fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Nyers táplálkozás

Egy 29 éves nő hét éve nem evett főtt ételt, s tizenévesnek nézik. Az edinburghi Susan Reynolds kizárólag nyers gyümölcsöket, zöldségeket, dióféléket és magvakat fogyaszt. Szerinte ettől fiatalos a bőre. Bevallása szerint már nem kívánja a gyorsételeket. A spártainak tűnő étrend egyáltalán nem tűnik étvágygerjesztőnek, de Susan Reynolds szerint ez az oka, amiért 16 évesnek néz ki. A hölgy hét évvel ezelőtt evett utoljára főtt ételt, és azóta csak fel nem dolgozott állapotban fogyaszt nyers táplálékokat. 

A karcsú, 29 éves tucatszám eszi a gyümölcs- és zöldségadagokat minden nap, sőt maga is összeállított recepteket. Ilyen például a spenótlevelekből készített hideg leves, amelyhez hozzáad egy egész fej salátát rengeteg zöldfűszerrel, hogy érdekesség tegye a fogást. 

 

susan_reynolds-nyers01

 

A jelenlegi étrendje nagyon távol áll egyetemi évei alatt fogyasztott ételeitől, és elismeri, hogy bizony akkor nem volt ritka a kínai ételből álló vacsora sem. Sőt, kedvelte a McDonalds csirkés szendvicsét is. Néha pedig csaptak egy-egy görbe estét barátaival, ami néhány vodkával is párosult. A nagy változás 21 éves korában következett be, amikor a jóga iránt kezdett el érdeklődni egy hat hónapos indiai út során. Európába visszatérvén Susan elhatározta, hogy áttér a vegetáriánus étrendre és jógaoktató képesítést szerez. A nyers étel étrend ezt követően jött életébe. 

Először egy edinburghi étteremben találkozott nyers ételek sorával. A hely tulajdonosa beszélt az étrendről neki, ezek után határozta el, hogy áttér erre a nyers étkezési módra. "A változás megdöbbentő volt, már egy nap után éreztem. Olyan volt, mintha mindig így éltem volna" – mondja Susan. Az áttérés eredménye tisztább gondolkodás, pozitív hozzáállás és kisugárzás, egészség, energia, és könnyebb így döntéseket is hozni. Mások reakciói Susanról: jobb illata van, szebb a bőre és nagyon fiatalos, koránál sokkal fiatalabbnak néz ki. Bevallása szerint könnyen tudja magát tartani az étrendhez, nem érez kísértést más ételek, például főtt ételek iránt. Szerinte, csak egyszer kell a vágyon túljutni. 

Igyekszik minél több zöld színű zöldséget beiktatni az étrendbe, sok folyadékot, legtöbbször zöld színű növényekből készült turmixokat. Gyümölcsöket energianyerés céljából fogyaszt, proteinekhez pedig a diófélékből, magvakból és kókuszdióból jut. 

 

susan_reynolds-nyers02 

 

Susan már nem csak saját maga étrendjét alakítja, hanem vállalkozásba is kezdett. Egészséges, nyers ételeket ajánl, megtanít embereket, hogyan váljanak a nyers ételek a mindennapjaik részévé. Még szüleit és a barátját is rá tudta venni, hogy kipróbálják a nyers ételekből álló étrendet. Sőt karácsonyból ő készítette az ünnepi menüt nyers ételekből. 

Többféle menüt is összeállított már. Az előétel gyümölcs tál volt, amit nyers, darált pite követett diófélékből, magvakból. Volt hatalmas saláta csíráztatott kenyérrel is. A desszert pedig gyümölcs volt.

Édesapja rendszeresen sportol, de nem szándékozik felhagyni jelenlegi étrendjével. Édesanyja számára azonban nem idegenek a nem hagyományos diéták. Gyakorlatilag ágyhoz kötött beteg volt, amikor egy teljesen cukormentes étrenddel megfordította a betegség folyamatát. Az anya példája motiválta a lány életmódváltását is.

Susan átlagos napja

5 óra: ébresztő, 7,5 dl citromos víz
6.30 – 8.30 jóga
10 óra: 1 liter zöld turmixital
11-től 16 óra: falatkák, főleg gyümölcsök (bogyósgyümölcsök, mangó, füge stb.), nyers csokoládé, zöld turmixital, valamint méhpollen és bogyók
18 óra: nagy adag saláta vagy/és zöld leves vagy más nyers étel gyümölcsökből és zöldségekből, mártogatott magvak, diók.

 

Forrás


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!