fejlc

 

fejlcImdkozz

     

Témakörök - Ingyen energia

Mindenki tudja lassan, hogy azok a találmányok, amelyek függetlenítenének bennünket a szolgáltatóktól, azok sajnos központilag vannak betiltva, elhallgatva. Néha pedig a feltalálók kiiktatva. Itt egy újabb ilyen példa napjainkból...

 

Budapest — Lenyúlta a kormány az elektromos autó elterjedését szolgáló Jedlik Ányos-programot?  Legalábbis kísértetiesen hasonlít Varga Mihály gazdasági miniszter múlt héten bejelentett Jedlik-programja egy magyar elektromos autót fejlesztő cég, a TZ-Elma Zrt. által évekkel korábban kidolgozott Jedlik Ányos-tervéhez, amelyet annak idején nemcsak elküldtek a Nemzetgazdasági Minisztériumba, de több vezetővel, köztük Matol­csy György akkori nemzetgazdasági miniszterrel is tárgyaltak erről.

 

Bednár András már 2010-ben versenyen is indult elektromos autójáva

 

Mivel sokáig semmi fejlemény nem volt, Jedlik-tervükkel rendszeresen bombázták a tárcát. Legutóbb februárban a kormányfőnek, Orbán Viktornak mutatták meg elképzeléseiket.

– Az általam évekkel korábban kidolgozott Jedlik-terv tartalmazza mindazt, amit Varga Mihály miniszter Jedlik-programként bejelentett – jelentette ki a Blikknek Bednár András, a cég tanácsadója, aki nagyon meglepődött a kormányzati bejelentésen. De a legjobban azon hökkent meg, hogy kiderült: a kormány az elmúlt három évben 2,1 milliárd forinttal támogatta a villanyautók elterjedését, és erről a legígéretesebb eredményeket produkáló magyar fejlesztőcég nem is hallott korábban.

– Van egy sikeres prototípusunk, az Elma2, ezzel járok napi rendszerességgel, két éve gond nélkül eljutottam vele Londonba is. Ennyi pénzből el lehetett volna kezdeni az elektromos autó sorozatgyártását is, amellyel számos munkahelyet tudnánk teremteni – mondta Bednár András, aki a bejelentés után írt Vargának. A miniszter maga helyett egy helyettes államtitkárát küldte el Bednárhoz.

– Megkérdeztem a munkatársától, hogy kik kapták a milliárdos állami támogatásokat. Azt felelte, hogy különböző fejlesztők. Amikor azt kérdeztem, hogy milyen eredménye lett a támogatásnak, nem tudott mit mondani – idézte fel a beszélgetésüket.

Kerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy miért hagyták ki a Jedlik-programból az ötletgazdát, de még nem válaszoltak. Szerettük volna azt is megtudni, hogy kik részesültek a fent említett 2,1 milliárd forintos támogatásból. Ennek egyébként nem találtuk a nyomát a kormány honlapján. Információink szerint összesen 11 projekt osztozott a pénzen.

A kormány Jedlik-programja értelmében adókedvezményekkel és támogatásokkal segítenék a villany­autó elterjedését az országban. Támogatnák többek között azt is, hogy a rendőrség és a posta is használhasson elektromos autókat.


Te is világosítsd fel a többi embert!
 

Hozzászólások  

 
0 # Váray Károly 2014-03-24 15:22
Így van megbecsülve a magyar alkotó ! Fájdalmas !!

https://www.youtube.com/watch?v=26a5ENPJxOI
https://www.youtube.com/watch?v=a4NEv4wosc8
és a Youtube-on a többi munkám !
Tudném százával mesélni !
Váray Károly
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Hírlevél

A nemzettel kapcsolatos fontos témákban fogunk értesíteni!

Szavazás

TE használod az életedben a Boldogság Videó tudását? https://youtu.be/88P3kWNTVYc
 

kvesd_az_oldalt

Te is Segíts Hazádnak!

 

Ajánld fel imádságodat Istennek nemzetünkért s hazánkért, majd pedig hangosan imádkozd el a Miatyánkat a következők szerint:

 

 

FELAJÁNLÁS:

(Hangosan tedd meg a felajánlást az imádság előtt, hogy miért is imádkozol)

 

Kedves Istenem! Felajánlom ezen imádságaimat azért, hogy a Te akaratod teljesedjen ki a magyarság és Magyarország létére, munkásságára, tevékenységére, általunk kiváltott hatásokra, cselekedetekre a múltban, a jelenben és a jövőben is. Kedves Istenem segítsd meg Magyarországot s a magyarságot! A magyar gazdaság legyen magyar kézben, istenes magyar vezetők legyenek a vezetésben, Nagymagyarország legyen újra egységben, béke s boldogság legyen minden részen! Valamint tisztíts meg bennünket Istenem minden rossztól, ártó hatástól, hogy újra istenes életet tudjunk élni! Istenem Te tégy igazságot! Legyen Istenem, ahogy szeretnéd és jónak látod! Ámen!

 

 

 

IMÁDSÁG:

(Az imádságot is hangosan mond a felajánlás után. Még jobb, ha 1 miatyánk helyett, a teljes rózsafüzért végig imádkozod a felajánlásért.)

 

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!”

 

 

 

Ezzel szellemi szinten is erősíted országunkat s nemzetünket, hogy újra felvirágozhassunk. Az imádságot, vagy a rózsafüzért naponta többször is elmondhatod a felajánlással az elején!