fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Mérgező szerek

A modern gyermekeket úgy mérgezik, mint még soha az emberi civilizáció történelmének folyamán. Nem csoda, hogy az autizmus aránya égbeszökő.

Itt a tíz leglátványosabb módszer, amelyekkel a gyermekek egészségét rombolják.

1 – Sorozatos oltásokkal, velük higany, alumínium, formaldehid, MSG ( monoszódium-glutamát) és egyéb más adalékanyag jut a gyermekek szervezetébe.

inject

Elismert tény, hogy a mai vakcinák esetében a gyermekeket szándékosan teszik ki higany, alumínium, MSG és formaldehid mérgezésnek és őrült mennyiségben fecskendezik a csecsemők és a gyermekek testébe.

Az orvos-gyógyszerészeti maffia ahelyett, hogy megpróbálná kideriteni mi áll az egyébként egészséges gyermekek autistává, cukorbeteggé, rákos beteggé való transzformálódása mögött, a gyermekét beoltatni nem kivánó szülőt büntetőjogi procedúra alá vetik.

2 – Amalgám tömésekkel

Megdöbbentő, hogy ezek a tömések behelyezhetők a gyermekek fogaiba. A higany az emberiség által ismert egyik legtoxikusabb nehézfém.

Nem hívják higanynak persze, mert az túl sok kérdést vetne fel az emberekben. A neve még mindig “ezüst amalgám tömés.”

3 – Az iskolai ebéddel, amelyek mérgező feldolgozott élelmiszereket tartalmaznak, tartósítókkal, ízfokozókkal és nátrium-nitrittel vannak tele

ebed

Az iskolai ebéd toxikus koktélját adalékanyagokkal, részlegesen hidrogénezett olajokkal, kémiai tartósítószerekkel, ételszínezékkel vegyítve nap mint nap kapják a gyermekek.

A Nátrium-nitrit színfixáló adalékanyagot gyermekek esetén összefüggésbe hozták már a hasnyálmirigyrákkal, vastagbélrákkal és agydaganatokkal. Szándékosan adják hozzá a hot doghoz, kolbászokhoz, szalonnához, pepperonihoz és szinte minden feldolgozott húshoz. Egy rendszeresen nátrium-nitritet fogyasztó nemzetre pedig jellemző a magas rák előfordulási arány.

4 – Televízió programokkal, amelyek a gyermekek agyát a materializmus eszméivel mérgezik

tv

A televíziót híradásra, oktatásra és szórakoztatásra találták ki. Az oktatás hiánya mára már teljesen eluralkodott a csatornákon, hiszen az nem szolgálja a kereskedelmi érdekeket. A gyerekek materialista agymosása és manipulálásra való nevelése nem egyenlő azzal, ami sajnos manapság már csak néhány csatornára korlátozódott, azonban ezeket az adásokat is vállalati érdekek finanszírozzák…A lényeg mindenhol az, hogy cukros gabonafélék, játékfigurák, játékok és szemét élelmiszerek legyenek a gyerekek fejében és kisírják azokat maguknak, szüleiket manipulálva.

5 – A közoktatással, amely revizionista történelmet, a társadalomról pedig hamis képet közvetít

A gyermekeket alattomosan mérgezik az állami iskolák, teljesen letörve szabad gondolkodásukat és önálló ötleteiket. Alapjában mit is tanít az iskola a diákoknak?

1. Az igazság forrása mindig hivatalos személy vagy szerv

2. Az intelligencia mérőfoka az, hogy ki tud jobban odafigyelni, emlékezni és ismételni

3. Jó jegyet a pontos memóriával rendelkező kap

4. A rendbontókat megbüntetik

5. Az intellektuális és a szociális szabálykövetés a legfontosabb.

6 – Mérgező testápolási termékekkel, rákot okozó mérgekkel: sampon, bőrápoló, fogkrém, légfrissítők, szappan és így tovább…

A gyerekek mindenütt szinte fürdenek a mérgekben. A testápoló termékek, beleértve a szappanok, samponok, mosószerek, lágyítószerek és még a fogkrém is szintetikus vegyszereket tartalmaz.

A mosószerek a gyermek ruházatát rákot okozó vegyi anyagokkal telítik, amelyek azután viselés közben beszívódnak a gyerekek bőrébe és felszívódnak a testükbe. Amikor a gyerekek tinédzserekké válnak, a mérgek még nagyobb terheket rónak rájuk dezodorok, smink-és kozmetikai termékek, parfümök és kölnik megtestesítőjeként. Szinte az összes hagyományos testápolási termékek tartalmaznak rákot okozó vegyi anyagokat, köztük a drága márkákkal.

7 – Az ivóvízben található fluoriddal

fluorid

A “fluorid” valójában idegméreg, és rendkivül jó rovarölő szer…. Azt tudjuk, hogy olyan ivóvíz fogyasztása, amely már kis mennyiségű, 1,2 – 3 ppm fluort tartalmaz, olyan fejlődési rendellenességeket okoz a csontokban, mint csontkeményedés, csigolyabántalom és csontritkulás.

A fluorid annyira mérgező, hogy a folyókba vagy patakokba való öntése ökológiai terrorizmusnak minősül. Mégis, valahogy a palckozott vizekhez és az ivóvízhez való adása nem minősül mérgezőnek.

8 – Mérgező beltéri környezetekkel otthonokban és az iskolákban: formaldehid, penészgombák, ragasztók és szintetikus szennyező anyagok

A beltéri levegőszennyezés jelentős forrása a mérgező vegyi anyagoknak való kitettségnek a gyermekek életében. A szőnyegek, festékek, fa padló és még a bútorok is mérgező anyagokat bocsátanak ki, amelyek elősegítik a rák és az allergia kialakulását.

Sok otthon, iskola és kereskedelmi épület mérgező penészgombákkal, toxikus tisztitószerekkel és szuperbacikkal mérgezi a gyermekeket.

9 – Videojátékokkal

Félreértés ne essék, gyermekek – különösen a fiúk – mentális mérgezése zajlik jelenleg a videojátékokon keresztül. Ezek a játékok arra tanítják a fiúkat, hogy az erőszak normális, a könyörtelen gyilkos támadások az ultra-realisztikus lövöldöző szereplő személyében teljesen elfogadhatóak.

Közben pedig érzéketlenné teszik a gyerekeket a való világra, azzal a céllal, hogy mire felnőnek, csatlakozzanak a hadsereghez. Néhányat a legnépszerűbb játékok közül valójában a katonaság tervez és tesz közzé, mint katonai toborzó rendszert tizenévesek számára.

Amikor Xboxot vásárolsz, legyél ennek tudatában.

10. Tudatmódosító pszichiátriai szerekkel

Az egyik legnagyobb gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények közé tartozik az, amit a mai pszichiátria csinál. A gyermeket először “diagnosztizál”-ják a rendellenességekkel,hiperaktivitással vagy depresszióval, aztán tudatmódosító pszichiátriai gyógyszereket adnak nekik. Magyarországon mind az öt SSRI ( szelektív szerotonin újrafelvevő inhibitor, vagy antidepresszáns) forgalomban van: citalopram (Seropram), fluoxetin (Prozac), fluvoxamin (Fevarin), paroxetin (Seroxat), sertralin (Zoloft).

 

Forrás: naturahirek.hu


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
+1 # Bastian 2013-11-03 06:29
Erre a videó játék káros hatásra nemrég tényleg egy megdöbbentő példát láttam.
Egy monitor tesztet néztem meg, amit egy fiatal srác mutatott be egy videón és a kép minőségét és "utánhúzását" (késleltetését) egy ilyen katonai lövöldözős játékkal mutatta be, tehát tulajdonképpen a játék itt lényegtelen volt, a képernyő paramétereit akarta csak demonstrálni vele.

Elkezdett játszani, egy dzsipben ülve hajtott a mezőn, meg bokros helyeken, ahogy meglátott valami állatot azonnal üldözte és áthajtott rajta (farkas, róka, stb...), aztán meglátott egy őzet azt azonnal géppisztollyal fejbe lőtte, meg egy kutyát is, az még mozgott utána ahhoz visszament és még egyszer fejbe lőtte, ezután persze még pár tucat embert is kinyírt, de mindeközben a játékról szinte tudomást sem véve magyarázta, hogy mennyire jó a felbontása a képernyőnek, csodálatosak a színek, a pixelek, így meg úgy, miközben elképesztő vérfürdőt rendezett. Látszott, fel sem merül benne, hogy ezzel bármi probléma is lenne, szerintem egy valóságos drón-t vezérelve ugyanilyen szemrebbenés nélkül csinálná.
Egyszerűen döbbenetes volt, milyen rutinszerűen csinálta, pedig bemutathatta volna úgy is monitort, hogy nem gyilkol, meg ártatlan állatokat tapos el, de látszott neki ez így természetes.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
+3 # Lívia 2013-11-04 18:48
Igen, minden módon mérgezik a gyerekeinket. Az iskolai étkeztetés már kihagyhatatlan, hiszen általános iskolásoknak d.u. 4 óráig kell az iskolában maradnia, óvodakötelezett ség 3 éves kortól, akár otthon van az anyuka, akár nincs.A gyerek eszi, amit adnak neki. Az iparilag előálllított, de jóízű mérgeket. Ha ez nem elég, akkor kapja a "védőoltásnak " elnevezett további mérgeket, nyilvánvalóan népirtási célzattal. Ha nem így lenne, akkor felhívnák a szülők figyelmét, oktatnák a szülőket a személyi higiénia betartására, az immunrendszer erősítésére. gyermekbetegség ekbe sokkal kevesebb gyerek hal meg, mint a "védőoltások" mellékhatásaiba , csak ez M.o-on tabu téma. A buta szülők pedig bámulják a TV-t, abból tanulnak és rohannak beoltatni H1N1 és Rota vírus ellen horror árért a gyermekeiket, ahelyett, hogy tájékozódnának, megtanulnák végre, hogy azzal tesznek a jót maguknak és a gyerekeknek, ha ellenkezőjét teszik annak, mint amit a reklámokban diktálnak nekik. Ahelyett, hogy a nyughatatlan, rossz gyerek fenekére suhintanának időnként egyet, valóban tudatmódosító, pszichiátriai szerekkel "nyugtatják" őket. Melynek mellékhatása alkalomadtán, pl kamaszkorban a tanár megölése pár tucat iskolatárssal együtt. Ébresztő Kedves Szülők!!!!!!Ezt népirtásnak nevezik, és a gyógyszeripar feneketlen pénzéhségének. Ajánlom figyelmükbe: John Virapentől Mellékhatás: Halál c. könyvet elolvasásra, pl valamelyik brazil szappanopera nézése helyett!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
0 # tolerancia 2014-08-15 08:35
Ez mar tobb, mint sokk!

Addig rendben van, hogy felhivjatok/felhivjak a figyelmet a mergezo anyagokra.
Mi lesz ennek a kovetkezmenye?
Panik.
Es annak mi a kovetkezmenye?
Mindenkinel mas-mas!

Amalgannal tomott foggal el lehet eldegelni, EGESZSEGESEN mindaddig, amig a fraszt nem hozzatok az emberre az ilyen felhivasokkal!! !

Az osszes felsorolt 'mereg', kiveve a konkret gyogyszereket csak terheli a szervezetet, tessek nyugodtnak maradni!

A lelkisokk-tol indul el a szervezet vedekezese = "megbetegedes", hogy erositse a szervezetet.

Tehat, barmirol hall az ember, tessek a nyugalmat megorizni!

A gyerekek.......legyen fontos a mase is, mint a sajat, beszelni veluk, ha olyat jatszanak, ami arthat nekik, elmondani, hogy a szorakozason kivul milyen hatranyokkal jar meg, vagy legalabb eberen tartani a lelkiismeretuke t egy-ket kerdessel, amit jatszol az automatan/interneten (az emlitett pl. a hsz-ban) azt a valosagban is megtenned-e? Ha igen, miert? Ha nem, akkor miert jatszol ilyet?

A kornyezetunkben elo gyerekekre is figyeljunk, vigyazzunk, mintha a sajatunk lenne!
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!