számodra mérgező lehet, abban a pillanatban rosszul leszel, vagyis ez egyben egy jelzőrendszer is. Ilyenkor különböző módon reagál a gyomor- és bélrendszered. Tehát ez egy védekezési mechanizmus, a szervezet öngyógyítási folyamataihoz tartozik hozzá, ha te pl. hánysz. Ez azt jelzi, hogy valami olyan jutott be a szervezetedbe, ami neki nem tetszik. És az a helyzet, hogy a bőrünk viszont nincs ellátva ilyen védekezési rendszerrel, így maradéktalanul be tud jutni mindenféle méreganyag, sőt mint látjuk kétszer olyan gyorsan. Ezt az is alátámasztja, hogy ha az orvostudományban valamilyen anyagot nagyon hirtelen be akarnak juttatni a szervezetedbe, akkor nem lenyeletik veled, hanem bőr alá injekciózzák vagy pedig vannak pl. a szívbetegeknél a nyelv alá való kapszula, ami öt percen belül hat. A nyálkahártyán azonnal felszívódik. Ha lenyelné, akkor lehet, hogy meghalna mire eljutna odáig, hogy a gyomorsav kiválogatja, hogy tényleg jó, mehet – nem mehet. Ez is egy bizonyíték, de ezt a tényt nem közlik senkivel. A kutatásvezető, dr. Samuel Epstein alternatív Nobel-díjjal kitüntetett tudós professzor, aki egyébként a rákmegelőző szövetség elnöke lett és a következőt mondta a 70-es évek végén a kutatás után, hogy: "- Biztonságosabb lenne kozmetikumainkat megenni, mint magunkra kenni."

Erre is van egy sztorim. Nekem már több mint két éve van egy olyan információs honlapom, ami pontosan ilyen dolgokkal foglalkozik és amikor indult a honlap 2006-ban, még a kezdetek kezdetén beírt kétségbeesetten egy édesanya, hogy azonnal elemezzem egy fürdőgolyónak az összetételét, mert lenyelte a három éves gyereke, és hogy van-e benne mérgező anyag. Erre én annyit írtam neki vissza, hogy örüljön, hogy csak lenyelte és nem fürdött meg benne. Mert a gyerekszervezet okos, valószínűleg, ha nem tetszik neki, akkor ki fogja hányni, de ha megfürdött volna benne, a bőr nem tud hányni, tehát azonnal bekerül a véráramba a méreg. Ugyanis olyan anyagokat tartalmazott.

Mik voltak az előzmények? A 70-es éveknél járunk, amikor megállapították ezt a döbbenetes tényt, majd 1988-ban az OSHA (hasonló jellegű szervezet, mint nálunk az ÁNTSZ) laboratóriumában végeztek egy olyan elemzést, ahol egészségbiztonsági szempontból bevizsgálták a kozmetikumokban található 3000 leggyakrabban előforduló hatóanyagot. Tehát 1988-ban, 20 évvel ezelőtt. Hozzáteszem ez a 3000 egy nagyon nagy szám, Magyarországon szerintem 1500-nál több hatóanyaggal nem dolgoznak a kozmetikai cégek, ill. nem lehet kapni. Ők a 3000 leggyakrabban használt hatóanyagot bevizsgálták, ami azért fontos, mert azt jó ha tudjátok, hogy a világon semmilyen törvény nem szabályozza, hogy mit rakjanak bele egy kozmetikumba. Nem kell bebizonyítani, hogy az jó vagy rossz. Azt állítasz róla, amit akarsz. Tehát nincs úgy, mint az élelmiszeriparnál, hogy megszabják, hogy miből mennyi lehet benne. Ha rá van írva, akkor bármi kerülhet bele. Ha rá van írva, akkor az van benne, ami rá van írva, csak Te azt nem érted.

Felvetődhet a kérdés, hogy akkor ha rá van írva, hogy kutyaürülék, akkor az is van benne?

Sajnos igen, tehet bele kutyaürüléket, csak kitalál valami hangzatos latin nevet, amiről Te nem fogod tudni, hogy az valójában ugyanaz.

A lényeg a lényeg, hogy elkészült ez az elemzés, és a következő eredmény született:
a 3000 anyagból:

* 884 volt súlyosan mérgező,
* 218 meddőséget okoz,
* 314 súlyos biológiai elváltozásokat okozhat és mutagén,
* 146 rosszindulatú daganatokat okozhat,
* 376 bőr- és szemirritációt okozhat.Ha ezt összeadjuk, akkor közel 2000 anyag, ami azt jelenti, hogy 3000 anyagból 2000 bizonyítottan káros, tehát a 2/3-a.
Azóta persze ezeket a tényeket több oldalról és többször is alátámasztották a világ több laboratóriumában is, egymástól független laboratóriumok. Annyira hihetetlen volt ez az információ, hogy képtelenségnek tartották, hogy tulajdonképpen konkrét mérgeket kenünk magunkra, de mégis ugyanezek az eredmények jöttek ki mindegyiknél. Ami érdekes, hogy 1988 óta mégsem történt semmi változás.

Ad 1: Nem tudunk róla, tehát soha egy újság meg nem írta ezeket az eredményeket

Ad 2: Semmilyen törvény nem született a mai napig, hogy mit rakhatnak egy kozmetikumba. El lehet gondolkozni azon, hogy: Miért?

Tehát ezt rátok bízom, lesz még sok ilyen adat, mindig gondolkodjatok el, hogy vajon miért nem tudunk erről. 20 éve tudják!

 

Forrás: http://antalvali.com/


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+7 # Kriszti 2012-03-17 13:45
ezt a cikket valahol már olvastam azóta én sem eszem margarint mióta tudom mi van benne, de a családtagjaim úgy eszik és olyan vastagon kenik a kenyérre hogy öröm nézni, hiába mondom hogy káros erre az a válasz hogy akkor semmit nem lehetne enni mert minden káros meg a vaj nagyon drága meg csak tíz dekás nehezen lehet kenni, a margarin meg huszonöt és tovább elég! na jó érvek a kozmetikumokat már több mint egy éve lecseréltem természetes vegyszermentes kozmetikumokra :-)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+3 # János 2012-03-17 21:42
Csatlakozom. Családtagjaim ugyan úgy eszik a margarint, isszák a kólát, mikrohullámú sütőben melegítenek. Pedig mondom, hogy káros. De őket nem érdekli. Tovább is eszik a margarint, mert a csóró munkásgyereknek nem telik igazi vajra... De a mikrohullámúban melegítik MŰANYAG edényben a levest...nehogy baj legyen már !! :))
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Angelus 2014-02-04 21:16
A mikrohullámú melegítés önmagában nem árt az ételnek, ugye? Csak ha műanyag edénybe tesszük.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # Fénybenjáró 2014-02-05 12:54
Szerintem az is károsítja az ételt.

Állítólag a mikróban felforralt vízbe, miután kihűlt áztattak magokat s egy mag sem kelt ki belőlük. Míg a tűzön felforralt s lehűtött vízbe áztatott magoknál szinte mind kikelt.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+3 # Fénybenjáró 2012-03-17 23:21
Hát én is ezt tapasztalom a környezetemben. Lehet még túl erős a kollektív tudat a mérgező dolgok irányába. Lehet még nem jött eléggé divatba az, hogy felismerjék az emberek ezeket a dolgokat.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+2 # Keresztény 2012-03-17 23:56
Igen sajnos ez a helyzet, de nem csak a kozmetikumokkal , hanem az élelmiszerekkel is. 50 évvel ezelőtt azt sem tudták az emberek, hogy mi az hogy allergia, candida, coeliakia, IBS, myoma, carcinoma, stb. Napjainkban viszont olyan mértékben megnövekedett az imént felsorolt betegségek száma, hogy szinte minden harmadik ember allergiás, minden második ember candidás, minden ötödik ember szív és érrendszeri megbetegedéssel küzd és minden nyolcadik ember tumoros. Sajnos itt megint az a baj, hogy az olcsó hypermarket-es termékek, amik elérhetőek a bérből és fizetésből élők számára, a benne található tartósítószerek , állományjavítók és mesterséges színezékek miatt erősen mérgezőek. Sajnos az "egyszerű ember" mit eszik? Fehér lisztet minden mennyiségben (péksütemény, bolti száraztészta), zsírt vagy vele egyenértékű étolajat, margarint, cukrot, bolti tejet. Sajnos az ilyen táplálékot fogyasztó emberek szembesülnek a leghamarabb a candidával, ebből kifolyólag a cukorbetegségge l, majd érrendszeri megbetegedéssel , emésztő szervrendszeri megbetegedéssel és végül immunszuprimált állapot miatt tumorral. Tisztában vagyok azzal, hogy a rabszolga fizetés miatt vagyunk nagyon sokan a rendszer áldozatai, mert nem tudjuk megvásárolni a jó minőségű, de drága élelmiszereket. Ez sajnos Circulus vitiosus (önmagát fenntartó ördögi kör), amit kitalált a pénzben dúskáló illumináti.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+3 # Kiwo 2012-03-18 21:04
Talán 2-3 évvel ezelőtt történt velem egy igen mókás eset.
Lenn voltunk apám vályog nyaralójában, az öreg megterített a reggelihez a teraszon, és már nyújtotta felém a margarint, amikor beugrott neki: ja, te nem eszel kőolajat. Ők megmosolyognak engem, én meg őket, és ez így kerek.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!