fejlc

 

fejlcImdkozz

     

"Mindennek van értelme, nem létezik okozat, ok nélkül"


A Germán Új Medicina = az Új Orvostudomány = a Gyógyásztudomány


Hamer doktor legjelentősebb felfedezése az Germán Új Medicina, mely egy mérnöki pontosságú, átfogó, és megismételhető orvostudományi rendszer. Tér-kép a szó valódi értelmében. Természettudományos összefüggéseiben írja le az élő szervezetek élettani, bio-logikus (élet-értelmes) működését, melybe beletartoznak a megbetegedések is. Ez az ELSŐ orvostudomány, mely összefüggéseiben vizsgálja az emberi lényt. A tudományos precizitás miatt Lélek-Agy-Szerv szintekre bont, ugyanakkor Egyben, összességében értelmezi a folyamatokat.

Hogy az akadémikus orvostudományban mennyire eltávolodtunk a valóságtól, mi sem tükrözi jobban, mint a tény, hogy külön orvos foglalkozhat a szervekkel, és megint külön másik a lélekkel (személyiséggel, viselkedéssel). Lehet persze egybeesés vagy kiterjesztett személyes érdeklődés, de általánosságban a szervekkel foglalkozók nem vizsgálják a lelki vetületet, a lélekkel foglalkozók pedig nem vizsgálják a szervi összefüggéseket. Te jó ég! Hova jutottunk? Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?

Hiszen a Lélek, az Agy és a Szerv három szintje voltaképpen csak PAPÍRON vagy GONDOLATBAN három, a valóságban egy. Sem a szerveinket, sem az agyunkat nem hagyjuk otthon, ha dolgozni megyünk. Ez a három dolog (vagy szint), az élő szervezeteknél egymástól elválaszthatatlan! És mint tudjuk, a különválasztás, figyelmen kívül hagyás, végzetes, ha nem okulunk belőle. Amikor egy önmagától kialakuló (ÉBK) megbetegedésnél valaki kijelenti, "nem ismert a megbetegedés oka" tulajdonképpen azt mondja, ő nem tudja az okozat okát. Az Új Orvostudományban ilyen már nincsen, a pontatlan vagy téves diagnózis KI VAN ZÁRVA. Az Új Orvostudomány felfedezéséhez, napfényre kerüléséhez sok-sok hihetetlen, véletlenszerű egybeesésre volt szükség. Sokan úgy vélekednek, ezt így meg se lehetett volna szervezni. Ha mégis, azt már senki sem tudja, vajon ki vállalta volna be azokat a drámai megrázkódtatásokat, és nehézségeket, amivel Dr. Hamernek és családjának szembesülni kellett. Dr. Hamer kitartásának köszönhetően most Önhöz is eljutott ez a sorsdöntő információ.

Ha eddig valótlannak hitte volna, ismerje meg Ön is, hogyan válhat egészségessé, egy térképpel melyet eddig több, mint HARMINCEZER páciensen igazoltak be. Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, ez a Használati Útmutató Az Emberi Lény Fizikai Testéhez - orvostudományi értelemben. Vegye hasznát!

A felismerés, megértés és a gyógyulás matematikailag kiszámítható lehetőségei a Rák Vastörvényének, és az ún. DHS (a megbetegedést elindító különleges sokkélmény) megfigyeléséből és megértéséből erednek.

A felfedezett természettörvények azért ún. vastörvények, mert itt kérlelhetetlen biológiai törvényszerűségekről van szó. Ilyen biológiai törvényszerűség, hogy egy kisbabának mindig van apja és anyja; tehát ketten kellenek ahhoz, hogy egy gyermek létrejöhessen. (Még a lombikban is.) Vagy mint a gravitáció. Nem kell hinnem benne, ahhoz, hogy rám hasson, hogy működjön. Tudomásulvehetem, vagy hihetek valami másban... )

Vajon van értelme statisztikát készíteni arról, hány ember született egyetlen ivarsejtből? Vagy hogy adott légköri nyomáson százból hány alkalommal forrt a víz 100 Celsius fokon? Nincs, ezek az állítások megismételhetők. Ezért nem képezi vita tárgyát az Új Orvostudomány, hiszen PONT ILYEN természettörvényeken alapul, bármikor, bárhol, bármilyen megbetegedésen reprodukálható. Érvényes minden "önmagától" kialakult megbetegedésre, mely nem baleset, sugárzás, vagy fejlődési rendellenességek következtében jön létre.  Ez élettan, ami magába foglalja a orvostudományi adatokat, tényeket is...

A Germán Új Medicinában csak 5 biológiai természettörvény van, és egyetlen tudományos feltételezés sincsen.

1. A Rák Vastörvénye (később Megbetegedések Vastörvénye), "a konfliktus, mint kiváltó ok"

2. A kétszakaszúság törvénye, mely szerint minden Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) két szakaszból áll,

ha sor kerül a konfliktus feloldására. (konfliktushoz alkalmazkodási és helyreállítási szakasz).

3. Az Értelmes Biológiai Különprogramok (a rák és rákkal egyenértékű megbetegedések)

ontogenetikus (csíralemez-függő) rendszere.

4. A mikróbák ontogenetikus (csíralemez-függő) rendszere.

5. A törvény, mely szerint az egyes ún. betegségek a természetben csupán egy normál esetben

két szakaszból álló (és fejlődéstörténeti szempontból indokolt)

Értelmes Biológiai Különprogram részei (ÉBK).


Akárcsak az első, a többi is kérlelhetetlen vastörvény, és mindegyik reprodukálható szigorúan természettudományos értelemben. Ez azt jelenti, ellenőrizhető (megismételhető!!!) bármely soron következő első eseten. Ha az embernek egy biológiai törvényszerűséggel van dolga, ez csak azt jelenti, hogy van valamilyen szabály, ami szerint valami lezajlik. Ez a matematikában azt jelenti, UGYANAZON logikai szabályok szerint számítjuk ki az ADÓSSÁGOT és BEVÉTELT is. Az a döntő, amit a lény (a megfigyelő) "betáplál" az organizmusba (szervezetbe). Ha a konfliktus feloldását programozza bele, azaz megoldja a konfliktust a valóságos életben (és már nincs kiváltó ok, hogy rosszul érezze magát), akkor a gyógyulás óramű pontossággal kiszámítható, a terápia kvázi automatikus (belülről vezérelt) lefutású = nem kell kívülről beavatkozni. (A fájdalmak enyhítése más kérdés.)

A lényeg, hogy tudjuk, most már NEM AZ A KÉRDÉS, hogy hogyan gyógyulunk meg. Erről az Anyatermészet már gondoskodott, génjeinkbe van kódolva a gyógyulási program. Az igazán nagy kérdés az, hogy vajon hajlandók vagyunk-e megszüntetni a KIVÁLTÓ OKOT? Vagy inkább materialista szélmalom-harcot vívunk a tünetekkel, az okozattal, és embertelenül csonkítunk, mérgezünk, égetünk?

A legfontosabb kérdéshez jutunk:

"Mit választok? OK-megszüntetést vagy TÜNET-eltüntetést?"

Ez az információ azoknak szól, akik nem "hisznek abban",

hogy meg kell mérgezni, csonkítani magunkat ahhoz, hogy EGÉSZségesek legyünk...

 

http://ujmedicina.hu

Oktató videóik

Másik videócsatornájuk

 

 

 

Címszűrő     Tételek # 
# Cikk címe
1 Bőr, köröm s lábgombásodás
2 Hajhullás, szőrhullás, kopaszodás
3 BIOLOGIKA SZÜLÉS-SZÜLETÉS TRÉNING
4 Szemölcsök, tyúkszem, kötőszövetes vastagodások
5 A homoszexualitásról, leszbikusságról
6 Megtalálták a rák valódi okát
7 Mitől piros a wc-papír?
8 Az örök téma: Mi köze az anyának a gyermeke betegségeihez
9 Értekezés Barnai Robertóval az Új Medicináról
10 Az Új Gyógyászat a Vital TV-ben
 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 2

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!