fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Időjárás befolyásolás

Az úgynevezett "időjárási fegyverek" fejlesztése, amit sokan már paranoid túlzásként elutasítottak, mint a sci-fi forgatókönyvírók és összeesküvés elméleteket gyártók kitalációja, már évtizedek óta létezett, legalábbis laboratóriumban.

Nem más, mint a korábbi Amerikai Védelmi Miniszter William Cohen beszélt az időjárási fegyverekkel összefüggő fejlesztésekről, vagy pontosabban a támadó katonai műveletek támogatására időjárási eseményeket létrehozó technológiákról. A terrorizmusról tartott konferencián a kérdés-feleletek során, a tömegpusztító fegyverek és az USA stratégiája címszó alatt a Georgia Centerben, Athens-ben (Georgia) 1997-ben Cohen a következőket mondta:

"Vannak olyan jelentések, mint például, hogy egyes országok igyekeznek létrehozni valami Ebola vírusfélét, és ez nagyon veszélyes jelenség volna, mondjuk így legalábbis. Alvin Toeffler írt erről annak tekintetében, hogy egyes laboratóriumi tudósok próbálnak bizonyos kórokózokat kidolgozni, hogy azokkal csakis adott etnikai csoportokat vagy fajokat szüntessenek meg, valamint mások olyan mérnöki tervezést folytatnak valamiféle rovarral, mely képes konkrét növények elpusztítására. Mások öko-típusú terrorizmust folytatnak, mely segítségével megváltoztatják az éghajlatot, földrengéseket és vulkanikus tevékenységeket váltanak ki távoli elektromágneses hullámok használatával."

Tehát rengeteg zseniális elme van munkában, hogy megtalálják a módját más nemzetek terrorizálának. Ez a valóság, és ez az oka annak, amiért fokozzuk az erőfeszítéseket, és ezért is olyan fontos ez.

Mi a helyzet a chemtrailekkel?

Nem sokkal Cohen vallomása után jelentések kezdtek napvilágra kerülni a kondenzcsíkokról - kondenzációs csóvák a repülőgépek nyomában, melyek állítólag vegyi anyagokat tartalmaznak, mely sok embernél okoztak betegségeket. A WorldNetDaily 1999 februárjában számolt be a jelenségről:

A fókusz ennek a titokzatos "betegségnek" a vizsgálata során a kondenzcsíkokra összpontosult (gáz halmazállapotú nyomvonalak), melyek a sugárhajtású repülőgépek nyomában maradnak az ország bizonyos területei felett repülve. Megfigyelők a földről felfedezték, hogy miután számos kondenzcsík "mintát" hozott létre több tucatnyi repülőgép, melyek bizonyos terület felett haladtak el, egyfajta színtelen, ragacsos anyag esett az égből, ami gyakran váltott ki betegséget azokból, akik érintkezésbe kerültek vele. Más területeken ilyen anyagokat nem jelentettek, de rengeteg ember betegedett meg feltehetően azért, mert a kondenzcsík mintákat létrehozó repülőgépek valamiféle vegyszereket permeteztek a levegőbe.

Szóval ezek a vegyi anyagok részei voltak a Légierő "magfelhő" műveletének az időjárás módosításával történő kísérletezés során. Hivatalosan persze a Légierő tagadta ezeket az állításokat, de az erősen megszórt területeken élők több alkalommal számoltak be arról, hogy a műveleteket heves esőzések követték.

A kondenzcsíkok mellett más jelentések a Légierő HAARP kezdeményzését említik meg - a Nagyfrekvenciás Aktív Ionoszféra-kutató Program Alaszkában található 1990-től (http://www.haarp.alaska.edu/). A projekt honlapja szerint a "HAARP egy tudományos vállalkozás, melynek célja, hogy megvizsgálja az ionoszféra viselkedését, különös tekintettel arra, hogy megérthessük és használhassuk polgári és védelmi kommunikációs és megfigyelési rendszerek létrehozásának céljára."

Valami van odakint

A Légierő tagadta, hogy a projekt célja az időjárás módosítása lenne, elsődlegesen a kutatásokra összpontosít. Ennek ellenére a HAARP és az időjárás szabályozása közti kapcsolat továbbra is felbukkan. A TheWeatherSpace.com május 30-án:

A Haarp Status Facebook oldala kiadott egy nyilatkozatot azt állítva, hogy egy tornádóval kapcsolatos  kísérletet tesztelnek Oklahomában ezen a napon. A kísérlet szerint bizonyos frekvenciák bukkantak fel a legmagasabb szinten, és ezzel az embereknek tisztában kell lenniük.

Úgy hangzik, mint valami sci-fi. Valóban tudjuk befolyásolni az időjárást? Senki sem tudja pontosan, hol és mikor csapnak le a tornádók, de ez a csoport azt állítja, ha ezen a napon Oklahomában tornádók jönnek létre, akkor azért a HAARP a felelős. Most már csak az a kérdés marad... a csoport titokban valójában maga a HAARP létesítmény?

A válaszok a HAARP valódi célját illetően, és általában az időjárási fegyverek továbbra is megfoghatatlanok, de Cohen 15 évvel ezelőtti beismerése, hogy léteznek ilyen technológiák, elég bizonyíték akkor is, ha nem ismerjük az összes részletet. /naturalnews/


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
0 # Kenéz 2013-12-01 00:50
2013_11_30-án a Kossuth rádióban 14:00-15:00 között /2 műsor volt/ elismerték, hogy tudják befolyásolni az időjárást. Ismerik a módját, hogyan lehet viharokat okozni, erősíteni és gyengíteni. Az is elhangzott, hogy amerika szándékosan háborúra készül, mert szüksége van az energiára. Beismerték, hogy a felmelegedés egy mesterségesen gerjesztett folyamat, ami segít elolvasztani a hósapkáját a Földnek, és ez által könnyebben ki fogják tudni bányászni az olajat és a gázt.
Műsoron kívül hozzáteszem, hogy a FED mesterségesen higítja az amerikai pénzt, melynek napjainkra már olyan mértékű a hatása, hogy ha abbahagynák, akor a lufi kipukkanna, ami berántaná Európát is. Na és ki az aki nem európai és akit nem ér el ez a sok negatív hatás? Így van pontos a válasz: az emberiség békét nem tűrő génhibás szemetje.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!